Letöri az életerőt. A gyász, aggódás, elégedetlenség, lelkiismeretfurdalás, bűntudat, bizalmatlanság letöri az életerőt; hanyatlást s halált hívogat....A bátorság, remény, hit, együttérzés, szeretet viszont elősegíti az egészséget s meghosszabbítja az életet. (Nagy orvos 241)

Ront a vérkeringésen. A szomorúság lassítja a vérkeringést a véredényekben, idegekben, s a máj működését is hátráltatja. Fékezi az emésztést és fölszívódást, s szárítja az egész szervezet belső anyagát. (1883, 1. levél)

Egy bajon sem segít. Noha a gyász s aggodalom egy bajon sem segít, súlyos kárt okozhat. Másrészt a vidámság és remény, miközben „megvilágítja mások ösvényét”, életet jelent. (Adventista otthon 431)

Minden helyzetről gondoskodva van. Ne hagyjuk, hogy a jövő, kemény gondjaival, boldogtalan kilátásaival csüggesszék szívünket, rogyasszák térdünket, gyöngítsék karunkat. „Ragadja meg erősségemet, mondja a mindenható, s kössön békét velem.” /Ézsaiás 27:5/ Akik átadják életüket az Úr irányítása alá és szolgálatára, sosem kerülnek olyan helyzetbe, melyről az Úr ne gondoskodott volna. Bármilyen legyen a helyzetünk, bármi a gondunk, biztos tanácsadónk van. Bármi legyen bánatunk, gyászunk, magunkra hagyatottságunk, együttérző barátunk van. (Nagy orvos 2489)

A baj várása megkettőzi a terheket. Szenvedés világában élünk. Mennyei hazánkba vezető utunkon baj, megpróbáltatás és szomorúság vár ránk. A bajok állandó várásával sokan megkettőzik terheik súlyát. Ha szembeszegüléssel, csalódással találkoznak, azt gondolják, hogy minden összeomlik, hogy az ő sorsuk a legsúlyosabb, s hogy bizonyosan ínség vár rájuk. Így nyomorúságot hoznak magukra, s árnyékot vetnek maguk körül. Maga az élet teherré válik számukra.

Holott ennek nem kellene így lennie. Határozottság szükséges megváltoztatni gondolataik irányát. Ez mégis lehetséges. Boldogságuk mind a mai életre, mind az eljövendőben függ attól, hogy vidám dolgokon tartsák értelmünket. Ne nézzenek többé a sötét képre, mely képzelt, hanem a sok jóra, amit Isten hintett el ösvényükön, s ezeken túl a láthatatlanra és örökkévalóra.  (Nagy orvos 2478)

Árnyékot vet. Nem bölcs dolog összegyűjtenünk elmúlt életünk kellemetlen emlékeit – a vétkeket, a csalódásokat nem bölcs ezekről beszélgetnünk, ezek fölött siránkoznunk, míg csak a csüggedés le nem teper minket. A csüggedő szív sötétséggel van tele, kizárja Isten világosságát a lelkéből, meg a mások ösvényére is árnyékot vet. (Jézushoz vezető út 117)

Szóljunk az áldásokról, ne a próbákról. Nagy az Úr irántunk való, könyörülő szeretete. Isten sose hagyja el a benne bízókat. Ha kevesebbet gondolnánk és beszélnénk próbáinkról, és többet Isten kegyelméről és jóságáról, észrevennénk, hogy az Úr a homály és aggodalmak fölé emel bennünket. Testvéreim, akik úgy érzitek, hogy sötét ösvénybe torkolltok, s mint a babiloni foglyoknak, füzekre kell akasztanotok hárfáitokat, változtassuk a próbát derűs zengzetté.

Azt kérdheted, hogy miként énekelhetnék e sötét kilátással előttem, a szomorúság és gyász terhével lelkemen? Földi bánataink megfosztottak volna mindenható barátunktól, Jézustól? Legyen hát Istennek drága Fiával adott ajándéka a folytonos örömüzenetünk tárgya. Mikor kérésünkkel a kegyelem királyi székéhez járulunk, ne feledjük fölajánlani a hálaadás dallamait is. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem.” Amíg a Megváltó él, folytonos hálára s dicséretre van okunk. (Szemle és hírnök 1881, november 1)

Fordítsatok hátat a nekikeseredett gyásznak. (Tanács gyászoló családnak.) Mint Jób, azt gondoljátok, hogy okotok van a gyászra, és sehogy sem akartok megvigasztalódni. Ésszerű volna ez? Hiszen tudjátok, hogy a halál hatalmának senki sem állhat ellen. Ti mégis csaknem haszontalanná tettétek életeteket vigasztalhatatlan bánkódásotokkal. Érzéseitek jóformán Isten elleni lázadást jelentenek. Láttam, hogy szüntelenül gyászotokon rágódtok, kitörő érzelmeitek közé vetitek a gyeplőt, míg gyászotok zajos kitörései arra nem késztették az angyalokat, hogy elrejtve arcukat, távozzanak onnan.

Míg ti így szabad folyást engedtek érzelmeiteknek, eszetekbe jute, hogy Atyátok van a mennyben, aki egyetlen Fiát halálra adta értünk, hogy a mi halálunk ne legyen örök alvás? Eszetekbe jutotte, hogy az élet és dicsőség Ura is áthaladt a síron, jelenlétével bevilágítva azt. A szertetett tanítvány mondta: „Boldogok a holtak, akik mostantól fogva az Úrban halnak meg. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket.” Az Úr küldöttje jóltudta, miről beszélt, mikor ezeket írta. Ám valahányszor szabad folyást engedtek vigasztalhatatlan gyászotoknak, annyiszor meghazudtoljátok a vigasztaló szavakat. (5Bizonyságtétel 313)

Önzés magunkon időzni. Kedves testvér, az önzés egy faja maga don időzni gondolataiddal. Legkevésbé sem hasonlít Pál apostolra, aki betegségeket viselt el, mégsem magával gondolt. A tiednél sokkal súlyosabb próbái voltak. Te sosem leszel ilyenek viselésére szólítva, Pál mégis hátat fordít ezeknek. Nem ezeken időzik, hanem Isten kegyelmét magasztalja.

Feleséged betegség és halál foglya lett. Gyászod olyan éles volt, mint összes többi bajod. Kebledre ölelted gyászodat, ezért egészséged megsínylette azt. Akkor lányod halála valóban szomorú csapás volt. Ámbár mások is átestek e próbára tevő körülményeken. Hagytad, hogy lesújtottságod megfosszon férfiasságodtól; ezen időztél, erről beszéltél, azzal gyötörted lelkedet, amin nem változtathatsz vagy segíthetsz. Bűn ez, így szívedre venni bajaidat.

Tudom, miről beszélek. Ha megengedjük, hogy az értelmet a bánat felhőzze be, a táplálékot nem emészted meg, s egész szervezeted elégtelenül táplált. (1883, 1. levél)

A bánattól az agyra ömlik a vér. (személyes tapasztalat) Míg így fáradoztam írással és igehirdetéssel, csüggesztő leveleket kaptam Battle Creekből. Amint olvastam, lelkem kimondhatatlan levertségét éreztem, az értelem gyötrelmét, mely rövid időre mintha megbénította volna életerőmet. Három éjjel jóformán semmit sem aludtam. Gondolataim nyugtalanok és zavartak voltak.

Titkoltam érzéseimet, amennyire tudtam, férjem s a kedves családelől, akiknél tartózkodtunk. Senki sem tudott bajomról, vagy lelki terhemről, amint csatlakoztam a család reggeli és esti áhítatához, és igyekeztem a gondok mindenható hordozójára vetni terhemet. De esedezésem gyötrelemtől kínzott szívből jött, s imám szakadozott és öszszefüggéstelen volt határtalan fájdalmamtól. A vér elöntötte agyamat, amitől gyakran megtántorodtam, s csaknem elvágódtam. Sokszor vérzett az orrom, különösen, ha írni próbáltam. Félre kellett tenni írásomat, mégsem tudtam lerázni a rám nehezedett aggodalom és felelősség terhét. (1Bizonyságtétel 5767)

Mi tegyünk bánatunkkal? Tele vagy bánattal? Rögzítsd tekintetedet az igazságosság, igaz élet napjára. Ne próbáld kiküszöbölni összes nehézségedet, hanem fordítsd arcodat a fénynek, Isten királyi széke felé. Mit látsz ott? A szövetség szivárványívét, Isten élő ígéretét. Alatta a kegyelem királyiszéke. S aki magáévá teszi az irgalom gondoskodásait, melyeket Isten nyújt, s nagyra értékeli Krisztus életének és halálának érdemeit, annak a szivárványban áldott bizonyossága van, hogy az Atya elfogadja őt, míg királyi széke áll.

Hitre van szükséged. Ne hagyd ingadozni hitedet. Harcold meg a hit nemes harcát, és nyerd el az örök életet. Súlyos küzdelem lesz ez, de harcold meg bármi áron is, mert Isten ígéretei igenek és ámenek Krisztusban. Tedd kezedet Krisztus kezébe. Nehézségeket kell legyőzni, de erejükkel kitűnő angyalok segítik Isten népét. Tekints Sionra, küzd át útadat az ünnepek városába. Dicső korona és mennyei szövőszékeken szőtt ruha várja a győzőt. Bárha Sátán ösvényedre veti is pokoli árnyékát, s el próbálja rejteni előled a titokzatos létrát, mely Isten királyi székétől a földre nyúlik, s melyen angyalok – az üdvösség örököseinek szolgáló lelkek – járnak, föl s alá, mégis törekedj fölfelé, helyezd lábadat fokra fok után után, s nyomulj a mindenható királyi székéig. (Keltezetlen 23. kézirat)

A sajnálkozók nem mindig jó barátok. Ha a körülötted levők nem törekednek másfelé terelni gondolataidat és beszédedet, ha együtt látszanak érezni minden benyomásoddal, mintha valóság lennének, akkor minél kevesebb időt töltesz velük, annál jobb. Ezek nem barátaid, hanem legrosszabb ellenségeid. Az Úr azt akarja, hogy derűs légy.

Igaz, drága barátokat temettél el. Én is, mégsem merem megkérdezni: Miért vetettél a kemencébe? Miért ér gyász ismételten? Ez a felelet ér hozzám: „Amit most teszek, most nem érted, de egykor megérted.”

Isten céljai gyakran titokzatosan öltöznek; érthetetlenek a véges értelemnek. De aki kezdettől fogva látja a véget, jobban tudja, mint mi. Földiességtől való megtisztíttatásra van szükségünk, hogy tökéletesítsük keresztény jellemünket, hogy a Krisztus igazságosságának, krisztusi jellemének palástjába öltöztessünk. (1883, 1. levél.)

A másokért fáradozás enyhíti a bánatot. Azokkal való törődése közepette, akiket hátra fog hagyni, hogy elviseljék az előítéletet, gyűlöletet és üldözést, az apostol szem elől vesztette közelgő szenvedése it. A néhány keresztényt, aki elkísérte őt a vesztőhelyre, törekedett megerősíteni és bátorítani az ígéretek elismétlésével, melyekben az igazságért üldözöttek részesülhetnek. Biztosította őket, hogy az Úr összes ígérete teljesedni fog kipróbált, hű gyermekei javára.

A sokrétű kísértések közt rövid ideig nyomasztó helyzetben lehetnek. Lehet, hogy nincs részünk földi kényelemben, mégis bátoríthatják szívüket Isten hűségének bizonyosságával, mondván: „Tudom, kinek hittem, s meg vagyok győződve, hogy meg tudja őrizni, amit őreábíztam.” A próba és szenvedés éjjele rövidesen véget ér, s kivirrad az örömteli hajnal és a tökéletes nap. (Szemle 1912, január 4)

A legjobb vigasztalók. Gyakran a legsúlyosabb bánatot viselők nyújthatják a legnagyobb vigaszt másoknak, napfényt árasztva, bárhová mennek. Az ilyeneket megnevelte és megédesítette lesújtottságuk. Mikor vész ostromolta őket, nem vesztették el Istenbe vetett bizalmukat, hanem közelebb húzódtak az Úr védelmező szeretetéhez. Az ilyenek élő bizonyítéka Isten gyöngéd gondoskodásának, aki a sötétséget alkotja, nemcsak a világosságot, és javunkra fenyít meg bennünket. Krisztus a világ világossága, benne nincsen semmi sötétség. Drága fény! Éljünk e fényben. Utasítsátok vissza a szomorúságot és panaszt. „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek.” (Advent szemle és szombat hírnök 1877, október)

A szomorúság ellenszere. Isten gyógyírról gondoskodott minden betegségre. Van orvosság, van orvos Gileádban. Tanulmányozd az írásokat, mint soha még. Minden szorult helyzetben keresd az Urat bölcsességért. A próba idején esedezzél Jézushoz, hogy megmutassa a kivezető útat. Akkor megnyitja szemedet, hogy meglásd a gyógyírt, s estedre alkalmazd Isten szavának gyógyulás ígéreteit.

Így az ellenség nem fog találni helyet, hogy gyászba s hitetlenségbe vezessen, hanem lesz hited, reménységed és bátorságod az Úrban. A Szentlélek világos látásban részesít, hogy fölismerjél, és magadévá tégy minden áldást, mely ellenszerként hat a gyászra, mintegy gyógyágként a keserűség minden italára, melyet az élet ajkadhoz emel. Minden keserű ital Jézus szeretetével lesz elegyítve, s a keserűségért panaszkodás helyett megérted, hogy Jézus szeretete és kegyelme anynyira elegyített a bánattal, hogy lecsillapult, szent, áldott örömmé változtatta azt. (2Válogatott üzenetek 2734)

Istentől elválasztottság gyötrelem a léleknek. Az Istentől elválasztottság gyötrelme tette borzalmassá Jézus szenvedését. Lelki gyötrelem szállt rá. „Verejtéke mintegy nagy vércsöppekként hullott a földre.” (Lukács 22:44) Rémítő kínja, hogy Isten elhagyta őt ínsége óráján, szemlélteti, hogy a bűnös mit fog érezni, mikor, túl későn, megérti, hogy Isten visszavonta tőle Szentlelkét. (1905, 134. kézirat)

Megértjük a paradicsomban. A föld történelmét az ember nem érti meg, míg Isten paradicsomában Megváltójával nem jár. (1898, 28. kézirat)