Akház nemtörődöm kormányzásával éles ellentétben állt az a reformáció, amely fia gyümölcsöző uralkodása idején ment végbe. Ezékiás azzal az elhatározással lépett trónra: minden tőle telhetőt megtesz Júda érdekében, hogy megmentse az északi királyság sorsától. A próféták tanításai nem bíztattak középutas megoldásokra. Csak a leghatározottabb reformációval lehetett a fenyegető ítéletet elhárítani.

Ezékiás olyan embernek bizonyult, akire éppen szükség volt a válságban. Alighogy trónra lépett, terveket fektetett le és megvalósította azokat. Először a nagyon régóta elhanyagolt templomi szolgálatok helyreállítására fordított figyelmet. A szent elhivatásukhoz hűséges papokat és lévitákat nyomatékosan kérte, támogassák munkáját. Bízva megértő segítségükben, nyíltan beszélt velük arról, hogy azonnal széleskörű reformot szeretne kezdeményezni. „Mert hűtlenné váltak őseink; azt tették, amit rossznak lát Istenünk, az Úr, és elhagyták őt. Elfordították arcukat az Úr hajlékától, hátat fordítottak neki.” „Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel Istenével, az Úrral, és akkor elfordul tőlünk lángoló haragja” (2Krón 29:6, 10).

A király néhány szóval ismertette a fennálló helyzetet: a bezárt templomot; a szünetelő szolgálatokat; a város utcáin és országszerte gyakorolt botrányos bálványimádást; tömegek hűtlenségét, akik talán hűségesek maradnak Istenhez, ha a vezetők Júdában jó példát mutatnak nekik; az ország gyengeségét, hogy elvesztette erkölcsi súlyát a környező népek előtt. Az északi királyság gyorsan szétmorzsolódott; sokan pusztultak el kard által; tömegek sínylődtek fogságban. Nemsokára egész Izráel az asszírok kezére jutott, és teljesen elpusztult. Bizonyára ez a sors éri Júdát is, hacsak Isten nem munkálkodik rendkívüli módon választott képviselői által.

Ezékiás közvetlenül a papokhoz fordult, és kérte őket, segítsenek a szükséges reformok megvalósításában. „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok – intette őket –, neki szolgáljatok és áldozzatok.” „...szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek meg őseitek Istenének, az Úrnak a házát!” (2Krón 29:11, 5).

Az idő gyors cselekvést követelt. A papok azonnal munkához láttak. Azokat a társaikat is megnyerték az együttműködésre, akik nem voltak jelen e megbeszélésen. Lelkesen kezdtek hozzá a templom megtisztításához és megszenteléséhez. Ez sok nehézséggel járt az éveken át tartó megszentségtelenítés és hanyagság miatt. A papok és léviták lankadatlanul fáradoztak, és meglepően hamar jelenthették feladatuk elvégzését: a templomkapuk kijavítását, kinyitását, a szent edények összeszedését és helyükre tételét. Minden készen állt a szentélyszolgálat helyreállításához.

Az első istentiszteleten a város vezetői Ezékiás királlyal, a papokkal és a lévitákkal együtt kérték Istent, hogy bocsássa meg a nemzet bűneit. Bűnért való áldozatokat helyeztek az oltárra az „egész Izráel érdekében.” „Amikor vége lett az áldozat bemutatásának, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és leborultak.” A templom udvarai újra visszhangzottak a dicsőítés és ima hangjától. Amikor a hívek felfogták, hogy megszabadultak a bűn és hitehagyás rabságából, örömmel énekelték Dávid és Aszáf énekeit. „Ezékiás és az egész nép örvendezett azért, hogy az Isten helyreállította azt népe számára, hiszen hamar megtörtént ez a dolog” (2Krón 29:24, 29, 36).

Isten felkészítette Júda főembereinek szívét egy igazi reformációs mozgalom vezetésére, hogy a hitehagyást megállítsák. Prófétái által egymás után küldte a komoly kérlelés üzeneteit választott népének, melyeket Izráel tíz törzse semmibe vett, elvetett, így az ellenség kezébe került. Júdában azonban maradt szépszámú maradék. Őket a próféták továbbra is kérlelték. Figyeljük meg Ézsaiás buzdítását: „Térjetek meg ahhoz, akitől oly messzire eltávolodatok, Izráel fiai!” (Ézsa 31:6). Hallgassuk meg Mikeás bizakodó kijelentését: „De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában” (Mik 7:7–9).

Ezek, és hasonló üzenetek reményt öntöttek sok csüggedő lélekbe azokban a sötét években, amikor a templomajtók zárva voltak. Az üzenetek azt tanúsították, hogy az Úr készségesen megbocsát a teljes szívvel hozzá térőknek, és elfogadja őket. Most pedig, amikor a vezetők reformot indítottak, a bűn szolgaságába belefáradt tömegek készek voltak engedelmeskedni.

A Szentírás prófétikus szakaszai csodálatos bátorítást kínáltak azoknak, akik a templom udvarába léptek, hogy bocsánatért esedezzenek és megújítsák Jahvénak tett hűségfogadalmukat. A bálványimádás ellen küldött komoly intéseket – amelyeket Mózes egykor az egész Izráel hallatára mondott –, ünnepélyes próféciák kísérték. E próféciák azt hirdették, hogy Isten kész meghallgatni azokat, akik a hitehagyás idején teljes szívükkel keresik őt, és készségesen megbocsát nekik. „...de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz – mondta Mózes –, és hallgatsz szavára, akkor, mivel irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyet esküvel fogadott meg nekik” (5Móz 4:30–31).

E templomnak a felszentelésekor, – amelynek a szolgálatait Ezékiás és társai ekkor helyreállították – prófétikus imájában Salamon így imádkozott: „Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezik ellened, de azután hozzád tér, vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik, és könyörög ebben a házban, te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét...” (1Kir 8:33–34). Isten jóváhagyásának pecsétjét helyezte erre az imára, mert amikor Salamon befejezte imáját, tűz szállt alá a mennyből, hogy megeméssze az égő áldozatot és a véres áldozatot, és Isten dicsősége betöltötte a templomot. Lásd: 2Krón 7:1! Éjszaka pedig az Úr megjelent Salamonnak. Elmondta, hogy imáját meghallgatta, és kegyelmet tanúsít azok iránt, akik ott imádkoznak. Így hangzott a könyörületes bátorítás: „...de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat” (2Krón 7:14).

Ezek az ígéretek gazdagon teljesedtek az ezékiási reformáció idején.

A jó munkát, amely a templom megtisztításakor elindult, átfogó megmozdulás követte, amelyben Izráel és Júda egyaránt részt vett. Ezékiás azt akarta, hogy a templom szolgálatai igazán áldást hozzanak a nép számára. Buzgóságában elhatározta, hogy feleleveníti a páskabárány ősi ünnepét és összegyűjti a zsidókat az ünnepre.

Már hosszú évek óta nem tartották meg a páskabárány nemzeti ünnepét. Salamon uralkodása végén, a birodalom kettészakadása következtében, ez kivihetetlennek látszott. A tíz törzset sújtó rettenetes büntetés azonban egyesek szívében vágyat ébresztett valami jobb után, és a próféták buzdító kijelentései nem maradtak hatástalanok. Királyi futárok tették közhírré a meghívást közelben és távolban. „A futárok városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen Zebulonig...”, és páska ünnepre hívták a népet Jeruzsálembe. A többség ridegen elutasította a szívélyes meghívás hordozóit. A megátalkodottak meggondolatlanul elfordultak. Mások azonban, akik nagyon vágytak Isten akaratának jobb megismerésére, megalázták magukat, és elmentek Jeruzsálembe (2Krón 30:10–11).

Júda földjén nagyon szíves fogadtatásban részesítették a hírnököket. Rajtuk volt „... az Isten keze, amely egy akaratra juttatta őket, és teljesítették a király és a vezető emberek parancsát az Úr szava szerint” (2Krón 30:12), amely összhangban volt Istennek a prófétái által kijelentett akaratával.

Ez az alkalom igen hasznos volt az összegyűlt sokaság számára. A város megszentségtelenített utcáit megtisztították az Akház uralkodása alatt odahelyezett bálványszentélyektől. A kitűzött napon megtartották a páska ünnepét, és a nép hálaáldozatok bemutatásával és Isten akaratának tanulásával töltötte a hetet. A léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; „A léviták és a papok minden nap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr tiszteletére” (2Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes és irgalmas.

A páskabárány ünnepére szokás szerint szentelt hét nap nagyon gyorsan eltelt. A nép további hét napot akart eltölteni tanulással, hogy jobban megismerje az Úr útját. A tanító papok folytatták az oktatást a törvény könyvéből. A nép naponként összegyűlt a templomban, hogy dicsérettel és hálával áldozzon. Ahogy a nagy összejövetel vége közeledett, kétségtelenné vált, hogy Isten csodálatosan cselekedett a bűnbe süllyedt Júda megtérése és a mindent elsöpréssel fenyegető bálványimádás áradatának feltartóztatása érdekében. A próféták nem hiába mondták ünnepélyes figyelmeztetéseiket. „Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának az ideje óta nem történt ehhez hasonló Jeruzsálemben” (2Krón 30:26).

Elérkezett az idő, amikor a híveknek vissza kellett térniük otthonaikba. „...fölálltak a papok és a léviták, és megáldották a népet. Szavuk meghallgatásra talált, mert imádságuk eljutott a mennybe, az Úr szent lakóhelyére” (2Krón 30:27). Isten elfogadta azokat, akik megtört szívvel, bűneiket megvallva, nagy elhatározással fordultak hozzá bocsánatért és segítségért.

Még volt egy fontos feladat, amelyben minden hazatérőnek tevékenyen részt kellett vennie. E munka végrehajtása tanúsította, hogy igazi reformáció történt. A feljegyzésben ez áll: „Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a maga városában levő birtokára” (2Krón 31:1).

Ezékiás és munkatársai különböző reformokat hoztak létre az ország lelki és földi érdekeinek helyreállítására. A király „...egész Júdába azt tette, amit jónak, helyesnek és igaznak tartott Istene, az Úr.” „Minden munkáját, amit az Isten háza szolgálatában, a törvénynek és a parancsolatnak megfelelően elkezdett, Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki.” „Bízott az Úrban, Izráel Istenében... vele volt az Úr, és minden vállalkozása eredményes volt” (2Krón 31:20–21; 2Kir 18:5–7).

Ezékiás uralkodását jelentős intézkedések sorozata jellemezte, melyek tanúsították a környező népeknek, hogy Izráel Istene népével volt. Amikor uralkodása korábbi szakaszában az asszíroknak sikerült Samáriát elfoglalniuk, és a tíz törzs darabokra tört maradékát a népek között széjjelszórniuk, sokan megkérdőjelezték a héberek Istenének hatalmát. Sikereiken felbátorodva a niniveiek ekkor már jó ideje félretették Jónás üzenetét, és a mennyel szemben makacsul állást foglaltak. Néhány évvel Samária eleste után a győztes hadak újra megjelentek Palesztinában. Haderejüket Júda bekerített városai ellen irányították, bizonyos mértékű sikerrel. Egy időre azonban visszavonultak, mert birodalmuk más részeiben nehézségek támadtak. Csak néhány évvel később, Ezékiás uralkodásának vége felé be kellett mutatni a világ népe előtt, hogy vajon a pogányok istenei végül győznek-e.