Az örömhír lakomájára való meghívás hangoztatásában az Úr Jézus határozta meg az elvégzendő feladatot. Azt a feladatot, melyet minden gyülekezetnek végeznie kell a világ négy táján.

A gyülekezetek kenjék meg szemüket mennyei szemkenőccsel, hogy felismerjék a körülöttük kínálkozó számos lehetőséget, hogy Istenért végezzenek szolgálatot. Az Úr ismételten felhívta népét, menjenek ki az országutakra és a sövények mentére, s kényszerítsék be az embereket, hogy megteljék a háza. Ennek ellenére akadnak családok közvetlen közelünkben, akiket nem viselünk eléggé a szívünkön, hogy felkeltsük bennük a gondolatot, hogy aggódunk értük. Az Úr felszólítja most a gyülekezetet, hogy vállaljuk el a leginkább kezünk ügyébe eső munkát. Ne tétlenkedjünk így szólva: Ki a felebarátom? Ne feledjük, hogy az a felebarátunk, aki a legjobban rászorul szeretetünkre és segítségünkre. Mindenki a felebarátunk, akit megsebzett és megtört az ellenség. Felebarátunk mindaz, aki Isten tulajdona. Krisztus elsöpörte a megkülönböztetést, melyet a zsidók alkottak a felebarát fogalmáról. Megszűntek a válaszfalak, nincs többé személyválogatás, nincs társadalmi helyzet, nincsenek nagyurak.

Gyülekezetünkben csak gyengén él az irgalmas samaritánus lelkülete. Úgy megyünk el sok bajban lévő ember mellett, mint a példázat papja és lévitája sietett el a megsebzett, véresre vert ismeretlen mellett, kit otthagytak meghalni az útfélen. Épp azokat hagyjuk gondozatlanul, s azokra nem szentelünk figyelmet, akik a mennyei orvosra szorultak, hogy meggyógyítsa a sebeiket. Sokan úgy viselkednek, mintha elég lenne, ha tudjuk, hogy Sátán valakinek felállította a csapdáját, s aztán hazamehetnénk, és nem kellene gondolnunk többé az elveszett juhokkal. Nyilvánvaló, hogy akik ilyen lelkületet mutatnak, azokban nem Isten, hanem Isten ellenségének jellemvonásai élnek.

Valakinek be kell töltenie Krisztus megbízását, valakinek folytatnia kell a munkát, melyet a földön megkezdett. Ez az előjog a gyülekezetnek jutott. Erre szervezték. A gyülekezet tagjai miért nem vállalják a felelősséget? Vannak, akik látják ezt a súlyos hanyagságot, látják sok szenvedő és ínséges szükségleteit, felismerik a szegény lelkekben azokat, akikért Krisztus életét adta. Szánalom fogja el szívüket, s minden erejük tettekre éled. Hozzálátnak azok megszervezéséhez, akik készek együttműködni velük az örömhír igazságának olyanok elé tárásában, akik most bűnök közt, vétkekben élnek, hogy megmenekülhessenek a tékozlásból, a bűnből. Akik művelik is a keresztény segítőkészséget, azok azt végzik, amit az Úr kíván végeztetni. Ezért el is fogadja munkásságukat. Amit ezen a területen tesznek, olyan munka, mellyel minden hetednapi adventistának szívből egyet kell érteni, jóváhagyni, s magának is lelkiismeretesen hozzálátni. Ha elhanyagolják ezt a határaikon belüli feladatot, akkor, mivel visszautasítják a terhek viselését, komoly veszteség éri a gyülekezetet. Ha a gyülekezet úgy végezné ezt a kötelességét, mint kellene, eszközül szolgált volna sok lélek megmentéséhez.

Hanyagságuk miatt az Úr helytelenítőn tekint a gyülekezetre. Sokan kényelemszeretők és önző magukkényeztetők. Sokan abban a kiváltságban részesülnek, hogy ismerik a Biblia igazságait, mégsem fogadták be az igazságokat lelkük belső szenthelyébe. Isten felelősnek tartja őket a talentumokért, melyeket nem térítettek vissza neki becsületes, lelkiismeretes szolgálattal. Azzal, hogy teljes erejükből keressék s mentsék az elveszettet. Úgy festi le e hanyag szolgákat, mint akik menyegzős ruha nélkül, Krisztus igaz tetteinek köntöse nélkül jöttek a lakodalomra. Névleg ugyan elfogadták az igazságot, de gyakorlatban nem. Állítólag körülmetélkedtek, de valójában a körülmetéletlenekhez tartoznak.

Miért nem tesz minket buzgóbbá a Krisztus lelkülete? Miért hatnak ránk oly kevéssé a szenvedő világ szánalmas kiáltásai? Fontolóra vesszüke felséges kiváltságunkat, hogy csillaggal gazdagíthatjuk az Úr koronáját – lelkeket szabadíthatunk ki az ellenfél láncából, megmenthetünk valakit Isten országa számára? A gyülekezet ébredjen kötelességére, hogy minden teremtményhez eljuttassa a jelen igazság örömhírét. Kérlek, olvassátok el Zakariás könyvének harmadik és negyedik fejezetét Ha megértitek, s ha befogadjátok ezeket a fejezeteket, akkor fáradozni is fogtok azokért, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Akkor végezni fogjátok a munkát, mely azt hirdeti a gyülekezetnek, hogy „menjetek előre, s felfelé menjetek.”

Ha gyülekezet alakul valahol, minden tag tevékenyen vegyen részt a lélekmentésben. Látogassák meg a környékükön élő összes családot, s tájékozódjanak lelkiállapotukról. Ha a hitvalló keresztények, amióta ott szerepel nevük a gyülekezet névsorán, teljesítették volna ezt a kötelességet, most nem lenne oly széleskörű a hitetlenség, olyan mélységes a bűnözés, olyan páratlanul elburjánzó a gonoszság, mint ami a világon uralkodik. Ha a gyülekezet minden tagja iparkodna felvilágosítani az embereket, ezrek és ezrek csatlakoztak volna már Isten parancsolattartó népéhez.

Nemcsak a világban látjuk annak következményét, hogy a gyülekezet elhanyagolja a Krisztus ügyköreiben a tevékenykedést. Ez a hanyagság a gyülekezetben is olyan állapotokat teremtett, melyek eltakarják Isten munkájának magasztos és szent érdekeit. A bírálgatás és keserűség lelkülete tette be a lábát, és sokak lelki látása is elhomályosult. Krisztus ügye emiatt súlyos veszteséget szenved. Mennyei értelmes lények várakoznak, hogy együtt dolgozzanak az emberekkel, de mi nem ismerjük fel jelenlétüket.

Nagyon is ideje bűnbánatot tartanunk. Isten népének összes tagja tegye szívügyévé a jócselekedeteket. Egyesítsék szívüketlelküket a komoly igyekezetben – embertársaik felemelésében és felvilágosításában. Öltsék magukra a menyegzős ruhát, melyről Krisztus gondoskodott, hogy készségesen tevékenykedjenek az ő területein. Nem szabad hiába elfogadniuk Isten kegyelmét. Alázatos, odaadó tisztelettel kell tevékenykedniük jobbra is, balra is, Istennek szentelve szolgálatukat és összes képességüket.

Isten népe körében köszöntsön be ébredés. Az egész gyülekezet vizsgára kerül. A világibölcsnek, aki elmélyedve tervez, s akinek gondolatában mindig ott matat az üzleti ügye, igyekezzék bölccsé válni az örök jó dolgaiban. Ha olyan lendülettel igyekezne biztosítani magának a mennyei kincset és az Isten életéhez fogható életet, mint a földi nyereségre törekszik, mit el nem végezhetne!

A hűtlen intéző nem gazdagodott meg gazdája javaiból, csak eltékozolta azt. Hagyta, hogy tétlenség szorítsa ki a teljes szívből végzett munkát. Hűtlenül kisajátította urának javait. Hűtlen intéző! Nem látod, hogy elveszted lelkedet, ha nem dolgozol össze Istennel, s nem használod ki legjobban talentumodat Mestered javára? Arra kaptad eszedet, hogy megértsd, miként tevékenykedj. Arra kaptad szemedet, hogy gyors pillantással felismerd Istentől nyert lehetőségeidet. Azért van füled, hogy hallgass Isten parancsaira. Térdednek napjában háromszor kell meghajolni szívből jövő imára. Lábadnak Isten parancsainak útját kell futnia. Be kell vonnod a gyakorlatba gondolatodat, igyekezetedet, tehetségedet, hogy érett légy felsőbb osztályba lépni, s annak ajkáról hallani a szavakat, aki a javunkra legyőzött minden kísértést: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékemben üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” „Ezt mondja a seregek Ura: Ha az én utjaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod, te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki s bejárást engedek néked ez itt állók között.” (Jel 3:21; Zak 3:7) Ha nem munkálkodsz együtt Istennel, ha nem adod át magadat néki, ha nem végzed szolgálatát, akkor majd alkalmatlannak ítélnek arra, hogy a tiszta, mennyei ország alattvalója legyél.

Bár megbíztak, hogy mutassak rá, mily veszélyes túlzott hangsúlyt fektetnünk az egészségügyi hittérítésre, s elhanyagolnunk a szolgálat más ágazatait, ez mégsem menti azokat, akik távol tartják magukat az egészségügyi lélekmentéstől. Akik nem szívlelhették ezt a munkát, vigyázzanak, mit beszélnek, mert nem okosan szólnak e tárgyról. Bármi legyen is tisztségük az egyházterületen, nagyon vigyázzanak, nehogy olyan nézetet szellőztessenek, melyek senkinek sem segítenek. Az a közöny, az az ellenállás, melyet némelyek e kérdéssel kapcsolatban kifejtettek, lehetetlenné teszi, hogy súlya legyen szavuknak. Nincs éleslátásuk.

Némelyek aggódnak és tanácstalanná lesznek, mert látják, hogy az egészségügyi hittérítés aránytalanná válik, mert túl sok tehetséget és pénzt kap, s ezzel messze túlszárnyalja a más területeken végzett munkánkat. Hol itt a hiba? Az talán, hogy az egészségügyi lélekmentés vezetői túl sokat tesznek, vagy pedig más ágazatok vezetői túl keveset? Tudtomra adták, hogy a mű számos ágazatában csak csekély részét végezzük annak, amit tennünk kellene. A lelkészek közt nem nyilvánul meg kellőképpen a hit, buzgalom és igyekezet. Sokak munkája lanyha és kedveszegett. Nyilvánvaló, hogy nem követtük az Istentől kapott, a kötelességünkre és kiváltságainkra vonatkozó világosságot. A magunk terveivel helyettesítjük Isten terveit. Megbíztak közölni, hogy az egészségügyi hittérítés virágzása Isten rendje szerinti. Ezt a munkát feltétlenül végeznünk kell. El kell juttatnunk az igazságot az országutakra és a sövények mellékére. Igehirdetőinknek és a gyülekezet tagjainak fel kell ébredni s belátni, hogy közreműködésükre van szükség ebben a munkakörben.

Akik átérezték a keresztény segítségnyújtás kötelezettségének súlyát, buzgó, lankadatlan igyekezettel bizonyították, hogy nem elégíti ki őket az elméleti hívő élete. Gyakorlatba ültetik át hitüket. Tettekkel kapcsolják össze a hitet. Az Úr által meghatározott feladatot végzik, ezért sok ember felvilágosult, meggyőződött, segítségben részesült.

Meglepő a lelkészeink körében dívó, az egészségügyi megújulás és az egészségügyi lélekmentés iránti közöny. Még azok is nagyobb tisztelettel kezelik ezt a tárgyat, akik nem vallják magukat kereszténynek. Sőt, előttünk haladnak.

Megkérdem, miért marad le olyan messze némelyik lelkésztestvérünk a mértékletesség magasztos tárgyának hirdetésével? Testvéreim, azt az utasítást kaptátok, hogy lássatok az egészségügyi megújulás hirdetéséhez, s törjetek előre. Ha szerintetek az egészségügyi lélekmentés túlzott méreteket ölt, vigyetek magatokkal a munkamezőtökre olyan férfiakat, akik ezen a területen dolgoztak, kettőt itt, kettőt amott. Fogadjátok úgy az egészségügyi lélekmentőket, mint Krisztust fogadnátok. Akkor meglátjátok, milyen munkára képesek. Nem fogjátok törpének találni őket a lelki élet terén. Próbáljátok meg, ha ezúton tudtoke jelentős mennyei áramlatot hozni a gyülekezetbe? Magatok lássátok, akadnake olyanok, akik megragadják a nevelést, melyre oly igen szükségünk van, és bizonyságot teszneke: „Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett. Minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben (mennyei helyekre), Krisztus Jézusban.” (Eféz 2:46) Nagy szükségletünk az egység, a tökéletes egység Isten munkájában.

Akik nem látják be az egészségügyi hittérítés fontosságát és horderejét, ne tartsák feljogosultnak magukat, hogy ellenőrizzék annak bármely szakaszát. Az egészségmegújulás minden vonalán több tudásra van szükségük. Meg kell tisztulniuk, szentelődniük, nemesedniük, isteni mintára alakulniuk. Akkor belátják, hogy az egészségügyi megújulás Isten ügyének része. Sok gyülekezeti tag nem érti a műnek ezt az ágát, mert nem követik Vezérüket a lemondásban és önfeláldozásban. Az egészségügyi lélekmentés Isten munkája, s az Úr jegyét viseli magán. S bár nem szabad annyi pénzt felemésztenie, hogy akadályozza vagy megnyomorítsa az új területeken elvégzésre váró munkát, mégsem szabad jelentéktelennek tekintenünk azt.

Az örömhír igeszolgálata az a szervezet, mely mind a betegeknek, mind az egészségeseknek hirdeti az igazságot. Egyesíti magában az egészségügyi lélekmentés és igehirdetés szolgálatát. Ez a két eszköz, ha összefog, lehetőséget nyújt a világosság közlésére, s hogy a társadalom valamennyi rétege elé tárjuk az igazságot. Isten azt akarja, hogy az igehirdetők és a gyülekezet tagjai határozottan és tevékenyen viseljék szívükön az egészségügyi hittérítést.

Az az örömhír igeszolgálata, ha ott, és olyan állapotban vesszük az embereket, ahol és amint vannak, s minden lehető módon segítünk rajtuk. A testükben betegek gyakran betegesen is gondolkodnak. A lélek betegsége viszont kihat a testre is. Lelkészeink tartsák kötelességük egyikének, hogy ha alkalom kínálkozik, bármikor szolgálják a betegeket és lesújtottakat. Az örömhírhirdető terjessze az üzenetet, melyet az embereknek be kell fogadni, ha meg akarnak szentelődni s elkészülni az Úr eljövetelére. Ennek a tevékenységnek fel kell ölelnie mindazt, amit Krisztus szolgálata felölel.

Akkor miért nem fog össze valamennyi lelkészünk az egészséglélekmentés fejlesztőivel? Miért nem kutatják gondosan Krisztus életét, hogy megtanulják, hogyan tevékenykedett, majd kövessék példáját? Az lenne talán a kötelességetek, Krisztus megbízott lelkipásztorainak, akik előtt Urunk példája áll, hogy félrehúzódjatok, s épp azt gáncsoljátok, amiért ő az emberek közé jött? A most végzett egészséglélekmentést évekkel ezelőtt kellett volna végeznünk. Végeztük is volna, ha Isten népe alaposan megtért volna az igazsághoz. Ha alázatos szívvel kutatták volna az Írásokat. Ha ahelyett, hogy a maguk kedvére éltek volna, a mindenség Istenét tisztelték, s az ő akaratát kutatták volna. Ha népünk végezte volna kötelességét, sok tehetséges és tekintélyes ember megtért volna, s csatlakozott volna hozzánk Krisztus közeli eljövetele üzenetének terjesztésében.

Akik ismerik az élet és egészségtant, azok lelkészi tevékenységük során olyan eszköznek találják majd azt, mellyel megtaníthatják az embereket testi, szellemi és erkölcsi erőikkel való értelmes bánásmódra. Ezért a lelkészi hivatásra készülők tanulmányozzák szorgalmasan az ember szervezetét, hogy megtanulják a betegápolást, nem az erős, mellékártalmú gyógyszerek segítségével, hanem a természet vegykonyhájából. Az Úr megáldja azokat, akik megtesznek mindent, hogy távol tartsák maguktól a betegséget, s másokat is arra tanítanak, hogy szentnek tartsák nemcsak a lélek, hanem a test egészségét is.

Krisztus követei, akikre Isten élő tanúit bízták, kétszeresen hasznosak lehetnek, ha betegeket tudnak ápolni. Az egészségügyi megújulás gyakorlati ismerete jobban felszereli a férfiakat és nőket arra, hogy hirdessék a világnak a könyörület és a megtorlás üzenetét.

Lelkészeink legyenek az emberiség szükségleteit megértő, és szívükön viselő nevelők. Buzdítsák a gyülekezet tagjait, hogy sajátítsák el a lélekmentés minden ágazatának gyakorlati ismeretét. Gyors szemmel ismerjék fel azokat, akik megbecsülik a lelki élet kérdéseit, akik tapintatosak, és úgy tudnak őrködni az emberek fölött, s gondoskodni róluk, mint akikről számot kell adniuk. Segítsenek nekik megszervezni a gyülekezet munkaerőit, hogy a különböző természetű, foglalkozású és hivatású férfiak, nők és fiatalok lássanak az elvégzésre váró elengedhetetlen munkához, a Mester legbuzgóbb szolgálatába állítva Istenadta tehetségeiket.

Ha azt akarjuk, hogy a keresztény jótékonyság elgondolásai növekedjenek, akkor ki kell dolgoznunk azokat. A gyakorlati tevékenység sokkal többet ér el, mint az igehirdetések. Lelkészeink eszméinek tágulnia kell, és valódi személyes lelkiéletükből kell oly szavakat szólniuk, melyek felébresztik népünk szunnyadó erőit. Az Istennel való mindennapos személyes kapcsolat által tegyenek szert mélyebb betekintésre a maguk és mások életébe. Így növeljék hatásuk körét. Ezúton Krisztus munkatársaivá válnak, fel tudják világosítani az embereket, mert maguk is a világosság közvetítői.

Mikor a gyülekezet tagjai mélyebbre ásnak, s biztossá teszik alapjukat, mikor az örök sziklához rögzítik lelküket, mikor megtanulják mindenek fölött szeretni az Istent, akkor majd megtanulják úgy szeretni felebarátaikat is, mint magukat.

Az Úr hatalma dicsőül meg, mikor az ember szíve gyengéd és fogékony más baja iránt, amikor szánakozik más szenvedésén. Isten angyalai készen állnak, hogy együttműködjenek az emberi eszközökkel az emberek lelki szolgálatában. Amikor a Szentlélek műveli szívünket és gondolatainkat, akkor majd nem húzzuk ki magunkat a kötelesség és felelősség alól, nem kerülünk át az út másik oldalára, nem hagyjuk ott a sebesült, magatehetetlen embert a szenvedésére.

Mivel Krisztus nagyra becsüli vérének megváltottait, örökbe fogadja, s gyengéd gondoskodással veszi körül őket. S hogy ellássa testi és lelki szükségleteiket, ezekkel a szavakkal bízza őket gyülekezetére: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tesztek, velem teszitek.”

Legyen a jelszavunk: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek velem tettétek.” S ha hűen átültetjük ezt mindennapi életünkbe, hallani fogjuk az áldást: „Jól vagyon, jó és hű szolgám! Menj be a te Uradnak örömébe.” Kétségkívül megéri majd később, ha most türelmesen elviseljük Isten próbáit és vizsgáit.

Lelkünk megtisztításának és finomításának folyamata közepette az a forró óhajunk, hogy biztosítsuk hivatásunkat és kiválasztásunkat, arra fog ihletni, hogy szánakozzunk az ínségben levőkön. Azt a lendületet és körültekintő megfontolást visszük annak szolgálatába, akinek mindezt köszönhetjük, mint valamikor világi ügyeinkbe vittünk. Úgy teszünk majd, mint Krisztus tett. Megragadunk minden alkalmat, hogy fáradozzunk azokért, akik segítség híján belepusztulnának elaljasodottságukba. Segítő kezet nyújtunk majd az embereknek. Majd énekkel, dicsérettel és hálaadással örvendezünk együtt az Istennel s a mennyei angyalokkal, mikor bűntől beteg embereket látunk, felemelkedni, megsegítetten, mikor látjuk a félrevezetettet, az elmebeteget felöltözve és ép ésszel Jézus lábánál ülni, s tőle tanulni. Amikor ezt végezzük, elfogadva Istentől s visszatérítve neki, amit bízón kölcsönzött nekünk, hogy nevének dicsőségére rendelkezzünk azzal, akkor áldása fog megnyugodni rajtunk. Akkor a szegény, elcsüggedt, bűntől beteg lelkek megtudják, hogy a parancs követése bőséges jutalmat terem, s a magunk tapasztalatával bizonyítjuk az embereknek, hogy az áldás és a szolgálat édestestvérek.

Bár a magunkról való gondoskodással és a magunk kedvteléseivel becses időt és tehetséget pazarolunk el, az Úr még mindig kinyújtja kezét, s ha készek vagyunk ma dolgozni szőlőjében, akkor elfogadja szolgálatunkat. Hány emberért fogsz fáradozni, hogy elérkezhessenek a nyugalom révébe s részesüljenek a dicséretben: Jól van, te hűséges derék szolga? Hányat fogsz segíteni, hogy elnyerjék a dicsőség, a tisztesség és az örök élet koronáját? Az Üdvözítő munkásokat hív. Beállsze hozzá önkéntesnek?