A világ szeretetre vágyik. Isten népének imáira és segítségére szorul. Arra van szüksége, hogy Krisztus követőinek életéből ismerje fel Krisztust. Isten népének ugyanolyan szüksége van a lehetőségekre, hogy kiváltsák szeretetét, hathatóssá tegyék imáit, s hogy az isteni mintához hasonló jellem fejlődjék ki bennük.

Isten azért helyezte közénk a szegényeket és szerencsétleneket, betegeket és szenvedőket, hogy megadja e lehetőségeket. Krisztus hagyatékai ők a gyülekezet számára, s úgy kell gondoskodnunk róluk, amint ő tenné. Így távolítja el Isten a salakot, így finomítja az aranyat, megadva nekünk szívünk és jellemünk elengedhetetlen művelését.

Az Úr nélkülünk is elvégezhetné munkáját. Isten nem függ pénzünktől, időnktől vagy tevékenységünktől. A gyülekezet azonban nagyon értékes előtte. Ebbe a foglalatba helyezte drágaköveit, ebbe az akolba terelte nyáját. Azt szeretné, ha nem lenne rajta sem szeplő, sem ránc, sem semmi efféle. Kimondhatatlan vágyakozással vágyik gyülekezetére. Ezért nyújt lehetőséget, hogy fáradozzunk érte, s mint szeretetünk és hűségünk zálogát, elfogadja fáradozásunkat.

Az Úr a szegények és szenvedők közénk helyezésével bennünket vizsgál, hogy megmutassa nekünk mi is lakik szívünkben. Nem térhetük el az elvtől, nem sérthetjük meg az igazságot, nem hanyagolhatjuk el az irgalmasságot anélkül, hogy magunkat is veszedelembe ne sodornánk. Ha a romlás útjára látjuk lépni testvérünket, ne menjünk el mellette, ne kerüljünk át az út másik oldalára. Hanem tegyünk érte határozott és sürgős erőfeszítéseket, hogy segítségünkkel betöltsük Isten szavát. Nem élhetünk Isten különleges utasításai ellen anélkül, hogy tetteink következménye árnyékot ne vetne ránk. Szilárdan meg kell alapozódnia, bele gyökeresednie lelkiismeretünkbe annak, hogy Istent becstelenítő tetteink nem válhatnak javunkra.

Úgy írjuk be tudatunkba, mintha vastollal vésnénk sziklába, hogy aki semmibe veszi a könyörületet, a szánalmat és az igazságos tetteket, aki elhanyagolja a szegényeket és szenvedőket, aki rideg és udvariatlan, viselkedése kizárja Isten segítségét jellemének fejlesztésénél. Gondolkodásunk s szívünk megművelése sokkal könnyebben elvégezhető, ha olyan gyengéd szeretettel viselkedünk mások iránt, hogy szükségleteik enyhítésére odaadjuk javainkat és kiváltságainkat. Ha csak magunknak kaparintunk és tartunk meg mindent, ez lelkünk elszegényedéséhez vezet. Krisztus valamennyi jellemvonása rendelkezésünkre áll, hogy befogadják azok, akik pontosan azt végzik – Krisztus ügyét –, amit Isten bízott rájuk.

Üdvözítőnk elküldi hírnökét, hogy közölje népével bizonyságtételét. Ezt mondja: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel 3:20) Sokan mégsem akarják őt befogadni. A Szentlélek várakozik, hogy meglágyítsa és lecsillapítsa szívüket. Ők azonban nem akarják kinyitni az ajtót, nem hajlandók beengedni az Üdvözítőt, mert attól tartanak, hogy kívánni fog tőlük valamit. Ezért a názáreti Jézus továbbmegy. Vágyakozik, hogy rájuk ruházza kegyelmének gazdag áldásait, de ők visszautasítják. Milyen borzasztó ez – saját templomából kirekeszteni Krisztust! Micsoda veszteség ez a gyülekezetnek!

A jó munka áldozatot kíván, de éppen ez fegyelmezi meg lelkünket. E kötelességek szembeállítanak romlott gondolatainkkal, s hajlamainkkal. De ha teljesítjük a kötelességeket, akkor győzelmet győzelem után aratunk jellemünk visszataszító vonásain. A harc sosem szünetel. Így növekedünk a kegyelemben. Így tükrözzük Krisztus mását, így készülünk fel a boldog lények társaságára Isten országában.

Földi és lelki áldások kísérik azokat, akik odaadják a szűkölködőknek, amit a Mestertől kapnak. Jézus csodát tett, hogy táplálja az ötezer fáradt, éhes embert. Majd vette az öt cipót, a két kis halat. Kétségkívül sok kétkedő megjegyzés hangzott el arról, hogy képtelenség e kevésből elégíteni ki ötezer éhes férfit, az asszonyokon és gyermekeken kívül. Jézus azonban hálákat adott, s a tanítványoknak adta a táplálékot. Azok csak osztották az embereknek, s az élelem a kezükben gyarapodott. Miután ellátták a sokaságot, maguk is leültek, s Krisztussal ettek a mennyből jött táplálékból. Értékes tanítás ez Krisztus minden egyes követője számára.

A tiszta és szeplőtlen vallás, „meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” Más szavakkal: „Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s őrizd magadat tisztán e világtól.” (Jak 1:27) Gyülekezeteink tagjaira nagyon ráférne a gyakorlati istenfélelem ismerete. Váljon szokásukká a lemondás és önfeláldozás. Bizonyítsák be a világ előtt, hogy krisztusi jellemű emberek. Ne végezzék közvetve a Krisztus által elvárt munkát. Ne hárítsák át bizottságra vagy testületre a terhet, melyet nekik kell viselniük. Jellemükben váljanak Krisztushoz hasonlóvá, hogy áldozzanak javaikból, s idejükből, szeretetükből és személyes fáradozásukból a betegek segítésére, a gyászolók vigasztalására, a nyomor enyhítésére, az elkeseredettek bátorítására, a sötétben veszteglők felvilágosítására, a bűnösök Krisztushoz vezetésére, s Isten törvénye követelményeinek az emberek szívébe csöpögtetésére.

Az emberek figyelik, s mérlegre helyezik a jelen igazságban állítólag hívőket. Szemmel tartják őket, hogy lássák, vajon életük és jellemük Krisztust képviselie. Ha alázatosan és buzgón foglalatoskodnak, hogy mindenkivel jót tegyenek, akkor észrevehető hatással lesznek minden városban, minden helyen, ahova behatolt az igazság. Ha az igazság ismerői nekilátnak e munkának, ahol csak alkalom kínálkozik, ha lakóhelyükön naprólnapra végzik a szeretet apró tetteit, akkor bemutatják Krisztust szomszédjaiknak. Az örömhír élő hatalomként válik közismertté, nem, pedig mint ravaszul kiagyalt mese, vagy üres eszmefuttatás. Valóságként jelenik meg, nem képzelgés vagy rajongás szüleményeként. Ennek komolyabb eredménye lesz, mint az igehirdetéseknek, hitvallásoknak és nyilatkozatoknak.

Sátán minden emberért az élet játszmáját játssza. Tudja, hogy a gyakorlatba átültetett szeretet a szív tisztaságának és önzetlenségének a próbaköve. Ezért mindent elkövet, hogy megkeményítse szívünket mások szükségletei iránt, hogy mások szenvedései végül hidegen hagyjanak. Utunkba állít mindent, nehogy kifejezzük szeretetünket és szánakozásunkat. Így tette tönkre Júdást is. Júdás szüntelen a maga hasznát kereste. Ebben a mai hitvalló keresztények tetemes csoportjának előde volt. Vegyük szemügyre az esetét. Mi is közel állunk Krisztushoz, mint ő állt. De ha Krisztus társasága nem tesz minket eggyé vele, ha nem műveli szívünkben a szánakozást azok iránt, akikért meghalt, akkor ugyanabban a veszélyben forgunk, mint Júdás. Krisztuson kívül állunk, és a Sátán kísértéseinek játékszerei vagyunk.

Óvakodjunk az igaz cselekedetek útjáról való első félrelépéstől. Mert egyetlen vétek, Krisztus lelkülete kimutatásának egyetlen elhanyagolása a következők, majd továbbiak előtt nyitja meg az ajtót, míg csak az ellenség számára nem hódítja meg gondolkodásunkat. Ha ezt tesszük, akkor az önzés szelleme megemésztő szenvedéllyé növi ki magát, s ezt csakis Krisztus tudja legyőzni.

Nem hangoztathatom eléggé a gyülekezet tagjai előtt, mindenki előtt, aki igazán lélekmentő, aki hisz a harmadik angyal üzenetében, aki megtartóztatja lábát szombaton, hogy értsék meg Ésaiás 58 üzenetét. Ez a szöveg megparancsolja nekünk a jótékony tetteket. Isten ma ezt várja el népétől. Maga jelölte ki ezt a kötelességet. Nem hagy kétséget afelől, hogy mire vonatkozik az üzenet, sem annak feltűnő betöltéséről, mert azt olvashatjuk: „Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” A bűn embere mással helyettesítette a hetedik nap szombatját, Isten teremtő tevékenységének jelét. Isten népének különleges feladata az Isten törvényén ütött szakadás betömése. S minél közelebb érünk a véghez, ez a kötelességünk annál sürgősebb lesz. Az Istent szeretők azzal bizonyítják szeretetüket, hogy parancsainak megtartásával magukon viselik Isten jelét. Ők az ösvény megújítói, hogy ott lakhassanak. Az Úr mondja: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod… akkor gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magaslatain.” Az igazi egészségügyi lélekmentés tehát elidegeníthetetlenül összefügg Isten parancsainak megtartásával, melyek közül külön említi a szombatot, mert ez Isten teremtő tevékenységének örök emlékműve. A szombat megtartása összekapcsolódik Isten megrontott másának az emberben való helyreállításával. Isten népének ma ezt a szolgálat kell végeznie. Ha helyesen végezzük, gazdag áldásokat hoz majd a gyülekezetre.

Mint Krisztusban hívőknek, komolyabb hitre van szükségünk. Imáink legyenek buzgóbbak. Sokan tudni szeretnék, miért oly erőtlen az imájuk, miért oly élettelen és ingadozó a hitük, miért homályosak és bizonytalanok keresztény élményeik. Hát nem böjtöltünk, kérdik, s nem járunk alázatosan a seregek Ura előtt? Ésaiás 58. fejezetében Krisztus megmondta, hogyan változtathatunk ezen az állapoton. Ezt mondja: „Hát nem eze a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem aze, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” (67. vers) Krisztus ezt a gyógyírt írta elő a félénk, kétkedő, reszkető lélek számára. Keljetek fel ti gyászolók, ti az Úr előtt gyászos képpel járók, keljetek fel és segítsetek valakin, akinek segítségre van szüksége.

A gyülekezeteknek a Szentlélek irányító erejére van szüksége. Itt az ideje, hogy imádkozzunk érte. Az emberért végzett minden munkájában Istennek az a terve, hogy az ember fogjon össze vele. Ezért az Úr felhívja gyülekezetét, hogy legyen istenfélőbb, kötelességtudóbb, és értse meg világosabban Teremtője iránti kötelezettségeit. Felhívja őket, hogy váljanak megszentelt, tevékeny néppé. S e cél elérésének egyik útja a keresztény segítőkészség, mert a Szentlélek mindazzal fenntartja az érintkezést, aki Isten szolgálatát végzi.

Ezt a feladatot végzőkhöz így szólok: Dolgozzatok továbbra is tapintatosan és rátermetten. Vegyétek rá társaitokat, hogy valamilyen címen, de dolgozzatok, hogy megszervezhessétek őket összehangolt cselekvésre. Vonjátok be a fiatalokat is a gyülekezetből. Az egészségügyi lélekmentéssel karöltve hirdessétek a harmadik angyal üzenetét. Tegyetek rendszeres, szervezett erőfeszítéseket, hogy kivezessétek a gyülekezet tagjait a zsákutcából, melyben évek óta vesztegelnek. Küldjetek olyan munkásokat a gyülekezetekbe, akik átültették életükbe az egészségmegújulás elveit. Azokat küldjük, akik belátják az önmegtagadás szükségességét az étvágy területén, máskülönben csak a gyülekezet csapdáivá válnak. Akkor majd az élet lehelete hatja át gyülekezeteinket. Vigyünk a munkába új lendületet. Isten népe értse meg súlyos hiányosságát és veszedelmét, s lásson a leginkább keze ügyébe eső munkához.

Eme tevékenység résztvevőivel – akik szólják az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan, segítik az ínségeseket, s ecsetelik előttük Krisztus csodálatos szeretetét – mindig jelen van az Üdvözítő, és hatni fog a szegény, boldogtalan és nyomorult szívére. Ha a gyülekezet vállalja ezt az Istenrendelte kötelességet, övék lesz a következő ígéret: „Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.” Krisztus a mi igazságosságuk, igaz tetteink, krisztusi jellemünk. Ebben az igyekezetünkben előttünk jár, dicsősége pedig követ minket.

A menny összes lénye a Krisztus útmutatása szerint dolgozók hívására vár. Ha a gyülekezet tagjai egyénenként vállalják kijelölt feladatukat, egészen más légkör veszi majd körül őket. Áldás és erő fogja kísérni munkájukat. Tapasztalni fogják gondolkodásuk és szívük magasabb műveltségét. A lelküket rabszíjon tartó önzésük megoldódik. Hitük életerős elvvé változik. Imájuk buzgóbb lesz. A Szentlélek kitölti rájuk éltető, megszentelő erejét, s közelebb hozza őket a mennyei országhoz.

Az Üdvözítő nem tekint rangra vagy társadalmi állásra, világi dicsőségre vagy gazdagságra. A jellem és a szándék megszentelődését becsüli nagyra. Nem áll az erősek és világ kedveltjei mellé. Az élő Isten Fia lehajol az elesettekért. Ígéreteivel és megnyugtató szavakkal törekszik megnyerni az elveszett, halálukon lévő embereket. Isten angyalai figyelik, hogy Krisztus követői szokásukká teszike a gyengéd szeretetet és szánakozást. Figyelik, hogy Isten népe közül ki mutatja ki Jézus szeretetét.

Akik a bukott emberért hozott végtelen áldozatból megértették a bűn alávalóságát s Jézus isteni irgalmát, azok közösségben élnek majd Krisztussal. Szívük gyengédséggel lesz tele. Arckifejezésük és hanghordozásuk szeretetet fejez ki. Odaadó segítőkészség, szeretet és erő jellemzi erőfeszítéseiket, ezért Isten által hatalmuk lesz embereket nyerni meg Krisztus számára.

Mindnyájunknak vetnünk kell a türelem, szánakozás és szeretet magvát. Amit vetünk, le is aratjuk. Jellemünk most alakul az örökkévalóságra. A földön tanuljuk meg a mennyei életet. A kegyelemnek, az ingyen, fenséges kegyelemnek köszönhetünk mindent. A szövetség kegyelme rendelte el elhívásunkat. Megváltásunkat, megújulásunkat, s örökbefogadásunkat, hogy Krisztus örökös társaivá legyünk – mindezt a kegyelem viszi véghez. Hirdessük hát e kegyelmet másoknak is.