Kötelességünk bemutatni az embereknek Krisztusnak, a megfeszített Üdvözítőnek hatalmát, hogy örök életet adjon. Be kell bizonyítanunk előttük, hogy jelképekben és árnyékokban az Ószövetség is olyan bizonyosan az örömhír része, mint az Újszövetség kibontakozó hatalma. Az Újszövetség nem alapít új vallást. Az Ószövetség nem olyan vallást tár elénk, melyet az Újnak el kellene fednie. Az Újszövetség csupán az Ószövetség kifejlődése, kibontakozása. Ábel hitt Krisztusban, s olyan bizonyosan Krisztus hatalma mentette meg, mint Pétert, vagy Pált. Énok olyan bizonyosan Krisztus képviselője volt, mint János, a szeretett tanítvány. Énok Istennel járt s eltűnt, mert Isten magához vette. Őrá bízták Krisztus második eljövetelének üzenetét. „Ezekről is jövendölt Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Íme, eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.” (Júd 14) Énok üzenete és mennyberagadtatása meggyőző bizonyíték volt minden kortársa szemében. Nyomós érvek voltak, melyeket Matuzsálem és Noé hatalmasan használtak annak bizonyítására, hogy az igazak majd elváltoznak.

Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus volt az Isten, aki Énokkal járt. Ö volt a világ világossága akkor, mint most is az. Az akkor élőknek is voltak tanítóik, akik az élet ösvényére oktatták őket, mert Énok és Noé keresztények voltak. Az örömhír előírásait Mózes harmadik könyve nyújtja. Isten feltétlen engedelmességet kíván most is, mint akkor. Mennyire elengedhetetlen, hogy megértsük e szó fontosságát.

Ha feltesszük a kérdést: mi az ínség oka a gyülekezetben? A válasz ez: Megengedjük, hogy gondolataink elterelődjenek Isten szaváról. Ha az Igével, mint lelkünk eledelével táplálkoznánk, ha tisztelettel és alázattal fogadnánk be, nem lenne szükség a számos és ismétlődő bizonyságtételre. Befogadnánk, s életünk cselekedeteibe ültetnénk a Szentírás világos kijelentéseit, s átültetnénk életünk cselekedeteibe.

A Biblia élő elvei olyanok, mint az élet fájának levelei, melyek a nemzetek gyógyulását szolgálják.

Az élő Isten szava nemcsak leírt, hanem kimondott szó is. A Biblia Isten hozzánk szóló szava, olyan bizonyosan, mintha fülünkkel hallanánk. Ha megértenénk ezt, félelemmel vegyes tisztelettel nyitnánk meg Isten szavát, s buzgón kutatnánk a tanításait! Úgy tekintenénk a Szentírás olvasását, a Szentírásba való elmélyülést, mintha a végtelen Isten fogadna minket kihallgatáson.

Mikor Sátán erőlteti ránk gondolatait, ha ragaszkodunk az így szól az Úrhoz, a magasságos bevon minket titkos sátrába.

Sokan nem követik szent példaképünket, mivel csak igen keveset tanulmányozzák jellemének félreismerhetetlen vonásait. Sokan tele vannak tervekkel, mindig tevékenyek, s nincs idejük vagy helyük Jézus számára, hogy meghitt, kedves barátjuk lehessen. Nem visznek eléje minden gondolatot és tettet, nem kérdik meg: Eze az Úr útja? Ha ezt tennék, Istennel járnának, mint régen Énok.