Tábori összejöveteleinken fáradozzunk a gyermekekért és a fiatalokért. Naponta tartsunk gyermekistentiszteletet vagy bibliaóvodát az arra képzett tanítók irányítása alatt. Egyszerű szavakkal tanítsuk őket mind a Bibliából, mind a természetből. Óvodai módszerek és természetből vett szemléltető oktatások nagyban elősegítik a kicsinyek érdeklődésének felkeltését. Némely tábori összejövetelünkön naponta kétszer is gyermekistentiszteletet tartanak. A reggeli tanulás órája után, ha kellemes az időjárás, a tanítók és a gyermekek hosszú sétára mennek. Majd séta közben megállnak a folyóparton, vagy füves mezőn és röviden tanítanak a természetből. Az ilyen leckékből taníthatjuk a gyermekeket Krisztus példázataira. Az igazság akkor úgy megmarad a fejükben, mint a biztos helyre bevert szög.

A gyermekekért végzett munkánkban ne csak az legyen a célunk, hogy műveljük és szórakoztassuk őket, hanem törekedjünk megtérésükre is. Kérjük Isten áldását az elvetett magra, s hogy a Szentlélek meggyőző ereje ragadja meg a kicsinyeket. Ha gyakoroljuk az Istenbe vetett hitünket, akkor el is tudjuk vezetni őket Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűnét.

Az Úr családjának ifjabb tagjai szempontjából ez óriási horderejű tevékenység. Ezeken az istentiszteleteken azok a gyermekek is sok mindent tanulhatnak, ami később segítségükre lesz, akik a családi körükben keresztény tanításnak örvendeznek. Ha Krisztus egyszerűségével tanítjuk a gyermekeket, akkor be is fogadják az ismeretet, s mikor visszatérnek családi körükbe, drágaköveket hoznak elő szívük kincsesházából.

Adjunk a fiataloknak lehetőséget, hogy jártasabbak legyenek Isten szavában. Tegyük érthetővé előttük a Biblia igazságát. Az igazságban jártasok kutassák velük az Írásokat. Olyan lesz ez, mint a jó földbe ültetett mag.

A gyermekeknek és fiataloknak tartott ilyen összejövetelekre, ha helyesen vezetjük őket, sokan eljönnek majd, akik nem a mi hitünket vallják. Az összejövetelen hallott tanításokat pedig otthon is elismétlik. A gyermekeken át elérhetjük a szülőket. Ausztráliában az ilyen istentiszteletek sok jó eredményt értek el a tábori összejöveteleken.

A következő rész rövid beszámoló az ausztráliai tábori összejöveteleknek e terén végzett tevékenységéről, amint az egyik résztvevő leírta:

„Az első szombaton csoportokba és osztályokba szerveztük a gyermekeket, s a tanítók munkához láttak. Először hat gyermek volt az iskola osztályában, s vagy tizenöt az óvodában. Mikor a környékbeli gyermekek meghallották, hogy összejöveteleket tartunk számukra, kezdtek eljárni, s mindennap jó pár új gyermek jött el az osztályokba. Az átlagosan napi nyolcvanszáz külső gyermek vett részt, vasárnap pedig ennél is többen. A legtöbb gyermek nagyon rendszeresen jelent meg. Ugyanaz a komolyság, figyelem és rend jellemezte a gyermekek összejövetelét, mint az idősebbeknek tartott igeszolgálatot. Úgy rendeztük mind a tanulás, mint az általános ismétlő gyakorlatokat, hogy a gyermekek tevékenyek is voltak, és tanításokat is hallottak. Így hamar otthon érezték magukat, s érdeklődésüket bizonyította, hogy készségesen részt vállaltak a munkából.

Minden lecke közös reggeli áhítattal kezdődött, amit osztályonként való tanulás követett. Végezetül pedig mindnyájan rövid ismétlésekre és éneklésre gyűltek össze. A reggeli áhítaton az énekima után az aranyszöveg és az előbb fejből megtanult aranymondások kikérdezése következett, hol kórusban, hol meg egyénenként, olykor mindkettő. Rövid, alkalomhoz illő versolvasás vagy szavalás következett, amit az a gyermek adott elő, aki előzőleg vállalkozott rá. A gyermekek a Szentírás ábécéjét tanulták és mondták el fejből, mindenik a maga választotta betűjét vagy versét. Otthon választották ki s tanulták meg a verseket, s ezek a gyermekekre rótt kötelességek további serkentésnek bizonyultak, hogy másnap is eljöjjenek, s rendszeren eljárjanak.

Az ismétléseken a készséges feleletek bizonyították, hogy nagyon érdekelte őket az osztályok tevékenysége, s hogy számos becses igazság talált utat a gyermekek értelmébe és szívébe. Amikor hazatértek, a szülők kellemes meglepetéssel hallották tőlük az egész leckét. Sok szülő – ki így, ki másképp – kifejezte nagyrabecsülését a gyermekekért végezett munkánkért, és sajnálták, hogy az összejövetelek oly hamar véget értek.

Néhány vasárnapiskolai tanító is részt vett az összejöveteleken. Kifejezésre juttatták nagy tetszésüket, s hogy nekik is javukra vált e tevékenységünk. Néha a szülők is eljöttek a gyermekekkel, s a hallottak ugyanúgy érdekelni látszottak őket, mint a kicsinyeket. Mások, bár nem értettek egyet nézeteinkkel, mégsem sajnálták a fáradságot. Takarosan öltöztették gyermekeiket és megengedték, hogy eljárjanak hozzánk. Némely szülő megjegyezte, hogy nem tudják mit műveltünk gyermekeikkel, de bizonyos, hogy el akarnak járni s vissza sem tudják tartani őket. Némelyik gyermek messziről járt el, s minden okunk megvan azt hinni, hogy a vetett magból sok hullt jó földbe.”

Nem lenne szabad magukra hagynunk az összejöveteleken vetett magokat, hogy gondozás hiánya miatt elpusztuljanak. Sok szülő örülne, ha a tábori összejövetel után is folytatnánk a tanítást. Örömmel íratnák be gyermekeiket olyan iskolába, ahol ilyen elveket tanítanak és gyakorolnak. Ha már felkeltettük a szülők és gyermekek érdeklődését, ragyogó lehetőség nyílik az iskolaalapításra, ahol folytatnák a tábori összejövetelen megkezdett munkát.

S mikor híveket nevelünk, és gyülekezetet alapítunk, ott az ilyen iskola értékes lesz a mű állandóságának és szilárdságának elősegítésére. Az új területeken a munkások ne tartsák megengedettnek, hogy elhagyják munkamezejüket, míg elő nem teremtették a szükséges berendezéseket a gondoskodásuk alatt álló gyülekezetek számára. Nemcsak hogy szerény imaházat kellene építeni, hanem meg kellene tenni a szükséges lépéseket az állandó gyülekezeti iskola megalapítására.

Az Úr világosan elém tárta az ügyet. Láttam a különböző helyeken a hívők csoportjának megalakulását és az imaházak építését. Az újonnan megtértek szívesörömest segédkeztek, akiknek volt miből, javaikkal támogattak. Az Úr termet mutatott meg nekem az iskola számára a gyülekezet alagsorában, de a föld színe felett, ahol Isten szavának igazságaira nevethetnénk a gyermekeket. Ezekre a helyekre megszentelt életű tanítókat választottak. Nem sokan jártak az iskolába, de örömteli kezdet volt ez is.

Amint terjedt e tevékenység, hallottam a gyermekek és a szülők hangját. Ezt énekelték:

„Ha az Úr nem építi a házat Az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, Az őr hiába őrködik fölötte.”

Dicsérd lelkem az urat Áldom az Urat, amíg élek Dicsőítem az Istent, ameddig vagyok. Ne építsetek a nagyokra, az emberre, Aki nem tud segíteni!

Dicsérjétek az Urat a mennyből, Dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, Dicsérjétek égi seregek! Dicsérjétek, nap és hold, Dicsérjétek fénylő csillagok!”

(Zsolt 12:71; 146:13; 148:13)

Városrólvárosra terjedt a gyülekezetek alakítása, az imaházak és iskolák építése. A hívők minden helységben közösen, kitartóan igyekeztek, s az Úr velük tevékenykedett, hogy növessze erőit. Nyomdát is alapítottak, hogy kiadják az igazságot.

Ez a feladat vár Amerikában, Ausztráliában, Európában, s bárhol, ahol csoportok térnek az igazsághoz, imaházra van szükségünk. Iskolák kellenek, ahol bibliaoktatásban részesíthetjük a gyerekeket. Az iskolára ugyanolyan nagy szükség van, mint az imaházra. Az Úrnak vannak emberei, akik azonnal megalapítják az iskolát, ha a többiek tettek már valamit, hogy elkészítsék előttük az utat.

Olyan környéken, ahol kevés a hívő, fogjon össze kéthárom gyülekezet, s emeljen szerény épületet egyházi iskolánk számára. Valamennyien vegyék ki részüket a költségekből. Nagyon itt az ideje, hogy a szombattartók elkülönítsék gyermekeiket a világiak társaságától, s a legeslegjobb tanítók keze alá adják őket, akik a Bibliát teszik mindennemű tanulmány alapjává.