Félelem tart megkötve milliókat. Emberek milliói kötődnek szorosan hamis vallásokhoz szolgai félelem rabságában, lélektelen fásultságban robotolva, mint az igavonó barmok, megfosztva reménytől, örömtől, kilátásoktól itt a földön, tompa félelemmel tekintve a túlvilágra. Egyedül Isten kegyelmének örömüzenete emelheti föl a lelket. (Világ reménye 478)

Nem bízva Istenben, ezer félelem a sorsuk. Sokan elhanyagolják, hogy az Istentől kölcsön kapott javak jóra fordításával gyűjtsenek maguknak kincset a mennyben. Nem bíznak meg Istenben, ezért ezernyi rettegéssel rettegnek a jövőtől. Akár Izráel gyermekei, hitetlenségre hajló gonosz szív dobog bennük.

Isten bőségesen gondoskodott népéről, amint szükség mutatkozott, ők mégis kölcsön vették a jövő bajait. Panaszkodtak, zúgolódtak a vándorlás idején, hogy Mózes azért vezette ki Egyiptomból, hogy éhséggel pusztítsa el őket. Képzelt szükségletek zárták be szemüket és szívüket, hogy fölismerjék Isten jótetteit és kegyelmeit vándorlásuk idején, ezért hálátlanok voltak a bőkezűségért.

Így viselkedik hitvalló, de bizalmatlan népe a hitetlenség és romlás mai korában is. Rettegnek, hogy szükség éri utol őket,vagy gyermekeik elszegényedhetnek, sőt unokáikat dönti majd nyomorba. Nem merik Istenre bízni magukat. Nincs valódi bizalmuk az iránt, aki pedig rájuk bízta az élet áldásait és javait, s aki talentumokat adott nekik, hogy az Úr dicsőségére fordítsák. (2Bizonyság 656)

Sátán félelmen át kísérli meg az uralkodást. Isten sosem kényszeríti az ember akaratát és lelkiismeretét. Sátán azonban mindig a könyörtelen kényszerítéshöz folyamodik. Megfélemlítéssel vagy erőszakkal akar uralkodni a lelkiismereten, s magának biztosítani az imá datot. Erre használja föl mind a polgári, mind az egyházi hatalmakat. Ráveszi őket, hogy az emberekre kényszerítsék az emberi törvényeket, az Isten törvényeivel pedig dacoljanak. (Nagy küzdelem 591)

Félelmet melengetve, megerősítjük azt. Ha kétségeinkre s félelmeinkre hallgatunk, vagy ha mielőtt hitünk lenne, mindent meg aka runk oldani, amit nem látunk tisztán, akkor aggodalmaink, nehézségeink csak még nagyobbak lesznek. De ha tehetetlenségünk és függőségünk tudatában – amint valóban vagyunk, Istenhez fordulunk, ha szerényen és bízó hittel adjuk annak tudtára szükségleteinket, akinek tudása végtelen, aki mindent lát, s aki mindeneket akaratával és szavával igazgat, akkor ő képes is, készséges is figyelmet szentelni kiáltásunknak, és majd világosságot fog ragyogtatni szívünkbe. Az őszinte imával a végtelen Isten értelmével lépünk kapcsolatra. Talán nem áll rendelkezésünkre kézzelfogható bizonyíték, hogy Megváltónk arca irgalmassággal és szeretettel hajol fölénk, ez akkor is így igaz. Igaz, nem érezhetjük szemmel is látható érintését, keze mégis szeretettel és szánakozó gyöngédséggel nyugszik rajtunk. (Jézushoz vezető út 967)

Test és értelem betegségének oka. Az elégedetlenség s telhetetlenség csaknem mindenkire testi és szellemi betegséget hoz. Nincs velük Isten, és nincs reménységük, mely a függöny mögé nyúlna, mely biztos és szilárd horgony a léleknek. Akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, amint ő is tiszta. Az ilyenek megszabadítják magukat a nyughatatlan vágyaktól, epekedésektől és elégedetlenségtől. Nem keresnek mindenben rosszat, és nem borongnak előre kölcsönvett bajokon. Mégis sokakat látunk, akik előre élik a nyomorúság idejét; aggodalom van vésve minden vonásukra; nem találnak vigaszt, hanem folyton valamely rettegett bajtól való félelem ül arcukon. (1Bizonyságtétel 566)

Félelem nem hoz enyhülést a léleknek. Világosan meg kellene értenetek az evangéliumi örömüzenetet. A vallásos élet nem a komorság és szomorúság, hanem a krisztusi méltósággal és szent komolysággal párosult béke és öröm élete. Az Üdvözítő nem biztat, hogy kétségeket, félelmeket, szorongó előérzeteket melengessünk. Ezek nem hoznak enyhülést a léleknek, ezért inkább megdorgálni kell, mintsem dicsérni. Kimondhatatlan örömmel és teljes dicsőséggel rendelkezhetünk. (Örömhírhirdetés 180)

A kétséggel és félelemmel vívott harcban a hit növekedik. Az Úr gyakran hoz minket nehéz helyzetbe, hogy komolyabb igyekezetre serkentsen. Gondviselése folytán olykor rendkívüli bosszantó esetek esnek meg velünk, hogy próbára tegye türelmünket és hitünket. Az Úr kipróbálja bizalmunkat is. Meg akar tanítani, hol keressünk segítséget és erőt a szükség idején. Így nyerünk gyakorlati ismereteket isteni szándéka felől, melyekre igen nagy szükségünk van az életünkben. A hit a kétséggel és félelemmel vívott kemény tusában növekedik erőssé. (4Bizonyságtétel 1167)

Félelem mutatja a kételkedést. Amint Jézus hittel nyugodott Atyja gondviselésében, nekünk is úgy kell megpihenni Megváltónk gondoskodásában. Ha a tanítványok bíztak volna benne, békességük lett volna. Veszedelemben tanúsított félelmük kimutatta hitetlenségüket.Erőlködésünkben, hogy megmeneküljenek, megfeledkeztek Jézusról, s csak akkor fordultak ahhoz, aki segíthet rajtuk, mikor már nem bízhattak magukban.

Mily gyakran élünk át a tanítványokéhoz hasonló tapasztalatot! Mi kor a kísértés vihara eljő, rémítő villámok cikáznak, hullámok csapnak át rajtunk, magunk küzdünk a viharral, mert feledjük, hogy van, aki segíthet. Magunkban bízunk, míg reményünk porba nem hull, s mármár elveszünk. Akkor eszünkbe jut Jézus, s ha hívjuk őt, hogy mentsen meg, nem kiáltunk hiába. Bár szomorúan megrója hitetlenségünket, önbizalmunkat, sohasem tagadja meg a segítséget. Legyünk szárazon vagy vízen, ha Megváltónk szívünkben él, nem kell félnünk. Az Üdvözítőbe vetett életerős hitünk lecsöndesíti az élet tengerét, s ő úgy szabadít meg, amint a legjobbnak ítéli. (Világ reménye 336)

Veszélyes félelmet tanúsítani betegszobában. Az ápolók tanuljákmeg az egészség törvényeinek gondos betartását. Ez sehol sem olyan fontos, mint a betegszobában. Sehol sem függ annyi a betegápolók hű ségtől kis dolgokban. Súlyos betegség esetén egy kis hanyagság, a beteg különleges szükségleteinek s veszélyeinek akár jelentéktelen figyelmen kívül hagyása, félelem kimutatása, nyűgösség, még az együtt érzés hiánya is végzetesen billentheti az élet halál mérlegét, hogy a beteg sírba szálljon, holott másképp fölépülhetne. (Nagy orvos 219)

Félelem megszomorítja a Szentlelket. A hit szaván fogja Istent; nem kéri a rátört próba megindokolását. Sokaknak kevés a hitük. Mindig félnek, előre rettegnek a bajoktól. Naponta szeretetének bizonyítékai veszik körül őket, naponta örvendeznek gondviselése áldásainak, mégsem veszik észre. A rájuk köszöntött nehézségek nem űzik őket Istenhez, inkább elválasztják tőle, mert nyugtalanságot és sopánkodást váltanak ki belőlük....Holott Jézus a barátjuk. Az egész menny szívén viseli jólétüket, ezért félelmük és panaszaik megszomorítják a Szentlelket. Nem azért kell hinnünk, mert látjuk és érezzük, hogy Isten hall bennünket. Mikor hittel fordulunk hozzá, bízzunk ígéreteiben. Higgyük, hogy minden kérésünk Krisztus szívéhöz ér. Mikor áldásait kértük, higgyük, hogy elnyerjük azokat, és adjunk hálákat értük, hogy elnyertük. Majd végezzük kötelességünket, meggyőződve, hogy, mikor a legnagyobb szükség lesz rá, elküldi áldásait. Mikor ezt megtanultuk, tudni fogjuk, hogy imáink feleletet nyernek. Isten fölötte bőségesen megadja kérésünket, dicsőségének gazdagsága szerint és hatalmas ereje által. (Örömhírhirdetők 262)

Bűntudattól szabadulás mentesít a félelemtől. Áron és a nép visszahúzódtak Mózestől, „féltek hozzá közelíteni”. Látva rettegésüket és zavartságukat – de okát nem tudva – sürgette őket, hogy lépjenek közelebb. Isten békülését ajánlotta föl nekik, s biztosította őket visszaállítható kedvezéséről. Nem észleltek hangjában mást, mint szeretetet és kérlelést, s végül egyikük közeledni merészelt hozzá. Túl lenyűgözötten, hogy szóljon, hang nélkül Mózes arcára mutatott, majd az egekre. A nagy vezér megérttette, amit mondani akart. Bűnük tudatában, úgy érezték, hogy Isten neheztel rájuk, megrettentek hát az égi fénytől, melyet pedig, ha engedelmesek lettek volna Isten iránt, örömmel fogadtak volna. A bűnben azonban ott a félelem. Másrészt a bűntől mentes lélek sosem kíván elrejtőzni a mennyei fény elől. (Ősatyák és látnokok 32930)

Mit tegyünk félelmünkkel? Csak Isten jelenlétének tudata űzheti el a félelmet, mely teherré teszi a félénk gyerek életét. Rögzítse emlékezetét az ígéretre; Isten angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket. Olvassák el Elizeus csodálatos történetét a hegyi városban, s közte és a fegyveres ellenség seregei közt a mennyei angyalok erős gyűrűjét. Olvassa el, hogy a halálra ítélt Péternek mint jelent meg a börtönben az angyal. Miként vezette Isten szolgáját biztonságba a fegyveres őrség, az erős ajtók és a nagy vaskapuk zárain át.

Olvassa el a tengeren járók történetét, mikor Pál, az ítélet és kivégzés felé útban levő fogoly a vihartól hányatott, munkától, ébrenléttől, s hosszú bőjttől kimerült katonákhoz és tengerészekhöz a bátorítás és bizakodás csodálatos szavait szólja. „Jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek. Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, akié vagyok, s akinek szolgálok is, ezt mondván: Ne félj, Pál! A császár elé kell állnod. És íme, az Isten ajándékba adta néked mindazokat, akik te veled hajóznak.” Az ígéretekbe vetett hittel Pál biztosítja társait: „Ezért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről.” Így is történt. Mivel volt valaki, aki által az Úr munkálkodni tudott, egész hajónyi pogány katona és tengerész megmenekült. „Mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.” /Cselekedetek 27: 2224, 34, 44/ (Nevelés 2556)

Isten nyíltan cselekszik. Nem Isten akarata, hogy népe gondok alatt görnyedezzék. Urunk mégsem ámít el minket. Nem mondja: „Ne félj, nem fenyeget veszély az utadon.” Tudja, hogy próbák várnak, veszélyek leselkednek ránk. Ezért meg is mondja nekünk. Nem szándéka kiemelni népét a bűn és gonoszság világából, hanem a soha csődöt nem mondó menedékhez irányít minket. Urunk így esedezett tanítványaiért: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” „E világban nyomorúságtok lészen, debízzatok, én legyőztem a világot.” (Jézushoz vezető út 1223)

Ne magunkra tekintsünk. Tekintsünk Jézusra. Elismerheted, hogy bűnös vagy, de azt is előjogod elismerni, hogy Jézus a megváltód. Urunk nem az igazakat jött hívogatni, hanem a bűnösöket a megtérésre. Sátán nehézségekkel és sugallatokkal fog ellenállni, hogy gyöngítse a hitet és elpusztítsa a bátorságot. Sokrétű kísértése van, melyek egyik a másik után betolakodnak az értelembe. De ha nagyon figyelünk érzelmeinkre, s utat engedünk érzéseinknek, azzal gonosz kétségnek adunk helyet, mellyel a kétségbeesés bizonytalanságaiba bonyolítjuk magunkat. Megkérdezheted: Mit tegyek a rémes sugallatokkal? Űzd ki őket. Tekints Üdvözítődre és elmélkedj szeretetének páratlan mélységéről. Ne adj utat érzéseidnek, ne beszélj róluk, akár jók, akár rosszak, szomorúak vagy bátorítók. (1893, 41. levél)

Győzz a félelmen, Jézusban bízással. Jézus hív, hogy menjünk hozzá, ő majd leveszi fáradt vállunkról a súlyos terheket, s ehelyett igáját helyezi ránk, mely könnyű, s terhét, mely édes. Az ösvény, melyen járni szólít, sohasem okozott volna gyötrelmet, ha mindig azon jártunk volna. Hanem amikor eltérünk a kötelesség ösvényéről, utunk nehézzé, tövisessé válik. Az áldozatok, melyeket Krisztus követésénél meg kell hoznunk, csupán megannyi lépés, hogy visszatérjünk a világosság, a béke, a boldogság ösvényére. A kétségek, a félelmek akkor növekednek, ha melengetjük azokat. Minél inkább behódolunk nekik, annál nehezebb legyőzni őket. Az a biztonságos, ha elengedünk minden földi támaszt, s megragadjuk annak kezét, aki fölemelte s megmentette a tengeren a süllyedő tanítványt. (4Bizonyságtétel 558)

Krisztus a terhek hordozója. Örömeiteket, bánataitokat, gondjaitokat és félelmeiteket mindenkor tárjátok Isten elé. Ő sosem fárad bele. Aki számon tartja fejünk hajszálait, szívén viseli gyermekeinek szükségleteit. „Igen irgalmas az Úr, és könyörületes.” Szomorúságaink említése is mélyen érinti szerető szívét. Tárjatok elé mindent, aminyugtalanítja szíveteket. Semmi se túl nehéz annak, aki világokat tart fönn, és a mindenség ügyeit igazgatja. Bármi, ami békességünket érinti, mind elég fontos, hogy fölfigyeljen rá. Nincs életünkben olyan fejezet, mely túl sötét lenne Isten számára, hogy elolvassa. Nincs előtte olyan gond, nincsen aggodalom, mely túl súlyos lenne, hogy megoldja. Legkisebb gyermekét sem érheti olyan szerencsétlenség, nem nyugtalaníthatja oly aggodalom, nem vidíthatja olyan öröm, nem mondhat el olyan imádságot, mely elkerülné mennyei Atyánk figyelmét, vagy melyre ne figyelne föl azonnal. „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” Az Isten és minden egyes lélek közti kapcsolat olyan közvetlen, oly teljes, mintha egyetlen más ember sem élne a földön, aki elterelné gondoskodó szeretetét; egy más lélek sem, akiért szeretett Fiát odaadta. (Jézushoz vezető út 100)