Jó és szükséges a munka, melyet testvérnőink körében, azzal a céllal kezdtünk, hogy átérezzék, hogy személyesen felelősségre vonhatók Isten előtt. Sokáig elhanyagoltuk ezt a munkát. Az Úr azt akarja, hogy szüntelen hangoztassuk az ember értékét azok előtt, akik erre még nem ébredtek rá. S miután világos, egyszerű, határozott vonásokkal felvázoltuk e feladatot, elvárhatjuk, hogy ahelyett, hogy elhanyagolnák, sokkal értelmesebben végzik házi kötelességeiket.

Ha rendszeres csoportokat szerveznénk, ahol szakszerűen oktathatnánk nővéreinket, miként váljanak a Mester szolgaivá, gyülekezeteinkbe az az életerő áradna, melyre régóta szükségük van. Nagyra értékelnék a lelkek kitűnőségét, akikért Krisztus meghalt. Testvérnőinknek rendszerint nehéz az életük, növekvő családjuk, lebecsült megpróbáltatásaik miatt. Régóta szerettem volna olyan nőket látni, kiket arra képesíthetnénk, hogy segítsék felemelkedni nővéreinket a csüggedésből, s tudtukra adni, hogy az Úrért végezhetnek munkát. Ez napsugarat hoz életükbe, melyet ők mások életébe tükrözhetnek. Isten megáld mindenkit, aki összefog erre a nagyszerű munkára.

Sok fiatal és idősebb testvérnő mintha csak szégyellne vallásos kérdésekről beszélgetni. Nem értékelik lehetőségeiket. Bezárják lelkük mennyre néző ablakait, és szélesre tárják a földre nézőket. De, ha megértik az emberi lélek kitűnőségét, be fogják zárni földre néző ablakaikat, melyek földi szórakozásokra, bűnös és értelmetlen barátságokra támaszkodnak, és megnyitják a mennyre néző ablakaikat, hogy a lelki dolgokat szemléljék. Isten Igéje legyen támaszuk, reményük és békéjük. Akkor elmondhatják: „Befogadom az igazság napját, hogy másokra is ragyoghasson.”

Azok a legeredményesebb munkások, akik jókedvvel vállalják, hogy apróbb dolgokkal szolgálják Istent. Mindenki művelje élete fonalát, beleszőve azt az anyagba, hogy segítse kiegészíteni a mintát.

Krisztus tevékenységének jó része a négyszemközti beszélgetés volt. Urunk nagyra becsülte az egy emberből álló hallgatóságot. Az egy embertől pedig ezrekhez terjedt az elnyert ismeret.

Neveljünk ifjakat az ifjak segítésére. Ennek végzése közben tapasztalatokat szereznek, ami képesíti őket, hogy később szélesebb körök megszentelt életű munkásaivá váljanak. Emberek ezreit érhetjük el a legegyszerűbb és szerény utakon. A legértelmesebb emberek, akikre felnéznek, akiket mint a világ legtehetségesebb férfijait és nőit ünnepelnek, gyakran felüdülnek az olyanok szájából elhangzó szavaktól, akik Istent szeretik, s oly természetesen beszélnek e szeretetről, mint a világiak arról, amivel gondolkodásuk táplálkozik és foglalkozik. Gyakran még az alaposan előkészített és betanult szavak is hatástalanul peregnek le. De Isten fiának, vagy lányának néhány őszinte, egyszerű szava régóta bezárt szíveket nyit meg.

A világ bajainak siratását halljuk mindenfelé. A bűn ránk akarja kényszeríteni a sötétségét. Gondolataink álljanak készen minden jó szóra és tettre. Tudjuk, hogy Jézus velünk jár. Szentlelkének édes hatása tanítja és irányítja gondolatainkat, hogy másokat vidámító, mások ösvényét felderítő szavakat szóljunk. Ha gyakrabban beszélgetnénk testvérnőinkkel, ha ahelyett, hogy rájuk parancsolnánk, hogy menjenek, inkább vezetnénk őket, hogy úgy tegyenek, mint mi tennénk, úgy gondolkozzanak, ahogyan mi gondolkodnánk, akkor egyre becsesebb lenne szemükben az ember lelke. Azért tanulunk, hogy tanítók lehessünk. Ezt a gondolatot véssük minden gyülekezeti tag értelmébe.

Szilárdan hiszünk a gyülekezet szervezetében, de a szervezettségnek nem az a célja, hogy pontosan előírja munkánkat, mert nem mindenkit érünk el egyazon módszerrel. Semmit se engedjünk meg, ami távol tartaná Isten szolgáját az emberektől. Aki hívő, fáradozzék a bűnösért. Mindenki tartsa égve lámpását. S ha a mennyei olaj az aranycsöveken át belecsordul a lámpákba, ha kiszorítjuk önzésünket és hibáinkat az edényből, előkésztve az olaj befogadására, akkor a világosság eredményesen fénylik a bűnös útjára. Egyetlen ilyen lámpából több fény hull a helyes útról letértek ösvényére, mint egy egész tüntető fáklyás menetből. A személyes odaadás és a megszentelődés jobb eredményeket ér el, mint a leglátványosabb kérkedő kiállítás.

Tanítsuk meg nővéreinket, hogy feltegyék a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek ma?” Akkor minden felszentelt edényben naponta lesz olaj, hogy más edényekbe tölthessenek belőle.

Ha teljesen Krisztusért éljük életünket, akkor a naponta átadás élete lesz. Övé lesz önkéntes szolgálatunk, s minden lélek Krisztus ékszere lesz. Ha belevéssük nővéreink szívébe, hogy mennyi jót tehetnek Krisztusért, akkor komoly eredményeket érhetünk el. Ha arra buzdítjuk szívüket és értelmüket, hogy dolgozzanak együtt Krisztussal, az isteni munkással, akkor a nők igyekezetén keresztül komoly győzelmeket arathatunk. Magukat, énjüket azonban el kell rejteniük. Akkor majd meglátszik, hogy Krisztus végzi a munkát.

Cserének kell lejátszódnia – adásnak és nyerésnek, részesülésnek és részesítésnek. Ez kapcsol össze bennünket, Isten munkatársait. Ez a keresztény életműve. Aki elveszíti életét, megtalálja azt.

Mikor aki az olajat kapja, szavakban és tettekben kiönti magából az olajat mások szükségletei ellátására, növekszik a képessége, hogy olajat vegyen magába a két olajfából. Becses, kielégítő folyamat ez: állandóan kapni, és szüntelenül adni.

Feltétlenül szükségünk is van naponta a friss készletre. Hány lelket nyerhetnénk meg, ha érintkeznénk velük! Az egész menny közvetítőkre vár, akiken át szent olajat tölthetne ki. Aki eggyé válik Krisztussal, nem kell félnie, hogy ügyetlen munkát végez. Ha Krisztus lakik bennünk, szüntelenül és fáradhatatlanul fogunk tevékenykedni, s munkánk maradandó lesz. A megszentelt emberi eszközön át Isten teljessége áramlik mások számára.

Az Úr kötelességet bízott a nőkre, csakúgy, mint a férfiakra. Jó munkát végezhetnek Istenért, ha először Krisztus iskolájában tanulják meg a szelídség becses, mindennél fontosabb leckéjét. Ne csak Krisztus nevét, lelkületét is viseljék. Járjanak, amint ő járt. Tisztítsák meg lelküket minden szennytől. Így mások javára lehetnek. Tudtukra adhatják, hogy Krisztus kegyelme mindenre elég nekik.

E válságban a nők is elfoglalhatják helyüket a munkában s az Úr tevékenykedni fog általuk. Ha átitatja őket kötelességük tudata, ha a Szentlélek hatása alatt fáradoznak, akkor a most szükséges higgadtsággal rendelkeznek. Az Üdvözítő rávetíti arcának fényét ezekre az önfeláldozó nőkre, s a férfiakét túlszárnyaló erőt kölcsönöz nekik. Olyan munkát végezhetnek el a családokban, melyre férfiak képtelenek, mely eléri a belső életet. Megközelíthetik azokat, akiket a férfiak nem tudnak elérni. Szükség van a munkájukra.

A nők, akik átadják magukat az Úrnak, égető hiányt töltenek be, és segítőkezet nyújtanak az ínséges, bűnsújtotta embereknek. Szükség van a személyes evangéliumi tevékenységre. A nők, akik vállalják ezt a feladatot, elviszik az örömhírt az emberekhez a kereszt és mellékutakra, Olvassák és magyarázzák a Szentírást a családoknak, imádkoznak velük, ápolják a betegeket, enyhítik testi szükségleteiket. Egyéneknek és családoknak mutatják be az igazság megtisztító, átalakító erejét. Megmutatják, hogy Jézus követése elvezet a békéhez és örömhöz,

Aki az Úrért fáradozik, elegyítse magában Márta és Mária tulajdonságát – a szolgálatkészséget s az igazság őszinte szeretetét. Tűntessük el magunkat, önzésünket. Isten buzgó nőmunkásokat hív, megfontolt, melegszívű, gyengéd, elvhű munkásokat. Állhatatos nőket, akik elfordítják magukról és személyes kényelmükről gondolataikat, s Krisztusra összpontosítják azokat. Szólják az igazságot, imádkoznak ismerőseikkel, és fáradoznak az emberek megtéréséért.

Milyen mentséget tudtok felhozni, testvérnőim, hogy nem fordítjátok minden szabadidőtöket a Szentírás kutatására? Tegyétek értelmeteket drága kincsek tárházává, hogy azok elé tárhassátok, akik nem érdeklődnek az igazság iránt. A mai vészhelyzetben, nővéreim, felemelkedteke a helyzet magaslatára? Fáradozni fogtoke a Mesterért?