Mikor a hétről hétre történő szerencsétlenségekről hallok, azt kérdem magamtól: Mindez mit jelent? A rémes csapások egymást érik. Gyakran hallunk földrengésekről, szélvészekről, a tűz és árvíz pusztításairól, súlyos élet- és anyagi veszteségekről! A szerencsétlenségek látszólag a zabolátlan erők szeszélyes kitörései, ámde kiolvashatjuk belőlük Isten szándékát. Ez az egyik eszköz, mellyel Isten a veszedelem tudatára akarja ébreszteni az embereket.

Krisztus eljövetele közelebb van, mint mikor hívők lettünk. A küzdelem végéhez közeledik. Isten csapásai már meg is érkeztek. Az Úr ünnepélyesen figyelmeztet: „Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Máté 24: 44)

Mégis nagyon sokan vannak gyülekezeteinkben, akik alig tudnak valamit a jelen igazság tényleges jelentéséről. Felhívom őket, ne vegyék semmibe a jelek beteljesedését, melyek félreérthetetlenül harsogják, hogy közel a vég. Jaj, hányan vannak, akik nem keresik lelkük üdvösségét, s rövidesen keservesen siratják végzetüket: „Az aratás elmúlt, a nyár véget ért, s mi nem menekültünk meg!”

A világtörténelem záróeseményeinek idején élünk. A jövendölések gyors egymásutánban teljesednek be. A próbaidő órái sebesen peregnek. Nincs vesztegetni való időnk, egyetlen perc se! Ne találjanak őrhelyükön alva. Senki se mondja szívében, vagy tetteivel: „Halogatja Urunk az ő eljövetelét.” A figyelmeztetés komoly szavaival hirdessük Krisztus közeli eljövetelét. Késztessük az embereket mindenfelé, hogy tartsanak bűnbánatot és meneküljenek a közelgő harag elől. Rázzuk fel őket, hogy azonnal kezdjék az előkészületet, mert nem tudjuk, mi következik. A lelkészek és tagok széledjenek szét az aratásra érő mezőkre, s mondják meg a közönyösöknek és hanyagoknak, hogy addig keressék az Urat, míg megtalálható. A Biblia elfelejtett igazságait hirdetve, a munkások mindenhol aratnivalóval találkoznak. Meglelik azokat, akik szívesen elfogadják az igazságot, majd azok is a lelkek megnyerésének szentelik életüket.

Az Úr hamarosan eljön. Álljunk tehát készen, hogy nyugodt szívvel várhassuk Őt. Tökéljük el, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt a világosság terjesztéséért. Ne csüggedezzünk, hanem legyünk derűsek, tartsuk mindig Jézust a szemünk előtt, mert hamarosan eljön, s nekünk készen kell várnunk megjelenését. Mily dicső lesz megpillantani Őt, s mint megváltottai fogadni üdvözlését! Régóta várunk, reménységünk mégse halványuljon el! Ha el bírjuk viselni, hogy Krisztus szépségén legeltessük tekintetünket, örökre áldottak leszünk. Hangosan kiáltanom kell: Hazafelé tartunk! Közeledünk az időhöz, amikor Krisztus eljön hatalommal és nagy dicsőséggel, hogy örök otthonukba vigye megváltottait.

„És szólnak ama napon: Íme Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában.” (Ésaiás 25:9)

„Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útját, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek (pogányok) fölé. Íme, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, íme, eljött szabadulásod, íme, jutalma vele jő, s megfizetése őelőtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak keresett, és nem elhagyott városnak.” (Ésaiás 62:10–12)

A nagy záró munkában olyan bonyodalmakkal találjuk szemben magunkat, melyekre nem tudunk megoldást találni. Mégse feledjük, hogy a menny három nagy hatalma tevékeny; hogy Isten keze fogja a kormányt, és Ő ígéreteihez tartja magát. Olyan népet gyűjt össze a földről, mely igazságban szolgál neki.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van. Ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek: Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János 14:1–3)

Régóta várjuk Üdvözítőnk eljövetelét. De azért az ígéret csöppet sem bizonytalanabb. Nemsokára megígért otthonunkban leszünk. Ott majd Jézus az Isten trónjától folyóvízek mellé vezet s megmagyarázza a sötétnek tűnt gondviseléseket, melyeket átvezetett, hogy tökéletesítse jellemünket. Ott teljes dicsőségükben meglátjuk a visszaállított Éden szépségeit. Az ÜdvözÍtö lába elé tesszük koronánkat; melyet fejünkre helyezett, s arany hárfáinkba kapva, megtöltjük a mennyet a trónon ülőnek dicséretével.