Azok a pusztulást és halált hozó sötét évek, amelyek Júda országának végét jelezték, a legbátrabb embert is kétségbe ejtették volna, ha Isten szolgái nem hirdetnek bátorító üzenetet prófétikus kinyilatkoztatásaikban. Jeruzsálemben Jeremiás, a babiloni udvarban Dániel, a Kébár partján pedig Ezékiel által tette világossá szándékát az irgalmas Isten, és biztosította választott népét, hogy kész teljesíteni Mózes írásaiban megörökített ígéreteit. Amit mondott, megcselekszi – biztosan megteszi – azokért, akik hűségesek hozzá. Isten igéje „élő és maradandó” (1Pt 1:23).

A pusztai vándorlás idején az Úrnak gondja volt arra, hogy gyermekei emlékezetükben megőrizzék törvénye igéit. Miután letelepedtek Kánaánban, minden családban naponta el kellett ismételni a mennyei előírásokat. Olvashatóan kellett felírniuk az ajtófélfákra, a kapukra és az emlékeztető táblákra; azt énekbe kellett foglalniuk, hogy mind a fiatalok mind az idősek énekelhessék. A papoknak nyilvános összejöveteleken kellett tanítaniuk e szent rendelkezéseket, az ország főembereinek pedig naponként kellett tanulmányozniuk. „...tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva – parancsolta az Úr Józsuénak a törvénykönyvvel kapcsolatban. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1:8).

Józsuénak az egész Izráellel meg kellett taníttatnia Mózes írásait. „Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amit ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete előtt, meg az asszonyok, gyermekek és jövevények előtt, akik köztük éltek” (Józs 8:35). Ez összhangban volt Jahve kifejezett parancsával, aki elrendelte, hogy minden hetedik évben a sátoros ünnepkor mondják el a törvény könyvének igéit a közösség előtt. „Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az Urat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét – hangzott az utasítás Izráel lelki vezetőinek. Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az Urat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek” (5Móz 31:12–13).

Ha Izráel népe a századokon át követi ezeket a tanácsokat, milyen más lett volna történelme! A népnek csak akkor lehetett reménye arra, hogy be tudja tölteni a menny szándékát, ha az Isten igéje iránti tiszteletet ápolja szívében. Az Isten törvénye iránti megbecsülés adott erőt Izráelnek Dávid uralkodása alatt és Salamon uralkodása kezdetén. Az élő Igében való hit által ment végbe a reformáció Illés és Jósiás idejében. Ugyanezekre a szentírási igazságokra, Izráel gazdag örökségére hivatkozott reformtörekvéseiben Jeremiás. Ahol csak szolgált, ezzel a komoly kéréssel fordult a néphez: „Halljátok meg a szövetség igéit” (Jer 11:2), azokat a szavakat, amelyek megértetik velük, hogy Isten el akarja juttatni minden néphez a megmentő igazság ismeretét.

Júda hitehagyásának utolsó éveiben a próféták intései látszólag nem sok eredményre vezettek. Amikor pedig a káldeusok seregei harmadszor és egyben utoljára ostromolták Jeruzsálemet, mindenkit elhagyott a remény. Jeremiás teljes pusztulást jövendölt, és mivel változatlanul hangoztatta, hogy Júda adja meg magát, börtönbe vetették. Isten azonban nem hagyta reménytelen kétségbeesésben a városban levő hűséges maradékot. Jeremiás még akkor is kapott új kinyilatkoztatásokat a menny megbocsátó és megmentő készségéről, amikor a jövendölésein gúnyolódók szigorúan őrizték. Ezek a kijelentések azóta is a vigasz kimeríthetetlen forrását nyújtják Isten egyházának.

Jeremiás, megingathatatlanul bízva Isten ígéretében, példamutatóan szemléltette a pusztulásra ítélt város lakosai előtt erős hitét, hogy Isten szándéka végül teljesülni fog népe életében. Tanúk jelenlétében minden törvényes formaságot betartva, tizenhét siklusért családi földet vásárolt a szomszédos Anatót faluban.

Emberi szemszögből nézve ennek a mezőnek megvásárlása, amely már babiloni fennhatóság alatt levő terület volt, ostobaságnak tűnt. Maga a próféta jövendölte meg Jeruzsálem lerombolását, Júda elpusztítását és a birodalom teljes összeomlását. A távoli Babilonban hosszú ideig tartó fogságot jövendölt. A már idős próféta nem remélhette, hogy valamikor is személyesen hasznot húzhat abból, amit vásárolt. A szent iratokba foglalt próféciák tanulmányozása nyomán szilárdan meggyőződött arról, hogy Isten a fogság fiainak vissza akarja adni az ígéret földjének ősi tulajdonjogát. Jeremiás a hit szemével látta, hogy a száműzöttek visszatérnek megpróbáltatásuk éveinek végén, és újra elfoglalják atyáik földjét. Az anatóti birtok megvásárlásával Jeremiás megtette a tőle telhetőt annak érdekében, hogy másokban is felkeltse a maga számára vigaszt jelentő reményt.

Miután Jeremiás aláírta és a tanúkkal is aláíratta az adásvételi okiratot, ezt a megbízatást adta titkárának, Bárúknak: „Fogd ezeket az iratokat, ezt az adásvételi szerződést, a lepecsételtet is, meg ezt a le nem zárt szerződést is, és tedd azokat cserépedénybe, hogy sokáig megmaradjanak. Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban” (Jer 32:14–15).

E szokatlan üzlet megkötésekor oly kilátástalan volt Júda helyzete, hogy a vétel részletkérdéseinek megoldását és az okmány megőrzésének elrendezését követően Jeremiás – jóllehet eddig töretlenül hitt – súlyos próbába került. Nem volt-e vakmerő cselekedet az, amivel Júdát bátorítani akarta? Miközben bizalmat akart bennük kelteni az Isten beszédében rejlő ígéretek iránt, nem adott-e alapot hamis reménységre? Azok, akik szövetséget kötöttek Istennel, már jó ideje gúnyolódnak az érdekükben tett intézkedéseken. Valóra válhatnak-e valaha a választott népnek adott ígéretek?

Lelkében kétségek közt a próféta Istenhez fordult, porig sújtva azok szenvedése miatti fájdalmában, akik nem voltak hajlandók bűnbánatot tartani, és további felvilágosítást kért Istennek az emberiség iránti szándékáról.

„Ó, Uram, Uram! – könyörgött. Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen. Te irgalmas vagy ezerízig, de megfizetsz az atyák bűnéért fiaiknak is, te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz. Te jeleket és csodákat tettél Egyiptomban, Izráelben és az emberek között a mai napig. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is nagy. Kihoztad népedet, Izráelt Egyiptomból jelek és csodák között, erős kézzel, kinyújtott karral, nagy félelmet keltve. Nekik adtad ezt az országot, amelyet esküvel ígértél oda őseiknek: ezt a tejjel és mézzel folyó földet. Ők bementek, és birtokba vették azt. De nem hallgattak szavadra, nem éltek törvényed szerint, és nem tették meg mindazt, amit megparancsoltál nekik. Ezért zúdítottad rájuk mindezt a veszedelmet” (Jer 32:17–23).

Nabukodonozor seregei ostromukkal már-már elfoglalták Sion falait. Ezrek pusztultak el a város végső elkeseredett védelmében. Éhségtől és betegségtől további ezrek haldokoltak. Jeruzsálem sorsa megpecsételődött. Az ellenséges haderők ostromló tornyai már túlértek a falakon. „Az ostromsáncok már a városig érnek, elfoglalására készen, és ez a város fegyver, éhínség és dögvész folytán az ostromló káldeusok kezébe kerül. Amit megígértél, megtörtént, amint látod! És mégis ezt mondtad nekem, Uram, ó, Uram: Vedd meg ezt a szántóföldet ezüstért, és hitelesíttesd tanúkkal! – pedig ez a város a káldeusok kezébe kerül” (Jer 32:24–25).

Isten könyörületesen meghallgatta a próféta imáját. „Így szól az Úr igéje Jeremiáshoz” ebben a szorongató órában, az igazság szolgája hitének tűzpróbájában: „Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?” (Jer 32:26–27). A város hamarosan a káldeusok kezére jutott. Kapuit, palotáit felgyújtották és leégették. Jóllehet a város pusztulása és Jeruzsálem lakóinak fogságba vitele közeledett, Jahve Izráellel való örök terve mégis teljesülni fog. Szolgája imájára válaszként így szólt az Úr azokról, akiket fenyítése utolért:

„Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe.

Mert ezt mondja az Úr: Ahogyan elhoztam erre a népre mindezt a nagy rosszat, ugyanúgy elhozom rájuk mindazt a jót is, amit most ígérek nekik. Mert fognak még szántóföldet venni ebben az országban, amelyről azt mondjátok, hogy ember és állat nélkül maradt pusztaság, amely a káldeusok kezébe került. Ezüstért vesznek szántóföldet, lepecsételt és tanúkkal hitelesített szerződést írnak róla Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyvidék, az alföld és a Délvidék városaiban, mert jóra fordítom sorsukat! – így szól az Úr” (Jer 32:37–44).

A szabadítás és helyreállítás ígéreteinek megerősítésére „másodszor is szólt az Úr igéje Jeremiáshoz, amikor még fogoly volt a börtön udvarában.

Ezt mondta az Úr, aki a földet megalkotta, az Úr, aki azt megformálta és megerősítette – az Úr az ő neve –: Kiálts hozzám és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz! Mert ezt mondja az Úr, az Izráel Istene, e város házairól és Júda királyi palotáiról, amelyeket leromboltak, hogy felhasználják az ostromsáncokkal és fegyverekkel szemben azok, akik harcba bocsátkoztak a káldeusokkal... Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit, meggyógyítom őket és megmutatom nekik: milyen kincs az igazi béke... megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem. Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük...

Ezt mondja az Úr erről a helyről, amelyet ember és állat nélkül maradt pusztának mondtok, Júda városairól és Jeruzsálem utcáiról, amelyek lakatlan pusztasággá váltak, ember és állat nélkül: Felhangzik még a vidám örvendezés hangja, a vőlegény és a menyasszony hangja, és azoké, akik így énekelnek: Adjatok hálát a Seregek Urának, mert jó az Úr, mert örökké tart szeretete! Hálaadó énekkel jönnek az Úr házába, mert jóra fordítom az ország sorsát, és olyan lesz, amilyen régen volt – ezt mondja az Úr.

Ezt mondja a Seregek Ura: Ezen az ember és állat nélkül maradt puszta helyen és ennek minden városában fognak még pásztorok tanyázni, akik nyájakat legeltetnek. A hegyvidék, az alföld és a Délvidék városaiban, Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban átmegy még a nyáj a számadó keze alatt – ezt mondja az Úr.

Eljön még az idő – így szól az Úr –, amikor valóra váltom azt a jót, amit Izráel és Júda házáról ígértem” (Jer 33:1–14).

Isten így vigasztalta egyházát a gonoszság hatalmaival vívott hosszú küzdelmének egyik legsötétebb órájában. Úgy tűnt, hogy Sátánnak sikerült megrontani Izráelt. Az Úr azonban kezében tartotta az eseményeket, és a következő években alkalmat adott népének, hogy jóvátegye a múltat. Ezt az üzenetet küldte egyházának:

„Te azért ne félj, szolgám, Jákób – így szól az Úr –, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. Én veled leszek... és megszabadítalak.” „Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat...” (Jer 30:10–11, 17).

A helyreállítás boldog napján Izráel különvált törzsei újra egy néppé egyesülnek. Az Urat elismeri „Izráel minden nemzetsége”. „...ők pedig népemmé lesznek” – nyilatkoztatta ki Isten. „Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét, Izráel maradékát! Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről. Lesz közöttük vak és sánta... Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem” (Jer 31:1, 7–9).

Azoknak, akiknek a menny valamikor a föld minden népénél köztudottan jobban kedvezett, a száműzetésben a nemzetek előtt megszégyenülten meg kellett tanulniuk az engedelmesség leckéjét későbbi boldogságuk érdekében. Amíg ezt a leckét nem tanulták meg, Isten nem tehette meg érettük azt, amit akart. „Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül” (Jer 30:11) – jelentette ki, amikor azt magyarázta, hogy lelki javuk érdekében fenyíti őket. De nem taszítja el örökre azokat, akiket egykor nagyon szeretett. A föld minden népe előtt meg fogja mutatni: győzelmet hoz ki a látszólagos vereségből, és menteni akar, nem pusztítani. A próféta ezt az üzenetet kapta:

„Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. Mert megváltotta az Úr Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből. Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az Úrtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé. ...Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. A papokat bőséggel árasztom el, népem pedig jóllakik javaimmal – így szól az Úr.”

„Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Fogják még mondani ezt az igét Júda országában és városaiban, ha majd jóra fordítom sorsukat: Áldjon meg téged az Úr, igazság hajléka, szent hegy! Ott laknak majd Júdában és összes városában együtt a földművesek és az állattenyésztők. Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket.”

„Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre” (Jer 31:10–14, 23–25, 31–34).