A dániai Koppenhága Skodsborg külvárosában testvéreink kórházat alapítottak. Reménykedve, azzal a meggyőződéssel fejlesztették, hogy pontosan az Isten népének megparancsolt kötelességet végzik. Ám testvéreink javarésze nem viseli kellőképpen szívén, hogy kórházat alapítsunk az európai országokban. Azonfelül a skodsborgi kórházat vezető kedves testvéreink gyorsabban haladtak előre, mint a rendelkezésükre álló összegek indokolták volna, ezért most nehézségekkel és aggodalmakkal találják szemben magukat.

A skandináviai intézményeinket körülvevő nehézségek és veszedelmek nagyon nyugtalanítanak. Arra késztetnek, hogy felhívással forduljak népünkhöz, nemcsak krisztiániai kiadónk, hanem dán kórházunk érdekében is. Olyannak festették le előttem az ellenséget, mint aki mohón vár az alkalomra, hogy elpusztítsa intézményeinket: Isten emberiség megmentésére hivatott eszközeit. Elérie Sátán a célját? Engedjüke, hogy kicsavarja kezünkből az intézményeket, és véget vessen jótékony munkásságunknak? Mivel testvéreink hibákat követtek el, hagyjuk talán magukra őket, hogy egyedül viseljék melléfogásaik következményét? Krisztus tán így bánik velünk?

Ha valaki súlyos teherrel áll egy nehezen megmászható hegy lábánál, csüggedésekkel körülvéve és erős, vidám segítőkre szorul, gyakran sok időt vesztegettek el a bírálattal, vádaskodással és sopánkodással. Holott ez egyáltalán nem mozdít a terhen. Akikre legsúlyosabban nehezedik a nyomás, semmi szükségük a gáncsoskodásra, de meg sem érdemlik. Leghelyénvalóbb lenne, ha azokra hullana a bírálat, kiknek már előbb meg kellett volna osztani velük a terhet. De a bírálat még akkor sem helyénvaló és kétségkívül semmi haszna. Az legyen főgondunk, miként segíthetnénk a teherviselésben? Az idő aranyat ér. Túl sok forog kockán, hogy halogatni merészeljünk.

Igazságtalanság lenne azzal vádolni a skodsborgi kórház vezetőit, hogy világi nagyravágyás és dicsőségvágy tüzeli őket. A mű bővítésével csakis Isten dicsőségére törekedtek, s olyan munkát végeztek és végeznek, melynek messzemenő jó hatás van. Ott tévedtek, hogy erszényüket meghaladó beruházást végeztek, s ezzel az adóság szolgaságába hajtották fejüket. Ezért veszélyben forog az intézet jövője, és az ügy becsülete. Most ahelyett, hogy súlyosbítanánk a nehézségeket, lássunk buzgón az adósság felszámolásához.

Isten Lelke indított, hogy fújjam meg a riadót. Jaj, mily szívet tépő látvány lenne az angyaloknak, ha látnák, hogy a megújulás elvei, s a keresztény életmód szemléltetésére és terjesztésére alapított intézmények kisiklanának azok kezéből, akik remekül fel tudják azt használni Isten ügyében – és a világiak kezébe jutnának. Testvéreim, ideje szívünkre vennünk az európai intézmények sorsát, amelyek most a segítség hiánya miatt szűkölködnek. Amint Krisztus bánik velünk, bánjunk mi is úgy nehézségekkel küzdő testvéreinkkel.

Az Úr kincsei kéznél vannak, s éppen ilyen kényszerhelyzetekre bízta ránk azokat. Népünk közül, aki szereti az Isten ügyét, siessen a veszélyben forgó intézmények segítségére. Amerikai testvéreink, fogjatok össze, hogy megmentsétek intézményeinket. Különösen a Skandináviából származó amerikai testvérek tegyenek határozott lépéseket. Az itt letelepedett dán, norvég és svéd testvéreink értsék meg, hogy most kell az Úr segítségére sietniük. Az Istenben bízók, s szavában hívők, kutassák most szorgalmasan az Igét, hogy megérthessék az ezzel az üggyel kapcsolatos előjogaikat, felelősségüket és kötelességüket. Ha most megbukunk, ha nem teszünk eleget kötelességünknek Isten segítő kezeként a skandináv kiadó és kórház felkarolásával, akkor jelentős áldást veszítünk el.

Ki áll ki most az Úr mellé? Ki lesz segítő keze, ki emel a terhen teljes erejéből? Ki tanúsít olyan hitet, amely nem csügged, és nem fut zátonyra, hanem előre tőr a győzelemre? Ki fog törekedni felépíteni, amit Sátán minden erejével igyekszik lerombolni, aminek pedig erőteljes lépésekkel kell előrehaladnia? Ki teszi most meg európai testvéreivel, amit szeretne, ha hasonló körülmények között vele tennének? Ki áll készen, hogy összefogjon a szolgáló angyalokkal?

Az Úr felhívja népét, hozzanak önmegtagadó áldozatokat. Mondjunk le valamiről, amit a kényelmünkre vagy a gyönyörűségünkre akarunk megvenni. Tanítsuk gyermekeinket az igénytelenségre, és arra, hogy legyenek az Úr segítő keze áldásainak szétosztásában.

Kérlelem skandináv testvéreimet, tegyenek meg maguk is, amit tudnak. Egyesíteni fogjuk erőfeszítéseinket a szeretet és segítőkészség általatok végzett munkájában. Ha az Úr intézői összefognak, hogy gyengéd együttérzéssel helyreállítsák, gyógyítsák, hogy egészséget és jólétet hozzanak Isten eszközeinek, akkor elég gazdagság van a kezükben ehhez.

Az összeg, melyet adtok, kicsiny lehet, a szükséglethez képest, mégse csüggedjetek. Bízzatok Istenben. Tartsátok szorosan a végtelen erő kezét, s ami első pillantásra reménytelennek tűnt, másnak fog látszani. Az ötezer ember megvendégelése szemléltető példa erre. Aki öt cipóval és két hallal ötezer férfit táplált, a nőkön és gyermekeken kívül, ma is lélegzetelállító tetteket vihet véghez népéért.

Olvassuk el a beszámolót, hogyan táplált Elizeus száz embert: „Jött pedig egy férfi Baál Sálisából, és hozott az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában, de ő mondta: Add a népnek, hadd egyenek. Felelt azért az ö szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ö pedig mondta ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És eleikbe adta, és ettek, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.” (2Kir 4:4244)

Milyen figyelmesség ez Krisztustól – csodát tenni az éhség kielégítésére! Enyhítette száz prófétatanítvány éhségét, s azóta is újra – bár nem mindig ilyen feltűnő, kézzelfogható módon –, de újra meg újra megteszi, hogy ellássa az emberek szükségleteit. Ha világosabb lelki látásunk lenne, s könnyebben felismernénk Isten könyörületes, szánakozó bánásmódját népe iránt, gazdag tapasztalatra tennénk szert. Többet kellene elmélyednünk Isten csodatetteibe. Az Úr olyanokat indít jóindulatra népe iránt, akik nem csatlakoznak hozzánk az igazság elismerésében. Istennek megvannak az alkalmi emberei, mint aki élelmet hozott a prófétaiskolások számára.

Ha az Úr ránk bíz valamit, ne álljunk meg, ne kezdjünk kérdezősködni a parancs vagy engedelmességünk valószínű következményei felől. Nagyon kicsiny lehet a kezünkben lévő összeg a szükségletek kielégítésére, az Úr kezében mégis több lesz az elégnél. A szolga „eléjük tette, ettek s még maradt is, ahogy az Úr mondta.”

Nagyobb hitre van szükségünk. Tökéletesebben értsük meg Isten azokhoz fűződő kapcsolatát, kiket egyszülött Fia vérével váltott meg. Gyakoroljuk hát hitünket Isten országa fejlesztésénél.

Ne vesztegessük időnket a látható források gyérségének latolgatására, hanem használjuk a legelőnyösebben, amink van. Bár a külső látszat keveset ígér, erőkifejtésünk és Istenbe vetett bizalmunk forrásokat fakaszt. Küldjük be áldozatainkat hálaadással és imával, hogy az Úr áldja meg az ajándékokat, és sokszorozza meg, mint az ötezernek adott eleséggel is tette. Ha felhasználjuk a rendelkezésünkre álló legjobb eszközöket, Isten hatalma képesít elérnünk az élet kegyére éhező sokaságokat.

A dán és norvég testvéreink segítésénél legyünk buzgók és nemesek, s bízzuk az eredményt az Úrra. Higgyük, hogy megnöveli áldozatainkat, míg elég nem lesz ahhoz, hogy előnyös helyzetet teremtsen intézményeinknek.

A hit lelkünk karja, mellyel megérinthetjük az örökkévalóságot.

A Szentlélek által megfogalmazott egyszerű imák felszállnak a mennybe a nyitott kapun, a tárt ajtón, melyről Krisztus kijelentette: megnyitottam, és senki be nem zárhatja. Ez az imánk, Krisztus tökéletességének tömjénfüstjével vegyülve, édes illatként száll fel az Atyához, s ő majd felelni fog.

Krisztus munkásai soha ne gondolkodjanak, még kevésbé beszéljenek arról, hogy eredménytelen a munkájuk. Az Úr Jézus az eredményességük. Szentlelke legyen az ihletőnk. S amikor az Úr kezébe helyezzük magunkat, hogy az igazság közvetítői lehessünk, soha el nem fogynak a jótéteményekhez szükséges javak. Meríthetünk a gazdagságból, s elnyerhetjük a kegyet, mely nem ismer határt.