Isten a menny legértékesebb ajándékait akarja árasztani a föld minden népére. Ezért hívta ki Ábrahámot bálványimádó rokonai közül és telepítette le Kánaán földjére. "Nagy néppé teszlek - mondta -, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel" (1Móz 12:2). Megtisztelő volt az, amire Ábrahámot elhívta: ősatyja lenni annak a népnek, amely századokon át őrzi és védi Isten igazságát a világ számára. Isten e nép útján akarta a föld összes népét abban az áldásban részesíteni, amelyet a megígért Messiás eljövetele rejt magában.

Az igaz Istent az emberek már alig ismerték. Értelmüket elhomályosította a bálványimádás. Isten törvényét, amely "szent, igaz és jó" (Róm 7:12), megpróbálták kegyetlen, önző szándékaikhoz illeszkedő rendelkezésekkel helyettesíteni. Az irgalmas Isten nem vonta vissza tőlük az életet. Alkalmat adott nekik arra, hogy egyháza útján megismerjék Őt. A népe által kinyilatkoztatott elveket eszközül akarta felhasználni, hogy erkölcsi képmását helyreállítsa az emberben.

Isten törvényét magasra kell emelni, tekintélyét meg kell védeni! Izráel háza kapta ezt a nagyszerű és nemes feladatot. Isten elkülönítette őket a világtól, hogy szent megbízatást adhasson nekik. Törvénye őrzésével bízta meg őket. Azt akarta, hogy általuk megmaradjon az istenismeret az emberek között. A mennyei világosságnak így kellett sugároznia a sötétségben rejtőzködő világra. Mondaniuk kellett minden népnek, hogy hagyjanak fel a bálványimádással, és szolgálják az élő Istent.

"...nagy erővel és hatalmas kézzel" (2Móz 32:11) hozta ki Isten választott népét Egyiptom földjéről. "Elküldte szolgáját, Mózest és Áront, akit kiválasztott. Ezek csodálatos dolgokat vittek véghez köztük, csodákat Hám országában." "Megdorgálta a Vörös-tengert, és az kiszáradt, átvezette őket a mély vízen, akár a pusztában" (Zsolt 105:26-27; 106:9). Kiszabadította népét a szolgasorból, hogy termékeny vidékre - olyan országba - vigye őket, amelyet gondviselésében készített számukra, hogy ott menedéket találjanak ellenségeik elől. Önmagához akarta vonni és átölelni őket örökkévaló karjával. Jóságáért Isten azt kívánta, hogy nevét dicsőítsék, és dicsőségessé tegyék a földön.

"Mert az Úr része az ő népe, Jákób a kimért öröksége. Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evezőtollán hordozza őket. Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten" (5Móz 32:9-12). Így vonta magához Izráel népét, hogy a magasságos Isten oltalmában éljenek. Csodák útján őrizte meg őket a pusztai vándorlás veszedelmeitől. Végül, Isten kegyeit élvező népként, letelepedtek az ígéret földjén.

Ézsaiás magával ragadó lendülettel, példázatban mondta el, hogyan hívta el és nevelte Jahve Izráelt, hogy jó cselekedetekben bővölködő képviselője legyen a világon.

"Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen..." (Ézsa 5:1-2).

Isten a választott nép útján áldást akart küldeni az egész emberiségnek. "A Seregek Urának szőlője pedig - nyilatkoztatta ki a próféta - Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye Júda férfiai" (Ézsa 5:7).

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Védőfalként vették körül őket törvényének előírásai: az igazság, a jogosság és a tisztaság örökérvényű elvei. Az alapelvek iránti engedelmesség védelmet jelentett számukra, mert óvta őket az önmagukat tönkretevő bűnös élettől. Isten odahelyezte szent templomát az ország közepébe, mint tornyot a szőlőskertbe.

Krisztus volt tanítójuk. Ahogy velük volt a pusztában, úgy volt most is tanítójuk és vezetőjük. Dicsősége jelen volt a szent sátorban és a templomban, a frigyláda fölött. Szeretetét gazdagon árasztotta rájuk, és mérhetetlenül türelmes volt hozzájuk.

Mózes útján Isten megismertette velük szándékát, és világossá tette boldogságuk feltételeit. "Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy - mondta -. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak."

"Te ma azt kívánod az Úrtól, hogy ő a te Istened legyen, mert te az ő útjain jársz, megtartod rendelkezéseit, parancsolatait és döntéseit, és hallgatsz a szavára. Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát. Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte" (5Móz 7:6; 26:17-19).

Izráel fiainak el kellett foglalniuk azt az egész területet, amelyet Isten kijelölt nekik. El kellett venniük azoktól a nemzetektől, amelyek nem akarták az igaz Istent imádni és szolgálni. Isten szándéka az volt, hogy jellemének Izráel általi kinyilatkoztatásával magához vonzza az embereket. Az evangéliumi meghívást kellett megismertetniük az egész világgal. Az áldozati szertartásban rejlő tanítással fel kellett magasztalniuk Krisztust a nemzetek előtt, hogy mindenki, aki feltekint reá, éljen. A választott néphez tartoztak mindazok, akik - a kanaánita Ráhábhoz és a moabita Rúthoz hasonlóan - felhagyva a bálványimádással az igaz Istent imádták. Izraelnek - amint száma növekedett - ki kellett volna szélesítenie határait, amíg országuk magába zárja az egész világot.

De a régi Izráel nem cselekedett Isten szándéka szerint. Az Úr kijelentette: "Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő vad hajtásává?" "Dús lombú szőlőtő Izráel, gyümölcsöt is bőven terem." "Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? Most én megmondom nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!" (Jer 2:21; Hós 10:1; Ézsa 5:3-7).

Az Úr Mózes által népe elé tárta hűtlenségük következményeit. Ha nem tartják meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak tőle, az élettől, és nem részesülhetnek áldásában. Izráel időnként megfogadta Isten intéseit. Ilyenkor gazdagon áradt az áldás a zsidó népre, és általuk a környező nemzetekre. De történelmük során sokszor elfeledkeztek Istenről, és szem elől tévesztették Isten képviselőiként kapott magasztos kiváltságaikat. Megfosztották Istent a tőlük elvárt szolgálattól, embertársaikat a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcsét, amelyben Isten sáfársággal bízta meg népét. Kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Ezzel alkalmat adtak a pogányoknak, hogy rosszul értelmezzék Isten jellemét és országának törvényeit.

Isten atyai szeretettel hordozta népét. Kegyelmének árasztásával és visszavonásával is megpróbált hatni rájuk. Eléjük tárta bűneiket, és béketűréssel várta, hogy beismerjék azokat. Prófétákat és követeket küldött, hogy hangoztassák követelményeit a szőlőmunkásoknak. De ahelyett, hogy szívesen fogadták volna e tisztán látó lelki embereket, ellenségként bántak velük. A szőlőmunkások üldözték és megölték őket. Isten újabb követeket küldött hozzájuk, de velük is úgy bántak, mint az előbbiekkel. Sőt elszántabban gyűlölték őket.

Sokan megtértek a száműzetésben, amikor Isten visszavonta oltalmát. De az ígéret földjére visszatért zsidó nép megismételte az előző nemzedékek hibáit és politikailag összeütközésbe került a környező népekkel. A prófétákat, akiket Isten a bűnösök megfeddése végett küldött, ugyanolyan gyanakodva és gúnyolódva fogadták, mint ahogy az előző korok követeit. Így a szőlőskert őrzői századról századra szaporították bűneiket.

A jól termő szőlőt - amelyet a mennyei Gazda ültetett Palesztina dombjain - Izráel megvetette, és végül átdobta a szőlőskert falán, összezúzta és eltaposta. Azt remélte, hogy örökre elpusztította. A Gazda azonban eltávolította a szőlőt és elrejtette szemük elől. Majd újra elültette, de a falon kívül, s törzse nem volt többé látható. Az ágak áthajoltak a falon, és más ágat lehetett azokba oltani, de a törzs olyan helyen volt, ahol az ember nem érhette el, és nem árthatott neki.

Isten egyházának - a szőlőskert őrének - ma különlegesen értékesek azok a tanácsok és intések, amelyeket Isten a próféták által adott, világossá téve örökkévaló szándékát az emberiséggel. A próféták tanításaiban Isten érthetően kinyilatkoztatta szeretetét és a megváltásukra készített tervet. Isten követei, akiket egyházához küldött, Izráel elhívásának, sikereinek, kudarcainak, Isten kegyeibe való visszafogadásának, a szőlőskert Gazdájától való elfordulásának történetéről, valamint arról beszéltek, hogy a korszakokat átfogó tervet a maradék fogja megvalósítani, amelynek életében minden szövetségi ígéret teljesedni fog. És ma Isten ugyanazt üzeni egyházának - az Úr szőlője hűséges munkásainak -, mint amit hajdan prófétája által küldött: "Azon a napon énekeljeteka színbort adó szőlőről!Én, az Úr vagyok az őrizője,minduntalan öntözgetem.Éjjel-nappal őrzöm,hogy senki ne bánthassa" (Ézsa 27:2-3).

Izráel! Bízzál Istenben! A szőlőskert Gazdája még most is gyűjti régóta várt drága gyümölcseit a nemzetek és népek közül! Nemsokára eljön övéihez; és azon a boldog napon végre megvalósul Izráel házával való terve: "A jövőben gyökeret ver Jákób, virágzani, virulni fog Izráel, termésével elárasztja a világot" (Ézsa 27:6).