Az Efézusi levél negyedik fejezete Istentől jött tanítást tartalmaz. Olyan valaki szól itt Isten ihletésétől, aki szent látomásban kapott utasítást. Leírja, mint osztotta szét Isten az ajándékait munkásai között. „Ő egyeseket apostolokká, másokat prófétákká, ismét másokat evangélistákká, pásztorokká és tanítókká tett, hogy Isten szolgálatára neveljék a szenteket és felépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, Krisztus teljességének mértékében.” Megtanulhatjuk e szövegből, hogy Isten mindenkire feladatot bíz, s a feladat végzésével betöltheti Isten életmentő tervéből a ráeső részt.

Orvosaink és egészségügyi hittérítőink fontolják meg alaposan e tanítást. Isten olyan nép közt alapította meg eszközeit, akik elismerik Isten kormányzatának törvényeit. Az emberi és az isteni erők egyesült igyekezetének kell meggyógyítani a betegeket. Akik készek hűen szolgálni őt, azokra Krisztus ráruház minden tanítványainak ígért ajándékot, minden hatalmat. S a szellemi képességek adományozója, aki a tehetségeket férfiakra és nőkre bízza – akik a teremtés és megváltás jogán az övéi – elvárja, hogy használattal növeljük a tehetségeket és képességeket. Vessünk be minden ajándékot, hogy az emberek áldására legyünk, s tisztességet szerezzünk Istennek. Az orvosokat viszont arra a hitre nevelték, hogy a képességeik egyéni tulajdonuk. Arra használják az Isten munkájának végzésére nyert erőt, hogy Isten által rájuk nem bízott tevékenységre forgácsolják szét.

Sátán minden pillanatban résen áll, hogy alkalmat találjon belopni magát. Azt mondja az orvosnak, hogy képességei túl értékesek, hogy a hetediknapi adventistáknál kösse le. Hogyha lerázná őket, sok jó munkát végezhetne el. Az orvos így kísértésbe esik. Azt gondolja, hogy könnyebben megvalósíthatja elgondolásait azon a népen kívül, amelyért Isten munkálkodik, hogy valamennyi nép fölé emelhesse őket. Az orvos ne képzelje, hogy tekintélye megnövekedne, ha elszakadna e műtől. Ha ellenben megkísérelné nyélbe ütni a maga terveit, nem lenne sikeres.

Ha bármely mértékben hozzuk is be az önzést a lelkész vagy az orvos tevékenységébe, megsértjük Isten törvényét. Mikor képességeikkel büszkélkednek, és véges lényekre terelik az emberek dicséretét, Istent gyalázzák meg, ezért elveszi tőlük azt, amivel dicsekednek. A kórházainkban s az egészségügyi lélekmentést űző orvosok Isten gondviselése folytán annak a népnek részét alkotják, melyet Isten a világ világosságául rendelt. Az a feladatuk, hogy mindent odaadjanak, amit az Úrtól kaptak. Adjanak, nem, mint egyetlen befolyás a sok közül, hanem mint az a hatás, melyen át Isten sikerre viszi a napjainknak szóló igazságot.

Isten különleges feladatot bízott ránk, melyet más nép nem végezhet el. Szentlelkének segítségét ígérte nekünk. A mennyei áramlat pontosan a ránk bízott munka végzése céljából ömlik a földre. Ne hatástalanítsuk ezt az áramlatot azzal, hogy letérünk a Krisztus által kijelölt egyenes ösvényről.

Az orvosok ne képzeljék, hogy elgondolásaikkal és igyekezeteikkel körül tudják ölelni a világot. Isten nem azzal bízta meg őket, hogy olyan sokra törekedjenek csupán a maguk igyekezetével. Aki sokfelé forgácsolja szét erejét, nem vehet részt az egészségügyi intézet vezetésében, mert képtelen azt jól végezni.

Ha az Úr munkásai a tevékenység olyan köreit vállalják, melyek kiszorítják, amit a világosságnak a világhoz való eljuttatása terén kellene végezniük, tevékenységük nem Istenre hárítja a dicsőséget, mely pedig az ő szent nevét illeti meg. Mikor Isten elhív valakit, hogy művében végezzen el bizonyos feladatot, nem fektet rá olyan terheket, amit mások is el tudnak, s másoknak is kellene viselni. Lehetnek ezek fontos dolgok, mégis Isten bölcsessége mindenkinek megszabja a maga részét. Nem akarja, hogy felelős emberei az elviselhetőség határáig feszítsék agyukat, csak, mert sokféle munkát vállalnak magukra. Ha valaki nem vállalja kijelölt kötelességét, melyre az Úr szerint a legmegfelelőbb tehetsége van, akkor kötelességeit hanyagolja el, melyek, ha megfelelően végezné, előkészítenék az embereket az előttük álló súlyos válságra.

Isten nem tud a legnagyobb mértékben árasztani se testi, se szellemi erőt azokra, akik olyan terheket gyűjtenek csokorba, melyeket nem ő rak rájuk. Ha ilyen felelősségeket vállal magára, bármilyen jó is legyen az a tevékenység, túlterheli testi erejét, gondolatai zavarossá válnak, s képtelen elérni a legkívánatosabb eredményt.

Intézményünk orvosai ne vegyenek részt számos vállalkozásban, s ne hanyagolják el emiatt a kötelességüket, melynek a helyes elveken kellene alapulni, s világméretű hatást kelteni. Isten nem bízta meg munkásait, hogy százfelé szakadjanak, hogy nagyszabású terveket szőjenek, ami miatt ne tudják végezni azt a nagy jó munkát, melyet azon a téren vár el tőlük, hogy árasszák a világosságot a világra, s oda vonzzák az embereket, ahova legfelsőbb bölcsességével ő vezet.

Az ellenség eltökélte, hogy ellensúlyozza Istennek az emberiség felkarolásával kapcsolatos céljait. Isten azzal akarja ezt elérni, hogy felfedi előttük, miben áll az egészségügyi hittérítés. Annyi mindent hozzátettek, hogy a munkások képtelenek mindent az előírt minta szerint végezni. Tudtomra adták, hogy intézményeinkben éppen elég az orvosoknak arájuk bízott munka, s az Úr azt kívánja, hogy szorosan fogjanak össze az örömhírterjesztőkkel, és lelkiismeretesen végezzék feladatukat. Nem kérte orvosainkat, hogy széleskörű és sokoldalú munkát vállaljanak, mint néhányan teszik. Nem tette orvosaink feladatává, hogy a nagyvárosaink bűnbarlangjaiban élő emberekért fáradozzanak. Az Úr nem vár el lehetetlent. Azt a kötelességet hárította orvosainkra, hogy az egészségügyi hittérítéssel szemléltessék a világ előtt az evangéliumi örömhír szolgálatát.

Az Úr nem terheli népét azzal, hogy rájuk bízza az azokért végzett munka teljes súlyát, akiket annyira megkeményített a bűn, hogy soknak sem magának nem lesz hasznára, sem ők a mások javára. Ha akadnak férfiak, akik vállalni tudják a legelaljasodottabbakért végzett munkát, ha Isten kötelességükké teszi, hogy eme tömegekért fáradozzanak valamilyen módon, menjenek, s gyűjtsék össze a világtól az ehhez szükséges összegeket. Ne támaszkodjanak azokra a javakra, melyeket Isten a harmadik angyal üzenetének eltartására szánt.

Kórházainknak szükségük van az ész és a szív erejére, melytől most megfosztják őket, mivel más munkát végeznek. Sátán el fog követni mindent, hogy megsokszorozza orvosaink felelősségeit, mert tudja, hogy az erő helyett gyengeséget jelent azon intézmények szempontjából, ahol dolgoznak.

Legyünk nagyon óvatosak, hogy milyen kötelességeket vállalunk magunkra. Ne vállaljunk túl sok felelősséget a kisgyermekek gondozása terén. Mások végzik ezt a munkát. A mi különleges feladatunk, hogy gondoskodjunk az idősebb gyermekekről, azokat neveljük. Amelyik család megteheti, fogadja örökbe a kicsinyeket, azért majd áldásban lesz részük. Orvosaink figyelmét azonban magasztosabb és különlegesebb kötelesség kösse le. Azokat neveljék, akik eltorzult jellemmel nőttek fel. A szülők figyelmét kell felhívnunk az egészségügyi megújulás elveire. A szülőket kell megtérítenünk, hogy lélekmentővé váljanak családjaikban. Régebben orvosaink végezték ezt, s most is végezhetnék, ha nem áldoznák fel magukat a sokrétű, elszaporodott felelősségek vállalásának.

Bármely intézményünk főorvosának nehéz a helyzete, ezért mentesítsék magukat az apróbb felelősségektől, máskülönben nem marad idejük pihenésre. Elegendő, megbízható segítségre van szüksége, mert próbára tevő feladatot kell ellátnia. Imádkoznia kell a szenvedőkkel, s a mindenható Orvoshoz kell vezetnie a betegeit. Ha minden betege esetében alázatos kérelmezőként keresi Istent bölcsességért, akkor igen meg fog növekedni az ereje és áldásos hatása.

Mit is végezhetne el az ember magában a végtelen Isten által rábízott feladatból? Krisztus mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Urunk eljött világunkra megmutatni az embereknek, hogyan végezzék az Isten által rájuk rótt munkát. Ö mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” (Mt 11:2830) Miért édes Krisztus igája? Miért könnyű terhe? Mert ő már magával vitte azt a Kálvária keresztjére.

Ha az orvos eredményesen kíván gondoskodni a betegekről, akkor feltétlenül szüksége van személyes vallásosságra. Nagyobb erőre van szüksége, mint az ő értelme és rátermettsége. Isten azt kívánja, hogy az orvosok kapcsolódjanak össze vele, és sose feledjék, hogy Isten szemében mindenki értékes. Az Istenben bízó nem feledi, hogy Isten az ember Teremtője, ezért csakis ő tudja, miként irányítsa. Az nem vall kudarcot az Isten által kijelölt testi gyógyításban, sem abban, hogy a lelkek orvosa legyen, akikért Krisztus meghalt.

Az orvos súlyos felelősségeinek viselője rászorul az örömhír lelkészének imáira, s kapcsolódjék teljesen össze Isten igazságával. Akkor majd alkalmas időben tud szólni a lesújtottakhoz. Virrasztani tud a lelkek fölött, mint akinek számot kell adnia róluk. Hirdetni tudja Krisztust, mint utat, igazságot és életet. Eszébe jutnak a bibliaszövegek, s úgy beszél az emberekkel, mint aki tudatában van a gondjaira bízott lelkek értékének.

Az Úr Jézus mondja: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9:23) Krisztus szavai mély benyomást tettek hallgatóira. Sokan, bár nem egészen értették tanításait, mély meggyőződésből határozottan kijelentették: „Soha ember úgy nem szólt, mint ez az ember!” (Jn 7:46) A tanítványok sem mindig értették meg a tanításokat, melyeket Krisztus képes beszédben akart közölni velük. Hanem a sokaság távozása után megkérték, magyarázza meg a szavait. Krisztus mindig készségesen és pontosan megértette velük szavait és akaratát, mert tőlük kellett az igazságnak világosan és félreérthetetlenül eljutnia a világhoz.

Krisztus időnként megrótta tanítványait lassú felfogásuk miatt. Olyan igazságokat bízott rájuk, melyek értékéről alig volt fogalmuk. Hosszú ideje volt már velük, tanította őket Isten igazságaira, előző vallásos nevelésük azonban, s a zsidó tanítók téves Szentírásmagyarázata ködössé tette gondolkodásukat. Krisztus ezért megígérte, hogy elküldi Lelkét, aki eszükbe juttatja szavait. „Mindenre megtanít majd – mondta – és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam néktek.” (Jn 14:26)

A zsidó tanítók Szentírásmagyarázata, a velős mondások és kitalálások szüntelen ismételgetése ezeket a szavakat váltották ki Krisztusból: „Ez a nép szájával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem.” Végezték ugyan a templom udvaraiban a szertartásokat. Áldozatokat is mutattak be, melyek a fenséges áldozat jelképei voltak. Szertartásaik ezt hirdették: „Jöjj el Üdvözítőnk!” Mégis, mikor az a Krisztus járt köztük, nem ismerték fel és nem fogadták be őt, akit a szertartások jelképeztek. Az Üdvözítő kijelentette: „Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:89)

Krisztus ma is azt mondja szolgáinak, amit tanítványainak mondott: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és kövessen engem.” Az emberek ugyanolyan lassú felfogásúak ma is, mint Krisztus napjaiban voltak. Isten figyelmeztetést figyelmeztetés után küldött népének, de a világ szokásai és viselkedése akkora teret hódítottak hitvalló népének gondolkodásában, hogy semmibe veszik figyelmeztetéseit.

Akik részt vesznek Isten nagy művében, ne kövessék a világiak példáját. Engedelmeskedjenek Isten hangjának. Aki emberre támaszkodik erőért és tekintélyért, törött nádszálra támaszkodik.

A gyülekezet legnagyobb gyengesége az emberre támaszkodás. Gyalázatot hoznak Istenre, mert nem értékelik Isten elégséges voltát, mert irigylik az emberek tekintélyét. Így gyengült el Izráel. Olyanok szerettek volna lenni, mint a világ többi nemzetei, ezért óhajtottak maguk fölé királyt. Azt kívánták, hogy ember hatalma kormányozza őket, akit láthatnak, a láthatatlan Isten hatalma helyett, aki addig vezette őket, s aki győzelmet adott nekik a csatákban. A maguk útját választották, s a következménye Jeruzsálem pusztulása és nemzetük szétszóródása lett.

Nem bízhatunk senki emberfiában, bármilyen művelt, bármilyen emelkedett gondolkodású is, csak ha mindvégig állhatatosan kitart az Istenben kezdettől fogva táplált bizalmában. Milyen hatalma lehetett az ellenségnek Salamon fölött, akit pedig Isten ihletése előzőleg háromszor nevezett Isten előtt kedves férfinek, s akire rábízta a templomépítés szent feladatát. Salamon éppen a templomépítés során lépett szövetségre bálványimádó nemzetekkel, s házasságai bálványimádó nőkkel kötötték össze. Az ő unszolásukra hagyta oda idősebb korában Isten templomát, hogy a feleségei bálványainak épített ligetekben imádkozzék.

Ugyanígy van most is. Az emberek félretolják Istent, mint aki nem elégséges nekik. Világiakhoz fordulnak elismerésért, s azt képzelik, hogy a világból kölcsönzött tekintéllyel nagy dolgokat vihetnek véghez. Holott ez tévedés. Ha Isten karja helyett a világra támaszkodnak, csak kisiklatják a munkát, melyet Isten a választott népével kíván elvégeztetni.

Amikor az orvos a társadalom magasabb osztályaival érintkezik, ne gondolja, hogy el kell lepleznie sajátos vonásait, melyeket az igazság általi megszentelődés ad neki. Az Isten munkáját végző orvosok Istennel dolgozzanak együtt, megbízott eszközeiként. Igyekezzenek minden erejükkel, hogy tisztességet szerezzenek Isten parancsolattartó népe tevékenységének. Akik emberi megfontolásból el próbálják rejteni a sajátos vonásokat, melyek megkülönböztetik Isten népét a világtól, azok tönkreteszik életüket. Isten hatalma nem fogja többé fenntartani őket.

Egészségügyi munkásaink sohase melengessék a gondolatot, hogy a gazdagság látszatát kell kelteniük. Erős lesz a kísértés ebben az irányban. Azt képzelik, hogy ez növeli tekintélyüket. Engem viszont annak közlésére utasítottak, hogy az ellenkező hatása lesz.

Aki azzal igyekszik felemelkedni, hogy a világhoz szabja magát, az félrevezető példával jár elől. Isten csak azokat ismeri el magáénak, akik gyakorolják a lemondást és áldozathozatalt, mint megparancsolta. Az orvosok értsék meg, hogy szelídségben és alázatosságban rejlik az erejük. Isten tisztességet szerez annak, aki őt választja támaszul.

Az orvos ruhájának szabása, műszerei, bútorzata Isten szemében mit sem számítanak. Isten nem tud Szentlelke által azokkal dolgozni, akik ruházatban és fitogtatásban a világgal igyekszenek felvenni a versenyt. Krisztus követője tagadja meg magát, vegye fel keresztjét.

Az Istent szerető és félő orvosnak nem kell a tekintély kedvéért külső hivalkodásra támaszkodnia, mert az igazságosság napja ragyog a szívében, látszik meg életében, ez ad neki hírnevet. A Krisztus ügyében tevékenykedők élő levelekké válnak, melyet ismer és olvas minden ember. Példájukra gazdag és tehetséges emberek fognak elfordulni az értéktelen anyagi dolgoktól, hogy megragadják az örök valóságokat. Azt az orvost tisztelik legjobban, aki nyilvánvalóvá teszi, hogy Istentől kapja utasításait. Semmi sem hat olyan erőteljesen Isten eszközének fejlődése javára, mint ha a benne részt vevők az Úr tántoríthatatlan, hű szolgái lesznek.

Az orvos rá fog jönni, hogy ha az Úr útja szerint fáradozik, akkor jelen és örök javát szolgálja. Isten, aki az értelmet teremtette, alakítani is tudja azt, az ember segítsége nélkül. Mégis azzal tiszteli meg az embereket, hogy működjenek együtt vele nagy művében.

Sokan kielégítőnek tartják bölcsességüket, ezért belátásuk szerint intézik az ügyeket. Azt gondolják, hogy így csodás eredményeket fognak elérni. De ha Istenben bíznának, nem pedig magukra támaszkodnának, akkor mennyei bölcsességben részesülnének. Akik annyira belemerülnek munkájukba, hogy nem találnak időt a kegyelem trónjához járulni, s Istentől kapni tanácsot, azok rossz mederbe fogják terelni a munkát. Erőnk abban rejlik, ha egyszülött Fia által, és az egymással való egységen keresztül egységben élünk Istennel.

Az a legeredményesebb orvos, aki szereti az Istent, aki teremtményeiben is felismeri őt, és őt imádja, s nyomon követi bölcs rendjét az ember szervezetében. Az, aki ifjú kora óta féli Istent, mint Timóteus. Aki tudatában van, hogy Isten a hű társa, barátja, akivel mindig érintkezhet. Az ilyen orvos nem cserélné el állását a legvilágraszólóbb hímévért sem. Jobban törekszik Istennek szerezni tisztességet, az ő jóváhagyását biztosítani, mint a világ nagyjaitól szerezni támogatást és megtiszteltetést.

A hetediknapi adventisták között alapított kórházak legyenek templomok. A kórház alkalmazottai szenteljék magukat Istennek. A betegápolók, a kényes, súlyos műtétet végző sebészek ne feledjék, hogy késük félresiklása, egyetlen ideges rángás, örökkévalóságba taszíthat valakit. Ne hagyják, hogy a magukra halmozott számos felelősség miatt ne legyen idejük komoly imára. Őszinte imával ismerjék el Istentől függésüket. Csak annak tudata, hogy Isten tiszta igazsága műveli a gondolataikat és szívüket, csakis az a nyugalom és erő, melyet egyedül Isten adhat, csakis ez minősíti őket a válságos műtétek végzésére, melyektől a betegek élete vagy halála függ.

Az igazán megtért orvos nem gyűjt olyan felelősségeket, melyek hátráltatják a lelkekért végzett munkáját. Mivel Krisztus nélkül mit sem tehetünk, hogyan végezhetné az orvos vagy egészségügyi lélekmentő eredményesen ezt a fontos megbízatást anélkül, hogy komoly imával keresné az Urat. Az ima és az Ige tanulmányozása ad életet és egészséget a léleknek.

Az Úr várja az alkalmakat, hogy népén át nyilvánvalóvá tegye kegyét és hatalmát. Viszont elvárja, hogy a szolgálatát végzők szüntelenül rá irányítsák gondolataikat. Naponta szakítsanak időt az Ige olvasására és imára. Az Úr parancsnoksága alatt álló tisztnek és katonának időre van szüksége érintkezni Istennel és keresni áldását. Ha Isten szolgája tűri, hogy elvonják ettől, elveszti lelki erejét. Egyénenként Istennel kell járniuk, s vele beszélgetniük, akkor Krisztus örömhírének megszentelő hatása teljes értékében fog megjelenni életükben.

Intézményeinkben valósítsuk meg a megújulást. Az orvosok, munkások s ápolók éljenek tudatában, hogy próbaidejüket élik, vizsgálat alatt állnak, mind jelen életükért, mind azért az életért, mely Isten életéhez fogható. Feszítsük meg minden képességünket, hogy rátereljük a szenvedő emberek figyelmét a megmentő igazságokra. Ez haladjon párhuzamosan a gyógyítással. Akkor az igazság ügye majd azzal az erővel felruházva áll a világ előtt, melyet Isten szánt neki. Az igazság a megszentelt életű munkásokon át fog megdicsőülni. Úgy tör majd előre, mint valamely égő lámpás.