Felelősség súlya nehezedik rám az ínséges hittérítő területekért. A hazai lélekmentésben támadó hadviselést kell folytatnunk. Azon kívül nagy szükség van az anyagiakra a külföldi hittérítés fejlesztéséhez, mert csak egyhelyben topog. Nem támogatjuk eléggé hittérítőinket, ahogyan Isten elvárja. Az anyagiak hiánya miatt a munkások nem tudnak új területekre behatolni.

Szerte körülöttünk lelkek vesznek el bűneikben. Évente ezrek és ezrek halnak meg Isten és az örök élet reménye nélkül. A szerencsétlenségek s betegségek, és Isten büntetései már végzik feladatukat, és lelkek rohannak vesztükbe, mert az igazság fénye nem csillant ösvényükre. Mégis mily kevesen tartják felelősnek magukat embertársaik állapotáért! A világ pusztulófélben a nyomorában, de ez azokat is alig érdekli, akik állítják, hogy hisznek a legmagasztosabb és legnagyobb horderejű igazságban, melyet valaha is halandókra bíztak. Isten elvárja népétől, legyen segítő jobbja a pusztulók elérésében. Mégis mily sokan elégedettek a semmittevéssel. Hiányzik az a szeretet, mely arra késztette Krisztust, hogy odahagyja mennyei otthonát, magára vegye az ember természetét, hogy emberként elérhesse, s Istenhez vonhassa az embert. Halálszerű alvás, bénultság ül Isten népén. Ez akadályozza, hogy megértsék az idők szükségletét.

Isten népe a mennyei mindenség előtt vizsgázik, ám ajándékaik és áldozataik szegényessége, s Isten szolgálatában tett erőfeszítéseik lanyhasága hűtlennek minősíti őket. Ha a kicsi, amit most végeznek, a tőlük telhető legjobb lenne, akkor nem állnának kárhoztatás alatt. Azonban sokkal többet tehetnének. Ők is tudják, de a világ is, hogy a lemondás és a keresztviselés lelkületének javarészét elveszítették.

Isten embereket hív, hogy közöljék a figyelmeztetést a vétkeiben és bűneiben alvó világgal. Önkéntes adakozásra hívja azokat, akiknek a szíve a munkában dobog, akik felelősnek tartják magukat az emberekért, hogy el ne vesszenek, hanem örökké éljenek. Sátán az élet játszmáját játssza az emberek lelkéért. Igyekszik lekötni az anyagiakat, hogy ne fordíthassuk azt a hittérítő vállalkozásokra. Ismerjük fel csapdáit! Ne hagyjuk, hogy elbutítsa érzékeinket!

Felhívom testvéreinket, bárhol éljenek is, hogy ébredjenek fel, szenteljék magukat Istennek és kérjenek tőle bölcsességet. Felhívom egyházterületeink tisztviselőit, tegyenek komoly erőfeszítéseket gyülekezeteinkben. Lelkesítsenek, hogy adakozzanak javaikból a külföldi hittérítés eltartására. Ha hidegen hagy a külföldi mezők nyomora, a világnak szóló utolsó kegyelmi üzenet korlátok közé szorul, s a munka, melyet Isten el kíván végeztetni, elvégezetlenül marad.

A próbaidő utolsó évei sebesen peregnek. Küszöbön az Úr rettenetes napja. Tegyünk hát meg mindent, hogy felrázzuk népünket. Értessük meg mindenkivel az Úr Malakiás próféta által mondott szavait: „Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől, és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg? Avagy az ember csalhatjae az Istent? Ti mégis csaltok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldoznivalóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben! Hozzátok be a tizedet, mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszi el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő, azt mondja a seregeknek Ura. Es boldognak mondanak titeket mind a nemzetek, mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a seregeknek Ura.” (Mal 3:712)

Ideje engedelmeskednünk Isten szava tanításának. Összes utasítása a mi javunkat szolgálja, hogy a bűntől az igaz tettekhez térítsen. Aki megtér az igazsághoz, azokat tanítsuk meg az Úr tizedet és áldozatokat érintő kívánalmaira. Gyülekezet szervezéskor végezzük határozottan ezt a munkát, s fejlesszük is a Krisztus lelkületében. Az emberek mindent az Úr bőséges raktárából kapnak, s szívesen látja, ha öröksége örvendezik javainak. Ám aki Immánuel fejedelem véráztatta zászlaja alatt áll, ismerje el Istentől függését, és Isten iránti felelősségét adjon vissza kincstárának bizonyos részt, mint ami az övé. Fektessük ezt a részt lélekmentésbe, mint Isten Fia által a tanítványoknak adott megbízás teljesítését: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek, és íme én tiveletek vagyok a világ végezetéig.” (Mt 28:1820)

Az igazán megtérteket olyan kötelességteljesítésére szólítja, melyhez pénz és odaszentelődés kell. A kötelezettség, mely kényszerít felvetetni nevünket a gyülekezet névsorába, arra is kötelez, hogy képességünk végső határáig fáradozzunk Istenért. Osztatlan szolgálatra szólít, s a szív, a lélek, az értelem és erő teljes odaadására. Krisztus egyházzá szervezett minket, hogy lelkek megmentésének odaadó szolgálatára kösse le képességünket. Ami ennél kevesebb, az a munka ellenzése. Csak két hely van a földön, ahova letétbe helyezhetjük kincseinket. Vagy Isten kincstárába vagy a Sátánéba. S amit nem állítunk Krisztus szolgálatába, az az ellenség oldalára számít be, az ellenség ügyének támogatására megy.

Az Úr terve szerint fordítsuk országának építésére a ránk bízott anyagiakat. Intézőire bízta javait, hogy meggondoltan kereskedjenek vele, s kamatot hozzanak neki – mentsék az embereket az örök életre. A megmentettek azután, mikor rájuk kerül a sor, maguk is az igazság intézőivé válnak, hogy Isten országának javára együttműködjenek ezzel a nagyszerű vállalkozással.

Ahol élet, ott gyarapodás és növekedés is van. Isten országában szüntelen a csere, a bevétel és a kiadás, az Úrtól való elfogadás és annak visszaadása, ami az övé. Isten tevékenykedik együtt az igazi hívővel, aki újra csak a műbe fekteti a nyert világosságot és áldásokat. Így növekedik benne a befogadás képessége. Amikor valaki mennyei ajándékokat ad tovább, ezzel csak a kegyelem és igazság friss áramlatainak készít helyet, hogy a kiapadhatatlan forrásból a lelkébe ömöljenek. Övé a nagyobb világosság, övé a megnövekedett tudás, övé az áldás. Ebben a gyülekezet tagjaira háruló munkában rejlik a gyülekezet élete és növekedése. Akinek élete abból áll, hogy mindig csak kap és sohasem ad, hamar elveszíti az áldást. Ha az igazság nem árad tőle másokhoz, elveszti képességét, hogy kapjon. Ha friss áldásokra vágyunk, előbb adjuk tovább a menny javait.

Ez érvényes mind az ideiglenes, mind a lelki dolgokra. Az Úr nem jön világunkra arannyal és ezüsttel, hogy fejlessze művét. Embereknek juttatja erőforrásait, hogy ajándékaikkal és áldozataikkal segíthessék művének haladását. Az egyetlen, mindenekfölött álló cél, melyre Isten ajándékait kellene fordítanunk: a munkások eltartására a széles búzamezőn. S ha a férfiak, de a nők is az áldás közvetítőivé válnak az emberek javára, az Úr majd ellátja a közvetítőket. Nem az teszi szegénnyé az embereket, ha visszaadják Istennek, ami az övé, hanem ha visszatartják, akkor lesznek hajlamosak a nyomorra.

Az teszi Isten munkatársává a gyülekezet tagját, ha továbbadja, amit kapott. Magatoktól mit sem tehettek, Krisztus a mestermunkás. Aki befogadja Krisztust, kiváltsága lesz, hogy a munkatársa legyen.

Az Üdvözítő mondta: „Ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12:32) Krisztus elviselte a keresztet az örömért, hogy megmentett embereket lásson. Ö lett a bukott világ élő áldozata. Ebbe az önfeláldozó tettbe helyezte Krisztus a szívét, Isten pedig a szeretetét, s ezen az áldozaton át adta a világnak a Szentlélek hatalmas erejét. Nekünk is áldozattal kell fejlesztenünk Isten művét. Isten önfeláldozást vár el gyermekeitől. Krisztus mondta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9:23) Krisztus minden hívőnek új jellemet ad. Ez a jellem az övének a másolata, mely végtelen áldozatba került.

Megváltásunk szerzője lesz a munka bevégzője. Valamely szívbe befogadott igazság a következő igazságnak készít helyet. S az igazság, bármikor fogadják is be, életre kelti befogadójának erőit. Mikor gyülekezeteink tagjai igazán szeretik Isten szavát, akkor a legjobb és legerősebb tulajdonságokat hozzák felszínre, s minél nemesebbek, lélekben annál gyermekibbek lesznek. Mindenfajta önzés helyett Isten szavára hallgatnak.

Isten szavából világosság özöne árad. Ébredjünk rá elhanyagolt lehetőségeinkre. Amikor majd mindenki visszaadja Istennek, ami az övé – tizedekben és adakozásokban – megnyílik az út a világ előtt, hogy meghallja a jelen üzenetét. Ha Isten népének szíve telve lesz Krisztus iránti szeretettel, ha minden gyülekezeti tagot átitatna az önfeláldozás lelkülete, ha mindnyájan teljes buzgalmat tanúsítanánk, nem lennénk szűkével az anyagiakkal a bel és külföldi hittérítés területein. Anyagi eszközeink megsokszorozódnának, a hasznavehetőség ezer ajtaja nyílna meg, hívnának minket, hogy lépjünk be. Ha Isten népe véghezvitte volna Isten szándékát, ha a kegyelem üzenetét eljuttatta volna a világnak, Krisztus már eljött volna, s a szentek beléphettek volna Isten városába.

Ha volt valaha idő, amikor áldozatokat kellett hozni, az most jött el. Akiknek pénzük van, értsék meg, hogy most kell azt Istenért felhasználniuk. Ne fordítsuk a pénzt a berendezések szaporítására ott, ahol már megalapoztuk a munkát. Ne emeljetek épületet épület mellé, ahol már sok mindent összpontosítottunk. Használjuk anyagi forrásainkat központok építésére, de új területeken. Így lelkeket hozhatunk be, akik majd megteszik a magukét az adakozásban.

Gondoljunk külföldi hittérítésünkkel. Némelyikük nyomorral küzd, csakhogy megvethesse a lábát. A legelemibb felszerelésnek híjával szűkölködnek. Ahelyett, hogy a már amúgy is bőséges berendezésekhez még hozzáadnánk, inkább a szűkölködő helyeken építsük fel a művet. Az Úr ismételten szól erről. Nem lehet népe áldására, ha semmibe veszik utasításait.

Otthonotokban legyetek takarékosak. Sokan bálványokat melengetnek és imádnak. Vessétek el bálványaitokat. Áldozzátok fel önző élvezeteiteket. Nagyon kérlek, ne költsétek pénzeteket házaitok szépítgetésére, mert Isten pénze az, s el kell számolnotok vele. Szülők, Krisztus szerelmére kérlek, ne használjátok az Úr pénzét gyermekeitek szeszélyeinek kielégítésére. Ne tanítsátok őket előkelő modorra és kérkedésre, hogy világi tekintélyre tegyenek szert. Hajlamossá teszie ez őket, hogy lelkeket mentsenek meg, akikért pedig Krisztus meghalt? Semmi esetre sem. Csak irigykedés, féltékenykedés, rosszhiszemű gyanúsítás származik ebből. Arra szoktatja gyermekeidet, hogy a világ fitogtatásával és pazarlásával versenyezzenek, s arra költsék az Úr pénzét, ami nem szükséges az egészséghez, sem a boldogsághoz.

Ne szoktasd gyermekeidet arra, hogy irántuk való szeretetedet azzal fejezd ki, hogy elnézd nekik a kevélységet, pazarlást és a fitogtatás szeretetét. Nem annak ideje ez, hogy a pénzköltés új módszereit fedezzük fel. Találékonyságodat használd a takarékosság sikerére. Önző hajlamok kielégítése helyett – ahelyett, hogy olyasmire költenétek a pénzt, ami szellemi képességeteket tompítja – kutassátok, miként tagadhatnátok meg magatokat, hogy legyen pénzetek az igazság zászlójának új területeken kibontásába ruházni. Az eszed is talentum. Használd annak kigondolására, hogy mi lenne javaid lélekmentésre fordításának legjobb módszere.

Tanítsd gyermekeidet, hogy Isten igényt tart mindenükre, s ezt az igényt semmi sem érvényteleníti. Amijük csak van, erkölcsi felelősséggel terhelten kapták, engedelmességük kipróbálására. Ébressz bennük vágyat, hogy számos léleknek a bűntől az igazság oldalára nyerésével szerezzenek csillagokat koronájukba.

A pénz szükséges kincs. Ne pazaroljuk azokra, akiknek nincs szüksége rá. Valaki rászorul önkéntes adományodra. Legtöbb esetben a jómódúak nem törődnek vele, hogy hányan éheznek a világon. Azt mondják, hogy úgysem tudják valamennyit táplálni. De ha keresztény módjára takarékoskodsz, egyet táplálhatsz. Talán sokat elláthatsz a testi eleségre szorulók közül. Lelküket pedig az élet kenyerével éltetheted. „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi el ne vesszen.” (Jn 6:12) Ezeket a szavakat az szólta, aki a mindenség összes erőforrásával rendelkezett. Míg csodatévő hatalma ezreket táplált, nem tartotta méltóságán alulinak, hogy takarékosságra tanítson.

Takarékoskodj az idővel. Időd az Úré. Erőd is az Úré. Ha pazarló szokásaid vannak, vesd el magadtól. Ha ilyen szokásokba merülsz, tönkretesznek az örökkévalóság számára. Gazdag hozománynál értékesebb örökség neked, s gyermekeidnek a takarékosság, szorgalom és józanság szokásai.

Átutazók, zarándokok és idegenek vagyunk a földön. Ne költsük javainkat olyan kívánságok kielégítésére, melyek elfojtására Isten utasít. Járjunk inkább jó példával ismerőseink előtt. Ha korlátozzuk szükségleteinket, helyesen képviseljük Istent. Keljen fel a gyülekezet egy emberként, s mindenki lelkiismeretesen dolgozzék, mint aki az utolsó napok igazságának teljes fényében jár. A befolyásod tegyen mély benyomást a lelkekre Isten követelményeinek szentségéről.

Ha Isten gondviselése gazdaggá tett, ne képzeld, hogy nem kell hasznos munkát végezned. Ne gondold, hogy elég vagyonod van, ehetsz, ihatsz, szórakozhatsz. Ne állj tétlenül, míg mások vergődnek, hogy anyagiakat teremtsenek elő a mű számára. Ruházd be javaidat az Úr munkájába. Ha kevesebbet teszel a pusztulók megsegítésére, mint kötelességed, ne feledd, hogy közönyöd bűnnek számít.

Isten adja az erőt a gazdagság szerzésére, de nem, hogy magunkat kényeztessük, hanem, hogy visszaadhassuk Istennek, ami az övé. Nem bűn a pénz szerzése, ha ezzel a céllal tesszük. A pénzt munkával kell megkeresni. Rá kell nevelnünk minden fiatalt a szorgalom szokásaira. A Biblia senkit sem ítél el, mert gazdag, ha becsületesen szerezte gazdagságát. Minden gonosz gyökere a pénz helytelen szeretete. A gazdagság áldásnak bizonyul, ha az Úrénak tekintjük, amit hálásan kell fogadnunk, s hálásan adnunk vissza az adományozónak.

De mit ér a tömérdek vagyon, ha költséges palotákban vagy részvényekben gyűjtjük halomra? Mit ér ez egyetlen ember megmentéséhez képest, akiért a végtelen Isten Fia halt meg?

Azoknak jelentette ki az Úr, akik az utolsó napokban kincseket halmoznak „Gazdagságotok megrohadt, és a ruháitokat a moly ette meg. Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!”

Az Úr felszólít minket: „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát. Szerezzetek magatoknak olyan erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva. Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urukat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal megnyissák néki. Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor hazamegy, vigyázva talál. Bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és eljővén, szolgál nékik. És ha megjön a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! Ezt pedig jegyezzétek meg, hogyha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön. Ti is azért legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.” (Lk 12:3340)