Egység Istennel egységet teremt. Isten a jóakarat, irgalmasság és szeretet megtestesülése. Akik valóban kapcsolatot tartanak fönn vele, azok nem lehetnek egymás ellenségei. Akiknek szívén Isten Lelke uralkodik, azok közt szeretetet s egységet teremt. Sátán gyermekeiben ennek ellenkezőjét figyelhetjük meg. Ő szít féltékenykedést, viszályt és irigységet. Mesterem nevében megkérdem Krisztus hitvalló követőitől: Milyen gyümölcsöt teremtek? (5Bizonyságtétel 28)
Viszályok vetése és aratása. Aki a viszály és veszekedés magját hinti, tulajdon lelkében aratja halálos gyümölcseit. A gonoszság másokban keresése, gonoszságot fejleszt ki azokban, akik keresik. (Nagy orvos 492)
Sátán örül a versengésnek. Az ördög örökké tartó bizalmatlanságot, elidegenülést és rosszakaratot igyekszik támasztani Isten népe körében. Gyakran arra csábít minket, hogy eltiporva lássuk jogainkat, mikor nincs is rá okunk...A vetélkedés, a viszály, a testvérek közötti pörbefogások szégyent hoznak az igazság ügyére. Akik ilyen lépésekre képesek, azok az ellenség gúnyolódásának teszik ki a gyülekezetet,s a sötétség hatalmainak diadalát okozzák. (5Bizonytétel 242)
A vita harciassághoz vezet. Sátán különleges ámító törekvése a viták keltése, hogy szavak miatt értelmetlen viszályok dúljanak. Jól tudja, hogy az ilyesmi lekötni a gondolatokat és időt; Föllármázza a harciasságot, és sokakban kioltja a meggyőződést, ellenkező nézetekre, vádaskodásra és előítéletre bujtogatva őket, ami bezárja az ajtót az igazság előtt. (Szemle és hírnök 1888, szeptember 11)
Benső viszály késlelteti az eljövetelt. Hitetlenség, zúgolódás és lázadás negyven évre kizárta Izráelt Kánaán földjéről. Az Úr népe közti hitetlenség, világiasság, megszenteletlenség és viszály sok éve a bűn és bánat világában tart bennünket. (Evangéliumi szemlélet 696)
Nincs idő viszályra. Férfiak és nők, noha vallják, hogy az Urat szolgálják, megelégednek jelentéktelen dolgokkal tölteni idejüket. Elé gedettek, ha vitatkoznak egymással. Ha a mester ügyének szentelnék magukat, nem civakodnának és vetélkednének, mint megannyi neveletlen gyerek. Minden kéz a szolgálatot végezné. Mindenki kötelessége őrhelyén állna, szívvellélekkel fáradozva, mint Krisztus keresztjének küldöttje....A munkások magukkal vinnék szolgálatukba a fölébresztett gyülekezet imáit és szeretetét. Krisztustól nyernék utasításaikat, s nem lenne idejük viszályra és civódásra. (Szemle 1903, szeptember 10)
Ne szálljunk vitába semmiségeken. Ha mindenki kitárja szíve mennyre néző ablakait, s bezárja a földre nyílókat, a szeretet szelleme és az Úr Jézus kegyelme fog szívet szívhöz kötni. (1899, 183. levél)
Hagyjuk abba a vitatkozást. Isten kegyelmének hatalma többet elvégez a szívért, mint egy életen át tartó vita. Az igazság hatalma által hány dolgot rendezhetnénk, s kortól élemedett viták ülhetnének el jobb utak bebocsátásával. (1899, 183. levél)
A vita fölkelti az önvédelmet. Jézus Tamással való bánásmódjával tanítást nyújtott követőinek. Az Úr példája mutatja, miként bánjunk a gyönge hitűekkel, azokkal, akik föltűnővé teszik kételyeiket. Jézus nem tett szemrehányást, s nem szállt vitába a kételkedővel, hanem kinyilatkoztatta magát neki. Tamás nagyon méltánytalan volt követelésével, mikor ő szabta meg hite föltételeit, Jézus azonban nagylelkű szeretetével s tapintatával ledöntötte a korlátokat. Hitetlenség ritkán győzhető meg vitával. Inkább önvédelemre késztet, új érveket és mentséget talál. De nyilatkoztassuk csak ki Jézust, a szeretetével és irgalmasságával, megfeszített Üdvözítőként, akkor sok vonakodó ajakról hallani fogjuk az elismerést: Istenem, én Istenem. (Világ reménye 808)
Beteghöz ne szóljunk vitaszavakat. A betegágynál ne szóljuk a tantételek vagy vita szavait. Irányítsuk a szenvedőt ahhoz, aki kész megmenteni a hittel hozzá fordulót. Komolyan, gyöngéden törekedjünk segíteni az élet s halál közt lebegő lelket. (Nagy orvos 120)
A vita haszontalan. Ne szálljunk vitába a hamis elméletek híveivel. A vita hiábavaló. Krisztus sohase szállt vitába. Írva van, ez volt avilág megváltójának fegyvere. Hadd tanúskodjanak Jézus és hírnökei. Tudjuk, hogy az ő tanúságuk igaz. (Életrajz 93)
A vita ritkán lágyít. A sok vitaistentisztelet ritkán lágyítja meg, csillapítja le a lelket. (Evangéliumi szemlélet 172)
Az állító megközelítés erőteljesebb. Ne ápoljunk vita szellemet. Kevés jót érünk el lebecsüléssel, vádemeléssel. Az igazság hirdetése a legbiztosabb út a hamis tanítás lerombolására. Állításokat hirdessünk. Hadd ölje meg a gonosz erejét az evangéliumi örömüzenet drága igazsága. Tanúsítsatok gyöngéd szánakozó lelkületet a tévelygő iránt. Húzódjatok közel a szívekhez. (Evangéliumi szemlélet 304)
Vita, mely fölrázza a szívet. Bár minden korban megvetették és üldözték Isten választott hírnökeit, szenvedéseik által mégis Isten ismerete terjedt. Krisztus tanítványai álljanak a sorba, annak tudatában, hogy az ellenség mit sem tehet az igazság ellen, hanem csakis az igazság javára. Isten komolyan gondolja, hogy az igazság előtérbe kerüljön, vizsgálódás és beszéd tárgya legyen, mégha megvetést tanúsítanak is iránta. Föl kell rázni az embereket. Minden vita, minden gyalázkodás, minden erőlködés, hogy korlátozzák a lelkiismeret szabadságát, Isten eszközévé válik, hogy fölrázza a máskülönben szunnyadozók gondolkodását. (Gondolatok a hegyibeszédről 33)
A gyerekekre kihat a szülők nézeteltérése. Nagymértékben a szülők teremtik meg a család légkörét. S ha nézeteltérés támad az apa és az anya közt, a lelkület a gyerekekre is ráragad. Gyöngéd figyelmességgel tegyétek kellemessé a család légkörét. Ha elidegenedtetek, ha nem vagytok bibliai keresztények, térjetek meg. Hisz a próbaidei, mai jellemetek lesz Krisztus eljövetelekor is. (Adventista otthon 16)
A viszály bajt szül. Családotok boldog lehet, vagy pedig boldogtalan, nyomorult. Ez magatoktól függ. A ti viselkedésetek irányítja, szabja meg jövőtöket. Mindketten lágyítsátok meg jellemetek éles kinövéseit, s csak olyan szavakat szóljatok, melyeket nem szégyelltek viszonthallani Isten napján....Vitatkozhattok jelentéktelen semmiségekről, melyek nem érik meg a civódást, s a következmény csak kellemetlenség lesz. Az igaz ember ösvénye a béke. Ez az út oly világos, hogy az alázatos, istenfélő ember botlás nélkül tud járni rajta, anélkül, hogy görbe ösvényeket készítene. Keskeny ez az ösvény, de ha üdvösségük parancsnokát követik, különböző vérmérsékletű emberek járhatnak rajta egymás mellett. (4Bizonyságtétel 502)
A szidás és bosszankodás lázadást szül. A nyers, haragos szavak nem mennyei eredetűek. Hanem a legrosszabb érzéseket kavarják föl az emberi szívben. Ha gyerekeitek rosszalkodnak, tele vannak lázadással, s kísért, hogy ridegen szólj és cselekedj, várj, mielőtt megfedded őket. Adj lehetőséget nekik, hogy gondolkodjanak, s lecsillapodjanak a kedélyek.
Amint nyájas és gyöngéd vagy gyermekeiddel, mindnyájan az Úr áldásában részesültök. Mit gondoltok: az ítélet napján lesz, aki megbánja, hogy türelmes és nyájas volt gyermekeivel? (Gondolatok 246)
Krisztushoz való közelség egységet hoz. A családokban és a gyülekezetben a Krisztustól való elkülönültség a megosztás és viszály oka. Közel húzódnunk Krisztushoz azt jelenti, hogy egymáshoz is közel jövünk. Az igazi egység titka a gyülekezetben és a családban nem az ügyeskedés, tapintat, nem az emberfölötti erőfeszítés, hogy legyőzzük a nehézségeket – bár erre is gyakran szükség van – hanem a Krisz tushoz való közelség.
Képzeljetek el óriás kört, melynek pereméről sok vonal fut a középre. Minél közelebb érnek ezek a vonalak a középhez, annál közelebb lesznek egymáshoz.
Így van a keresztény életben is. Minél közelebb húzódunk Krisztushoz, annál közelebb leszünk egymáshoz. Isten megdicsőül, amint népe egyetértő cselekedetekre egyesül. (Adventista otthon 179)
A szülők egyetértése. Éljen teljes bizalom a férj és feleség közt. Együtt tekintsék át felelősségeiket. Együtt fáradozzanak gyermekeik javáért. Sohse bírálják egymást a gyerekek előtt, s ne tegyék kérdésessé egymás ítéletét. A feleség vigyázzon, ne nehezítse meg férje gyermekeiért tett erőfeszítéseit. A férj is támogassa felesége karját, bölcs tanácsot és szeretetteljes bátorítást nyújtva. (Nagy orvos 3934)
Ne legyen ellenkezés. Ha az apák és anyák viszálykodnak, egyik a másik ellen törekedve, hogy ellensúlyozzák egymás tekintélyét, a család szétzilált állapotban lesz, s a szülők egyike sem nyeri el a tiszteletet és bizalmat, mely igen fontos a jól kormányzott családban...A gyerekek gyorsan észrevesznek bármit, ami kihat a család szabályaira és törvényeire, különösen a viselkedésüket korlátozókra. (Adventista otthon 312)
Derűs irányítás a családban. Nincs jogod apró semmiségekért akadékoskodással és szigorú bírálattal sötét felhőt hozni gyermekeid boldogsága fölé. A valóságos helytelenséget olyan bűnösnek kell föltüntetni, amilyen, s szilárd, határozott lépéseket kell tenni, hogy megelőzzük megismétlődését. A gyerekeket mégsem szabad reménytelen kedélyállapotban hagyni, hanem hogy egy kis bátorítással megjavulhatnak és visszanyerhetik bizalmadat. A gyerekek helyesen szerethetnek viselkedni, de segítségre és bátorításra van szükségük. (Idők jelei 1884, április 10)
Béke a gyülekezetben. Legyen békesség a családban, akkor béke lesz a gyülekezetben is. A drága tapasztalat, melyet behoznak a gyülekezetbe: az egymás iránti szeretetteljesség a tagok közt. A világ tudomásul fogja venni, hogy Jézussal voltak és tőle tanultak. Mily csodás benyomást tenne a világra, ha az összes gyülekezeti tagok keresztény életet élnének! (Gyermekvezetés 459)
A halál eltörli a viszályt. Mikor a halál lezárja a szemet, mikor a kart keresztbe fektetik az elcsöndesedett mellen, akkor a nézetelérések gyorsan elváltoznak. Szertefoszlik a neheztelés, a keserűség. A sértések és gonoszságok megbocsátva, feledve lesznek. Hány jó szó hangzik el akkor a halottakról! Hány jótettük jut eszünkbe! Teli marokkal szórjuk a dicséretet, de azok olyan fülre esnek, mely már nem hall, olyan szívre, mely nem érez többé... Hányan akadnak, akik, mikor döbbenten állnak a halott mellett, szégyenkezve és szomorúan emlékeznek szavaikra és tetteikre, melyek bánatba borították a szívet, mely örökre megszűnt dobogni.
Most hozzuk hát életükbe mindazt a szépséget, szeretetet, nyájasságot, amit csak tudunk. Legyünk türelmesek, figyelmesek, hálásak és hosszútűrők egymás iránt. Vigyük a haldoklók és halottak közelében kifejezett gondolatainkat és érzéseinket a testvéreinkkel való mindennapi érintkezésbe. (5Bizonyság 490)
A mennyben nincs viszály. Senki se érezze, noha elméletileg meg lehet állapodva a jelen igazságban, hogy nem követ el hibát. De ha hibát követünk el, legyen meg a készség a helyesbítésre. Kerüljünk el mindent, ami viszályt és nézeteltérést támaszthatna, mert a menny várránk, s a lakosai közt nem lesz viszály. (Egészségtanácsok 244)
Több szeretetre, kevesebb bírálatra van szükség. Véleménykülönbség mindig elő fog fordulni, mert nem mindenki gondolkodik egyformán. Az öröklött és fölvett hajlamokra ügyelnünk kell, nehogy apróságokért támasszanak vitát. A keresztény munkások húzódjanak közel egymáshoz gyöngéd rokonszenvvel és szeretettel. Senki se tartsa erénynek, hogy elgondolásaihoz ragaszkodjék, senki se képzelje, hogy ő az egyedüli, akinek Isten ítélőképességet és meglátást adott. A keresztény szeretet sok mindent elfedez, amit hibának tekinthetünk másokban. Sok szeretetre van szükség, és sokkal kevesebb bírálatra. Mikor a Szentlélek nyilvánvalóan munkálkodik az igehirdetők és kisegítők szívében, akkor gyöngédség és Krisztus szeretete fog megnyilvánulni bennük. (1899, 183. levél)
Ne támadjunk egyéneket. Néhány testvérünk sok mindent mondott és írt, amit a kormánnyal és törvénnyel szembeni állásfoglalásnak tartanak. Hibát követünk el, ha ilyen félreértésekre adunk alkalmat. Nem bölcs dolog szüntelen csak hibát lelni abban, amit a kormány vezetői tesznek. Nem a mi föladatunk akár egyéneket, akár intézményeket támadni. Viselkedjünk körültekintően, nehogy az emberek azt gondolják, hogy ellenezzük a polgári hatóságokat. Igaz, hogy hadviselésünk támadó, fegyvereinket azonban megtalálhatják az Így szól az Úrban. A mi föladatunk népet készíteni elő, helytállni Isten nagy napján. Ne hagyjuk magunkat olyan mellékvágányokra terelődni, melyek vitákat és ellenzést keltenek a nem a mi hitünket vallókban. (6Bizonyságtételek a gyülekezet számára 394)
Hitetlenség és megosztó tanítással való szembeszegülés. Az Úr elém tárta, hogy gonosz angyalok hívők alakjában ügyködni fognak sorainkban, hogy a hitetlenség erős szellemét hozzák be. Ez se csüggesszen el, hanem teremjen igaz szívet, hogy segítsük az Urat a sátáni ügynökségek hatalma ellen. Ezek a gonosz hatalmak ott lesznek öszszejöveteleinken, nem áldásban részesülni, hanem ellensúlyozni IstenLelkének munkálkodását. Ne vegyük föl megjegyzéseiket, hanem ismételjük el Isten gazdag ígéreteit, melyek igenek és ámenek a Jézus Krisztusban. Sohase vegyük át emberek szavait, hogy megerősítsük a gonosz angyalokat ármánykodásukban, hanem Krisztus szavait ismételjük el. (1909, 46. levél)