A templom építőinek kitartó és eredményes munkája megrémítette és nyugtalanította a gonoszság seregeit. Sátán még nagyobb erőfeszítésekre határozta el magát, hogy jellemük fogyatékosságainak megmutatásával gyöngítse és csüggessze Isten népét. Ha azokat, akik sokáig bűnhődtek törvényszegésük miatt, ismét rávehetné Isten parancsai áthágására, akkor újra foglyul ejtené őket a bűn.

Izráel népe Sátán különös gyűlöletének célpontja volt mindig, mert Isten őket választotta ki ismeretének megőrzésére. Sátán eltökélte a nép elpusztítását. Amíg engedelmeskedtek, nem árthatott nekik. Ezért összeszedte minden erejét és ravaszságát, hogy bűnre csábítsa őket. Kísértéseitől tőrbe ejtve, áthágták Isten törvényét, és így ellenségeik zsákmányává lettek.

Izráelt fogolyként vitték Babilonba, de Isten nem fordult el tőlük. Dorgálással és intéssel küldte hozzájuk prófétáit, hogy ráébressze őket bűnösségükre. Amikor megalázták magukat Isten előtt és őszinte bűnbánattal visszatértek hozzá, a bátorítás üzenetét küldte nekik és kijelentette, hogy kiszabadítja népét a fogságból, visszafogadja őket kegyelmébe, és visszatelepíti földjükre. Most pedig, hogy a helyreállítás munkája megkezdődött, és Izráel maradéka visszatért Júdeába, Sátán elhatározta, meghiúsítja Isten szándékát, ezért arra indította a pogány népeket, hogy semmisítsék meg ezt a nemzetet.

Ebben a válságos helyzetben „az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal” erősítette népét (Zak 1:13). Krisztus művéről és Sátán munkájáról adott megkapó képpel mutatta be, hogy közbenjárójuknak milyen hatalma van népe vádolóinak legyőzésére.

A próféta látomásban látja „Jósua főpapot”, aki „piszkos ruhába öltözve” (Zak 3:1, 3) áll az Úr Angyala előtt, és esdekel, hogy Isten könyörüljön meggyötört népén. Amint azért könyörög, hogy Isten teljesítse ígéreteit, Sátán arcátlanul kiáll ellene. Isten nem fogadhatja vissza kegyelmébe Izráelt, mert vétkezett – állítja. Jogot formál rájuk, mint zsákmányára, és követeli, hogy az Angyal adja át neki őket.

A főpap nem tudja Sátán vádjaitól megvédeni sem magát, sem népét. Nem állítja, hogy Izráel hibátlan. Jósua szennyes ruhában áll az Angyal előtt. A nép bűneit jelképezi az a ruha, amelyet képviselőjükként visel. Megvallja bűnösségüket, de rámutat bűnbánatukra és megalázkodásukra is, bízva a Megváltó bűnbocsátó irgalmában.

Ekkor az Angyal, aki maga Krisztus, a bűnösök Megváltója, elhallgattatja népe vádolóját és így szól: „Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszgös fadarab ez?” (Zak 3:2) Sokáig volt Izráel a szenvedések kohójában. Bűnei miatt már-már megemésztette a láng, amelyet Sátán és eszközei elpusztításukra szítottak. De Isten most kinyújtotta kezét, hogy kihozza őket a tűzből.

Az Angyal elfogadta Jósua közbenjárását, és megparancsolta: „Vegyétek le róla a piszkos ruhát!” Jósuának pedig ezt mondta az Angyal: „Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged... Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették...” (Zak 3:4–5.) Jósua és népe bűneit az Angyal megbocsátotta. Izráelt „tiszta ruhába” öltöztette. Krisztus a maga igaz voltát tulajdonította nekik. A Jósua fejére helyezett süveg olyan volt, mint amilyent a papok viseltek. Ez a felirat volt rajta: „Az Úrnak szentelt” (2Móz 28:36), jelezve, hogy korábbi törvényszegései ellenére alkalmassá vált a templomban az Isten előtti szolgálatra.

Az Angyal most így szólt Jósuához: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj” (Zak 3:7). Ha engedelmes, abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a templom minden szolgálata feletti bíró vagy felügyelőként, szolgáló angyalok között járhat már ebben az életben, és végül ott lehet az Isten trónja körül álló megdicsőült tömeg között.

„Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot!” (Zak 3:8) Az eljövendőben a Sarjadékban, a Szabadítóban rejlik Izráel reménysége. Jósua és népe azért kapott bocsánatot, mert hitt az eljövendő Megváltóban. Krisztusba vetett hitük által jutottak vissza Isten kegyeibe. Ha utain járnak és megtartják rendeléseit, az Ő érdemeiért csodálni és tisztelni fogják bennük azt a népet, amelyet a menny kiválasztott a föld népei közül.

Miként Sátán vádolta Jósuát és népét, vádolja minden korban mindazokat, akik Isten irgalmára és kegyelmére vágynak. Ő a „testvéreink vádlója, aki... éjjel nappal vádolta őket” (Jel 12:10). Minden lélekért, aki megszabadult a gonosz hatalmából és akinek neve bekerült az élet könyvébe, mely a Bárányé, megismétlődik a küzdelem. Soha senki, akit Isten befogadott családjába, nem kerülheti el az ellenség ádáz támadását. De az, aki Izráel reménysége, oltalma, megigazulása és szabadulása volt akkor, ma is reménysége egyházának.

Sátán nem azért vádolja azokat, akik az Urat keresik, mert bűneik nem tetszenek neki. Sátán örül jellemhibáiknak, mert tudja, hogy csak akkor diadalmaskodhat rajtuk, ha áthágják Isten törvényét. Csupán azért vádaskodik, mert gyűlöli Krisztust. A megváltás tervével Jézus megtöri Sátán hatását az emberiségre, és lelkeket szabadít meg hatalmából. Az őslázadó minden gyűlölete és rosszindulata felébred, amikor Krisztus felsőbbségének bizonyítékait látja. Démoni erővel és ravaszsággal dolgozik, hogy elragadja tőle azokat, akik elfogadták a megváltást. Kételkedést kelt az emberekben, hogy elveszítsék Isten iránti bizalmukat és elszakadjanak szeretetétől. Isten törvénye megszegésére csábítja őket, azután foglyaiként jogot formál rájuk, és vitatja, hogy Krisztusnak van-e joga elvenni őket tőle.

Sátán tudja, hogy azok, akik Isten bocsánatát és kegyelmét kérik, azt meg is kapják. Ezért eléjük tárja bűneiket, hogy elcsüggessze őket. Azok ellen, akik igyekeznek engedelmeskedni Istennek, mindig okot keres a panaszra. Még a legtisztább és a legértékesebb szolgálatukat is megpróbálja tisztességtelennek feltüntetni. Számtalan szövevényes és kegyetlen módon kísérli meg vesztüket okozni.

Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel reábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket, és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek, és béküljön meg vele. Népe vádolóinak ezt mondja: „Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr...” Vérem árán vásároltam meg őket. „Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab.” Azokat pedig, akik hitben reá támaszkodnak, így biztatja: „Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (Zak 3:4).

Mindazok, akik magukra öltik Krisztus igaz voltának palástját, előtte fognak állni mint választottai – hűek és igazak. Sátán nem tépheti ki őket a Megváltó kezéből. Krisztus egyetlen olyan lelket sem enged át az ellenségnek, aki bűnbánattal és hittel oltalmát igényli. Szava kötelezi: „De aki az én oltalmamra bízza magát, béküljön meg velem, béküljön meg velem!” (Ézsa 27:5) Jósuának adott ígérete mindenkinek szól: „Ha az én utamon jársz... megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj” (Zak 3:7). Oldalukon angyalok járnak már e világban, végül pedig ott fognak állni az Isten trónját körülvevő angyalok között.

Jósuáról és az Angyalról látott zakariási látomás különös mértékben Isten népére vonatkozik a nagy engesztelési nap záró jeleneteiben. Akkor a maradék egyház súlyos megpróbáltatást és gyötrelmet visel el. Az Isten parancsolatait és Jézus hitét megtartók érezni fogják az ősellenség és seregének dühét. Sátán alattvalóinak tartja a föld lakóit, magukat kereszténynek vallók közül sokakat hatalma alá hajtott. De itt van egy kis csapat, amely nem ismeri el felsőbbségét. Ha el tudná őket törölni a földről, győzelme teljes lenne. Amint annak idején a pogány népeket rávette Izráel tönkretevésére, a közeljövőben felindítja a föld gonosz hatalmait, hogy pusztítsák el Isten népét. Kötelezni fogják az embereket arra, hogy áthágva Isten törvényét, emberi rendeletnek engedelmeskedjenek.

Isten hűségeseit fenyegetik, bevádolják, elítélik. Elárulják egymást a „szülők, testvérek, rokonok és barátok is” (Lk 21:16). Sőt életükre is törnek. Egyedüli reménységük Isten irgalma; egyedüli oltalmuk az ima. Ahogyan Jósua könyörgött az Angyal előtt, a maradék egyház is töredelmes szívvel és rendíthetetlen hittel esedezik Szószólója, Jézus általi bűnbocsánatért és szabadulásért. Teljesen tudatában vannak bűnösségüknek, és látva gyengeségüket, érdemtelenségüket, már-már kétségbeesnek.

A kísértő mellettük áll, hogy vádolja őket, ahogy Jósuával is tette. Rámutat szennyes ruhájukra, fogyatékos jellemükre. Eléjük tárja gyengeségüket, oktalanságukat, hálátlanságukat és azt, hogy mennyire különböznek Krisztustól, ezzel szégyent hoznak Megváltójukra. Meg akarja rémíteni őket azzal a gondolattal, hogy esetük reménytelen, tisztátalanságuk szennyfoltja soha nem mosható le. Reméli, hogy így meggyengíti hitüket, és kísértéseinek engedve megtörik Istennel kötött szövetségüket.

Sátán pontosan tudja, hogy milyen bűnök elkövetésére vette rá Isten népét, és felhozza vádjait ellenük. Kijelenti, hogy bűneikkel eljátszották Isten oltalmát, és joga van elpusztítani őket. Állítása szerint hozzá hasonlóan megérdemlik, hogy Isten kizárja őket kegyeiből. Ez az a nép – kérdi –, amely elfoglalja majd helyemet, és a velem tartó angyalok helyét a mennyben? Azt vallják, hogy engedelmeskednek Isten törvényének; de vajon megtartják-e előírásait? Nem szeretik-e jobban önmagukat, mint Istent? Nem helyezik-e saját érdekeiket a néki való szolgálat fölé? Nem szeretik-e a világ dolgait? Nézd csak bűneiket, amelyek rányomják bélyegüket életükre! Figyeld, milyen önzőek, rosszindulatúak, gyűlölködők! Engem angyalaimmal elűzöl magadtól, őket pedig – akik ugyanolyan bűnösek – megjutalmazod? Ez nem igazság, Isten! Az igazság kárhozatukat követeli!

Krisztus követői vétkeztek ugyan, de nem engedték át magukat Sátán hatalmának. Megbánták bűneiket, és alázatos, töredelmes szívvel keresték az Urat; a mennyei Szószóló pedig védelmébe veszi őket. Akit legjobban sért hálátlanságuk, aki ismeri bűneiket, de bűnbánatukat is, kijelenti: „Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Én életemet adtam ezekért a lelkekért. Markaimba metszettem őket. Lehet, hogy jellemük tökéletlen és igyekezetük kudarcba fulladt, de megbánták bűneiket, én pedig megbocsátok nekik, és elfogadom őket.”

Sátán vadul támad, és csalásai ravaszak, de az Úr szemmel tartja népét, gyötrelmük súlyos, a kohó tüze már-már megemészti őket. De Jézus tűzben megpróbált aranyként hozza ki őket a lángokból. Földiességük leválik, hogy Krisztus képmása tökéletesen kialakuljon bennük.

Időnként úgy tűnik, mintha az Úr elfeledkezne az egyházát fenyegető veszélyekről és az ellenségokozta sebekről. De Isten nem felejt. A világon semmi sem olyan drága néki, mint egyháza. Nem az ő akarata, hogy a világiasság elrontsa bizonyítványukat. Nem engedi, hogy Sátán kísértései legyőzzék népét. Megbünteti azokat, akik hamis színben tüntetik fel Őt, de könyörül azokon, akik őszintén megbánják bűneiket. Megadja a szükséges segítséget mindazoknak, akik erőt kérnek tőle a keresztény jellem kialakításához.

A vég idején Isten népe sóhajtozik és sír a földön véghezvitt utálatosságok miatt. Könnyek között figyelmeztetik a gonoszokat a veszélyre, amely azért fenyegeti őket, mert lábbal tiporják Isten törvényét. Kimondhatatlan fájdalommal és bűnbánattal alázzák meg magukat az Úr előtt. A gonoszok gúnyolódnak bánkódásukon, és kinevetik ünnepélyes fohászaikat. Isten népének gyötrődése és megalázkodása kétségtelenül bizonyítja, hogy visszanyerik a bűn következtében elvesztett erejüket és nemes jellemüket. Krisztushoz egyre közelebb kerülve, szemüket tökéletes tisztaságára irányítva világosan felismerik a bűn végtelenül súlyos voltát. Az eredményes és győzelmes élet feltétele a szelídség és az alázatosság. A dicsőség koronája vár azokra, akik térdreborulnak a kereszt lábánál.

Isten hűséges, imádkozó gyermekei benne rejtik el életüket. Maguk sem tudják, mily biztonságban vannak. Sátán késztetésére e világ uralkodói életükre törnek. De ha megnyílna szemük, mint Elizeus szolgájáé Dothánban, angyalokat látnának maguk körül, akik féken tartják a sötétség seregeit.

Amikor Isten előtt népe gyötrődik és tiszta szívért könyörög, felhangzik a parancs: „Vegyétek le róla a piszkos ruhát”, – és ezek a bátorító szavak hallatszanak: „Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (Zak 3:4). Isten ráhelyezi Krisztus igaz voltának makulátlan, tiszta palástját megpróbált, megkísértett, hűséges gyermekeire. A megvetett maradék dicsőséges ruhába öltözik, és a világ romlottsága soha többé nem mocskolja be. Nevük bent marad az élet könyvében, amely a Bárányé. A korszakok hűségesei közé sorolja őket a menny. Ellenálltak a csaló mesterkedéseinek. Sárkány dühe nem térítette el őket hűségüktől. Most örökre biztonságban vannak a kísértő cselfogásaitól. Isten a bűn szerzőjét terheli meg bűneikkel. „Tiszta süveg” van fejükön.

Mialatt Sátán hangoztatja vádjait, szent angyalok járnak-kelnek láthatatlanul, s a hűségesekre helyezik az élő Isten pecsétjét. Homlokukon az Atya nevével a Sion hegyén állnak a Báránnyal. A trón előtt éneklik az új éneket, amelyet senki nem tanulhat meg, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. „...ezek követik a Bárányt, ahová megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak, és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek” (Jel 14:4–5).

Ekkor valóra válnak az Angyal szavai: „Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot!” (Zak 3:8) Krisztus népének Megváltójaként és Szabadítójaként jelenik meg. A maradék most valóban csodát él át, mivel zarándokútjuk könnyeit és megaláztatásait felváltotta az öröm és a megbecsülés Isten és a Bárány közelében. „Azon a napon ékes és dicső sarjat ad az Úr, a föld gyümölcse pedig pompás és díszes lesz azoknak, akik Izráelből megmaradnak. Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül” (Ézsa 4:2–3).