Mikor Krisztus végigtekintett a köréje gyűlt sokaságon, „könyörületességre indult, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélküli juhok”. Látta a körülötte szorongók betegségét, bánatát, szükségletelt és nyomorát. A látvány emlékeztette őt az egész világ szükségleteire és bajaira. Ott látta az összes rétegekben azokat, akik pontosan azokra az áldásokra vágytak, melyeket hozni a világra jött. Olyanokat látott, akiknél csak kegyelmének ismerete hiányzott, hogy országának alattvalóivá váljanak. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9:3638)

Ma is erre van szükség. A világ várja a munkásokat, akik Krisztus módjára fáradoznának a szenvedőkért és a bűnösökért. Valóban rengeteg embert kell elérnünk. Tele a világ betegséggel, szenvedéssel, gyötrelemmel és bűnnel. Telve a segítségre szorulókkal: gyengékkel, tehetetlenekkel, tudatlanokkal és nyomorultakkal.

Az egyházak, vallásos intézmények, és hitvalló keresztény családok ellenére sok fiatal a pusztulás ösvényét választja. Mértéktelen szokásokkal, bűnös étvágyaik kielégítésével betegséget hoznak magukra. S a bűnös kívánságok kielégítéséhez szükséges pénz iránti kapzsiságuk miatt becstelenségekbe keverednek. Megrontják egészségüket és a jellemüket. Elidegenedtek Istentől, és a társadalom is kivetette őket. Ezek a szegények azt gondolják, hogy nincs reménységük sem erre, sem az eljövendő életre. A szülők szíve vérzik értük. Az emberek reménytelennek tartják őket. Isten mégis szánakozó gyengédséggel tekint rájuk. Ismeri a körülményeket, melyek a kísértésben való elbukásra vezettek. Az ilyenek megkövetelik fáradozásunkat.

Közel és távol vannak olyanok, nemcsak ifjak, de az összes életkorukat taposók, akik szegénységben és szorongásban, bűnbe süllyedten és bűntudattól lesújtottan élik életüket. Isten szolgáinak feladata az ilyenek felkutatása. Imádkozzanak velük és értük, s vezessék őket lépésrőllépésre az Üdvözítőhöz.

Nem egyedül azok élnek nyomorúságban, nemcsak azok szorulnak segítségre, akik nem ismerik el Isten követelményeit. Manapság, mikor önzés, kapzsiság és elnyomás uralkodik, Isten igaz gyermekei közül is sokan szükséget és háborúságot szenvednek. Igénytelen, nyomorúságos helyeken, nélkülözéstől, betegségtől, bűntudattól körülvéve sokan hordozzák türelmesen terhüket. S próbálják megnyugtatni a körülöttük élő reményvesztett és bűnsújtotta embereket. A gyülekezetek és lelkészek sokról alig tudnak, mégis, a sötétség közepette az Úr ragyogó világosságai ők. Az Úr különösen szívén viseli őket. Felhívja népét, legyenek segítő kezek az ilyen emberek szükségleteinek enyhítésére. Ahol gyülekezetünk van, szenteljünk különös figyelmet e csoport felkutatására és szolgálására.

Míg a szegényekért fáradozunk, ne feledjük a gazdagokat se, akiknek lelke ugyanolyan becses az Úr szemében. Krisztus mindenkiért tevékenykedett, aki kész volt meghallgatni szavát. Nemcsak a vámszedőt és kivetettet kereste meg, hanem a gazdag s művelt farizeusokat, zsidó nemeseket és római kormányzót is. Fáradozzunk a gazdagokért Isten szeretetével és félelmével. A gazdag gyakran gazdagságában bízik, s nem él a fenyegető veszély tudatában. Az Úr által az emberekre bízott világi javak gyakran súlyos kísértések forrásának bizonyulnak. Ezreket vezetnek bűnös kielégülésekre, melyek megerősítik őket a mértéktelenség és vétkek szokásaiban. Az ínség és bűn nyomorult áldozatai között gyakran találunk elszegényedett gazdagokat. A világ szennyezettsége, az erős italok, a test bujaságának kielégítése sokféle hivatású és állású embert győzött már le. Elestek a kísértésben. Míg az elbukottak felkeltik szánakozásunkat, és segítségünket igénylik, nem kellenee ugyanazt a figyelmet szentelnünk azokra, akik ugyan még nem szálltak alá a mélységbe, de arra az ösvényre helyezik lábukat? Ezrek foglalnak el köztiszteletnek örvendő és fontos állásokat, akik olyan szokásokat engednek meg maguknak, melyek tönkreteszik a testüket és lelküket. Nem kellene hát a legkomolyabban igyekeznünk felvilágosítani őket?

Az örömhír lelkészei, államférfiak, írók, a gazdagok és tehetségesek, a nagy üzleti képességű és hatalmas emberek forognak halálos veszedelemben, mert nem látják be, hogy mindenben szigorúan mértékletesek legyenek. Rászorulnak, hogy felhívjuk figyelmüket a mértékletesség elveire, nem szűklátókörűn és nem előírva, hanem annak fényében, hogy mi Isten szándéka az emberiséggel. Ha így eléjük tárnánk az igaz mértékletesség elveit, a műveltebb osztályok számos tagja felismerné értéküket, és szívesen elfogadná azokat.

A gazdagok különösen másik veszélynek vannak kitéve. Ez is az egészségügyi hittérítő munkaterülete. Sok jómódú ember van a világon, akik soha le nem alacsonyodnának a gonoszság közönségesebb formáihoz, a gazdagság szeretete mégis pusztulásba vezeti őket. Világi kincseik lekötik őket, így érzéketlenek Isten követelményei és embertársaik szükségletei iránt. Ahelyett, hogy mint Isten által rájuk bízott talentumot Isten dicsőségére és embertársaik felemelésére fordítanák gazdagságukat, csak kielégülésük és dicsőségük eszközének tartják. Házat ház után, földet föld után vásárolnak össze, fényűzéssel zsúfolják tele házukat, míg az utcákat a nyomor járja, s körülöttük az emberek szükséget látnak, és bűnözésnek, betegségnek, halálnak esnek áldozatul. Akik így a maguk szolgálatára fordítják életüket, nem Isten, de az ellenfél jellemvonásait fejlesztik magukban.

Az ilyeneknek az örömhírre van szükségük. Arra, hogy az anyagiak hiábavalóságáról a tartós gazdagság értékére tereljük figyelmüket. Meg kell tanulniuk az adás örömét, s azt az áldott életet, melyben Isten munkatársaivá lehetünk.

Gyakran őket a legnehezebb megközelíteni. Krisztus azonban lehetőséget ad, hogy elérhessük őket. A legbölcsebb, legmegbízhatóbb, legreményteljesebb szívű munkások kutassanak utánuk. Az isteni szeretetből született bölcsességgel és viselkedés művészetével, azzal a finomlelkűséggel és előzékenységgel, mely kizárólag abból támad, ha Krisztus él valakiben – így fáradozzanak ezekért, akik a földi kincsek csillogásától nem látják meg a mennyei kincsek dicsőségét. Tanulmányozzák velük a Bibliát, töltsék meg szívüket szent igazságokkal. Olvassák el a gazdagok előtt Isten szavait: „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, aki bölcsességül lett nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul.” „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorolok a földön, mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” „Akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (1Kor 1:30; Jer 9:2324; Eféz 1:7; Fil 4:19)

Nem tartják majd tolakodásnak a Krisztus lelkületével hirdetett felhívást. Sokakra mély benyomást tesz a magasabb osztályokban.

Bölcs és szeretetteljes fáradozással sok gazdagot rá lehet ébreszteni Isten iránti kötelességére és arra, hogy majd felelősségre vonják őket. Ha félreérthetetlenül megmondjuk nekik, hogy Isten, mint képviselőitől elvárja tőlük, hogy enyhítsenek az emberek szenvedésén, sokan hallgatnak majd a szóra, s szeretettel adják javaikat a szegényeknek. Ha így eltereljük gondolkodásukat az önzésüktől, sokakat rávezethetünk, hogy Krisztusnak adják át magukat, örömmel egyesítik tekintélyüket és javaikat jótékonyan az alázatos hittérítővel, aki megtérésüknél Isten eszköze volt. Földi kincsük helyes felhasználásával „kincset gyűjtenek a mennyben, ahol se moly, se rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be, és nem lopnak”. Biztosítják maguknak a bölcsességajánlotta kincset, maradandó kincset és igaz tetteket.

Életünket figyelve az emberek véleményt alkotnak Istenről és Krisztus vallásáról. Aki nem ismeri Krisztust, arra van szüksége, hogy szüntelenül jellemének magasztos, nemes elveit lássa maga előtt azok életében, akik ismerik őt. E szükséglet kielégítésére vigyük Krisztus szeretetének fényét az előkelők és az egyszerűek, a gazdagok és szegények otthonaiba. Ez az orvoshittérítő magasztos kötelessége és dicső kiváltsága.

„Ti vagytok a föld sója” – mondta Krisztus tanítványainak, s ezzel mai munkásaihoz is szólt. Ha só vagy, megmentő tulajdonságaid vannak, és jellemed erényei is megmentő hatást gyakorolnak.

Ha valaki a bűnök legmélyére süllyedt is, meg lehet menteni. Sokan elveszítették az örök valóságok tudatát, elveszítették Istenhez való hasonlóságukat. Alig sejtik, vane megmenthető lelkük, vagy se. Istenben nem hisznek, emberben nem bíznak. Mégis értékelik a szeretet és segítőkészség gyakorlati tetteit. Ha látnak valakit, aki nem földi dicséret vagy jutalom reményében jár el a nyomorult családokba, szolgálja a betegeket, táplálja az éhezőket, ruházza a mezítelent, s gyengéden ahhoz irányít mindenkit, aki szeretetének és szánalmának az ember csupán hírnöke, ha ezt látják, megérinti valami a szívüket. Kiserken a hála. Éled a hit. Látják, hogy Isten törődik velük, s készek odafigyelni, ha megnyitják előttük Igéjét.

A helyreálltás műve sok türelmes fáradozást igényel. Ne tárjunk eléjük szokatlan, meglepő tanításokat, hanem mikor segítjük őket, elmondhatjuk nekik a jelen igazságot. Férfiaknak, nőknek és fiataloknak tudomásul kell venni Isten törvényét, s a törvény messzemenő követelményeit. Nem a vesződséges élet, a kemény munka, a nincstelenség, hanem a bűn, Isten törvényének megszegése alacsonyítja le az embert. A kivetettek és elaljasodottak megmentésére tett erőfeszítések hiábavalónak bizonyulnak, ha nem véssük értelmükbe és szívükbe Isten törvényének követelményeit, s az Isten iránti hűség szükségét. Isten semmi feleslegeset sem rendelt el, hogy magához kösse az emberiséget. „Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet, Az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemet.” „Ajkad Igéjével elkerültem az erőszakosok ösvényét.” (Zsolt 19:89; 17:4)

Angyalok segédkeznek az elesettek helyreállításában, visszahozni őket ahhoz, aki életét adta megváltásukért. A Szentlélek közreműködik az emberi eszközökkel az emberek szívén, hogy a bűn feddésével s az igazságosság és ítélőképesség felélesztésével visszaállítsa az erkölcsi erőt.

Mikor Isten gyermekei ennek a tevékenységnek szentelik magukat, sokan megragadják a megmentésükre kinyújtott kezet. Bűnös utjaik elhagyására késztetik őket. A megmentettek némelyike a Krisztusba vetett hit által magas tisztségbe emelkedik, s felelősséget bíznak rájuk a lelkek megmentésének munkájában. Ők tapasztalatból ismerik azok szükségét, akikért fáradoznak. Tudják, hogyan segíthetünk rajtuk, s milyen eszközökkel lehet legjobban megnyerni a pusztulókat. Tele vannak hálával az elnyert áldásokért, szívüket feléleszti a szeretet, s erejük szilárd lesz azok felemelésére, akik a maguk erejéből fel nem kelhetnek. A Bibliát veszik irányítóul, segítségül, vigasztalóul pedig a Szentlelket. Így új pálya tárul eléjük. Az ilyen munkássereghez csatlakozók, ha tudással fegyverezzük fel őket, kiképezve a lelkek megmentésére, azok munkatársaivá válnak, akik elvitték hozzájuk az igazság világosságát. Így dicsőül meg Isten, igazsága így halad előre.

Nem annyira a szószékről hangzó tanítás, hanem a gyülekezet élete győzi meg a világot. A lelkész hirdeti az evangélium elméletét, az örömhír hatalmát azonban a gyülekezet gyakorlati istenfélelme bizonyítja.