Azok közül, akik ínségét szívünkön kell viselnünk, az özvegy és az apátlan árva követelik meg leggyengédebb együttérzésünket. Az Úr különleges gondoskodásának tárgyai ők. Isten megbízatásként hagyta őket a keresztényekre. „Isten, a mi atyánk szemében ez az igaz vallásosság. Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s őrizd magad tisztán e világtól.” (Jak 1:27)

Sok hitben meghalt apa Isten örök ígéretében pihen, s teljes bizalommal hagyta maga mögött szeretteit, hogy az Úr gondoskodik róluk. Hogyan gondoskodik az Úr a hátramaradottakról? Nem tesz csodát, nem küld mannát az égből, nem rendel hollókat táplálásukra. Az emberek szívében végez csodát. Kiűzi az önzést és megnyitja bennük a jólét forrását. Azzal vizsgáztatja hitvalló követőinek szeretetét, hogy jóindulatukra bízza a lesújtottakat és gyászoló családokat.

Az Istent szeretők nyissák meg szívüket és otthonaikat ezek előtt a gyermekek előtt. Nem a legjobb módszer, ha nagy intézetekben gondoskodunk az árvákról. Ha nincs olyan rokonuk, aki elláthatná őket, akkor a gyülekezet tagjai fogadják örökbe az árvákat, vagy keressenek más családoknál megfelelő otthont.

Ezekre a gyermekekre külön gondol Krisztus, s ha elhanyagoljuk őket, őt bántjuk meg. Jézus úgy fogadja az árvák iránti szeretetteljes cselekedeteket, mintha vele tették volna.

Aki bármi módon megrabolja javaiktól az árvákat, aki közömbösen veszi szükségleteiket, azzal majd az egész föld Bírája számol el. „Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjelnappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? Mondom néktek: Hamarosan igazságot szolgáltat nékik.” „Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot.” (Lk 18:78; Jak 2:13) Az Úr parancsolja, hogy a szegény bujdosókat házadba bevigyed. (Ésa 58:7) A keresztények kötelessége, hogy apát, anyát és otthont adjanak az elhagyatottaknak. Ha imával, és imáddal összecsendülő tettekkel szánod meg az özvegyet és árvát, megemlékezik rólad az Úr annak idején, és meg is jutalmaz.

A hasznavehetőség széles mezeje nyílik azok előtt, akik a Mesterért kívánnak fáradozni. Viseljétek gondját a gyermekeknek, akiket a sors megfosztott a szülők vigyázó irányításától, és a keresztény családi kőr szelídítő hatásától. Sok árva gyermek rossz jellemvonásokat örökölt, s ha tudatlanságban hagyjuk felnőni, gonoszságra és bűnözésre vezető társaságba keverednek. Úgy helyezzünk el ezeket a nem sokat ígérő gyermekeket, hogy kedvező körülmények közé kerüljenek a helyes jellem kialakításához, hogy Isten gyermekeivé váljanak.

Akik Isten gyermekeinek valljátok magatokat, kivesziteke részeteket azok tanításából, akik oly igen rászorulnak, hogy türelmesen irányítsátok őket az Üdvözítőhöz vezető útra? Hűséges szolgái vagytoke Krisztusnak? Olyan szeretettel gondoskodtoke e kialakulatlan, talán kiegyensúlyozatlan értelmű emberkékről, mint Krisztus gondoskodik rólunk? A gyermekek és fiatalok lelke, ha magukra hagyjuk őket, halálos veszedelemben forog. Türelmes tanításra, szeretetre és gyengéd keresztény gondoskodásra van szükségük.

Ha nincs kötelességünkről szóló kijelentés, a szemünk, és amit az ok és okozatról tudunk, késztethetnek cselekvésre, hogy megmentsük e szerencsétleneket. Ha a gyülekezet tagjai azt az erőt, tapintatot és hozzáértést vinnék e munkába, mint közönséges foglalkozásukba, ha Isten bölcsességét keresnék, s buzgón kutatnák a módját, hogy miként alakítsák e fegyelmezetlen értelmeket, akkor sok halálán lévő lelket megmenthetnének.

Ha a szülők átéreznék a kellő, féltő gondoskodást, ha imában a kegyelem trónjához vinnék gyermekeiket, és életükbe is átültetnék imáikat a tudattal, hogy Isten együttműködik velük, akkor eredményesen fáradozhatnának a családjaikon kívül eső gyermekekért, különösen, akiknek nincs szülejük, hogy tanácsolja és irányítsa őket. Az Úr felszólítja a gyülekezet minden tagját, hogy tegye meg kötelességét az árvák iránt.

Mikor a gyermekekről gondoskodunk, ne puszta kötelességből, hanem szeretetből tegyük, mert Krisztus meghalt üdvösségükért. Megvásárolta e gondoskodásunkra szoruló lelkeket, s elvárja tőlünk, hogy úgy szeressük őket, amint bűneink és önfejűségünk ellenére ő szeretett minket. A szeretet a fogantyú, mellyel Isten magához vonzza az embereket, mert Isten a szeretet. Csakis ez az elv vezet sikerre a könyörület minden vállalkozásában. A végesnek egyesülnie kell a végtelennel.

Ez az igyekezet megköveteli a lemondást, a szívós iparkodást és az önfeláldozást. De mi ez a kis áldozat, melyet mi hozhatunk, ahhoz képest, amit Isten hozott értünk, amikor odaadta egyszülött Fiát.

Isten áldásokkal áraszt el, hogy mások áldásává lehessünk. Mikor mindennapi kenyerünket kérjük, beletekint szívünkbe, vajon megosztanánke azokkal, akik még inkább rászorulnak. Mikor így imádkozunk: „Isten, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz”, akkor figyelemmel kíséri, hogy szánakozunke azokon, akikkel érintkezünk. Ez bizonyítja, hogy, kapcsolatban álunke Istennel, ha irgalmasok vagyunk, mint mennyei Atyánk is irgalmas.

Isten mindig ad. S kikre árasztja ajándékait? Talán a hibátlan jellemű emberekre? „Felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:45) Az emberiség bűnös volta ellenére, annak ellenére, hogy gyakran megszomorítjuk Krisztust, és igen méltatlannak bizonyulunk, mégsem utasít el minket, ha bűneink bocsánatát kérjük. Bőségesen adja szeretetét és felszólít: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” (Jn 13:34)

Testvéreim, fontoljátok meg alaposan a dolgot. Ne feledkezzetek el az apátlan, anyátlan árvák szükségleteiről. Megindule a szíved, ha látod szenvedéseiket? Nézz magad körül, hogy mit tehetnél e tehetetlenekért. Ha módodban áll, adj otthont az otthontalannak. Mindnyájan álljunk készen, hogy kivegyük részünket e kötelességből. Az Úr mondta Péternek: „Legeltesd bárányaimat.” Ez a parancs szól nekünk is. S ha megnyitjuk otthonunkat az árvák előtt, akkor elősegítjük e parancs megvalósulását. Ne kelljen Jézusnak csalódnia bennetek.

Vegyétek ezeket a gyermekeket, ajánljátok Istennek őket jó illatú áldozatul. Kérd Krisztus áldását rájuk, majd alakítsd és formáld őket parancsa szerint. Vállaljae népünk ezt a szent megbízatást? Hagyjuke szenvedni, s rossz útra térni azokat, akikért Krisztus meghalt, csak mert sekélyes a jámborságunk és világi a nagyravágyásunk?

Isten Igéje bővelkedik az utasításokban, hogy miként bánjunk az özvegyekkel, apátlanokkal, s az ínséges és szenvedő szegényekkel. Ha mindenki engedelmeskedne az utasításoknak, az özvegy szíve ujjongva énekelne. Táplálnánk az éhes kisgyermekeket, felruháznánk a szűkölködőket, s felélesztenénk a halálukon lévőket. Mennyei értelmes lények figyelnek bennünket. S mikor áthat a buzgalom Krisztus becsületéért, és Isten gondviselésének eszközeivé válunk, a mennyei hírvivők új lelkierőben részesítenek, hogy szembeszállhassunk a nehézségekkel és legyőzhessük az akadályokat.

S mily áldás jutalmazza majd e munkásokat! S azok számára, akik ma még tunyák, önzők, magukat középpontba helyezők, olyan lenne ez, mint a halálból való feltámadás. Újjáéledne sorainkban a mennyei jótékonyság, a bölcsesség és buzgalom.

Valaki feltette a kérdést: Fogadjanake örökbe árvákat a lelkészek feleségei? Válaszom ez: Ha nincs hajlama vagy képessége lélekmentést végezni otthonán kívül, s kötelességének tartja az árvák befogadását és ellátását, akkor jó eredményt érhet el. Azonban elsősorban szombattartó szülők árvái közül válasszanak. Isten megáldja azokat a férfiakat és nőket, akik készséges szívvel otthont adnak a hontalannak. De ha a lelkészfeleség tevékenyen részt tud venni mások nevelésében, akkor keresztény munkásként áldozza Istennek erejét. Legyen férjének igaz segítője, fejlessze értelmi képességét, és segítsen terjeszteni az üzenetet. Alázatos, megszentelt életű nők előtt, akiket Krisztus kegyelme tisztelettel övez, nyitva áll az út, hogy látogassák a segítségre szorulókat, s fényt vigyenek a csüggedt lelkeknek. Ha imádkoznak velük, s Krisztushoz irányítják őket, felemelhetik a megterhelteket. Akik így tudnak áldásos szolgálatot végezni, azoknak nem kellene idejüket és erejüket tehetetlen kis emberkékre szentelni, akik állandó gondoskodást és figyelmet követelnek. Ne kössék meg önként ezzel a kezüket.

Mikor már mindent megtettünk, hogy családjaink kebelén belül gondoskodjunk az árvákról, még mindig sokan maradnak a világban, akikről gondoskodnunk kellene. Lehet, hogy durvák és faragatlanok, s látszólag minden tekintetben visszataszítók, Jézus mégis áron vette meg őket, s Isten szemében olyan értékesek, mint a mi kicsinyeink. Isten tulajdonai ők, akikért a keresztények felelősek. Lelküket, mondja Isten, a te kezedből kívánom meg.

Derék munka az ínségesekről gondoskodás. A világ Ura ma mégsem utasítja népünket, hogy alapítsanak nagy, költséges intézeteket erre a célra. De ha akadnak közöttünk egyének, akik úgy érzik, árvaház alapítására szólítja őket az Úr, kövessék e kötelességük iránti meggyőződésüket. Majd a világot kérjék fel, hogy segítsék őket a szegények gondozásában. Ne kérjenek attól a néptől, melyre az Úr a legfontosabb kötelességet bízta, melyet valaha is embernek adott – hogy juttassák el az utolsó kegyelmi üzenetet minden nemzethez, ágazathoz, nyelvhez és néphez. Az Úr kincstárában feleslegnek kell állnia, hogy a túlnan fekvő területeken is eltarthassuk az örömhír tevékenységét.

Akik indítatva érzik magukat árvaház alapítására, alkalmazzanak okos ügyvivőket, akik világgá kürtölik szükségleteiket, és gyűjtéseket rendeznek e célra. E férfiaknak fel kell rázni azokat a világiakat és egyházakat, akiknek meggyőződésük, hogy tegyenek valamit a szegényekért és árvákért. Minden egyházban vannak istenfélő emberek. Ezeket szólítsuk, mert Isten nekik szánta e munkát.

A népünk által eddig alapított árvaházakat, nyomorékok és öregek otthonait viszont tartsuk fenn. Ne hagyjuk elsorvadni őket, nehogy szégyent hozzunk Isten ügyére. Ne csupán kötelességnek tekintsük, de becses kiváltságnak az árvaházak segítését. Ahelyett, hogy egymásnak vennénk ajándékokat, melyekre semmi szükség, adjuk az ínségeseknek és tehetetleneknek. Ha az Úr látja, hogy legjobb képességeink szerint enyhítjük az ínségesek szükségleteit, akkor majd másokat is késztet, hogy segítségünkre siessenek ebben.

Ne legyen az árvaházak kizárólagos célja a gyermekek táplálása és ruházása, hanem hogy keresztény tanítók gondjaira bízzuk őket, hogy Isten és Fiának ismeretében nőjenek fel. Akik ezen a területen fáradoznak, legyenek nemes lelkű férfiak és nők, akiket a Kálvária keresztje tölt el lelkesedéssel. Legyenek művelt és önfeláldozó emberek, akik úgy dolgoznak, mint Krisztus dolgozott Isten és az emberiség ügyéért.

Ha oda helyezzük az otthontalanokat, ahol szert tehetnek az ismeretekre, a boldogságra és erényekre, ahol a mennyei király fiaivá és lányaivá válhatnak, akkor felkészítjük őket, hogy majd keresztényként foglalják el helyüket a társadalomban. Neveljük őket, hogy ha rájuk kerül a sor, ők is segíthetnek másokon. Így terjed, így állandósul az áldásos tevékenység.

Melyik anya szereti úgy gyermekét, mint Jézus szereti gyermekeit? Mélyebb bánattal tekint az eltorzult jellemre, mint bármelyik anya. Tudja, hogy mi lesz a gonosz út következménye. Tegyünk hát meg minden tőlünk telhetőt az elhanyagolt gyermekekért.