Sok bennlakó tanulónk meg van fosztva a családi kör csillapító, fékező hatásától. Életüknek pontosan ezen a szakaszán lenne szükségük éber felügyeletre. Ehelyett kikerülnek a szülők fegyelme és tekintélye alól. Velük egykorú, sokféle jellemű és szokású fiatal társaságában találják magukat. Egyeseket alig fegyelmeztek gyermekkorukban, ezért felületesek és komolytalanok. Másokkal túl szigorúan bántak odahaza, s mikor elkerülnek a kéztől, mely talán túl szorosan fogta a gyeplőt, azt hiszik, most már kedvük szerint tehetnek, amit akarnak. Utálják a féken tartásnak gondolatát is. Az ilyen barátkozással igen megnövekszik a fiatalokat fenyegető veszély.

Azért alapítottuk bentlakó iskoláinkat, hogy fiataljainknak ne kelljen magukra hagyatva sodródniuk jobbrabalra, s hogy ne legyenek kitéve a mindenféle burjánzó rossz hatásnak. Célunk, amennyire lehet, családi légkört teremteni, hogy ne erkölcstelen csábításoknak tegyük ki, hanem Jézushoz vezessük a fiatalokat. A mennyei család a földi család példaképe. Bentlakó iskoláinknak, ahol azok a fiatalok gyűlnek össze, akik fel szeretnének készülni Isten szolgálatára, amennyire lehet, a mennyei mintát kell követniük.

Súlyos felelősség nyugszik az otthonok vezetésével megbízott tanítókon, mert apák és anyák szerepét kell betölteniük. Szívükön kell viselniük diákjaik sorsát, mint a szülőknek. A gondjaikra bízott fiatalok jellemvonásainak különbözősége gondokat és súlyos terhet jelentenek. Nagy tapintatot, sok türelmet kíván helyes irányba billenteni azok gondolkodását, akiket eltorzított a helytelen nevelés. A tanítók rendelkezzenek komoly nevelőkészséggel. Legyenek elvhűek, mégis bölcsek s gyengédek. Kapcsolják össze a szeretetet és krisztusi együttérzést a fegyelemmel. Legyenek hithű, bölcs és imádkozó férfiak és nők. Ne legyenek szigorú, hajthatatlan tekintélyeskedők. Vegyüljenek inkább a fiatalok közé, osszák meg örömeiket, bánataikat, akár a mindennapi munkát. Az ilyen igyekezet eredménye legtöbbször vidám, szerető engedelmesség lesz.

Különös figyelmünkre méltó a kollégiumainkban nevelkedő ifjak és lányok otthoni nevelése. A tanulók jellemépítésénél nagyfontosságú, hogy a fiatalok megszokják a rájuk bízott feladat elvégzését, lerázzák a tunyaság minden hajlamát. Ismerniük kell a mindennapi élet kötelességeit. Tanítsuk meg őket alaposan és jól végezni az otthonnal járó kötelességeket, a lehető legkevesebb zajjal és zűrzavarral. Végezzenek mindent rendesen és illően. Tartsák tisztán és rendben a konyhát és a többi épületet. A megfelelő időben tegyék félre a könyveket, s ne tanuljanak többet, mint azt a házi kötelességek megengedik. Ne kösse le őket annyira a könyvtanulás, hogy elhanyagolják házi kötelességeiket, mert ezektől függ a család kényelme.

Ezek végzése legyőzi a hanyag és rendetlen szokásokat. Ha nem helyesbítjük a szokásokat, átmentik azokat az élet további szakaszaiba, s megfosztják a fiatalokat a hasznavehetőségtől. Alkalmatlanná teszik őket a lélekmentő munkára. Ha nem küszöböljük ki szívós iparkodással e hibákat, legyőzik majd a fiatalokat, mind a jelen, mind az örökkévalóság számára. Bátorítsuk a fiatalokat az öltözködés helyes szokásainak kialakítására. Öltözködjenek takarosan és csinosan, tartsák rendben és kijavítva ruháikat Minden szokásuk legyen olyan, hogy mások segítésére és jólétére neveljék őket.

Izráel serege külön utasításokat kapott, hogy a sátrakban, és a sátrak körül legyen minden tiszta és rendes, hogy amikor az Úr angyala átmegy a táboron, nehogy meglássa tisztátalanságukat. Az Úr figyelme tényleg kiterjedne ilyen apróságokra? Igen, kiterjed. Kijelentett tény, hogy ha az Úr meglátta volna tisztátalanságukat, nem ment volna velük az ellenség ellen. Az Úr ma is észreveszi minden tettünket. Isten, aki Izráel gyermekei idején mindent észrevett, tiszta szokásokra nevelve őket, ma sem helyesel tisztátalanságot a lakóhelyeken.

Isten a szülőkre és a tanítókra bízta ezt a kötelességet. Életünk minden tettéből lelki tanulságot vonhatunk le. Míg a test tisztaságára szoktatjuk őket, egyúttal tanítsuk őket arra is, hogy Isten elvárja tőlük Szívük tisztaságát is. Míg a szobát söprik, megtanulhatják azt is, miként tisztogatja az Úr a szíveket. Ne csukjuk be az ajtót, ablakot, légtisztító szert hagyva a szobában. Tárjunk ki ajtót, ablakot, s szorgos munkával szabaduljunk a portól. Így kell az ösztön és érzékek ablakait a mennyre nyitnunk, s kiűznünk az önzés és földiesség porát. Isten kegyelmének így kell kisöpörni a szív kamráit, s természetünk valamennyi részének így kell megtisztulni, életre kelni Isten Lelke által. A napi kötelesség hanyag és rendetlen végzése Isten feledésére, külsőséges istenfélelemre vezet, miután a valódit elveszítettük. Virrasszunk és imádkozzunk, máskülönben csak árnyékot ragadunk meg, a lényeget pedig elveszítjük.

Az élő hit húzódjék aranyfonálként lelki életünkön, az apró kötelességek teljesítésében is. Akkor rávezetjük a tanulókat a tiszta elvek megértésére, melyeknek Isten terve szerint életünk minden tettének rugóivá kell válnia. Akkor a napi munka mozzanatai olyan jellegűvé válnak, ami elősegíti a keresztény növekedést. Akkor a hitnek, bizalomnak és Jézus szeretetének létfontosságú elvei beveszik magukat a mindennapi élet legapróbb részletébe. Akkor majd Jézusra néznek, az Ő szeretete lesz szüntelen indítóokuk, éltető erőt kölcsönözve a végzett kötelességeknek. Akkor törekedni fognak az igaz életre, a reményre, mely meg nem szégyenít. Amit teszünk, tegyünk mindent Isten dicsőségére.

Diákotthonaink tanulóinak ezt mondom: Végezzétek hűségesen a házi kötelességeket. Legyetek megbízhatók az apró felelősségek teljesítésében, életerős, igaz keresztények az otthonokban. Kormányozzák keresztény elvek szíveteket és magaviseleteteket. Kövessétek a tanító minden javaslatát, de ne tegyétek szükségessé, hogy mindent elő kelljen írni. Vegyétek észre, hogy szobátok tiszta és rendese, hogy semmi se legyen sértő Isten szemében. Hogy mikor szent angyalok mennek át szobáitokon, kedvük teljék ott időzni a rend és tisztaság közepette. Ha késés nélkül, takarosan és hűen végzitek kötelességetek, akkor lélekmentők vagytok. Krisztusról tesztek tanúságot. Bebizonyítjátok, hogy Krisztus vallása elvben sem, gyakorlatban sem tesz rendetlenné, durvává, tanítóitok iránt tiszteletlenné, mert megfogadjátok tanácsaikat. A Biblia gyakorlatba átültetett vallása szeretetteljessé, figyelmessé, kötelességtudóvá tesz. Ne hanyagoljátok el az apróbb kötelességeket. Fogadjátok el Krisztus szavait jeligétekül: „Aki kicsiben hű, nagyban is az.”

Isten népe nem műveli eléggé a keresztény nyájasságot. Nem szabad elhanyagolnunk a nevelésnek ezt az ágát. Iskoláinkban se veszítsük ezt szem elől.

Tanítsuk meg tanulóinkat, hogy senki sem független részecske, hanem mindnyájan szálak vagyunk, akiknek más szálakkal összefogva kell alkotniuk a szövetet. Sehol sem oktathatjuk ezt oly hathatósan, mint bennlakó iskoláinkban. Itt minden nap olyan körülmények veszik körül a tanulókat, melyek, ha kihasználjuk őket, nagyon elősegítik jellemük társas vonásait. Módjukban áll úgy aknázni ki idejüket és lehetőségeiket, hogy kiegyensúlyozott és hasznavehető jellemük fejlődjék. Akik magukba zárkóznak és nem hajlandók baráti kapcsolatok útján mások áldására lenni, sok áldást veszítenek. A baráti érintkezések csiszolják és finomítják gondolatainkat, ismeretségeket kötnek, s barátságok fejlődnek, melyek a szívek egységét és a szeretet légkörét teremtik meg, ami a menny tetszése szerinti.

Különösen azok fejlesztik társas hajlamukat, akik már megízlelték Krisztus szeretetét. A társas érintkezéssel embereket nyerhetünk meg az Üdvözítőnek. Ne rejtsük el Krisztust a szívünkbe, ne zárjuk be féltett, szent és édes kincsként, aminek csak magunk örülünk. Ne csak azok iránt tanúsítsuk Krisztus szeretetét, akik megfelelnek Ízlésünknek. Tanítsuk fiataljainkat, hogy Krisztus példáját követve tanúsítsanak szeretetteljes érdeklődést, baráti hajlandóságot azok iránt, akik a legnagyobb szükségben vannak, még ha nem is maguk választotta barátaik ők. Krisztus mindig és mindenhol melegen érdeklődött az emberi család iránt, s a szeretetteljes istenfélelem fényét árasztotta maga körül. Tanítsuk meg a diákokat, hogy tanúsítsanak keresztény törődést, együttérzést és szeretetet ifjú társaik iránt, s igyekezzenek Krisztushoz vonzani őket. Legyen Krisztus örök életre buzgó forrás a szívükben, felüdítve mindenkit, akivel érintkeznek.

Az ilyen, szükség idején tett önkéntes, szerető szolgálat kedves az Istennek. Így, míg a tanulók iskolába járnak, ha hűek hitvallásukhoz, Isten erőtől duzzadó lélekmentői lehetnek. Mindez időt igényel. Ez azonban hasznosan töltött idő, mert a diák megtanulja, hogyan mutassa meg a világnak a keresztény magaviseletet.

Krisztus mindig készen állt barátilag az emberek közé elegyedni. Ha akár a farizeusok, akár a vámszedők lakomára hívták, elfogadta meghívásukat. Ilyenkor minden szava élet illata volt életre a hallgatóinak, mert a táplálkozás óráját a jelenlévők szükségleteihez szabott becses tanítások alkalmává tette. Így tanította Krisztus tanítványait is a helyes viselkedésre, mind a vallástalan, mind a vallásos emberek társaságában. Példát állított eléjük, hogy társas összejöveteleken beszélgetésüknek nem kell olyannak lenni, mint ilyen alkalmakkor az emberek rendszerint megengednek maguknak.

Mikor a diák az asztalnál ül, ha Krisztus él benne, szívének kincstárából tiszta és felemelő szavakat hoz elő. De ha nem él benne, akkor léhaságban, tréfálkozásokban és bohóckodásban lel kielégülést. Holott ez csak hátráltatja lelki növekedésüket, s elszomorítja Isten angyalait. Féktelen testrész a nyelv, de nem szabad annak lenni. Térítsük meg, mert a beszéd igen becses tehetség. Krisztus mindig készen áll osztania kincseit. Gyűjtsük össze e drágaköveket. Ha szólunk, ezek peregjenek ajkunkról.

A vérmérséklet, egyéni sajátosságok, vonások, melyekből a jellem fejlődik, minden, amit az otthonban gyakorolnak, később felszínre tör majd az élet összes kapcsolatában. A követett hajlamok ugyanolyan jellegű gondolatokban, szavakban és tettekben bukkannak majd felszínre. Ha az iskolacsalád minden tagja igyekszik elnyomni minden rideg, udvariatlan szót, s tisztelettel beszél mindenkivel, ha sohase feledné, hogy a mennyei családba készül, ha szent őrökkel őrizteti viselkedését, hogy el ne tévelyegjen Krisztustól, ha iparkodna, hogy minden tette annak elismerését vívja ki, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívta ki őt, akkor hatalmas tökéletesítő hatás áradna minden iskolaotthonból!

Iskoláinkban a nevelés összes ágazata közül a vallásgyakorlat a legfontosabb. Kezdhetjük azt a legünnepélyesebb, mély tisztelettel, s tegyük a lehető legvonzóbbá. Az áhítat ne legyen hosszú és unalmas, mert azt a gondolatot kelti a fiatalokban, hogy a vallás is száraz, unalmas dolgokkal azonos. Sokakat odáig vezet, hogy az ellenség oldalán álljanak ki. Az ellenséggé vált ifjak, ha helyesen tanították volna őket, a világ és a gyülekezet áldásaivá lettek volna. Ha nem bölcsen tervezik a szombati istentiszteletet, a reggeli és esti ájtatosságokat, akár otthon, akár a kápolnában, akkor Isten Lelke nem élénkíti fel azokat, s az iskola összes foglalkozásai közül a legkülsőségesebbé, a legkellemetlenebbé s legkevésbé vonzóvá, a fiatalok számára pedig a legterhesebbé válnak. Minden vallásgyakorlatot tervezzünk és vezessünk úgy, hogy ne csak hasznosak, de annyira kellemesek, hogy kifejezetten vonzók legyenek. Ha együtt imádkozunk, tartósan Istenhez kötjük a fiatalokat. Ha nyíltan és bátran megvalljuk Krisztust, ha jellemünkben szeretetét, szelídségét és alázatát ismerik fel, akkor a szentség szépsége másokat is vonzani fog.

Állítsuk mindig Krisztust az előtérbe, mint aki „tízezer közül is kitetszik” és „mindenestől fogva kívánatos”. (Ésa 5:10, 16) Úgy hirdessük és testesítsük meg Krisztust, mint aki minden gyönyörűség és kielégülés forrása, minden jó és tökéletes ajándék adományozója, minden áldás szerzője és aki köré örök életünknek minden reménysége összpontosul. A vallásgyakorlatokon hagyjuk teljes szépségükben előtűnni Isten szeretetét s a keresztény élmények örömét. Úgy mutassuk be a Megváltót, mint aki helyreállítja a bűn minden rontását.

Ennek eléréséért, kerüljünk el minden szűklátókörűséget. Őszinte, becsületes, szívből fakadó odaadásra van szükség. A tanítóknak feltétlenül buzgó, tevékeny istenfélelemre van szükségük. Erő áll rendelkezésünkre, ha elfogadjuk. A kegyelem áll rendelkezésünkre, ha megbecsüljük. A Szentlélek várva várja kéréseinket, ha a kért cél értékével arányos szívóssággal tartunk jogot a kegyelemre. Mennyei angyalok jegyzik fel minden tettünket, s virrasztanak, nehogy elmulasszanak mindenkit úgy szolgálni, hogy jellemük Krisztus képmását tükrözze, és meg is szilárduljon abban. Majd ha iskoláink vezetői értékelni fogják az így elérhető kiváltságokat és lehetőségeket, olyan munkát végezhetnek el Istenért, melyet a menny helyeselni fog.