Isten terve az volt, hogy az özönvíz után az emberek – az Ádámnak adott parancsot betöltve – szétszéledjenek a földön, újra benépesítsék és műveljék azt.

Mikor azonban Noé leszármazottainak száma megnövekedett, hitehagyás ütötte fel a fejét. Akik félre akarták vetni Isten törvényének zaboláját, elhatározták, hogy kiválnak az Úr imádói közül. Eltökélték, hogy egyetlen testületté fogják össze közösségüket, és királyságot alapítanak, mely idővel körülöleli a világot. Elhatározták, hogy Sineár síkján várost építenek, benne tornyot, mely a világ csodája lesz. Olyan magasra tervezték, hogy a legmagasabb árvíz se érje a csúcsát; olyan erőssé, hogy semmi el ne söpörhesse. Így törekedtek megszervezni biztonságukat; függetleníteni magukat Istentől.

Ez a szövetkezés Isten ellen való lázadásból született. A sineári síkság lakói nem Isten, hanem a maguk dicsőségére alapították meg királyságukat. Ha sikerrel jártak volna, erős hatalom tartotta volna markában a gyeplőt. Törvényen kívül helyezték volna az igazságosságot – új vallást vezettek volna be. A világ erkölcsi süllyedésbe hanyatlott volna. Téves elméletek vezették volna el az embereket az Isten parancsolatai iránti engedelmességtől. Mellőzték és feledték volna az Úr törvényét. Ámde Isten sosem hagyja tanúk nélkül a világot. Akadtak most is, akik megalázták magukat előtte, és hozzá kiáltottak: „Ó, Isten – könyörögtek – állj ügyed és az emberek tervei és módszerei közé.” Akkor „az Úr leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet az emberek építenek.” (1Mózes 11:5) Majd angyalokat küldött, hogy meghiúsítsák az építők szándékait.

A torony már nagyon magas volt, s akik a tetején dolgoztak, nem tudtak közvetlen érintkezni a lentiekkel. Ezért embereket állítottak láncba, hogy továbbítsák, ha építőanyagot vagy utasítást kértek. Amint az üzenetek így le-föl jártak, az angyalok megzavarták az emberek nyelvét, így olyan épületanyagokat kértek, melyekre nem volt szükség, és az utasítások gyakran ellenkező jelentésükre változtak. Zavar és döbbenet lett úrrá mindenkin. A munka leállt. Nem lehetett többé együttműködést teremteni. Sehogy sem értették a félreértések okát, s dühükben és csalódásukban szemrehányásokkal illették egymást. A zűrzavar veszekedéssel és vérontással végződött. Mennyei villámok szaggatták le, s vetették a földre a torony felső részét. Az embereknek tudomásul kellett venni, hogy van Isten, aki uralkodik a mennyben, aki zavart tud teremteni, hogy megtanítsa őket, hogy ők csak emberek.

Isten sokáig tűri az emberek romlottságát, elég alkalmat ad a bűnbánatra, mégis megjegyzi összes arra irányuló fondorkodásukat, hogy ellenálljanak igazságos és szent törvénye tekintélyének.

Eddig valamennyien egyazon nyelven beszéltek. Most akik megértették egymást, külön-külön csoportba verődtek, s ki erre, ki arra ment. „Onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.” (9. v.)

Az Úr napjainkban is azt kívánja, hogy népe szétszórtan éljen a földön. Nem szabad telepeket létesíteniük. Jézus mondta: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16:15) Mikor a tanítványok, hajlandóságukat követve, Jeruzsálemben maradtak, Isten üldözést engedett meg, mely szétszórta őket a lakott világ összes tájára.

Éveken át intések és kérlelések érkeztek népünkhöz, sürgetve, hogy széledjenek szét a Mester széles búzamezején, s tevékenykedjenek önzetlenül az emberekért.

Az 1895-ben és 1899-ben írt bizonyságtételekből másolom a következő bekezdéseket:

„Az igaz hittérítők nem verődnek csoportokba, nem létesítenek telepeket. Isten népe legyen zarándok és idegen a földön. Nem Isten rendje szerinti, ha egyetlen helyen jelentős összegeket ruházunk be a mű építésére. Sokfelé kell létrehoznunk intézményeket. Iskolákat és kórházakat kell alapítanunk ott, ahol most semmi sem képviseli az igazságot, de nem pénzszerzésre, hanem az igazság terjesztésére. Szerezzünk földet a városokon kívül, ahol iskolákat építhetünk, valamint mezőgazdaságra és gépészetre taníthatjuk a fiatalokat.”

„A jelen igazság elveinek szélesebb körökben kell terjednie. Némelyek helytelen szemszögből nézik az ügyet. Mivel kényelmesebb egy helyre összpontosítani tevékenységünket, szívesen zsúfolnak mindent egyetlen pontra. Holott ennek nagyon rossz a következménye. A segítségért kiáltó helyek pusztán maradnak.”

„Mit is mondhatnék népünknek, ami jelen és jövő javukat jól szolgáló út követésére bírná őket? Hát nem fog Battle Creek hallgatni Isten világosságára? Tagadják meg magukat, vegyék fel keresztjüket, és kövessék Jézust! Engedelmeskedjenek vezérük felhívásának – hagyják el Battle Creeket, és más helyeken építsék fel a művet. Menjenek a föld sötét helyeire, hirdessék Krisztus szeretetének történetét, Istenben bízva, hogy sikerben részesíti őket!”

„Nem Isten terve, hogy népünk Battle Creekre zsúfolódjék össze. Jézus mondja: »Menjetek ki ma dolgozni szőlőmbe. Hagyjátok oda a helyeket, ahol semmi szükség rátok. Tűzzétek ki az igazság lobogóját a városokba és falvakba, ahol még nem hallották az üzenetet. Készítsétek elő eljövetelem útját. A főutakon és sövények mellett járóknak meg kell hallaniuk a hívást!«”

„Az Úr szent hellyé teszi a pusztát, mikor hittérítő lelkülettel átitatott népe elindul, hogy művének központokat létesítsen, kórházakat alapítson, ahol ápolhatják a betegeket és a szenvedőket; ahol helyes nevelést kaphatnak a fiatalok.”

„Amellett kardoskodnak, hogy nagy az előnye, ha számos intézményt helyezünk szorosan egymás mellé; hogy egymás erősségei lesznek, és segíteni tudják a tanulni vágyókat, és állást keresőket. Holott ez emberi érvelés. Elismerem, hogy emberi szemmel nézve sok az előnye, ha Battle Creekre zsúfolnak számos felelősséget. Azonban szélesebb látókör kell ide.”

A gyakori tiltó tanácsok dacára vannak, akik a hatalom központosítását tervezik; egyetlen ellenőrzés alá akarják hajtani a sokrétű érdekeltségeket. Ez az elgondolás az Advent szemle és a Szombat hírnök kiadótól indul ki. Az ügyeket előbb erre, majd amarra lendítették. Munkánk ellensége sugallta, hogy hozzuk egyetlen Battle Creek-i hatalom ellenőrzése alá a könyvkiadást.

Később az az eszme talált helyeslésre, hogy a gyógyító lélekmentés nagyot növekedne, ha az összes kórházat és a teljes egészségügyi hittérítést a Battle Creek-i egészségügyi hittérítő társulat ellenőrzése alá fognák.

Az Úr felszólított, hogy emeljem fel intő szavamat e tervek ellen. Nem szabad olyan emberek felügyelete alá kerülnünk, akik nem tudnak magukon uralkodni, és Istennek sem hajlandók engedelmeskedni. Nem szabad olyan emberek irányítása alá hajtani fejüket, akik maguknak követelik a döntő szót. A hatalomvágy fejlődése szembeszökő volt, s Isten óvást óvás után küldött. Megtiltotta a központosítást. Óvott a szerződésektől, melyeket azok szeretek volna bevezetni, akik ellenőrzésük alá igyekeznek hajtani testvéreik tevékenységeit.

A Battle Creek-i ügyvezetés némely része nem az Úr tetszése szerinti; kijelentette, hogy a világosság és előnyök Battle Creekre összpontosítása másokat rabol meg. Nem Istennek tetsző, ha országunk minden tájáról fiatalokat hívunk Battle Creekre, hogy a kórházban dolgozzanak, tanuljanak. Aki e bűnt megengedi, gyakran abba a vétekbe esik, hogy az ínséges területektől legértékesebb kincsüket rabolja el.

Az Úr bizonyságtételekkel adott világosságában jelezte, nem akarja, hogy a fiatalok odahagyják otthoni iskoláikat és kórházaikat, s Battle Creekre jöjjenek tanulni. Utasított, hogy helyezzük át onnét a főiskolát. Ez megtörtént, de a hátramaradt intézmények elmulasztották megtenni, amit tenniük kellett volna. Nem osztották meg más helyekkel a Battle Creekre összpontosuló előnyöket. Az Úr jelezte helytelenítését. Engedte, hogy tűz pusztítsa el az intézmények főbb épületeit.

Az Úr gondviselésének a pusztító tűzben megnyilvánuló világos bizonyítéka ellenére néhányan még mindig könnyen veszik a világosságot, hogy az épületek azért égtek le, mert egyesek az Úr által jóvá nem hagyható irányba terelték a dolgokat.

Eltávolodtak a helyes elvektől, holott az intézmények az elvek terjesztésére létesültek. Épp azt a célt hanyagolták el, amelyet az Úr elrendelt, vagyis hogy népet készítsünk elő „a régi romok megépítésére”, és hogy a romlásba álljanak, amint azt Ésaiás ötvennyolcadik fejezete leírja. A szövegek világosan elénk tárják feladatunkat, ami nem más, mint a gyógyító lélekmentés. Sokfelé kell ezt végeznünk. Isten szőlője a föld, s Ő elvárja, hogy önzetlenül műveljük azt. Egyetlen táját se hanyagoljuk el. A legelhanyagoltabb területek kívánják meg a legéberebb lélekmentőket, hogy végezzék a Szentlélek által Ézsaiáson keresztül ecsetelt munkát:

„Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?” „Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (Ésaiás 58:6,10–12)

Nevének dicsősége miatt Isten nem engedi, hogy a makacs és maguk útján járók sikerre vigyék megszenteletlen terveiket. Romlott tetteik miatt meg fogja látogatni őket. „Nincs békesség, szól Istenem, a gonoszoknak!” (Ésaiás 57:21) Ítéletében az Úr mégsem feledkezik meg a könyörületről. Ő jelenti ki:

„Mert nem örökké perelek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, akiket én teremtettem. Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és haragudtam; és ő elfordulva szíve útjában járt. Útjait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalást nyújtok néki és gyászolóinak. Megteremtem ajkukon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” (16–19 v.)

„Népem lelke elfogyatkozna előttem, ha romlottságukhoz mérten bánnék velük. Nem bírnák elviselni helytelenítésemet és haragomat. Látom a bűnösök fonák útjait. Akik bűnbánatot tartanak, és igazságos tetteket cselekszenek, azokat megtérítem, meggyógyítom és jóindulatomba állítom vissza.”

Akiket a megszenteletlen emberek félrevezettek, azokról ezt mondja az Úr: „Tetteik nem egyeznek akaratommal, mégis, művem igazságossága kedvéért, az igazság kedvéért mindenkit meggyógyítok, aki tisztelni fogja nevemet. A gyülekezet összes bűnbánója látni fogja szabadításomat. Én, az Úr, uralkodom. Dicsérettel és hálaadással töltöm meg annak szívét, aki közel és távol van, és a gyülekezet minden más bűnbánóinak szívét is, akik megtartották útjaimat.”

„Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal, és alázatos szívűvel is, hogy megvidámítsam az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ésaiás 57:15)