Az Úr üzenetet közölt népével, mely a mai időkre szól. Malakiás harmadik fejezete tárja elénk az üzenetet. Az Úr hogyan fejezte volna ki világosabban és erőteljesebben a követelményeit, mint ez a fejezet?

Senki se feledje, hogy Istennek ezek a követelményei összes többi követelményének hátterét képezik. Bőkezűen ad nekünk, mi pedig, az emberrel kötött szerződése szerint, jövedelmünk tizedrészét visszaadjuk neki. Az Úr kegyesen szolgáira bízza kincseit, de a tizedről ezt mondja: Ez az enyém. Pontos arányban azzal, amint az embernek adja tulajdonát, az ember kötelessége visszaadni jövedelmének pontos tizedét. Ezt a határozott rendet maga Jézus Krisztus vezette be.

Ez a feladat komoly és örök következményekkel jár, és túlságosan is szent, hogy ember belátására bízzuk. Ne hagyjuk magunknak, hogy ezen a téren azt tegyük, ami nekünk tetszik. Isten követelményeinek megfelelően tegyünk félre rendszeresen tartalékot, melyet munkájára szentelünk.

A tizeden kívül az Úr igényt tart minden gyarapodásunk első gyümölcsére. Ezeket azért tartja fenn magának, hogy bőségesen eltartsa földi munkáját. Nem szabad szűkösen látnotok el az Úr szolgáit. Nem szabad akadályoznunk hírnökeit az élet szavának terjesztésében. Az igazság tanításához anyagiakkal kell rendelkezniük, melyet a mű fejlesztésére ruházhatnak be. A beruházás megfelelő időben történjék, hogy a legjobb és legüdvösebb munkát végezze el. Végeznünk kell az irgalom cselekedeteit is. Támogatnunk kell a szegényeket és a szenvedőket. Erre a célra is ajándékokat és áldozatokat kell juttatnunk. Különösen az új területeken, ahol első ízben emeljük magasra az igazság zászlaját. Ha Isten összes hitvalló népe – fiatalja és öregje egyaránt – megtenné kötelességét, nem állna üresen a kincstár. Ha mindenki pontosan fizetné a tizedet, s az Úrnak szentelné termésének zsengéjét, akkor az Úr munkáját teljesen ellátnánk anyagiakkal. De mi nem tiszteljük Isten törvényét, nem engedelmeskedünk annak, ezért anyagi gondokkal küzdünk.

Irtsunk ki életünkből minden fényűzést, mert rövid a hátralévő idő a munkára. Ínséget és szenvedést látunk mindenfelé. Családok éheznek, kicsinyek sírnak kenyérért. A szegények házaiban nincs megfelelő bútorzat és ágynemű. Sokan csaknem üres viskókban élnek. A szegények kiáltása az egekig hatol. Isten lát, Isten hall. Sokan mégis magukat istenítik. Míg felebarátaik nyomorognak és éheznek, szenvednek a betevő falat hiánya miatt, addig ők sokat költenek élelemre, és sokkal többet esznek, mint szükséges. Rémes elszámolást kell tartaniuk azért, amiért ennyire önzőn használják Isten pénzét! Akik semmibe veszik Isten szegényekre vonatkozó gondoskodó rendelkezését, rájönnek, hogy nemcsak felebarátaikat lopják meg, hanem Istent is, és hűtlenül kezelik javait.

Minden jó adomány Isten kegyelméből származik. Isten hatalmas, bőkezű adományozó. Szeretete abban nyilvánul meg mindenki előtt, hogy bőségesen gondoskodott az emberről. Próbaidőt adott, melynek leforgása alatt a mennyei udvarokba beillő jellemet alakíthatunk ki. Nem azért kéri javaink egy részét, mert szükséget lát valamiben.

Az Éden kertjében az Úr teremtett minden fát, szemre kellemeset, jó táplálékot nyújtót, majd meghívta Ádámot és Évát, hogy ingyen örvendezzenek ajándékainak. Egyetlen kivételt tett. Ne egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról. Isten magának tartotta fenn ezt a fát, állandó emlékeztetőül, hogy minden az övé. Így lehetőséget adott, hogy követelményei iránti tökéletes engedelmességgel bizonyítsák hitüket és bizalmukat.

Ugyanez a helyzet Isten velünk szemben támasztott követelményeivel. Az Úr az emberre bízta kincseit. Elvárja, hogy kincstárába tegyük ezt a részt. Oda kell adnunk neki, mint ami az övé. Ez a rész szent, ezért szent dolgokra kell fordítanunk. Azok eltartására, akik elviszik a megváltás üzenetét a föld minden tájára. Fenntartja magának ezt a részt, hogy szüntelenül javak folyjanak kincstárába, így elvihessék az igazságot a közel és távol élőkhöz. Ha hűségesen engedelmeskedünk követelményeinek, elismerjük, hogy minden az övé.

S nincse az Úrnak joga, hogy ezt elvárja tőlünk? Nem adtae oda egyszülött Fiát, mert szeretett minket, és meg akart menteni a haláltól? S hálaáldozataink nem azért folynak talán kincstárába, hogy segítsék országának építését a földön? Mivel mindenünk Istené, hálánknak önkéntes és hálaáldozatokra kellene serkentenie minket, melyekkel elismerjük, hogy övé lelkünk, testünk, szellemünk és javaink. Ha követtük volna Isten tervét, az anyagiak most is befolynának kincstárába, s bőven lenne pénzünk igehirdetőket küldeni új területekre, s munkásokat, akik az igehirdetőkkel karöltve kibontanák az igazság zászlóját a föld sötét részein.

Mennyei terv az, hogy az emberek adják vissza az Úrnak, ami az övé. S ezt oly világosan jelenti ki, hogy a férfiaknak és nőknek semmi okuk sem lehet a félreértésre, sem hogy kibújjanak Isten által rájuk helyezett kötelességeik és felelősségeik alól. Akik azt állítják, hogy képtelenek belátni, hogy ez kötelességük lenne, azok csak azt mutatják ki a mennyei mindenség, a gyülekezet és a világ előtt, hogy nem akarják elfogadni ezt a félreérthetetlen követelményt. Azt gondolják, hogy ha követik az Úr tervét, anyagi kárt szenvednek. Önző lelkük irigysége miatt egész jövedelmüket maguknak akarják megtartani – a tőkét is, a kamatot is – hogy a maguk céljaira használják.

Isten ráhelyezi kezét az ember összes tulajdonára, s így szól: Enyém a mindenség, s ezek a javak is enyémek. Arra szántam a tizedet, amit magamnak tartok fenn, hogy eltartsák szolgáimat, akik megnyitják a Szentírást azok előtt, akik sötét területeken élnek és nem értik törvényemet. Ha kívánságod kielégítésére használod fenntartott javaimat, embereket rabolsz meg a világosságtól, melyet el akartam juttatni hozzájuk. Lehetőséget adtam, hogy bebizonyítsd hűségedet, de elmulasztottad az alkalmat. Megloptál, elraboltad fenntartott javaimat, „átokkal vagy elátkozva”. (Mal 3:9)

Az Úr hosszútűrő és kegyes, s akik ezt a gonoszságot tették eddig, azoknak további lehetőséget nyújt. „Térjetek hozzám, mondja, és én is hozzátok térek, de ezt mondják: Miben térjünk meg?” (Mal 3:9,7) Javaikat az önzésre, bűnös kielégülésre fordítják, mintha az övék lenne, nem pedig kölcsön adott kincs. Megromlott lelkiismeretük olyan kemény és érzéketlen lett, hogy nem ismerik fel az elkövetett bűnt, hogy ezzel elzárják az igazság haladása előtt az utat.

Az ember, a véges ember magára költi a talentumokat, melyeket Isten az üdv terjesztésére tart fenn, s hogy eljuttassuk a pusztuló lelkekhez a Megváltó szeretetének örömhírét. Önzésével elzárja az utat, s még azt meri kérdezni: „Mivel csalunk téged?” Isten így felel: „A tizeddel és az áldoznivalóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem, a nép egészben!” Az egész világ rabolja Istent. A pénzzel, melyet kölcsön adott nekik, kicsapongó életet élnek, szórakoznak, dőzsölnek, lakomáznak, s undorító gyönyöröket hajszolnak. Isten azonban így szól: „Ítéletre indulok hozzátok.” (8, 9, 5. vers) Az egész világnak számot kell adni a végzetes napon, amikor mindenkit tettei szerint ítélnek meg.

Isten megígéri, hogy megáldja azokat, akik engedelmeskednek parancsainak: „Hozzátok be a tízedet mind a tárházamba, hogy legyen ennivaló a házamban és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a seregek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok rátok áldást bőségesen. És megdorgálom értetek a kártevőt, és nem veszi el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a seregek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek, mert kívánatos földdé lesztek, azt mondja a seregek Ura.” (1012 vers)

Előttük a világosság és az igazság szava. Hogyan merészelik mégis elhanyagolni ezt a félreérthetetlen kötelességet? Hogyan mernek engedetlenek lenni Isten iránt, mikor a követelményeknek való engedelmesség áldásokkal jár, mind az ideiglenes, mind a lelki dolgokban, az engedetlenség viszont Isten átkát vonja maga után. Sátán a pusztító. Isten nem áldhatja meg azokat, akik nem akarnak lelkiismeretes szolgái lenni. Nem tehet mást, mint megengedi az ellenfélnek, hogy befejezze a pusztítását. A szerencsétlenség minden válfaját és fokát látjuk a világra tömi. Miért történik ez? Mert az Úr nem gyakorolja mérsékelő hatalmát. A világ semmibe veszi Isten szavát. Úgy élnek, mintha nem lenne Isten. Riasztó méretekben uralkodik a gonoszság. A világ megérett az aratásra.

„Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? Azt mondjátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a seregek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket, hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent.” (1315. vers) Azok panaszkodnak így, akik visszatartják Istentől, ami az övé. Az Úr kéri őket, hogy tegyék őt próbára: Hozzák tárházaiba tizedeiket, s lássák, vajon nem áldjae meg őket. De szívükben lázadást melengetnek, s Istenre panaszkodnak. Ugyanakkor megrabolják őt, s hűtlenül kezelik javait. Ha pedig eléjük tárja a bűnt, így szólnak: balszerencse ért, termésem gyenge volt, a gonoszok viszont gyarapodnak. Mi haszna cselekedni az Úr rendeléseit?

Pedig Isten nem akarja, hogy bárki szomorúan járjon előtte. Akik Istenre panaszkodnak, maguk zúdították fejükre a bajt. Csalják az Istent, ügyét pedig hátráltatják, mert önző célokra fordítják a pénzt, melynek kincstárába kellene befolynia. Nyilvánvalóvá teszik Isten iránti hűtlenségüket, mert nem hajtják végre előírt tervét. Amikor Isten gyarapítja, egyúttal fel is szólítja őket, hogy adják vissza néki a részét, de ők csak a fejüket rázzák. Nem látják be, hogy ez kötelességük lenne. Bezárják értelmük szemét, hogy ne lássanak. Maguknak tartották az Úr pénzét, így akadályozzák a munkát, melyet tervbe vett. Nem fordítják Isten dicsőségére a rájuk bízott javakat. Ezért hagyja, hogy átok hulljon rájuk, megengedi a kártevőknek, hogy szétszórja gyümölcseiket, s balsorsot hozzon rájuk.

Mal 3:16ban másik csoportot is látunk. Azokat, akik összejönnek, nem hibát találni Istenben, hanem hogy dicsőségéről szóljanak, könyörületéről beszélgessenek. Ezek hűen teljesítik kötelességeiket. Megadják az Úrnak, ami az övé. Bizonyságot tesznek, ami éneklésre és ujjongásra készteti a mennyei angyalokat. Ezek nem panaszkodnak Istenre. Akik a világosságban járnak, akik hűek és igazak kötelességeikhez, azokat nem halljuk panaszkodni és gáncsoskodni. Ezek a bátorítás, remény és hit szavait szólják. Azok panaszkodnak, akik magukat szolgálják, akik nem adják meg Istennek, ami az övé.

„Akkor tanakodnak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íratott előtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az ő nevét. És azon a napon, azt mondja a seregeknek Ura, melyet én szerzek [mikor ékszereimet összeállítom], tulajdonommá lesznek, és kedvezek nékik, mint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek, és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között, és aközött, aki nem szolgálja őt.”

Az őszinte szívből fakadó bőkezűség jutalma az, hogy szorosabban összekapcsolja értelmünket és szívünket a Szentlélekkel.

Akinek nem volt szerencséje, s adósságokba keveredett, nem szabad elvennie az Úr részét, hogy rendezze felebarátaival az adósságait. Értse meg, hogy ezekkel az eseményekkel próbára került, s ha a maga céljaira tartja meg az Úr részét, az adományozót lopja meg. Mindennel, amije van, Istennek tartozik, de kétszeresen adós neki, ha arra használja az Úr fenntartott részét, hogy azzal egyenlítse ki emberekkel szembeni adósságait. Hűtlen Istenhez, ezt jegyzik neve mellé a mennyei könyvekben. Rendezetlen számlája marad Istennel, mert a maga céljaira fordítja az Úr javait. Az Isten javainak eltulajdonítása erkölcsi elvek hiányáról tanúskodik, mely más ügyek intézésében is meg fog látszani. Mindez meglátszik majd a maga ügyeiben is. Aki meglopja Istent, olyan jellemvonásokat melenget, mely elvágja a lehetőségektől, hogy befogadják Isten mennyei családjába.

A javak önző felhasználása bizonyítja, hogy a javak intézője hűtlen Istenhez. Ez alkalmatlanná teszi a menny magasabb megbízatásaira.

Mindenfelé alkalmak nyílnak a nagylelkűségre. Állandó szükségletek merülnek fel. Az anyagiak hiánya akadályozza a hittérítőket. Ha Isten népe nem ébred a dolgok valódi állapotára, félbe kell hagynunk a hittérítő vállalkozásokat. Ne várj, míg meghalsz, hogy végrendelkezzél, hanem addig oszd ki vagyonodat, amíg élsz.