Iskoláink nevelése ne legyen azonos a világi közép és főiskolák, és hittudományos intézetek nevelésével. A nevelés magasztos munkájában a természettudományok oktatása ne legyen alacsony színvonalú. Mégis azt kell legfontosabbnak tekintenünk, mely népet készít elő helytállni az Úr napján. Hasonlítsanak jobban a prófétaiskolákra. Legyenek nevelőiskolák, ahol Krisztus fegyelme alá hozzák a diákokat, s a nagy Tanítóról tanítanak. Legyenek családi iskolák, ahol a tanulók külön segítséget kaphatnak a tanítóktól, amint otthon a családtagok segítik egymást! Ápolják a gyengédséget, egységet, szeretetet és megértést! A tanítók legyenek önzetlenek, odaadók, hűségesek, mint akiket Isten szerelme szorongat, s gyengéd szívvel gondoskodjanak a tanulók egészségéről és boldogságáról. Legyen céljuk a tanulók előresegítése a tudás összes ágában.

Válasszunk iskoláinkba bölcs tanítókat, akik felelősnek tartják magukat Isten előtt, hogy a fiatalok értelmébe véssék Krisztus, a személyes Üdvözítő megismerésének elengedhetetlen voltát. A legmagasabb osztályoktól a legalacsonyabbakig különösen a tanulók lelki üdvéről gondoskodjanak. Iparkodjanak személyes igyekezettel a helyes ösvényre helyezni lábukat. Szánják azokat, akiket gyerekkorukban elneveltek, s próbálják helyrehozni a mulasztásokat, melyek, ha megmaradnak, nagyon megrontják a jellemet. Csakis az képes erre, aki Krisztus iskolájában tanulta a tanítást.

Tanítóink álljanak szoros kapcsolatban az Istennel. Értsék meg alaposan az Igét. Vigyenek isteni bölcsességet és tudást a fiatalok hasznosságra nevelésébe, mind a jelen, mind a jövő, halhatatlan életre. Legyenek olyan férfiak és nők, akik nemcsak ismerik, hanem cselekszik is az igazságot. Példamutatással tanítsák az egyszerűséget és helyes szokásokat mindenben. Csakis az tanítson iskoláinkban, aki tapasztalt az Isten Igéjének való engedelmességben.

A tanítók és az igazgató keresztelkedjenek meg Szentlélekkel. A bűnét bánó emberek őszinte imáját elfogadja a trón. Isten a maga idején felelni fog az imákra, ha hittel kapaszkodunk karjába. Olvasszuk magunkat Krisztusba, s hatalmának olyan megnyilvánulását látjuk majd, ami meglágyítja és lecsillapítja a szíveket. Krisztus egészen másképp tanított, mint a közönséges módszerek, s nekünk az ő munkatársaivá kell lennünk.

A tanítás sokkal többet jelent, mint sokan feltételezik. Az igazság megértése komoly szakértelmet kíván. Ezért a tanító törekedjék növekedni a lelki igazság ismeretében. Ezt a tudást azonban csak addig nyerheti el, míg nem távolodik el Isten szavától. Ha erejét és képességeit naponta tökéletesíteni szeretné, akkor tanulnia kell. Rágja és eméssze meg az Igét, majd tanítsa Krisztus módján. Az élet kenyerével táplált ember összes képességét a Szentlélek élénkíti. Ez a táplálék megmarad az örök életre.

Akár Dániel és társai, a nagy Tanítótól tanuló tanítók tudatában vannak Isten segítségének. Ahelyett, hogy a lapályon maradnának, törekedjenek föl, a menny felé. A keresztény tapasztalat vegyüljön össze az igaz neveléssel. „Mint élő kövek épüljetek föl lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok.” (1Pt 2:5) A tanítók és tanulók tanulmányozzák a beállítottságot. Törekedjenek a bővelkedő kegyelem által szert tenni a lelki életre, melyre Isten minden gyermekének szert kell tennie, mielőtt felsőbb osztályba léphetne. A tanítók osszák minden oktatásban az Isten trónjáról áradó fényt, mert a nevelés olyan feladat, melynek eredménye látható marad az örökkévalóság meg nem szűnő korszakain át.

A tanítók vezessék tanítványaikat az önálló gondolkodásra, hogy világosan és egyénenként megértsék az igazságot. Nem elég, ha a tanító megmagyarázza, s a tanulók elhiszik. Keltsük fel a tanulók érdeklődését, s vezessük őket arra, hogy saját szavaikkal fejezzék ki az igazságot, hogy ne maradjon kétség afelől, hogy megértik és alkalmazzák is az erejét. Így véssük értelmükbe aprólékos gondossággal a létfontosságú igazságokat. Lehet ez lassú folyamat, de értékesebb, mintha kellő vizsgálódás nélkül átsiklanának a fontos tárgyakon. Isten elvárja, hogy intézetei kitűnőbbek legyenek, mint a világiak, mert ezek őt képviselik. Az Istennel valóban összeköttetésben álló emberek bebizonyítják a világnak, hogy embernél fenségesebb valaki áll a kormánynál.

A tanítók szüntelen tanuljanak. A tökéletesítők maguk is tökéletesedjenek, nemcsak munkamódszereikben, de szívükben is. Isten kegyelme alakítsa át őket. Mikor Nikodémus, Izráel nagy tanítója, Jézushoz jött, a Mester felvázolta előtte az isteni élet feltételeit, tanította a megtérés ábécéjére. Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így felelt: „Te Izráel tanítója vagy és nem érted?” Sokaknak feltehetnénk ezt a kérdést, akik ugyan tanítói állást töltenek be, mégis elhanyagolják az elengedhetetlen előkészületet a munkára. Ha lelkünkbe fogadnánk Krisztus szavait, sokkal jobban megértenénk, mélyebb lelki tudással rendelkeznénk, hogy mit jelent tanítványnak lenni, Krisztus őszinte követőjének, s olyan nevelőnek, akit helyeselne.

Sok tanítónknak sokat el kell felejteniük, és sokat, de más jellegűt, megtanulniuk. Ha nem készek rá, ha nem ismerik alaposan a Bibliát, s értelmük nem mélyül el a nagy Tanító életének dicső igazságaiba akkor épp azokat a hibákat serkentik, melyeket az Úr helyesbíteni akar. Olyan tervek és nézetek vésődnek a fiatalok gondolatvilágába, melyeket el kell ítélnünk. Azonfelül, megnyitják szívüket a helytelen és veszélyes következtetések előtt. Így olyan magot vetnek, mely nem tiszta búza. Iskoláinkba nem vezethetünk be sok jelentéktelennek tartott iskolai szokást. A tanítóknak talán nehezükre esik, hogy feladják szívükhöz nőtt régi szokásaikat és módszereiket. De ha minden egyes lépésnél őszintén és alázatosan megkérdik: Eze az Úr útja, s engedelmeskednek irányításának, akkor biztos ösvényen vezeti őket és tapasztalatuk megváltoztatja nézeteiket.

Tanítóink kutassák a Szentírást, míg meg nem értik. Nyissák meg szívüket az Istenadta fény becses sugarai előtt, s járjanak azok szerint. Így majd megismerik Istent, és módszerük is teljesen megváltozik. Kevesebb olyan emberektől származó elméletet és felfogást hoznak majd az oktatásba, akik sohasem álltak kapcsolatban Istennel. Kevésbé becsülik majd a véges bölcsességet, másrészt mély lelki éhséget éreznek az Istentől származó bölcsesség után.

Mikor Krisztus megkérdezte a tizenkettőt: „Vajon ti is el akartoke menni? Felelt néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Jn 6:6769) Majd ha a tanítók ezekkel a szavakkal lépnek a tanterembe, a Szentlélek jelen lesz, s elvégzi munkáját a szíveken és a gondolatokon.

A tanítók legyenek Isten munkatársai. Segítsék elő, s fejlesszék a munkát, melyet Krisztus példaadással tanított. Legyenek valóban a világ világossága, mivel nyilvánvalóvá teszik az istenfélő tulajdonságokat, melyeket Krisztus jelleme és tevékenysége fejez ki. Olyan tulajdonságokat, melyek gazdagítják és szépítik a maguk – Krisztus tanítványainak – életét.

Milyen komoly, szent, fontos feladat ez: Megfeszíteni minden erőnket, hegy Krisztus jellemét és lelkületét képviseljük a világ előtt. Ez minden igazgató és minden tanító előjoga, akinek köze van a fiatalok értelmének műveléséhez és fegyelmezéséhez. Valamennyiükben élnie kell az ihlető, megnyugtató meggyőződésnek, hogy valóban Krisztus igáját viselik, s az ő terhét hordozzák.

E munkában próbákkal találják szemben magukat. Csüggedések kényszerítik magukat a tanítók lelkére, mikor látják, hogy nem mindig becsülik meg igyekezetüket. Az ellenfél gyakorolni fogja felettük hatalmát, kísértésekkel, csüggesztésekkel s testi betegségekkel, remélve, hogy Isten elleni zúgolódásra készteti őket, s hogy bezárják gondolataikat Isten jóságának, könyörületének és szeretetének megértése és a dicsőség túláradó mértéke előtt, ami a győzők jutalma lesz. Isten azonban mennyei Atyjuk iránti tökéletesebb bizalomra vezeti őket. Szemük az Úron függ szüntelen, s ha hittel emelik hozzá hangjukat, ha őrá rögzítik lelküket bizonytalanságaikban, az Úr megtisztított aranyként hozza ki őket a tűzből. Az Úr Jézus mondja: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) Isten a körülmények olyan sorát engedi meg, mely erősséghez menekülésre vezeti őket, hogy a sötétség sűrű felhői közepette hittel kapaszkodjanak Isten trónjába, mivel még a sötétben is Isten jelenléte rejtőzik. Az Úr mindig készen áll megmenteni a benne bízókat. Ha így nyerjük el a győzelmet, akkor az tökéletesebb és bizonyosabb is lesz, mivel a megpróbált, súlyosan megszorult és lesújtott ember el tudja mondani: „Ha megöl is, bízom benne.” (Jób 13:15) „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.” (Hab 3:1718)

Felhívom iskoláink tanítóit, ne engedjék lerombolni a vallásos buzgalmat és lelkesedést. Ne lépkedjetek visszafelé, hanem jelszavatok legyen inkább, hogy Előre. Iskoláinknak a cselekvés sokkal magasabb szintjére kell emelkedniük, félreérthetetlenebb nézeteket vallanunk, erősebb hitet és mélyebb istenfélelmet létrehozniuk. Tegyék Isten szavát az összes bölcsesség és szellemi eredmények gyökerévé és ágává. Mikor Isten átalakító hatalma ragadja meg őket, akkor belátják, hogy Isten ismerete sokkal szélesebb területeket ölel fel, mint a nevelés úgynevezett haladott, fejlett módszerei. A nevelés összes ágában tartsuk szem előtt Krisztus szavait: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5:14) Akkor majd nem ütköznek olyan nagy akadályba, amikor lélekmentőket készítenek elő, hogy szétszéledjenek, s tovább adják tudásukat.

Ott található köztetek a képesség összes adománya, és minden felszerelés, hogy eleget tegyünk a ránk háruló kötelezettségeknek. Legyünk hálásak Isten iránt, amiért kegyelme rendelkezésünkre bocsátja eme előnyöket, amiért megismertük kegyességét, a jelen igazságot és kötelességünket. Ti, tanítók, mégis fenn akarjátok tartani a hamis nevelést, melyben ti részesültetek! Ki hagyjátok siklani kezetekből az elnyert becses lehetőségeket, hogy közelebbről megismerjétek Isten eszméit és módszereit. Hiszteke igazán az Isten szavában? Napról napra jobban megértiteke azt, átadjátoke magatokat az Úrnak napról napra, hogy felhasználjon szolgálatában? Lélekmentők vagytoke, akik Isten akaratát igyekeztek végrehajtani? Hiszteke a Bibliában, s engedelmeskedteke szavainak? Hisziteke, hogy a történelem utolsó napjaiban élünk? Átérziteke a felelősségeteket? Nagy munka áll előttünk. Az Ige szent fényének közvetítőivé válnunk, s felvilágosítani minden nemzetet. Keresztények vagyunke, teszünke valamit?

Tanítók, igaz nevelőként foglaljátok el állásotokat, s szavaitokkal, üdvösségük szíveteken viselésének más kifejezéseivel töltsétek tanítványaitok szívébe a megváltó szeretet éltető patakját. Tanácsoljátok őket, mielőtt az irodalom remekei kötnék le gondolataikat. Kérleljétek őket, hogy keressék Krisztust és igazságosságát. Hívjátok fel figyelmüket a változásokra, melyek kétségkívül végbemennek majd bennük, ha Krisztusnak adják át szívüket. Rögzítsék figyelmüket Krisztusra, ez majd bezárja az ajtót a természetükből támadó balga nagyravágyások előtt. Ez majd előkészíti gondolataikat az isteni igazság befogadására. Tanítsuk meg a fiatalokat, hogy az idő aranyat ér, s tűzzel játszanak, ha azt képzelik, hogy előbb kitombolják magukat, és nem kell learatniuk ezért a szomorúság és romlás termését. Tanítsuk őket józanságra, és hogy mások jellemében a jót csodálják. Neveljük őket Isten akaratának oldalára sorakoztatni fel akaratukat, hogy meg tanulhassák az új éneket, és elvegyülhessenek a menny összhangjaiban.

Tegyétek félre az elbizakodottság mindennemű megnyilvánulását, mert az csak hátráltat munkátokban. Mégis, kérlek, becsüljétek nagyra egyéniségeteket, mert az Úr végtelen áron vett meg benneteket. Legyetek körültekintők, imádságosak, komolyak. Nehogy azt higgyétek, hogy büntetlenül elegyíthetitek a közönségeset a szenttel. Ezt sokszor műveltétek a múltban, így a tanítók lelki látása elhomályosult, s ma már nem tudnak különbséget tenni a szent és közönséges között. Közönséges tüzet vettek, azt dicsőítették, azt magasztalták, és azt szították, s az Úr elégedetlenül fordult el. Tanítók, nem jobb lenne, ha teljesen Istennek szentelnétek magatokat? Veszedelembe akarjátok sodorni magatokat a felemás szolgálattal?

Tollal és szóval adjátok meg Istennek az őt megillető tiszteletet. Szentül őrizzétek meg szívetekben az Úristent. Mindig álljatok készen megfelelni mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket. De ezt szerényen, tisztességtudón, jó lelkiismerettel tegyétek. Megértiteke ezt, iskoláink tanítói? Elfogadjátoke Isten szavát, mint az üdvösségre oktató tankönyvet? Közliteke hallgatóinkkal ezt a magasabb bölcsességet, világos és pontos fogalmat adtoke nekik az igazságról, hogy ők majd tovább tudják adni másoknak is e fogalmakat? Úgy tűnhet előttetek, hogy Isten szavának tanítása alig hat egyesek gondolataira és szívére, de ha a tanító Istennel végzi feladatát, az isteni igazság némely tanítása megragad a legfelületesebb tanuló emlékezetében is. A Szentlélek fogja öntözni az elvetett magot, s gyakran sok nap múlva kel ki, majd terem gyümölcsöt Isten dicsőségére.

A mennyből alászállt mindenható Tanító nem utasította tanítóinkat, hogy kutassák az állítólag nagyeszű szerzők műveit. Így szól: „Jöjjetek hozzám… tanuljatok tőlem… s nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11:2829) Krisztus megígérte, hogy ha tőle tanulunk, nyugalmat találunk. Őrá bízták a menny összes kincsét, hogy átadhassa az ajándékot a szorgalmas, kitartó kutatóknak. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, aki bölcsességül lett nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és válságul.” (1Kor 1:30)

A tanítóknak tudniuk kell, hogy milyen ismeretet kell továbbadniuk, máskülönben nem tudják előkészíteni a tanulókat a felsőbb osztályba lépésre. Kutassák Krisztus tanításait és tanításainak jellemző vonásait. Figyeljenek fel, hogy e tanítások mentesek a külsőségektől és hagyományoktól. Tartsák becsben tanításainak eredetiségét, hatalmát, lelkiségét, gyengédségét, jóindulatát, s gyakorlatiasságát. Isten szavának kutatóit át fogja itatni Krisztus Lelke, s szemlélés által elváltoznak az Úr hasonlatosságára. Akik megbecsülik az Igét, azok úgy tanítanak, mint a tanítványok, akik Jézus lábánál ültek, s ránevelték magukat, hogy tanuljanak tőle. Ahelyett, hogy bevezetnék iskoláinkba a világ legnagyobb szerzőinek eszmefuttatásait tartalmazó könyveket, inkább majd így szólnak: Ne kísértsetek, hogy semmibe vegyem a legnagyobb Szerzőt, a legnagyobb Tanítót, aki által örök életet nyerek. Ö sohasem téved. Ó a kiapadhatatlan kútforrás, melyből minden bölcsesség buzog. Vesse tehát minden tanító az igazság magját tanulóinak gondolataiba. Krisztus az irányadó tanító.

Az örök Isten szava az útmutatónk. A Szentírás üdvösségre tud oktatni minket. Az Ige legyen mindig szívünkben és ajkunkon. Írva van – ez legyen horgonyunk. Akik Isten szavát teszik tanácsadójukul, azok rájönnek az emberi szív gyengeségére, s Isten kegyelmének hatalmára, hogy lecsendesítsen minden megszenteletlen, tisztátalan ösztönzést. Szívük mindig imádságos lesz, s szent angyalok vigyáznak rájuk. Mikor az ellenség áradatként özönlik be, Isten Lelke zászlót bont értük az ellenség ellen. Szívük kiegyensúlyozott, mert az igazság becses, hatalmas légköre uralkodik rajta. Feltárul bennük a hit, mely szeretetből fakad, s megtisztítja a lelket.

Imádkozzatok, hogy újraszülessetek. Ha újraszülettek, örömökben lesz részetek, de nem kívánságaitok gonosz útjain, hanem az Úrban. Az ő fennhatósága alatt kívántok majd élni. Szüntelenül és minden erőtökből törekedtek majd a magasabb színvonalra. Ne csak olvassátok a Bibliát, hanem buzgón kutassátok is, hogy megtudjátok, hogy Isten mit kíván tőletek. Tegyetek szert tapasztalati ismeretre, hogy miként teljesítsétek Isten akaratát. Krisztus a tanítónk.

Tanítóink, intézményeink igazgatói azt kutassák, mire van szükségük, hogy Isten elgondolása szerint dolgozzanak, hogy a bűnbocsánat, megnyugtatás és remény tudatában éljenek.

Az Úr mennyei hírnököket küld, hogy szolgálják az üdvösség örököseit. Ők érintkeznének a tanítókkal, ha nem elégednének meg a hagyomány jól kitaposott ösvényével, ha nem félnének kilépni a világ árnyékából. A tanítók vigyázzanak, nehogy annyira elreteszeljék az ajtót, hogy az Úr ne találjon beutat a fiatalok szívébe.