A tizeddel és az adakozással elismerjük Istennek a teremtés által méltányos követelményét, s a megváltás által támasztott követelményét is. Mivel minden erőnk Krisztustól származik, az adományoknak Istenhez kell áramlani tőlünk. Mindig tartsuk szem előtt a megváltás igényeit, minden igények legnagyobbikát, és amely magában foglal minden más követelményt. Mindig élénken tartsuk szem előtt az értünk hozott áldozatot. Ez szüntelenül hasson gondolatainkra és terveinkre. Krisztus valóban legyen olyan, mintha köztünk feszítették volna meg.

„Nem tudjátok, hogy nem a magatokéi vagytok? Nagy volt a ti válságdíjatok!” Mekkora árat fizetett értünk! Tekints a keresztre, s a felemelt áldozatra. Nézd kezét, melyet kegyetlenül átütöttek a szögek. Nézd lábát, melyet hosszú, éles vasak rögzítettek a fához. Krisztus a testében hordozta bűneinket. Szenvedése, kínja az ár megváltásunkért. Elhangzott a parancs: „Mentsétek meg őket az örök pusztulástól. Váltságot találtam.”

Nem tudjátok, hogy szeretett minket, és azért adta magát értünk, hogy mi is neki adjuk magunkat? Akik hittel elfogadják őt, olyan mértékben fejezzék ki Krisztus iránti szeretetüket, mint amilyennel ő fejezte ki szeretetét értünk, akikért meghalt.

A Szentírás úgy ábrázolja Krisztust, mint aki keres, kutat az elveszett juh után. Szeretetével körülölel minket és visszavisz a nyájhoz. Szeretete adja az előjogot, hogy vele lehessünk a mennyben. Majd ha beleragyognak szívünkbe az igazság napjának áldott sugarai, és békével meg örömmel nyugszunk meg az Úrban, akkor dicsérni fogjuk őt. Dicsérni, aki szabadítónk és Istenünk. Dicsérjük, de ne csak szóval, hanem mindannak odaszentelésével, amik vagyunk, s amink van.

„Mennyivel tartozol az Uramnak?” Soha ki nem számíthatod azt. Mert amid csak van, mind az övé. Magadnak tarthatode hát, amit magának igényel? Mikor kéri, önzőn magadhoz szorítode, mintha a tied lenne? Visszatartod és másra használode, ahelyett, hogy embereket mentenél vele? Ezrek vesznek így el. Hogyan bizonyíthatnánk kézzel foghatóbban, hogy megbecsüljük Isten áldozatát, világunk számára juttatott megmentő adományát, mint ha ajándékokat és adományokat hozunk, ha ajkunkkal dicsőítjük őt, és hálát adunk a nagy szeretetéért, mellyel szeret, s magához von minket?

Tekintsünk imádkozó szívvel a mennyre, s úgy ajánljuk magunkat Isten szolgálatára, s mindenünket, mint ami az övé. Mondjuk: Uram, bőkezűen adunk neked a magadéból. Szemléljük a Kálvária keresztjét, a végtelen Isten megfeszített Fiát. Értsük meg páratlan szeretetét s a kegyelem csodálatos megnyilvánulását. Ez legyen komoly imánk: Uram mit kívánsz, hogy cselekedjem? Megmondta már nektek: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16:15)

Mikor majd Isten országában ott látod az ajándékaid által megmentetteket, örvendezni fogsz, hogy kiváltságodul jutott ez a feladat.

Krisztus apostolairól írták: „Azok pedig szétszéledtek, és mindenfelé hirdették az Igét.” (Mk 16:20) A mennyei mindenség most is közvetítőkre várakozik, akiken át a kegyelem árja eljuthat a világ minden részébe. Az a hatalom, amely az apostoloké volt, most azokra vár, akik készek végezni Isten munkáját.

Az ellenség kieszel minden elképzelhető eszközt, hogy megakadályozza az igazság új területekre való ragyogását. Nem akarja, hogy az igazság élő lámpásként törjön előre. Belenyugszanake testvéreink, hogy a munka hátráltatására kigondolt terve sikerüljön?

Az idő gyors léptekkel halad az örökkévalóság felé. Vissza akarjae most tartani bárki Istentől, ami szigorúan az övé? Visszautasíthatjae bárki, amit nem lenne szabad megtagadni tőle, még ha nem is szerez azzal érdemeket? Az Úr megszabta mindenki munkáját. A szent angyalok is azt akarják, hogy végezzük a munkát. Ha virrasztasz, imádkozol és dolgozol, készségesen együttműködnek veled. Mikor a Szentlélek műveli gondolatainkat, akkor valahány jellemvonásunk összhangban cselekszik, engedelmeskedik az Isten akaratának. Akkor megadjuk Istennek, ami az övé. Így szólunk: Minden tőled származik, s önként adunk néked a tiedből. Bocsássa meg Isten a népének, hogy eddig nem ezt tette.

Testvéreim, úgy igyekeztem elétek tárni az ügyet, amint van, de próbálkozásom megközelítőleg sem sikerült. Ne zárjátok be fületek kérlelésem előtt. Nem én kérlek, hanem az Úr Jézus, aki életét adta a világért. Én csak követtem Isten akaratát. Megragadjátoke az alkalmat, hogy kifejezzétek tiszteleteteket Isten munkája, s megbecsüléseteket szolgái iránt, akiket azért küldött, hogy végezzék akaratát –lelkeket vezessenek a mennybe?

Annyi bizonyos: „Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek. Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek, az ő igazsága örökké megmarad. Aki pedig magot ad a magvetőnek és kenyeret eleségül ad, és megsokasítja a ti vetéseteket, és megnöveli a ti igazságotoknak gyümölcsét. Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek. Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt, amennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangéliumát valló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és mindenkihez való adakozó jószívűségetekért. Mikor értetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt. Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.” (2Kor 9:615)