Cooranborg, New South Wales,

1898. jan. 18.

Örülök, hogy az Úr kegyelmesen újra meglátogatja a gyülekezetet. Remeg a szívem, ha arra gondolok, hogy hányszor jött már be, s munkálkodott a gyülekezetben. De miután a közvetlen hatás elmúlt, felejtjük Isten könyörületes bánásmódját. A menny könyveibe büszkeséget és lelki közönyt jegyeztek be. Akiket Isten gazdag könyörületével látogatott meg, hitetlenségükkel meggyalázzák Üdvözítőjüket.

A Megváltó gyakran eljött hozzátok Battle Creekre. Olyan bizonyos ez, minthogy Jeruzsálem utcáit rótta, lelki élet leheletét vágyva lehelni a csüggedtekbe és halálukon levőkbe. A városok, melyeket oly igen megáldott jelenlétével, bocsánatával, s gyógyításának ajándékaival, nem fogadták be őt; s Battle Creek a viszonzatlan szeretet ugyanolyan nagy, sőt nagyobb bizonyítékát kapta. Az Úr elárasztotta gyülekezetét javakkal és áldásokkal. Elküldte szolgáit a bűnbocsánat és igazságosság üzenetével, hogy bőkezűen adjanak belőle annak, aki kész befogadni azokat.

Jeruzsálem példájából láthatjuk, mi lesz a gyülekezet sorsa, ha elveti az Isten-adta világosságot, s nem hajlandó a világosság szerint járni. Isten szent megbízásokkal tüntette ki Jeruzsálemet. De a nép megrontotta az igazságot, és megvetett minden kérlelést és figyelmeztetést. Nem tartották tiszteletben Isten tanácsát. Áruikkal és rablással szennyezték be a templom udvarait. Melengették az önzést, a pénz szerelmét, az irigységet és a viszálykodást. Mindenki nyereséget hajhászott minden elképzelhető módon. Krisztus elfordult tőlük, s így szólt: „Jeruzsálem, Jeruzsálem” – hogyan mondjak le rólad? „Hány-szor akartam egybegyűjteni fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kiscsirkéit szárnya alá; és te nem akartad.” (Máté 23:37)

Krisztus így szomorkodik és sír gyülekezeteink, iskoláink fölött, melyek nem ütik meg Isten követelményének mértékét. Eljön meg-vizsgálni Battle Creeket, mely Jeruzsálem nyomdokán halad. A ki-adóvállalatból szennyes búcsúhely lett, a szentségtelen áruk és nyerészkedés helye, ahol az igazságtalanságot és csalást űzik, ahol önzés, rosszakarat, irigység és indulatok tartják markukban a gyeplőt. S ennek ellenére, akiket a Sátán a helytelen elvek alapján való tevékenységre vezetett, mintha mit sem tudnának tetteik helytelen irányáról. Amikor figyelmeztetések és kérlelések érkeznek hozzájuk, így szólnak: Milyen burkoltan beszél ez az asszony? Üres mesének tekintik a figyelmeztetéseket és megrovásokat.

Mikor Jézus lenézett az Olajfák hegyének csúcsáról, minden gyülekezetben ilyen állapotokat látott A figyelmeztetések minden Jeruzsálem nyomdokain haladónak szólnak, akik oly nagy világosságban részesültek. Izráel története intésként áll előttünk. Az emberek ma Isten figyelmeztetésének elutasításával Jeruzsálem bűnét ismétlik meg. Az Úr azt is látja, amit az ember nem lát, és nem is akar látni – az összes emberi elgondolások végső következményét Battle Creeken. Az Úr mindent megtett, amit egy Isten megtehet. Fényt villantott népe elé, hogy bűneik el ne érjék a határt, ahol már képtelenek bűnbánatot tartani. De az igazságtól és helyes úttól való hosszú eltéréssel olyan helyre álltak, ahonnét nem ismerik föl a világosságot, az igazságot, a méltányosságot és kegyelmet. Ez az út természetükké vált.

Fölhívom mindazt, aki helytelen elveken nyugvó eljárásokban fogott össze, hogy menjenek át határozott átalakuláson, s aztán mindig járjanak alázatosan Istennel.

Nem üres mesék ezek, hanem az igazság. Újra megkérdem: Kinek az oldalán álltok? „Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig a Baál, kövessétek azt.” (1Királyok 18:21)