Illés kora óta eltelt hosszú évszázadok alatt a próféta életét és munkáját megörökítő feljegyzések ihlették és bátorították azokat, akiket Isten elhívott, hogy a hitehagyás közepette síkra szálljanak az igazságért. Nekünk „akik az utolsó időkben élünk” (1Kor 10:11), különösen sokat jelentenek ez igék. A történelem ismétlődik. A világnak ma is megvannak az akhábjai és jézabeljei. Mi is bálványimádó korban élünk éppúgy, mint Illés. Most nincsenek látható szentélyek. Bálványokon sem pihen meg a szemünk. Mégis ezrek követik e világ isteneit – a gazdagságot, a dicsőséget, az élvezeteket és a tetszetős meséket, amelyek nem tiltják meg az embernek bűnös szíve hajlamainak követését. A tömegeknek téves fogalmaik vannak Istenről és tulajdonságairól. Éppúgy hamis istent szolgálnak, mint ahogy azt Baál imádói tették. Még a magukat keresztényeknek vallók között is sokan kötődnek olyan erőkhöz, amelyek következetesen szembehelyezkednek Istennel és igazságával. Elfordulnak Istentől, és az embert dicsőítik.

Korunkban a hitszegés és hitehagyás szelleme érvényesül, amely állítólag a felvilágosultság, az igazság bizonyos ismerete, de valójában a legelvakultabb elbizakodottság. Emberi elméleteket dicsőítenek, melyeket Isten, valamint törvénye helyére tesznek. Sátán engedetlenségre csábítja az embert, és azt ígéri, hogy engedetlenségével szerzett szabadsága és függetlensége nyomán az ember olyan lesz, mint Isten. Azt látjuk, hogy az emberek Isten világos kijelentéseivel szemben foglalnak állást, és bálványimádóan az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezik az emberi bölcsességet. A világ szokásaihoz való alkalmazkodásuk és hatásaival való azonosulásuk által annyira eltompul és összezavarodik gondolkodásuk, hogy szinte már nem is tudnak különbséget tenni a világosság és sötétség, az igazság és tévedés között. Oly messzire távolodtak a helyes úttól, hogy néhány, úgynevezett filozófusnak a véleményét megbízhatóbbnak tartják a Biblia igazságainál. Úgy tűnik, hogy Isten Igéjének kérlelései és ígéretei, az engedetlenség és bálványimádás ellen meghirdetett ítéletei nem érintik szívüket. Azt a hitet, amely Pált, Pétert és Jánost áthatotta, idejét múltnak, titokzatosnak, modern gondolkodók felfogásához méltatlannak tartják.

Kezdetben Isten a boldogság és az örök élet elérésének eszközeként adta törvényét. Sátán csak akkor remélheti Isten szándékának meghiúsítását, ha rá tudja venni az embert az Isten törvényével szembeni engedetlenségre. Kitartó törekvése: a törvény tanításainak elferdítése és fontosságának lekicsinylése. Legtöbbet akkor ártott, amikor a törvény megváltoztatására tett kísérletével a törvény előírásainak áthágására indított embereket, akik eközben azt állítják, hogy engedelmeskednek annak.

Egy író az Isten törvénye megváltoztatására irányuló kísérletet ahhoz az egykori gonosztetthez hasonlította, amikor a fontos útkereszteződésnél felállított jelzőtáblát elfordították, hogy rossz irányba mutasson. Ezzel sok bonyodalmat és nehézséget okoztak.

Isten útjelző táblát állított fel az élet vándorainak. Egyik ága mutatja: a Teremtő iránti engedelmesség a boldogsághoz és élethez visz, a másik ága: az engedetlenség a boldogtalansághoz és halálhoz vezet. Isten olyan világosan határozza meg a boldogság útját, mint amilyen egyértelmű volt a zsidó államban, hogy melyik út vezet a menedékvárosba. De emberi létünk egy végzetes órájában a jónak nagy ellensége elfordította az útjelző táblát, és így tömegek tévesztik el az utat.

Isten Mózes által eligazítást adott Izráelnek: „Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az Úr vagyok a megszentelőtök. Tartsátok meg a szombatot, tartsátok szentnek! Meg kell halnia annak, aki megszentségteleníti. Ki kell irtani... azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon... Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent” (2Móz 31:13–17).

Ezekkel a szavakkal az Úr világosan meghatározta, hogy Isten városába az engedelmesség útja vezet. A bűn embere azonban elfordította az útjelző táblát, hogy rossz irányba mutasson. Hamis szombatot létesített, és elhiteti az emberrel, hogy a Teremtő parancsának engedelmeskedik, ha azt ünnepli. Isten kijelentette, hogy a hetedik nap az Úrnak szombatja. Amikor elkészült a „menny és a föld”, azt a napot a teremtés emléknapjaként elkülönítette.

„A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után” (1Móz 2:1–3).

Az Egyiptomból való kivonuláskor Isten nyomatékosan felhívta a nép figyelmét a szombat megszentelésére. Rabszolgaságuk idején felvigyázóik a hetenkénti munkateljesítmény állandó emelésével akarták rábírni őket arra, hogy szombaton is dolgozzanak. Minduntalan nehezebb és szigorúbb munkafeltételeket szabtak meg. Isten azonban megszabadította a zsidókat a szolgaságból és olyan helyre vitte őket, ahol zavartalanul megtarthatták Jahve minden parancsát. A Sínai-hegynél elhangzott a törvény. Isten ráírta „ujjával” (2Móz 31:18) két kőtáblára, és átadta Mózesnek. A csaknem negyven évig tartó vándorlás alatt Isten állandóan úgy emlékeztette a zsidókat az általa meghatározott nyugalomnapra, hogy minden hetedik napon szünetelt a mannahullás, az előkészület napján hullott kétszeres adag pedig csodálatosképpen nem romlott meg.

Mielőtt a zsidók beléptek az ígéret földjére, Mózes figyelmeztette őket: vigyázzanak „a nyugalom napjá”-ra, „szentel”-jék „meg azt” (5Móz 5:12). Az Úr a zsidókat hűséges szombatünneplésük által akarta állandóan emlékeztetni arra, hogy számadással tartoznak néki, mint Teremtőjüknek és Megváltójuknak. Amíg helyes lelkülettel ünneplik a szombatot, addig nem létezhet bálványimádás. De ha mellőzik a Tízparancsolatnak ezt az előírását és nem tartják kötelezőnek, a Teremtőről elfeledkeznek, és más isteneket fognak imádni. „A nyugalom napjait is nekik adtam – nyilatkoztatta ki Isten –, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket.” De „törvényeimet megvetették, nem követték rendelkezéseimet, és a nyugalom napjait meggyalázták, mert bálványaikhoz vonzódott szívük.” Amikor kérte őket, hogy térjenek vissza hozzá, újra felhívta figyelmüket a szombat megszentelésének fontosságára. „Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! – mondta. Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek” (Ez 20:12, 16, 19–20).

Amikor az Úr felhívta Júda figyelmét azokra a bűnökre, amelyek végül is a babiloni fogsághoz vezettek, ezt is kijelentette: „a nyugalom napjait meggyaláztad.” „Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! – így szól az én Uram, az Úr” (Ez 22:8, 31).

Nehémiás korában Jeruzsálem újjáépítésekor, a szombatrontók ezzel a kérdéssel találták magukat szembe: „Hiszen ugyanezt követték el őseitek, ezért hozta ránk és városunkra Istenünk ezt a sok bajt! Ti pedig még növelitek Isten haragját Izráel ellen azzal, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját!” (Neh 13:18.)

Földi szolgálata idején Krisztus hangsúlyozta a szombatra vonatkozó kötelezettségeket. Minden tanításából kitűnt, hogy tiszteletben tartja azt az intézményt, amelyet maga hozott létre. Abban az időben a szombatot annyira eltorzították, hogy ünneplése inkább az önző és zsarnok ember jellemét tükrözte, s nem pedig Istenét. Krisztus eltette az útból a hamis tanításokat, amelyekkel téves színben tüntették fel Istent azok, akik azt állították, hogy ismerik Őt. A rabbik könyörtelen gyűlölete kísérte, de Ő még látszat szerint se alkalmazkodott kívánalmaikhoz, hanem ment egyenesen előre, megtartva a szombatot Isten törvénye szerint.

Félreérthetetlen szavakkal tett bizonyságot Jahve törvénye iránti tiszteletéről: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában” (Mt 5:17–19).

Az ember boldogságának nagy ellensége a negyedik parancsolatban foglalt szombatot különös támadások célpontjává teszi a keresztény korszak idején. Sátán így beszél: „Isten szándékával ellentétben cselekszem. Követőimet felhatalmazom arra, hogy tegyék félre Isten emlékünnepét, a hetedik napi szombatot. Így megmutatom a világnak, hogy megváltozott az a nap, amelyet Isten megszentelt és megáldott. Az emberek el fognak feledkezni róla. Kitörlöm emlékezetükből, és olyan nappal helyettesítem, amely nem hordja magán Isten hitelesítő jelét; olyan nappal, amely nem lehet jel Isten és népe között. Arra késztetem ennek a napnak elfogadóit, hogy tulajdonítsák neki azt a szentséget, amelyet Isten a hetedik napra helyezett.

Helytartóm által felmagasztalom magam. Az első napot fogják dicsőíteni, és a protestáns világ a hamis szombatot valódinak fogadja el. Azzal, hogy az Isten által létesített szombatot nem tartják meg, megvetés tárgyává teszem törvényét. Ezeket a szavakat: ,Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz...' az én szombatom szolgálatába állítom.

Így enyém lesz a világ. Én leszek a föld ura, a világ fejedelme. Annyira uralom majd az emberek lelkét, hogy Isten szombatja különös megvetés tárgya lesz. Ami pedig a jelet illeti? A hetedik nap megtartását a földi hatalmasságokkal szembeni hűtlenség jelévé teszem. Olyan szigorúak lesznek az emberi törvények, hogy nem merik majd megtartani a hetedik napi szombatot. Attól félve, hogy nem lesz mit enniük és mibe öltözniük, a világgal tartva, áthágják Isten törvényét. Én leszek a világ teljhatalmú ura!”

Az ellenség azt gondolta, hogy hamis szombat létesítésével megváltoztathatja az időket és a törvényeket. Valóban sikerült Isten törvényét megváltoztatnia? 2Móz 31. fejezetének szavai adják meg a választ. Aki tegnap, ma és örökké ugyanaz, kijelentette a hetedik napi szombatról: „...jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre.” „Örök jel ez...” (2Móz 31:13, 17). Az elfordított útjelző tábla ugyan rossz irányba mutat, de Isten nem változott. Ő ma is Izráel hatalmas Istene. „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. A népek mind semmik előtte...” (Ézsa 40:15–17). Ma éppen olyan féltve őrzi törvényét, mint ahogy Akháb és Illés korában tette.

Mégis mennyire mellőzik a törvényt! A világ nyíltan lázad Isten ellen. Ez valóban konok nemzedék: hálátlan, álszent, kétszínű, gőgös, hitehagyó. Az emberek semmibe veszik a Bibliát, és gyűlölik az igazságot. Jézus látja, hogy törvényét elvetik, szeretetét semmibe veszik, követeivel szemben közömbösek. Jótéteményei által szól hozzájuk, de ők nem vesznek tudomást róluk. Inti is őket, de nem veszik figyelembe. Az emberi lélek temploma szentségtelen kufárkodás helyévé vált. Önzés, irigység, gőg, rosszindulat – mind megtalálható benne.

Sokan attól sem riadnak vissza, hogy Isten Igéjét gúnyolják. Azokat pedig, akik hisznek az Ige minden szavában, nevetség tárgyává teszik. Egyre inkább megvetik a törvényt és a rendet. Ez Jahve világos parancsolatainak áthágásához vezethető vissza. Az engedelmesség útjának elhagyása erőszakoskodásnak és bűntetteknek nyit kaput. Figyeljük meg a bálványimádó tömegek nyomorát és szenvedését! Hasztalan keresik a boldogságot és békességet.

Figyeljük meg, szinte egyetemesen mellőzik a szombat parancsát! Figyeljük meg azoknak a vakmerő gonoszságát, akik, mialatt törvényeket hoznak a hét első napja állítólagos szentségének megvédésére, a szeszes italok forgalmazását rendeletekkel törvényesítik. Bölcsebbek akarnak lenni az írott Igénél és megpróbálják elhallgattatni a lelkiismeret szavát. Közben hozzájárulnak olyan bűn szentesítéséhez, amely lealacsonyítja és tönkreteszi az Isten képmására teremtett lényt. Az ilyen törvényhozás mögött Sátán áll. Jól tudja, hogy Isten átka utoléri azokat, akik az emberi törvényhozást a mennyei fölé emelik. Sátán mindent megtesz, ami hatalmában van, hogy embereket a széles útra vezessen, amelynek vége pusztulás.

Az emberek oly sokáig imádták az emberi véleményeket és az emberi intézményeket, hogy majdnem az egész világ a bálványokat követi. Aki megkísérelte Isten törvényét megváltoztatni, a csalás minden fortélyát felhasználja, hogy az embereket felsorakoztassa Isten és az igazak ismertetőjele ellen. Az Úr azonban nem fogja mindig eltűrni, hogy törvényét büntetlenül áthágják és semmibe vegyék. Eljön az idő, amikor „megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon” (Ézsa 2:11). A kétkedő tréfálkozhat, gúnyolódhat Isten törvényén, és kétségbe vonhatja azt. A világias lelkület megfertőzhet tömegeket és befolyásolhat egyéneket. Isten ügyét csak nagy erőfeszítéssel és folytonos áldozatokkal lehet felszínen tartani. Végül mégis az igazság arat dicső győzelmet.

Isten földi műve záró szakaszában újra felmagasztalják a törvény értékét. Lehet túlsúlyban a hamis vallás, burjánozhat a gonoszság, sok emberben meghidegülhet a szeretet, szem elől téveszthetik a Golgota keresztjét, gyászlepelként terülhet el a világon a sötétség, az igazság ellen fordulhat a közhangulat, ármánykodhatnak minduntalan, hogy megsemmisítsék Isten népét, de a legválságosabb órában Illés Istene emberi eszközöket támaszt, hogy hirdessék az üzenetet, amelyet nem lehet elhallgattatni. A föld népes városaiban és azokon a helyeken, ahol a legvakmerőbben beszélnek a magasságos Isten ellen, szigorú dorgálás hangja hallatszik majd. Isten által elhívott emberek bátran elítélik az egyház és világ egyesülését. Nyomatékosan felszólítanak mindenkit, hogy az emberi rendelkezés helyett az igazi szombatot tartsák meg. „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget – hirdetik majd minden népnek –, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! ...Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából...” (Jel 14:7–10).

Isten nem töri meg szövetségét és nem változtatja meg kijelentéseit. Szava örökké megáll. Olyan változhatatlan, mint trónja. Az ítéletkor az Isten ujjával írt, tisztán érthető szövetség lesz a mérce. A világnak a Végtelen Igazság ítélőszéke elé kell állnia.

Ma is, mint Illés korában, tisztán meglátszik a határvonal az Isten parancsolatát megtartó nép és a hamis istenek imádói között. „Meddig sántikáltok kétfelé? – kiáltotta Illés. Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek” (1Kir 18:21). A ma emberéhez pedig ezt az üzenetet küldi Isten: „Elesett, elesett a nagy Babilon... Menjetek ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól” (Jel 18:2, 4–5).

Nincs messze az az idő, amikor minden ember próbára lesz téve. Ránk akarják majd kényszeríteni a hamis szombat ünneplését. Választani kell Isten parancsolatai és az emberi parancsok között. Akik lépésről lépésre engedtek a világ igényeinek és alkalmazkodtak szokásaihoz, azok inkább meghódolnak a hatalmasságok előtt, mintsem gúnyolódásnak, bántalmazásnak és börtön- vagy halálbüntetésnek tegyék ki magukat. Ekkor az arany különválik a salaktól. Világosan meg lehet majd különböztetni az igazi kegyességet a látszattól és a hamisítványtól. Sok „csillag”, akiknek ragyogását megcsodáltuk, eltűnik a sötétben. Akik magukra vették a templom ékességét, de nem öltötték fel Krisztus igazságát, azok mezítelenségük rútságában jelennek majd meg.

A föld lakói között – minden országban – vannak, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Mint az ég csillagai, amelyek csak éjszaka tűnnek elő, ezek a hűségesek akkor fognak felragyogni, amikor „sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket”. A pogány Afrikában, Európa és Dél-Amerika katolikus országaiban, Kínában, Indiában, a tenger szigetein és a föld minden sötét sarkában Isten készenlétben tartja választott gyermekeit, akik előtűnnek majd a sötétség közepette, és világosan megmutatják a hitehagyó világnak, hogy milyen átformáló ereje van Isten törvénye megtartásának. Már most is megjelennek minden nemzet, minden nyelv és nép között; és a legsötétebb hitehagyás órájában, amikor Sátán a legnagyobb erőfeszítéseket teszi azért, hogy „mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat” (Jel 13:16) halálbüntetés terhe mellett kényszerítsen a hamis nyugalomnap felvételére, akkor ezek a hűségesek, „feddhetetlenek és romlatlanok... Isten hibátlan gyermekei... ragyogtok, mint csillagok a világban...” (Fil 2:15). Minél sötétebb az éjszaka, annál fényesebben tündökölnek.

Milyen különös munkát végzett volna Illés, ha számba vette volna Izráelt akkor, amikor Isten büntetése utolérte az elpártolt népet! Az Úr oldalán csak egy valakit talált. Amikor így szólt: „...Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni”, meglepődött az Úr kijelentésén: „De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt” (1Kir 19:14, 18).

Ma senki ne kísérelje megszámolni Isten népét, hanem legyen mindenkinek együttérző „hús” szíve; olyan, mint Krisztusé, amely az egész világ megmentésére vágyik!