„Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. Utána fia, Roboám lett a király” (1Kir 11:43).

Roboám – nem sokkal trónra lépése után – Sikembe ment, azt remélve, hogy ott a törzsek formailag is elismerik királynak. „...Sikembe ment egész Izráel, hogy királlyá tegye őt” (2Krón 10:1).

Közöttük volt Jeroboám, Nébát fia is, akit Salamon uralkodása alatt „erős férfiú”-nak ismertek, és akinek a silóbeli Ahija próféta ezt a megdöbbentő üzenetet adta át: „...Én kiszakítom az országot Salamon kezéből és tíz törzset neked adok” (1Kir 11:31).

Az Úr – követe által – világosan megmondta Jeroboámnak, hogy a birodalom kettéoszlik, „...mert elhagyott engem, és Astóretet, Szidón istenét, Kemóst, a móábiak istenét és Milkómot, az ammóniak istenét imádta; nem az én utaimon járt, rendelkezéseimet és végzéseimet, amelyeket én helyesnek látok, nem hajtotta végre úgy, ahogyan apja, Dávid” (1Kir 11:33).

Jeroboám azt is megtudta a prófétától, hogy a birodalom Salamon uralkodása alatt még egységes marad. „De nem veszem ki a kezéből az egész országot – nyilatkoztatta ki az Úr –. Megtartom őt fejedelemnek egész életében szolgámért, Dávidért, akit kiválasztottam, és aki megőrizte parancsolataimat és rendelkezéseimet. Fiának a kezéből veszem ki az országot, és tíz törzset neked adok” (1Kir 11:34–35).

Bár Salamon szerette volna kiválasztott utódját, Roboámot lelkileg felkészíteni arra, hogy bölcsen fogadja az Isten prófétája által megjövendölt válságot, de olyan sok hiba csúszott gyermekkori nevelésébe, hogy már képtelen volt jó irányba fordítani a fiú lelkületét, aki ammonita anyjától ingatag jellemet örökölt. Időnként megpróbált ugyan Istennek szolgálni. Volt is némi fellendülés. Roboám azonban nem volt állhatatos, és végül engedett a rossz hatásoknak, amelyek kicsi korától körülfogták. Roboám botlásaiban és végső hitehagyásában jelentkezett azoknak a kapcsolatoknak a félelmes következménye, amelyeket Salamon bálványimádó nőkkel alakított ki.

A törzseket hosszú ideje terhelték az előző királyuk zsarnoki intézkedéseiből fakadó súlyos méltánytalanságok. Salamon uralkodásának hitehagyó évei alatti pazarlás együtt járt a nép súlyos megadóztatásával és sok megalázó szolgálat kikényszerítésével. Az új uralkodó felkenése előtt a különböző törzsek vezetői meg akarták tudni, hogy Salamon fiának szándékában áll-e ezeket a terheket csökkenteni. „...Jeroboám egész Izráellel együtt eljött, és így beszélt Roboámhoz: Apád súlyos igát rakott reánk, te azért most könnyíts azon a súlyos szolgálaton és nehéz igán, amelyet apád ránk rakott; akkor szolgálunk neked.”

Roboám – mielőtt ismertette volna álláspontját – ki akarta kérni tanácsadói véleményét. Ezért ezt mondta: „Három nap múlva térjetek vissza hozzám!

A nép tehát elment. Ekkor Roboám király tanácskozott a vénekkel, akik apja, Salamon szolgálatában álltak, amíg élt, és ezt kérdezte: Mit tanácsoltok, milyen választ adjak ennek a népnek? Azok így szóltak hozzá: Ha jó leszel ehhez a néphez, kegyesen fogadod őket, és jóságosan beszélsz velük, akkor mindig szolgáid lesznek” (2Krón 10:3–8).

Ez a tanács nem tetszett Roboámnak, és a fiatalabbakhoz, ifjúkori barátaihoz fordult. Tőlük érdeklődött: „Mit tanácsoltok, milyen választ adjunk ennek a népnek, amely így szólt hozzám: Tedd könnyebbé az igát, amelyet apád rakott ránk?!” (1Kir 12:9). A fiatalok azt javasolták, bánjon keményen alattvalóival, és értesse meg velük, hogy uralkodásába már kezdettől nem tűr beleavatkozást személyes kívánságukkal.

Roboámot elkápráztatta az a kilátás, hogy a legfőbb hatalmat gyakorolhatja. Elhatározta, hogy semmibe veszi birodalma öregeinek tanácsát, és a fiatalabbakat teszi tanácsosaivá. Így történt, hogy a kitűzött napon, amikor „elment Jeroboám az egész néppel Roboámhoz”, hogy meghallgassa, milyen irányvonalat akar követni, Roboám „...keményen válaszolt a népnek... így szólt hozzájuk: Apám nehéz igát rakott rátok, én még nehezebbé teszem igátokat. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig szeges korbáccsal foglak megtanítani” (1Kir 12:12–14).

Ha Roboám és tapasztalatlan tanácsadói megértették volna Isten szándékát Izráellel, meghallgatták volna a népet, amikor határozott reformokat kért a kormányzásban. De a sikemi találkozáskor nem éltek a lehetőséggel, és az okokból nem következtettek az okozatra. Ezért soha többé nem tudták befolyásukat a nép nagy tömegén érvényesíteni. Kinyilvánított elhatározásuk – hogy állandósítják és megnövelik a Salamon uralkodása alatt elkezdődött elnyomást – éles ellentétben állt Isten Izráellel való tervével. Ez bőséges alkalmat kínált a népnek arra, hogy kétségbe vonja indítékaik őszinteségét. Amikor a király és választott tanácsadói ilyen oktalan és kegyetlen módon akartak hatalmat gyakorolni, a ranggal és tekintéllyel hivalkodtak.

Az Úr nem engedte, hogy Roboám megvalósítsa ismertetett célkitűzéseit. A törzsekben sok ezer embert felháborított Salamon zsarnoki intézkedése, és most úgy érezték, fel kell lázadniuk Dávid háza ellen. „Amikor látta az egész Izráel, hogy a király nem hallgat rájuk, így válaszoltak a királynak: Mi közünk nekünk Dávidhoz? Nincs közösségünk Isai fiával! Térj sátraidba, Izráel, törődj, Dávid, a magad házával! Izráel tehát hazament” (1Kir 12:16).

A meghasonlás, amelyet Roboám meggondolatlan szavai támasztottak, helyrehozhatatlannak bizonyult. Izráel kettészakadt. Júda és Benjámin törzséből tevődött össze Júda déli birodalma, amelyen Roboám uralkodott. A tíz északi törzs pedig Jeroboám uralkodásával külön kormányzatot alakított. Az utóbbi Izráelként lett ismert. Így teljesedett a próféta jövendölése, amit az ország kettészakadásáról mondott. „...az Úr rendelte így...” (1Kir 12:15).

Amikor Roboám látta, hogy a tíz törzs nem hajlandó meghódolni előtte, tettekre szánta magát. Országának egyik tekintélyes embere, az adószedő Adorám útján próbálta maga mellé állítani őket. A békekövetet azonban „megkövezé... az egész Izráel, és meghalt”. Eljárásuk tanúskodott Roboámmal szembeni érzéseikről. A lázadás hevességétől megrémülve „Roboám pedig Izráel fiai közül csak azoknak maradt a királya, akik Júda városaiban laktak” (1Kir 12:17).

Jeruzsálemben „...összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De így szólt az Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának, és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint” (1Kir 12:21–24).

Roboám három évig igyekezett hasznosítani uralkodása elején szerzett szomorú tapasztalatait. Törekvését siker koronázta. „...egyes városokat erődítményekké épített ki Júdában”, és „megerősítette az erődítményeket, és parancsnokokat helyezett oda, ellátta élelem-, olaj-, és borraktárakkal”. Gondoskodott arról, hogy ezek a megerősített városok „rendkívül” erősek legyenek (2Krón 11:5, 11). A fellendülés titka azonban, amelyet Júda Roboám uralkodásának első éveiben tapasztalt, nem ezekben az intézkedésekben rejlett. Júda és Benjámin törzse azért jutott előnyös helyzetbe, mert Istent legfőbb uralkodójuknak ismerte el. Az északi törzsekből sok istenfélő ember csatlakozott hozzájuk. „...Izráel valamennyi törzséből azok is, akiket szívük arra indított, hogy keressék Izráel Istenét, az Urat, és áldozzanak őseik Istenének, az Úrnak. Ezek erősítették Júda országát, támogatták Roboámot, Salamon fiát három évig, mert csak három évig jártak Dávid és Salamon útján” (2Krón 11:16–17).

Ennek az eljárásnak folytatásával Roboám nagymértékben helyrehozhatta volna a múlt hibáit, és a nép újra bízott volna abban, hogy képes józanul uralkodni. De az ihletett író Salamon utódjának szomorú krónikájáról számol be. Roboám nem tett erőfeszítéseket arra, hogy nagy befolyásával Jahve iránti hűségre késztesse a népet. Természeténél fogva önfejű, öntelt, makacs volt, és hajlott a bálványimádására. Ennek ellenére erős jellemű, rendíthetetlen hitű, Isten kívánságát teljesítő emberré fejlődhetett volna, ha bizalmát teljesen Belé veti. De amint múlt az idő, a király a tisztségével járó befolyásában és a megerősített erődökben bízott. Lassanként engedett öröklött gyengeségének, míg végül befolyását teljesen a bálványimádás mellett vetette latba. „Amikor Roboám királysága megszilárdult és megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele együtt egész Izráel” (2Krón 12:1).

Mily sokatmondó, szomorú szavak ezek: „És vele együtt egész Izráel”! A nép, amelyet Isten a környező népek világosságául választott ki, elfordult ereje forrásától, és igyekezett a körülötte élő népekhez hasonlítani. Roboám példája, éppúgy mint Salamoné, sok embert tévútra vitt. Többé-kevésbé ma is így van ez mindenkivel, aki belemerül a gonoszságba. Bűneinek befolyása nem korlátozódik csupán őrá. Egy ember sem él önmagának, és gonoszsága miatt senki sem egymagában pusztul el. Az ember élete vagy világosság, amely beragyogja és felvidítja mások életútját; vagy sivár sötétség, amely kétségbe ejt és pusztulást okoz. Vagy felfelé, a boldogság és halhatatlanság felé vezetünk másokat, vagy lefelé, ahol fájdalom és örök halál vár rájuk. Ha tetteinkkel a körülöttünk élők gonoszságát fokozzuk vagy tettre sarkalljuk, osztozunk bűneikben.

Isten nem hagyta büntetés nélkül Júda uralkodóinak hitehagyását. „Roboám király ötödik évében fölvonult Sisák Egyiptom királya Jeruzsálem ellen, mert hűtlenné váltak az Úrhoz. Ezerkétszáz harci kocsi, hatvanezer lovas, megszámlálhatatlan líbiai, szukki és kúsi hadnép jött vele Egyiptomból. Elfoglalta Júda megerősített városait, és Jeruzsálem alá érkezett.

Akkor Semajá próféta odament Roboámhoz és Júda vezéreihez, akik Jeruzsálembe gyűltek Sisák elől, és ezt mondta nekik: Ezt mondja az Úr: Ti elhagytatok engem, azért én Sisák kezébe adlak benneteket” (2Krón 12:2–5).

A nép még nem jutott olyan messzire a hitehagyásban, hogy semmibe vegye Isten büntető ítéletét. Sisák támadása miatt elszenvedett veszteségben felismerték Isten kezét, és egy ideig megalázták magukat. „Igaz az Úr” – vallották.

„Amikor látta az Úr, hogy megalázták magukat, akkor így szólt az Úr igéje Semajához: Megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem rövidesen szabadulást adok nékik, és nem zúdul haragom Jeruzsálemre Sisák által. De azért szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni, és mit jelent földi királyságokat szolgálni!

Sisák, Egyiptom királya tehát felvonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Úr templomának a kincseit meg a királyi palota kincseit; mindent elvitt. Még a kerek aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon csináltatott. Ezek helyett rézpajzsokat csináltatott Roboám király, és azoknak a testőröknek a parancsnokaira bízta, akik a királyi palota bejáratát őrizték. ...Amikor Roboám megalázta magát, elfordult róla az Úr haragja. Nem volt ok a teljes pusztulásra, hiszen Júdában is volt valami jó” (2Krón 12:6–12).

Mihelyt azonban a baj elmúlt, és a népnek újra jól ment dolga, sokan elfeledkeztek arról, amitől féltek, és újra visszatértek a bálványimádáshoz. Közöttük volt maga Roboám király is. A csapás súlya alatt ugyan megalázkodott, de nem tette ezt a megpróbáltatást élete igazi fordulópontjává. Elfelejtette a leckét, amire Isten meg akarta tanítani, és visszasüllyedt azokba a bűnökbe, amelyek előzőleg Isten büntető ítéleteit hozták a népre. Néhány dicstelen év után, amelyek alatt a király „gonoszságot cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az Urat... Roboám pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Fia, Abijja lett utána a király” (2Krón 12:14, 16).

Roboám uralkodása kezdetén a birodalom kettészakadásával Izráel dicsősége hanyatlani kezdett, és azt soha többé nem kapta vissza a maga teljességében. A következő századok során időnként széles látókörű, erkölcsileg értékes emberek ültek Dávid trónjára. Ezeknek a királyoknak uralkodása alatt a Júda népére áradt áldás a környező népekre is kiterjedt. Jahve nevét időnként minden hamis isten fölé emelték, és törvényét tisztelték. Időről időre nagyszerű próféták támadtak, hogy erősítsék az uralkodók kezét és további hűségre biztassák a népet. De a gonoszság magvait, amelyek Roboám trónra lépésekor már kikeltek, soha többé nem lehetett gyökerestől kitépni. Az a nép, amelynek Isten egykor kedvezett, időnként olyan mélyre süllyedt, hogy közmondásossá vált a pogányok között.

A bálványimádó szokások felé hajlók romlottsága ellenére az irgalmas Isten minden lehetőt megtett, hogy a kettéoszlott birodalmat megmentse a teljes romlástól. Amint múltak az évek, és úgy tűnt, hogy a sátáni erőktől befolyásolt emberek elgondolásai végképp meghiúsítják Isten Izráellel való szándékát, az Úr a választott nép fogsága és helyreállítása által újra megmutatta, hogy javukat akarja.

Az ország kettészakadásával elkezdődött az a csodálatos történet, amelyben megmutatkozott Isten türelme és szerető könyörülete. Öröklött és szerzett gonosz hajlamaik miatt a szenvedések tűzpróbáján vezetett át útjuk. Akiket Isten különleges és jó cselekedetekre igyekvő népévé akart tisztítani, azokkal a próba végül elismertette:

„Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy te, s hatalmad által nagy a te neved. Ki ne félne téged, népek királya? ...Nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem... De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!” (Jer 10:6–7, 10).

A bálványimádóknak meg kellett tanulniuk, hogy a hamis istenek képtelenek felemelni és üdvözíteni. „...az istenek kivesznek a földről és az ég alól. Nem ők alkották az eget és a földet” (Jer 10:11). Az ember csak akkor talál nyugalmat és békét, ha engedelmeskedik az élő Istennek, a mindenség Teremtőjének és Urának.

Izráel és Júda büntetéssel fegyelmezett és bűnbánó népének – amely egyakarattal újította meg szövetségét Jahvéval, a seregek Urával, atyáik Istenével – végül ki kellett mondania:

„Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget.

Mennydörgő szavára víztömeg támad az égen,

felhőt hoz fel a föld széléről;villámokat alkot az esőhöz,és szelet bocsát ki kamráiból.

Megáll a tudománya minden embernek, szégyent vall bálványával minden ötvös, mert csalódik öntvényében: nincsen abban lélek!

Hitvány és nevetséges dolgok azok, semmivé lesznek a megtorlás idején. De nem ilyen Jákób osztályrésze,

mert Ő a mindenség formálója, Izráel törzse pedig az ő tulajdona: Seregek Ura a neve”

(Jer 10:12–16).