„Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta… Isten nem azért küldte Fiát e világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartasson a világ általa.” (Jn 3:1617) Isten szeretete felöleli az egész emberiséget. Krisztus, amikor megbízatásukat közölte a tanítványokkal, ezt mondta: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Mk 16:15)

Krisztus szándéka, hogy hatalmasabb munkát végezzünk az emberiségért, mint valaha. Nem akarja, hogy oly sokan válasszák Sátán zászlaját, és lázadók legyenek Isten kormánya ellen. A világ Megváltója nem azt tervezte, hogy megvásárolt öröksége bűnben élje le életét, es bűnben haljon meg. Akkor miért érünk el és mentünk meg oly kevés embert? Azért, mert nagyon kevés keresztény dolgozik úgy, mint a fő hitehagyott serénykedik. Ha azok, akik állítják, hogy Istent szolgálják, úgy tevékenykednének, amint Krisztus, akkor ma ezrek örvendeznének szeretetének azok közül, akik nem ismerik őt.

Isten az egész emberiségnek szánta a megváltás mind testi, mind lelki áldásait. Sokan zúgolódnak Isten ellen, mert a világ tele van ínségesekkel és szenvedéssel. Pedig sosem volt Isten terve, hogy ezek a szomorú állapotok uralkodjanak. Nem ő tervezte úgy, hogy az egyik ember bővelkedjen az élet fényűzéseiben, míg mások gyermekei kenyérért sírnak. Az Úr a jótékonyság Istene. Mindenki számára elegendő javakkal látta el a földet. Azt tervezi, hogy megbízottain keresztül – akikre javait bízta – ellássa valamennyi teremtményének szükségletét.

Az Istenben hívők olvassák el Mózes harmadik és ötödik könyvének utasításait. Abból megtanulhatják, hogy Izráel családjai milyen rendelkezéseket kaptak. Míg Isten választott népének különállónak és szentnek kellett maradnia – különválasztva magukat minden nemzettől, mely nem ismerte Istent – az idegenekkel mégis mindig szeretetteljesen kellett bánniuk. Nem volt szabad lenézni nekik senkit, amiért nem izraelita. Szeretniük kellett az idegeneket, mert Krisztus olyan bizonyosan meghalt az idegenekért is, mint Izráel megmentéséért. Hálaadó ünnepségeik idején, amikor összeszámlálták Isten áldásait, szívesen kellett látniuk az idegeneket. Aratáskor az idegenek és szegények számára a mezőn kellett hagyniuk bizonyos mennyiséget. Az idegeneknek ugyanúgy részesülniük kellett Isten lelki áldásaiban. Isten azt parancsolta, hogy fogadják be őket, ha azok társaságát választják, akik ismerik és elismerik Istent. Ez úton megtanulták az Úr törvényét, s engedelmességükkel őt dicsőítették.

Isten ma is azt kívánja, hogy gyermekei mind lelki, mind ideiglenes dolgokban áldásokat árasszanak a világra. Minden korszak minden egyes hívőjének szól az Üdvözítő becses szava: „Élő vizek folyamai ömlenek belőle”.

Sok hitvalló keresztény azonban ahelyett, hogy szétosztaná Isten ajándékait, a maga rövidlátó érdekeibe burkolódzik, és önzőn visszatartja embertársaitól Isten áldásait.

Noha Isten gondviselése elárasztja a földet adományaival, s megtölti a föld raktárait az élet kényelmét szolgáló dolgokkal, mégis ínség és nyomor ütközik szemünkbe mindenfelé. A bőkezű gondviselés mindenki számára bő ellátást helyezett emberi megbízottai kezébe. Isten intézői azonban hűtlenül viselkednek. Az állítólagosan keresztény világban annyit költenek pazarló hivalkodásra, amennyi ellátná az összes éhezőt, felruházna minden mezítelent. Sokan felvették Krisztus nevét, mégis önző élvezetekre, étvágyuk kielégítésére, erős italokra, költséges csemegékre, pazar házakra, bútorokra és ruhákra költik Krisztus pénzét. Ugyanakkor a szenvedők alig kapnak egyegy sajnálkozó pillantást vagy együtt érző szót.

Micsoda nyomorúság él úgynevezett keresztény országok szívében! Gondoljatok a szegények életkörülményeire nagyvárosainkban. Sokaságok élnek itt, kevesebb gondoskodást és figyelmet élvezve, mint a vademberekre szentelnek. Nyomorult gyermekek ezreit láthatjuk rongyokban, kiéhezetten, arcukon a bűn és romlottság jegyeivel. Családok élnek nyomorúságos lakásokba zsúfoltan. Sok ilyen lakás sötét pincehelység csupán, és nyiroktól és szennytől bűzlenek. Ezeken a borzasztó helyeken gyermekek születnek. Gyermek és ifjúkorukban semmi vonzót sem látnak, semmit a természet szépségéből, melyet Isten az érzékek örömére teremett. Ezeket a gyermekeket az alantas felfogás, romlottság s a körülöttük lévő gonosz példák mintájára alakult jellemmel hagyják felnőni. Csak káromlások közben hallják Isten nevét. Tisztátalan szavak, szesz és dohánybűz, mindennemű erkölcsi lealjasodás rontja meg érzékeiket. Szánalmat keltő kiáltások törnek elő élelemért és ruházatért a nyomorúságnak eme hajlékaiból, azok ajkáról, akik mit sem tudnak az imádkozásról.

Gyülekezeteinkre itt olyan feladat vár, melyről kevés embernek van fogalma. Feladat, melyhez még hozzá se fogtunk. „Éheztem – mondja Krisztus – és ennem adtatok, szomjúhoztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25:3536) Van, aki azt gondolja, hogy elég, ha pénzt ad erre, holott ez tévedés. Pénzadományok nem tölthetik be a személyes szolgálat szerepét. Helyes, ha adunk javainkból, és sokkal többet is adhatnánk. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségünkhöz mért személyes szolgálatot vár el tőlünk.

A jelen igazságban hívő gyülekezeteknek már régóta részt kellene venni ebben a munkában; az ínségesek, elnyomottak, szenvedők, reményvesztettek begyűjtésében. Tanúsítsuk a samáriai gyengéd szánakozását a testi szükségletek ellátása terén. Tápláljuk az éhezőket, hívjuk be házunkba a kivetett szegényeket. Naponta gyűjtsünk Istentől kegyelmet és erőt, ami képesít a nyomorúság legmélyére nyúlni, segíteni azokon, akik képtelenek segíteni magukon. Így kedvező alkalmak nyílnak előttünk, hogy szóljunk a megfeszített Krisztusról.

A gyülekezeti tagok tartsák kötelességüknek, hogy munkálkodjanak a közelükben lakókért. Gondolkozzatok, miként segíthetnétek azokon, akik nem érdeklődnek a vallásos dolgok iránt. Mikor barátaidat látogatod, érdeklődj lelki, csakúgy, mint testi jólétük iránt. Szólj Krisztusról, a bűnbocsátó Megváltóról. Hívd meg szomszédjaidat, olvass nekik drága Bibliádból, és a Biblia igazságait fejtegető könyvekből. Egyszerű imával és énekkel összekapcsolva ez majd megérinti szívüket. A gyülekezet tagjai neveljék magukat a munkára. Olyan fontos ez, mint a külországok sötétségében élő emberek megmentése. Míg néhányan a messzi lelkekért tartják felelősnek magukat, az otthon maradók közül sokan tartsák felelősnek magukat a körülöttük élő drága lelkekért, és ugyanolyan fáradhatatlanul dolgozzanak megmentésükért.

Töltsük a sem testet, sem lelket nem üdítő szórakozás óráit a szegények, a betegek és a szenvedők látogatásával, vagy a segítségre szorulónak igyekezve segíteni.

Mikor a szegényeknek, lenézetteknek, elhagyottaknak segítesz, ne tedd azt méltóságod és fensőbbséged magaslatáról, mert így mit sem érsz el. Térj meg igazán, és attól tanulj, aki szelíd és alázatos szívű. Mindig az Urat állítsuk példaképül magunk elé. Mint Krisztus szolgája, ismételd el gyakran, nehogy elfelejtsd: áron vétettünk meg.

Isten nemcsak jótékonyságot vár el tőled, hanem vidám arcot, reményt keltő szavakat és kézszorítást. Amikor az Úr elesettjeit látogatod, találsz majd reményvesztettet. Hozd vissza életükbe a napsütést! Vannak, akik az élet kenyerére éheznek. Olvass fel nekik Isten Igéjéből. Másokra lelki betegség telepedett, melyet földi balzsam el nem ér, földi orvos meg nem gyógyít. Imádkozzál értük, s vezesd el őket Jézushoz.

Némelyek különleges alkalmakkor érzelgősséget engednek meg maguknak, mely hirtelen tettekre vezet. Azt képzelik, hogy ezzel komoly szolgálatot tesznek Krisztusnak, de ebben tévednek. Buzgalmuk hamar ellobban, s aztán újra elhanyagolják Krisztus szolgálatát. Isten nem a nekinekirugaszkodó szolgálatot fogadja el. Embertársainkkal nem az érzelgős kitörések tetteivel tehetünk jót. A nekirugaszkodó, majd elhaló igyekezetek gyakran több kárt okoznak, mint jót tesznek.

Körültekintően és imával fontoljuk meg a szegények segítésének módját. Keressük Isten bölcsességét, mert jobban tudja nálunk, rövidlátó halandóknál, miként kell gondoskodni teremtményeiről. Egyesek válogatás nélkül adnak bárkinek, aki kér. Ezzel hibát követnek el. Az ínségesek rászorulnak a megfelelő segítségre. Akadnak viszont olyanok, akik, ha segélyezzük őket, továbbra is segítségre szorulnak. Mindaddig eltartottak maradnak, amíg akad, aki eltartsa őket. Ha túl sok időt és figyelmet fordítunk rájuk, lehet, hogy tétlenséget, esztelen költekezést és mértéktelenséget táplálunk bennük.

A szegényeknek adva, vessük fel a kérdést: Tékozlásra szoktatome őket? Segíteke rajtuk vagy csak rosszat teszek velük? Aki meg tudja keresni kenyerét, nincs joga másokra támaszkodnia.

A szólásmondás – a világ tartozik nekem, hogy eltartson – a hamisság, a csalás és a rablás elveit foglalja magában. A világnak senkit sem kell eltartania, aki dolgozni tud, s megkeresheti a kenyerét. De ha valaki hozzánk jön, s enni kér, ne küldjük el éhesen. Szegénysége a szerencsétlen körülmények műve lehet.

Segítsük a nagycsaládos embereket, akik szüntelenül gyengélkedéssel, s nyomorral küzdenek. Sok özvegyasszony erejét meghaladó munkát végez, hogy ne kelljen elválni kicsinyeitől, s hogy ellássa őket élelemmel és ruházattal. Sok ilyen anya belehal a túlmunkába. Minden özvegy rászorul a reményt keltő, biztató szóra, és sokaknak komolyan kellene segítenünk.

Bízzunk meg éles eszű, bölcs, istenfélő embereket, hogy törődjenek a szegényekkel és ínségesekkel – kezdve a hívő családokon. Számoljanak be a gyülekezetnek, s tanácskozzák meg a teendőket.

Ahelyett, hogy arra szoktatnánk rá a szegényeket, hogy ingyen, vagy majdnem ingyen ehetnekihatnak, inkább teremtsünk olyan helyzetet, hogy segíthessenek magukon. Igyekezzünk munkát találni nekik, s ha kell, tanítsuk meg őket dolgozni. A szegények családtagjait tanítsuk meg főzni, ruhát varrni s javítani, házukat rendben tartani. A gyerekeket tanítsuk hasznos szakmára vagy foglalkozásra. Neveljük a szegényeket, hogy gondoskodni tudjanak magukról. Ez az igazi segítség. Így nem csak a maguk eltartására tanítjuk, hanem képesítjük őket, hogy majd másokon segítsenek.

Isten szándéka, hogy a szeretet és segítség köteléke szorosan összekösse a gazdagokat és szegényeket. Az Úr felszólít, hogy viseljük szívünkön a szenvedés és ínség tudomásunkra jutó eseteit.

Ne véld, hogy csorbát üt tekintélyeden, ha szolgálod a szenvedő embert. Ne légy közömbös és lenéző azokkal, akik megrongálták a lélek templomát. Ezek Isten szánakozásának tárgyai. Aki mindeneket teremtett, mindenekért aggódik is. A legmélyebbre hullottak sem esnek kívül szeretetén és szánalmán. Igazi tanítványai az ő lelkületét fogják tanúsítani. A szeretet, melyet Krisztus iránti szeretetünk ihlet, emberi mértékkel felbecsülhetetlen értéket lát mindenkiben, akár szegény, akár gazdag. Olyan szeretetet nyilvánítsunk az életünkkel, mely magasztosabb, minthogy szavakkal ki lehetne fejezni.

Ha szidunk valakit, szívük gyakran megkeményedik, de a Krisztusban irántuk kifejezett szeretetnek ellene nem állhatnak. Szólítsuk fel a bűnösöket, hogy ne tartsák magukat Isten által elvetettnek. Vegyük rá őket, hogy tekintsenek Krisztusra, aki egyedül tudja meggyógyítani a bűntől fekélyes lelket. Fedjük fel a csüggedt, elesett szenvedő előtt, hogy ő is ennek a reménységnek a foglya. Üzenetünk legyen ez: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.”

Tudomásomra hozták, hogy az egészségügyi lélekmentés a züllés legmélyére süllyedt olyan embereket talál meg, akikre, bár mértéktelen, bomlasztó szokásoknak adták át magukat, a helyesen végzett munka mégis hatással lesz. De vegyük észre és bátorítsuk igyekezetüket. Szilárd, türelmes, odaadó erőfeszítésre lesz szükség felemelésükhöz, mert képtelenek helyrehozni magukat. Hallják ugyan Krisztus hívását, de fülük túlságosan eltompult, hogy megértsék a hívást. Szemük túl vak bármi jót látni maguk előtt. Bűnökben és vétekben halottak. Pedig őket sem szabad kizárnunk az evangélium örömlakomájából. Meg kell kapják a hívást: „Jöjj!” Noha méltatlannak tartják magukat, az Úr így szól: „Kényszerítsetek be mindenkit.” Ne hallgassatok mentségeikre. Szeretettel és jóindulattal ragadjátok meg őket. „Ti pedig szerettem, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által. Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk, Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből.” (Júd 2023) Értessétek meg lelkiismeretükkel Isten törvénye megszegésnek rettenetes következményeit. Mutassatok rá, hogy nem Isten okozza a fájdalmat és szenvedést, hanem az ember zúdítja tudatlanságával és bűnével fejére azokat.

Ha helyesen végezzük a munkát, sok olyan szegény bűnöst megmenthetünk, akiket az egyházak elhanyagoltak. Sokan, noha nem a mi hitünket vallják, épp ezt a segítséget keresik, mely a keresztény kötelessége. Ha Isten népe igazán szívén viselné embertársait, a jelen különleges igazsága sokakat elérne. Semmi sem kölcsönöz vagy kölcsönözhet olyan jó hírnevet a munkásnak, mintha ott keressük fel az embereket, ahol vannak. Ha akik állítják, hogy szeretik Istent, és megtartják parancsait, úgy fáradoznának, mint Jézus fáradozott, ma ezrek örvendeznének az üzenetnek.

Mikor a lélekmentés így győz meg férfiakat és nőket Krisztusról és megmentő igazságáról, akkor biztonságosan fektethetünk abba pénzt, mert olyan munka ez, mely örökre megmarad.