Bizonyos fokig bevezettük ugyan a Bibliát iskoláinkba, s történtek is valamelyes erőfeszítések a jóra változás irányában. De, miután oly hosszú időn át tanítottak a megszokott módszerekkel, a helyes elvek bevezetése nagyon nehezen megy. A régi szokások megváltoztatásának első kísérletei kegyetlenül próbára tették azokat, akik az Isten jelölte úton szeretnének haladni. Hibákat követtek el, s a következménye súlyos veszteség lett. Akadályok merültek fel, melyek a közönséges, világi utakon akartak tartani minket, s megakadályozni a helyes nevelés elveinek megértését. A helyes elvek és módszerek a megtéretlenek szemében helytelennek tűntek. Az emberi önzés, hitetlenség és a közöny alacsony szemszögéből nézték a dolgokat.

Néhány félig megtért tanító és igazgató a botlás köveként hatottak. Beleegyeznek egyes dolgokba, s fél javulást vezetnek be. De mikor megjön a nagyobb tudás, visszautasítják a továbbhaladást. Jobban szeretnek a maguk tervei szerint dolgozni. Szakítottak és ettek a tudás fájáról, mely az emberit helyezi az isteni fölé. „Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelynek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak, és szolgáljatok az Úrnak. Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, ma válasszatok, kinek akartok szolgálni.” „ Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek, ha pedig a Baál, akkor kövessétek azt.” (Józs 24:14; 1Kir 18:21) Jelen lelkiállapotunknál sokkal előbbre járnánk, ha a világossággal lépést tartva törtünk volna előre.

Mikor új módszereket javasoltunk, annyi kétkedő kérdést vetettek fel, olyan sokat tanácskoztak, hogy felismerjenek minden nehézséget, hogy koloncot kötöttek a megújulást sürgetők nyakára. Ezért többen beszüntették próbálkozásaikat. Képtelennek látszottak megfékezni a kétség s bírálat árját. Régen Athénben azért fogadták el kevesen az örömhírt, mert büszkék voltak értelmükre és világi bölcsességükre. Bolondságnak tartották Krisztus evangéliumát. Holott „Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, Isten gyengesége pedig erősebb az embereknél.” Ezért „a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, de meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök, Krisztus, Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1:25, 2324)

S most újra kezdhetjük, előröl az egészet. Szívvel, lélekkel és akarattal fogjunk a tökéletesítéshez. A tévedéseknek őszbe csavarodhat a fejük, de a tiszteletreméltó kor nem teszi azokat igazsággá, sem az igazságot tévedéssé. Túl sokáig követtük a régi szokásokat. Az Úr azt akarja, hogy vessük most el a tanítók és tanulók összes hamis nézetét. Nincs jogunk azt tanítani, ami a világ vagy az egyház szabványának megfelel, csak mert bevett szokás. Tegyük mértékünkké Krisztus tanításait! Vegyük szigorúan, amit az Úr mondott az oktatásról, mert ha nem nevelünk egészen másképp bizonyos területeken, mint idáig néhány iskolánkban, akkor nem is kellett volna pénzt költenünk a telkekre és iskolaépítésre.

Néhányan azt hangoztatják, hogy ha a vallásos nevelést tesszük uralkodóvá, népszerűtlenné vállnak, s a más felekezetűek megvonják támogatásukat. Legyen úgy, menjenek más iskolákba, ahol ízlésüknek megfelelőbb nevelésrendszer uralkodik. Ezek a meggondolások az ellenfél ügyeskedései, mivel meg szeretné akadályozni iskolaalapításunk célját. Sátán mesterkedései által hátráltatva, igazgatóink világi elgondolás szerint érvelnek, a világ elgondolását, a világ szokásait követik. Sokan a felülről származó bölcsesség olyan hiányáról tesznek tanúságot, hogy lényegében Isten és az igazság ellenségeihez csatlakoztak, mert világi szórakoztató műsorokat rendeztek a diákoknak. Isten rosszallását vonják magukra, mert félrevezetik az ifjúságot, és az ellenfél ügyét segítik. Isten ítélőszéke előtt kell majd elszámolniuk erről, s összes következményéről.

Az ilyen utakon járók egyszerűen megbízhatatlanok. Miután a baj megtörtént, bevallhatják tévedésüket, de nem tehetik meg nem történtté. Rámondjáke a jól vant a megbízásukhoz hűtlenekre? A hűtlen munkások nem az örök sziklára építettek. Alapzatuk futóhomoknak bizonyul. Az Úr elvárja, hogy jól kivehetők, élesen megkülönböztethetők legyünk. Hogyan vágyódhatunk hát népszerűségre, vagy majmolhatjuk a világ szokásait és tetteit? „Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.” (Jak 4:4)

Nagy vakságról tanúskodik, ha a népszerűség biztosításáért és nagyobb létszám kedvéért csökkentjük a színvonalat, majd az így elért növekedést az öröm okává léptetjük elő. Ha a létszám a siker bizonyítéka, akkor az ellenfél követelheti magának a felsőbbséget, mert a világon az ő követői vannak túlsúlyban. Valamely iskola jólétének fokmérője az iskolát átitató erkölcsi erő foka. Az iskolában levők erénye, értelme és kegyessége legyen a hálaadás és erő forrása, ne a létszámuk. Iskoláink forduljanak tán a világhoz, kövessék szokásait és divatjait? „Testvérek, Isten irgalmára kérlek… ne szabjátok magatokat a világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodástok megújulásával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi kedves neki és mi tökéletes.” (Rm 12:12)

Egyesek mindent elkövetnek, hogy kevésbé szembeszökővé tegyék a különbséget a hetediknapi adventisták és a hét első napjának megtartói között. Olyan hetediknapi adventista nevet viselő csoportot mutattak nekem, mely azt tanácsolta, hogy nem kellene oly feltűnően magasra emelnünk a minket megkülönböztető néppé tevő lobogót, vagy jelt. Azt állították, hogy intézeteink sikere érdekében nem ez a legcélirányosabb. Ez azonban nem a zászlóbevonás, sem a hitünkért való szégyenkezés ideje. Ezt a jól kivehető lobogót: Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét felirattal végig kell hordoznunk az egész világon, míg csak a próbaidő le nem jár. Növeljük erőfeszítéseinket, hogy előbbre jussunk a különböző területeken. A támogatás biztosítása kedvéért mégsem szabad álcáznunk hitünket. Az igazságnak el kell jutnia a halálukon levő emberekhez. S ha bármi módon álcázzuk is az igazságot, Istent becstelenítjük meg, s emberek vére csúfítja majd ruházatunkat.

Míg vezetőink és alkalmazottaink alázatosan Istennel járnak, mennyei lények működnek közre velük. Senki se feledje, hogy Isten azt mondja: „Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek.” (1Sám 2:30) Pillanatra se keltsük azt a benyomást, hogy hasznukra válna, ha a világi hitetlenek elől elrejtenék hitünket s tanításainkat, s többre becsülnének minket, ha nem ismernék elveinket. Krisztus elvárja követőitől a nyílt, férfias hitvallást. Mindenki foglalja el a helyét, amire Krisztus szánta – a világ látványosságának, angyalok és emberek előtt. Az egész mindenség kimondhatatlan érdeklődéssel figyeli a Krisztus és Sátán között dúló vita utolsó eseményeit. Minden keresztény váljék lámpássá, nem véka, vagy ágy alá rejtőzve, hanem a gyertyatartóba állítva, hogy világítson a ház valamennyi lakójának. Sose szorítsuk Isten igazságát a háttérbe, akár gyávaságból, akár világi megfontolásból.

Bár nevelőintézményeink sok tekintetben a világhoz szabják magukat, bár lépésrőllépésre közeledünk a világhoz, mégis a reménység foglyai ők. Ha hallgatni fognak Isten szavára, s az ő útjait követik, Isten helyesbíti és felvilágosítja őket. Visszajuttatja őket álló helyzetükbe. Mások lesznek, mint a világ. Mikor majd megértik a keresztény elvek szerinti működés előnyét, mikor Krisztusban rejtik el magukat, sokkal nagyobb haladást érnek el. Mivel minden munkás ismerni fogja emberi gyengeségét, azért Isten bölcsességéért és kegyelméért fog könyörögni. S el is nyeri az isteni segítséget, melyet minden baj alkalmára megígért.

Az ellenséges áramlatok támasszanak bennünk szilárd eltökéltséget, hogy legyőzzük őket. Ha legyőzünk valamely akadályt, akkor jobban és bátrabban tudunk előrehaladni. Törekedjetek a helyes irányba. Változtassatok, de ésszerűen és okosan. A körülmények segíteni fognak, nem hátráltatni. Fogjatok hozzá. Makkból lesz a fa.

Felhívom iskoláink vezetőit, legyenek bölcsek s tevékenykedjenek magasabb síkon. Nevelőintézményeinket meg kell tisztítanunk minden salaktól. Keresztény elvek szerint kell vezetnünk őket, ha le akarjuk győzni az akadályokat. Ha világi megfontolások alapján igazgatjuk azokat, akkor hiányozni fog a munkából a gerincesség és az előretekintő lelki tisztánlátás. A Krisztus első eljövetele előtti világ azt mutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak majd második eljövetele előtt. A zsidó nép azért pusztult el, mert elvetették az üdvösség mennyei üzenetét. Ez a nemzedék is azokat akarja követni, akiknek Isten nagy világosságot és csodálatos lehetőségeket adott, akik elvetették a világosságot, s amiatt elpusztultak.

Ma is sokan hordoznak fátylat arcukon. Ezek a fátylak, a világ szokásaival és tetteivel való egyetértés, elrejti előlük Isten dicsőségét. Isten azt kívánja, hogy rá rögzítsük tekintetünket, és szem elől veszítsük a világ szempontjait.

Mikor belevisszük az igazságot a gyakorlati életbe, akkor magasabbra és még magasabbra fogjuk emelni, hogy eleget tegyünk a Biblia követelményeinek. A Biblia elvárja, hogy ellenálljunk a világ divatjainak, szokásainak, tetteinek és irányelveinek. Világi hatások tenger hullámaiként ostromolják Krisztus követőit, hogy elsöpörjék őket Krisztus szelídségének és kegyességének igaz elveitől. Nekünk ezért sziklaszilárdan kell ragaszkodnunk az elvhez. Az elvhűség megköveteli az erkölcsi bátorságot, ezért akinek a lelki élete nincs az örök sziklához erősítve, azt el fogja sodorni a világ árja. Csak annyiban állhatunk szilárdan, amennyiben Krisztus által az Istenben rejtjük el életünket. Az erkölcsi függetlenség nagyon is helyénvaló, mikor ellenállunk a világnak. Ha tökéletesen Isten akaratához szabjuk magunkat, akkor előnyös helyzetbe hoz minket Felismerjük annak szükségét is, hogy határozottan elkülönítsük magunkat a világ szokásaitól s viselkedésétől.

Ne emeljük mértékünket alig valamivel a világ mértéke fölé. Hanem tegyük a különbséget félreérthetetlenül nyilvánvalóvá. Azért van oly jelentéktelen hatásunk hitetlen rokonainkra és ismerőseinkre, mert csak jelentéktelen különbség van a tetteink és a világ tettei között.

Sok tanító eltűri, hogy gondolatai túl szűklátókörűek és alacsonyak legyenek. Nem tartják szüntelen szemük előtt Isten elgondolását, hanem világi példákra rögzítik a tekintetüket. Nézzünk fel oda, ahol Jézus ül Isten jobbján, s akkor arra fogunk törekedni, hogy az ő tökéletes jellemére alakítsuk tanítványainkat. Irányítsátok őket Péter nyolcfokú létrájához. Helyezzétek a lábukat – ne a legmagasabb –hanem a legalacsonyabb fokra, s komoly segítőkészséggel sürgessük őket, hogy haladjanak előre, föl a legfelső fokra.

Krisztus kapcsolja össze a földet a mennyel – Krisztus a létra. A létra lába szilárdan a földön áll, Krisztus emberi voltában. Legfelső fokai pedig felérnek Isten trónjához, Krisztus istenségéhez. Krisztus emberi volta átöleli a bukott emberiséget, istensége pedig megragadja Isten trónját. Úgy menekülünk meg, ha felkapaszkodunk a létrán, fok fok után, Krisztusra tekintünk, belé kapaszkodunk, így emelkedünk fokról fokra Krisztus magasztosságához. Úgy, hogy ő lesz számunkra a bölcsesség, és igazságos tettek, megszentelődés és megváltás. A létra fokai a hit, erény, tudás, önuralom, állhatosság, istenfélelem, testvéri jóindulat, a felebaráti szeretet. A keresztény jellemben mindezeknek a kegyességeknek elő kell tűnniük. „Ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd nektek, a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” (2Pt 1:1011)

Nem könnyű elnyerni az örök élet mérhetetlen kincsét. Senki el nem éri, aki a világ áramlatával sodródik. Távozzatok közülük, tisztátalant ne érintsetek. Senki sem viselkedhet világiasan, hogy le ne söpörné a világ áramlata. Szívós igyekezet nélkül senki sem tud fölfelé haladni. Aki győzni kíván, ragaszkodjék szilárdan Krisztushoz. Ne tekintsen vissza, hanem rögzítse szemét fölfelé, kegyességet kegyesség után nyerve el. A biztonság ára az egyéni éberség. Sátán játssza életrehalálra e játszmát lelkéért. Ne kanyarodj rá útjára, akár hüvelyknyit sem, nehogy föléd kerekedhessék.

Ha elérjük valaha a mennyet, azzal érjük el, hogy Krisztushoz kapcsoljuk lelkünket, rá támaszkodunk, a világtól, balgaságaitól és varázslataitól pedig elvágjuk magunkat. Lelkiekben együtt kell működnünk a mennyei értelmes lényekkel. Hinnünk, munkálkodnunk, imádkoznunk, virrasztanunk és várnunk kell. Isten Fia a vérével vett meg. minket, az ő tulajdona vagyunk, és Krisztus iskolájában valamennyiünknek műveltségre kell szert tennünk. Mind a tanítók, mind a tanulók dolgozzanak szorgalmasan az örökkévalóság számára. Elközelgett mindennek a vége. Azokra van most szükség, akik felfegyverkeztek az Istenért vívott csatára.

Ne embereket dicsőítsünk, hanem Istent, az egyedül igaz és élő Istent. Az intézeteinkben felelős, bizalmi állásokat betöltő férfiak önzetlen élete, bőkezű, önfeláldozó lelkülete, együttérzése és szeretete tegyen tisztító, nemesítő benyomást, mely ékesen szól a helyes mellett. Tanácsadó szavuk akkor nem szólna az önhitt, magát magasztaló lelkületből, hanem feltűnésmentes erényeik értékesebbek lennének az aranynál. Ha az ember megragadja Isten jellemét, az összeadás terve szerint munkálkodna, kegyességet kegyességhez adva a keresztény jellem tökéletesítésén, akkor Isten a szorzás elgondolása szerint fog dolgozni: „Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.” (2Pt 1:2)

„Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az ő erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorolok a földön, mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer 9:2324) „Megjelentette néked, ó ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban.” (Mik 6:8; 7:18) „Mosódjatok s tisztuljatok meg, távoztassátok el szemem elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Tanuljatok jót tenni.” (Ésa 1:16-17)

Ezek Isten hozzánk intézett szavai. A múlt ott olvasható a könyvben, ahova mindezt bejegyezték. Nem tudjuk kitörölni a feljegyzéseket, de ha azt választjuk, hogy tanuljunk belőle, akkor levonhatjuk a múlt tanúságait. Amikor oktatónkká tesszük, egyúttal barátunkká is tehetjük a Bibliát. Mikor felidézzük a múlt kellemetlen eseményeit, ne essünk ugyanabban a hibába. A jövőben ne hagyjunk semmit a jegyzőkönyvbe kerülni, amit később meg kell bánnunk.

Most elkerülhetjük, hogy kimutassuk rossz természetünket. Naponta élettörténetünket írjuk. A tegnapot nem tehetjük jóvá, és nem igazgathatjuk. Csak a ma a mienk. Ezért ne szomorítsuk meg a Szentlelket, mert holnap nem tudjuk visszavonni, amit tettünk. Addigra a ma tegnap lesz.

Minden dolgunkban igyekezzünk követni Isten tanácsát, mert ő a végtelen bölcsesség. Bár a múltban nem ütöttük meg annak mértékét, amit megtehettünk volna gyermekeinkért és ifjainkért, tartsunk most bűnbánatot s hozzuk be az időt. Az Úr mondja: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok leszek, mint a gyapjú. Ha engedelemmel hallgattok, e föld javaival éltek. És ha vonakodtok, sőt pátot üttök, fegyver emészt meg.” (Ésa 1:1820) Az üzenetnek, hogy menjetek előre, még mindig hallatszania és ismétlődnie kell. A világban végbemenő, változó körülmények olyan munkára szólítanak, mely megfelel a sajátos fejleményeknek. Az Úrnak olyanokra van szüksége, akik lelkiekben élesen és tisztán látnak, akik elvitathatatlanul egyenesen a mennyből kapnak mannát. Az ilyen emberek szívén a Szentlélek munkálkodik s Isten Igéje villant világosságot gondolataikba, felfedve előttünk, mint soha még, az igaz bölcsességet.

A fiatalok nevelése alakítja a társadalom egész szövetét. A világon mindenfelé bomlik a társadalom, ezért alapos átalakulásra van szükség. Sokan feltételezik, hogy az iskolában a jobb felszerelés, nagyobb szakképzettség és a korszerűbb módszerek helyrehozzák a dolgokat. Azt hangoztatják ugyan, hogy hiszik s befogadják az élő Igét, Isten szavának mégis alantas helyet jelölnek ki a nevelés széles keretében. Azt rendelik az emberi kitalálások alá, aminek a legelsőnek kellene lennie.

Igen könnyű belesodródni a világi elgondolásokba, módszerekbe és szokásokba, nem gondolni többet az idővel, melyben élünk, nem törődni a ránk váró nagy munkával, mint Noé napjainak emberei sem törődtek ezekkel. Szüntelen a veszély, hogy nevelőink ismételten azt a területet járják be, melyet a zsidók jártak. Nem Istentől származó szokásokhoz és hagyományokhoz szabják magukat. Némelyek szívósan ragaszkodnak a patinás szokásokhoz s a mellőzhető tananyagokhoz, mintha üdvösségük függne azoktól. Így elfordulnak Isten különleges munkájától, és ki nem elégítő, rossz nevelést nyújtanak a tanulóknak, Emberek elgondolásaihoz és tanításaihoz fordítják gondolataikat. A félreérthetetlen így szól az Úrnak viszont hátat fordítanak, pedig ez foglalja magában örök javunkat. Az emberi magyarázatok világánál veszik szemügyre a végtelen, örök igazságot, Isten kinyilatkoztatását, holott csak a Szentlélek tudja megértetni velük a lelki dolgokat. Az ember bölcsessége balgaság, mert mellőzi Isten gondviseléseit, melyek előre tekintenek az örökkévalóságba.

Akik tökéletesítenek, azok nem pusztítanak. Nem akarják tönkretenni, sem beolvasztani azokat, akik nem értenek egyet terveikkel. A javítóknak előre kell haladniuk, nem pedig hátrafelé. Határozottnak, szilárdnak, eltökéltnek, tántoríthatatlannak kell lenniük, de szilárdságuk soha ne zülljön zsarnoki szellemmé. Isten elvárja minden szolgájától, hogy ha az elvekre kerül sor, legyen sziklaszilárd, de szelíd és alázatos szívű, mint Krisztus. Akkor Krisztusban lakozva elvégezhetik a munkát, melyet ő végezne helyükben. Semmi szükség a durva, kárhoztató lelkületre, hogy hősiesek legyünk a mai idők tökéletesítéseinek mezején. A szolgálatában alkalmazott minden önfejű módszer gyűlöletes az Isten előtt.

Az ellenfél hatástalanná igyekszik tenni Krisztus imáját. Szüntelen megfeszíti erejét, hogy keserűséget s egyenetlenséget támasszon, mert ahol az egyetértés, ott az erő is. Olyan egység ez, melyet a pokol összes hatalmai sem tudnak megtörni. Homlokegyenest Krisztus imája ellen dolgozik, aki azzal segíti Isten ellenségeit, hogy a maguk romlott útjaival és romlott természetükkel gyengeséget, bánatot és csüggedést zúdítanak bárkire Isten népe közül.