St. Helena, Kalifornia,

1903. január 5.

Battle Creek-i testvéreinkhez

Ma kaptam levelet Daniells véntől az Advent Szemle és a Szombat Hírnök kiadóját elpusztító tűzről. Nagyon elszomorít, ha a mű súlyos veszteségére gondolok. Tudom, nehéz időszak ez a vezető testvéreknek és a kiadó alkalmazottainak. Ami titeket, engem is lesújt. De a szomorú hír nem ér meglepetésként, mert éjjel látomásban angyalt láttam kinyújtott, lángoló karddal Battle Creek fölött állni. Egyik nap tollal a kezemben, elájultam, s láttam, hogy a tüzes kard erre, majd arra irányul. Szerencsétlenséget szerencsétlenség látszott követni, mert azok elgondolásai, akik magukat törekedtek felmagasztalni és dicsőíteni, meggyalázzák Istent.

Reggel buzgón imádkoztam, hogy az Úr vezesse rá a Szemle és a Hírnök kiadójában dolgozó testvéreket, hogy szorgalmasan kutassák, hol is vették semmibe Isten sok üzenetét.

A múltkoriban a Szemle kiadójában a testvérek tanácsomat kérték további épület emelése felől. Azt feleltem, hogy kiszabták a bővítést kívánó testvérek jövőjét. Ha látnák, mi következik Battle Creekre, nem érdeklődnének további épület emelése felől. Isten azt mondta: „Megvetették szavamat. Rommá, rommá, rommá teszem azt.”

Az 1901-ben Battle Creeken tartott Világértekezleten az Úr bizonyítékát adta népe előtt, hogy megújulást vár tőlük. Meggyőzte az értelmeket, megérintette a szíveket, ők mégsem végeztek alapos tisztogatást. Ha a konok szívek akkor bűnbánattal törtek volna meg Isten előtt, hatalma olyan megnyilvánulásainak lettünk volna tanúi, amilyet ember még nem látott. De nem tisztelték Istent. Nem engedelmeskedtek Lelke bizonyságtételeinek. Nem váltak meg tetteiktől, amelyek ellenkeztek az igazság és a méltányosság elveivel. Holott ezt mindig fenn kell tartanunk az Úr művében.

Aki az utasításokat adja népe számára, többször elismételte előttem az efézusi és a sárdisi gyülekezeteknek szóló üzenetet. „Az efézusi gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradtságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket: És terhet viseltél, és béketűrő vagy, az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, s az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” (Jelenések 2:1–5)

„A sárdisi gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz és erősítsd meg a többieket, akik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jelenések 3:1–3)

A figyelmeztetések beteljesedései szemünk előtt játszódnak le. Soha írás pontosabban be nem teljesedett, mint ez.

Az emberek emelhetik a lehető legtűzbiztosabb épületeket, de Isten kezének érintése, a mennyből jövő egyetlen szikra elsöpri minden menedéküket.

Megkérdezték tőlem, adok-e tanácsot. Már többször közöltem az Istentől jött tanácsot, remélve, hogy megakadályozza a Battle Creek fölött lebegő tüzes kard sújtását. Most, amitől tartottam, bekövetkezett. Megjött a Szemle és a Hírnök leégésének a híre. Mikor a hír meg érkezett, nem lepődtem meg. Semmi mondanivalóm sem volt. A figyelmeztetések, melyeket időről időre továbbítanom kellett, nem érték el hatásukat, csak még keményebbé tették hallóit. Most csak annyit mondhatok: sajnálom, oly igen sajnálom, hogy be kellett következnie a csapásnak. Elég világosság érkezett. Ha követtük volna, nem lenne szükség többre.

Népünknek, a lelkészeknek és a gyülekezet tagjainak ezt az utasítást kell átadnom: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz” – mert igehirdetőink és népünk közül sokan idegen ösvényeken járnak –, „s könyörül rajta, és Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” (Ésaiás 55:6,7)

Legyünk éberek mindnyájan. Az ellenség a sarkunkban jár. Le-gyünk éberek, őrködjünk kitartóan, nehogy valamely gondosan ál-cázott mesteri csapda készületlenül érjen. A könnyelműek és közönyösek vigyázzanak, nehogy úgy jöjjön el az Úr napja, mint az éj leple alatt a tolvaj. Sokan letérnek az alázat ösvényéről, lerázzák Krisztus igáját, és idegen ösvényeket taposnak. Megvakulnak és megzavarodnak, és elhagyják az Isten városába vezető keskeny utat.

Aki nem virraszt, nem lehet boldog keresztény. A győzőnek virrasztania kell, mert Sátán megfeszíti minden erejét, hogy világi bonyodalmakkal, tévedésekkel és babonasággal magának nyerje meg Krisztus követőit. Nem elég elkerülnünk a riasztó veszélyeket és a veszedelmes, következetlen lépéseket. Szorosan Krisztus oldala mellett kell haladnunk az igénytelenség és áldozathozatal ösvényén. Ellenséges területen járunk. Akit a mennyből kivetettek, nagy hatalommal száll le. Foglyul igyekszik ejteni a lelkeket. Ha nem vigyázunk szüntelenül, áldozatul esünk számtalan ámításának.

A tanítványok Getsemáne-kerti tapasztalata tanulságot rejt Isten mai népe számára. Jézus a Getsemánéba ment imádkozni, s magával vitte Pétert, Jakabot, és Jánost. Így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig; maradjatok itt, és vigyázzatok. Kevéssé előre menvén, a földre esék és imádkozék, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Azután visszatére, és aludva találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.” (Márk 14:34–38)

Olvassátok figyelmesen. Ma is sokan alszanak, akár azon az éjszakán a tanítványok. Nem virrasztanak és imádkoznak, hogy kísértésbe ne essenek. Olvassuk el és tanulmányozzuk Isten szavának e részét, mely különleges tanítást rejt magában Isten népét a mai, utolsó napokban fenyegető veszélyekről.

Éles, megszentelt értelemre van szükségünk. Nem szabad egymás ellen, vádaskodásra és kárhoztatásra használnunk eszünket, hanem az idők jeleinek felismerésére. Minden féltett dolognál jobban őrizzük meg szívünket, hogy hitünk hajótörést ne szenvedjen. Sokan, akik valamikor szilárdan hittek az igazságban, hanyaggá váltak lelki jólétük iránt, és a legkisebb ellenállás nélkül áldozatul esnek Sátán jól kiagyalt cselszövéseinek. Ideje, hogy népünk a félreesőbb helyekre vigye családját a városokból, mert a fiatalokat – az idősebbeket is –csapdába ejti, és fogságba hurcolja ott az ellenség.

1903. január 7.

Mindnyájan nagyon elszomorodtunk az ügyünket ért szörnyű veszteség hírén, mikor a Szemle és a Hírnök hivatala leégett. Egyetlen évben legnagyobb intézményünk közül kettőt emésztettek meg a lángok. A későbbi súlyos szerencsétlenség híre mély gyászba borított minket, de az Úr engedte meg, s nem lenne szabad panaszkodnunk, hanem inkább megtanulnunk, amire az Úr tanítani akar.

Nem szabad napirendre térnünk a Szemle és a Hírnök épületének pusztulása, mint jelentéktelen ügy fölött. A kiadó alkalmazottai tegyék fel maguknak a kérdést: „Megérdemlem-e a leckét? Mennyiben jártam az Így szól az Úr ellen, mivel érdemeltem meg ezt a leckéztetést? Engedelmeskedtem-e a küldött figyelmeztetéseknek és feddéseknek, vagy a magam feje után jártam?”

A szíveket vizsgáló Isten hadd feddje meg a tévelygőt. Hajoljatok meg alázatosan és töredelmesen előtte. Valamennyien vessétek félre az önelégültséget és önhittséget, valljátok be s hagyjátok el minden bűnötöket. A Megváltó nevében kérjétek Isten bűnbocsánatát. Az Úr kijelenti: „Aki hozzám jön, azt (semmi körülmények között) ki nem vetem.” (János 6:37) S akik őszintén elébe állnak, azoknak megbocsát, igazzá teszi őket, és hatalmat ad, hogy Isten fiaivá váljanak.

Kérem Istent, hogy akik ellene szegültek a ténynek és bizonyítéknak, akik nem voltak hajlandók hallgatni Isten figyelmeztetéseire, értsék meg a fölszólítást, hogy térjenek az Úrhoz szívük teljes szándékával. Hát nem értik, hogy Isten nem tréfál velük? Nem elpusztítani, hanem megmenteni igyekszik életüket. A közelmúlt rombolása idején kegyelmesen megőrizte az alkalmazottak életét, hogy mindenki eszébe vehesse, hogy Isten dorgálja őket nem embertől, hanem fölülről származó üzenettel. Isten népe eltávolodott tőle, nem követték utasításait, ezért közel jött hozzájuk fenyítésével, de életet még sem oltott ki. Egy lelket sem ragadott el a halál. Az Úr mindenkit életben hagyott, hogy elismerjék a hatalmat, mellyel senki vitába nem szállhat.

Magasztaljuk az Urat, amiért gyermekeinek élete becses előtte. Levághatta volna engedetlenségükben és önteltségükben az alkalmazottakat. Mégsem tette! Így szólt: „Még egy lehetőséget adok nekik. Hagyom, hogy a tűz szóljon hozzájuk, s meglátom, ellenkezni fognak-e gondviselésem tettével. Megpróbálom őket tűzzel, hogy lássam, megtanulják-e, amire tanítani kívánom őket.”

Mikor a Battle Creek-i kórház elpusztult, Krisztus közbevetette magát, hogy megvédje a férfiak és nők életét. A pusztítással Isten fölhívta népét, hogy térjenek vissza hozzá. A Szemle és a Hírnök hivatalának pusztulásával, és az életek megkímélésével másodszor is kérleli őket. Azt kívánja, lássák be, hogy a végtelen Isten csodatevő hatalma munkálkodott az életmentésben, hogy minden alkalmazott bűnbánatot tarthasson és megtérhessen. Isten mondja: „Ha hozzám térnek, visszaadom nekik az üdvösség örömét. De ha továbbra is a maguk útján járnak, még közelebb jövök hozzájuk, s büntetés éri a családokat, akik állítják, hogy hisznek az igazságban, de nem cselekszik azt, s nem félik, és nem rettegik az Urat, Izráel Istenét.”

Mindenki vizsgálja meg magát, vajon ép-e a hite? Isten népe tartson bűnbánatot, térjen meg, hogy mikor eljön az Úrtól a felüdülés ideje, eltörölhesse bűneiket. Vizsgálják meg magukat, vajon elhagyták-e az Isten által kijelölt utat, vajon elmulasztották-e megtisztítani lelküket az Isten tanácsai iránti engedelmességgel.