Tábori összejöveteleinken ne várjuk el, hogy egykét munkás végezze az összes igehirdetést, és a Bibliából az összes tanítást. Időnként több jó eredményt érhetünk el, ha több csoportra osztjuk fel a nagy gyülekezetet. Így aki a bibliai igazságokat tanítja, közelebb kerülhet az emberekhez, mint a nagy gyülekezéseken lehetséges.

Tábori összejöveteleinken sokkal több az igehirdetés, mint kellene. Ez súlyos terhet ró az igehirdetőkre, ezért sok mindent elhanyagolunk, ami figyelmet igényel. Észrevétlenül haladunk el sok apró dolog mellett, ami gonoszságok előtt nyitja meg az ajtót. Megfosztjuk lelkészeinket lelki erejüktől, valamint az elmélkedéshez és imához szükséges időtől, hogy Isten szeretetében tartsák meg lelküket. S mikor egymásra halmozzák a sok előadást, az embereknek nincs idejük megemészteni a hallottakat. Gondolataik összekavarodnak, az igeszolgálatok pedig terhesnek és fárasztónak tűnnek előttük.

Kevesebb előadásra és több tanításra van szükség. Vannak, akik több határozott világosságot kívánnak, mint amit az igehirdetéseken hallanak. Másoknak több időre van szükségük, hogy megemésszék a hirdetett tételeket. Ha kissé érthetőbbé tudnánk tenni számukra az igazságot, akkor megértenék, megragadnák, s olyan lenne, mint a biztos helyre vert szög.

Tudtomra adták, hogy összejöveteleinknek érdekesebbé és eredményesebbé kell válniuk. Láttam, hogy a véghez közeledve kevesebb lesz az igehirdetés, és többet tanulmányozzák a Bibliát. Kis csoportok gyűlnek majd össze mindenfelé a táborhelyen, Bibliával a kezükben, s másmás munkás vezeti majd őket a kötetlen, megbeszélésszerű Szentírás tanulmányozásban.

Ez volt Krisztus módszere, amikor a tanítványokat tanította. Ha nagy tömeg gyűlt a Megváltó köré, akkor a sokasággal együtt tanította a tanítványokat. A beszéd után a tanítványok elvegyültek a tömegben, s elismételték Krisztus tanítását. A hallgatók gyakran rosszul alkalmazták Krisztus szavait. A tanítványok idézték a Szentírás tanítását, és amit Krisztus tanított az Írásokról.

Ha valakinek az a meggyőződése, hogy Isten igehirdetőnek hívta el, ha megalázza magát, s Krisztustól tanul, igaz tanítóvá válhat. A tábori összejöveteleken arra van szükség, hogy a Szentlélek keltse életre az igehirdetőket. A gyakorlati vallásosságra tanításban kevesebb kioktatás kell, és több tapintat. Véssétek azt az emberek értelmébe, hogy Krisztus üdvösséget jelent a benne hívőnek. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Magasztos tárgyak ezek, melyeken az örömhír szolgája elidőzhet. Krisztus mondta: „Aki énbennem hisz, örök élete van annak.” (Jn 3:16; 6:47)

Ha az igehirdető ajkát megérintette az oltárról vett parázs, akkor Jézust fogja hirdetni, mint a bűnös egyedüli reményét. Mikor a szónok szívét megszentelte az igazság, tanításai kézzelfogható valóságok lesznek, mind magának, mind másoknak. Hallgatói tudni fogják, hogy Istennel jár s buzgó, hathatós imával húzódott közelebb hozzá. A Szentlélek vette hatalmába, érzékelte az éltető mennyei tüzet, s lelki emberekkel lelkieket tud megvitatni. Hatalmat kap, hogy lerombolja Sátán erődjeit. Amikor Isten szeretetét hirdeti, megtöri a szíveket és sokan érdeklődni fognak: „Mit kell tennem, hogy eljussak az örök életre?”