Krisztus előfutára, Keresztelő János, szüleitől kapta ifjúkori nevelését. Élete nagyobb részét a pusztában töltötte, hogy a papok és rabbik hanyag istentisztelete ne hasson rá, s hogy ne tanulja meg életelveiket és hagyományaikat, amelyekkel megrontották és lekicsinyelték a helyes elveket. A korabeli vezetők annyira lelki vakká váltak, hogy alig ismerték fel a mennyei eredetű erényeket. Oly sokáig melengették a büszkeséget, az irigykedést és a féltékenykedést, hogy ószövetségi írásmagyarázatuk elpusztította az ige igazi jelentését. János lemondott a városi élet örömeiről és kényelméről, s felcserélte azt a vadon szigorú fegyelmével. Környezete itt jobban megfelelt az igénytelenség és önmegtagadás szokásainak. Itt nem háborgatta a világ. Elmélyedhetett a természet, a kinyilatkoztatás és a gondviselés tanításaiban. János szülei gyakran elismételték neki az angyal Zakariáshoz intézett szavait. Kora gyermeksége óta szeme előtt tartották hivatását, s ő elfogadta a szent megbízást. A sivatag magánya szívesen látott menedék volt neki a társadalomtól, ahol csaknem egyeduralkodóvá vált a gyanakvás, a hitetlenség és tisztátalanság. Nem bízott erejében, hogy megálljon a kísértésben, s visszariadt a bűnnel való szüntelen érintkezéstől, nehogy eltompuljon benne a tudat, hogy a bűn igen-igen gonosz.

János nem semmittevéssel, önsanyargató borongással vagy öncélú elszigeteltséggel töltötte napjait. Időről-időre az emberek közé vegyült, s mindig figyelemmel kísérte, hogy mi történik a világon. Csöndes menedékéből szemlélte a kibontakozó eseményeket. Az isteni Lélek élessé tette látását, így tanulmányozta az emberek jellemét, hogy megtanulja, miként érheti el szívüket a menny üzenetével.

Krisztus az igazi egészségügyi lélekmentő életét élte. Most azt kívánja tőlünk, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk életét, és megtanuljunk úgy munkálkodni, amint Ő munkálkodott.

Első emberi tanítója anyja volt. Az ő ajkáról és a látnokok tekercseiről tanulta a menny dolgait. Paraszti otthonban élt, ahol megbízhatón és derűsen végezte a ráeső munkát. Azelőtt a menny parancsnoka volt, az angyalok örömmel teljesítették szavait. Most készséges szolga, szerető és engedelmes fiú lett. Megtanulta apja mesterségét, és együtt fáradozott Józseffel az ácsműhelyben. Háziszőttesben járt-kelt a városka utcáin, szerény munkáját végezve.

Korának emberei szerint a külső látszat határozza meg a dolgok értékét. Amint a vallás ereje hanyatlott, úgy növekedett benne a fényűzés. A kor nevelői fitogtatással és kérkedéssel igyekeztek tekintélyre szert tenni. Jézus élete ennek éles ellentéte volt. Élete azoknak a dolgoknak értéktelenségére mutatott, melyeket az emberek az élet fontos szükségleteinek tartottak. Nem igyekezett bejutni korának iskoláiba, ahol a jelentéktelen dolgokat fölfújták, a fontosakat pedig lekicsinyelték. Ég rendelte eszközöktől nyerte nevelését. A hasznos munkából, a Szentírás és a természet tanulmányozásából és az élet tapasztalataiból – Isten tankönyveiből, amelyek tele vannak tanításokkal azok számára, akik készséges, látó szemmel, s megértő szívvel közelednek hozzájuk.

„A kisgyermek pedig növekedék és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme volt őrajta.” (Lukács 2: 40)

Így készült fel, majd indult küldetésére. Mindig áldásos hatást, átalakító hatalmat gyakorolt az emberekre. Olyat, amilyet sohasem látott a világ.

A mai korban rendkívüli veszedelem fenyegeti a fiatalokat. Sátán tudja, hogy a világ vége hamar eljön, s eltökélten kihasznál minden lehetőséget, hogy szolgálatába hajtsa a fiatalokat. Sokféle fortéllyal igyekszik félrevezetni őket. Gondosan fontoljuk meg Isten küldöttének, Pálnak intő szavait:

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van az igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek hitetlenhez. Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, ezt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Korintus 6:14–18)

Különleges világosságot kaptam, hogy miért végezhetünk el sokkal többet a Mesterért, ha néhány nagy intézmény fölépítése helyett inkább számos kis kórházat alapítunk. A nagy kórházban sokan összejönnének, akik nem nagyon betegek, hanem csupán országjárók módjára pihenést és szórakozást keresnek. Az ápolóknak és kisegítőknek ezeket kellene kiszolgálni. Fiatal férfiak és nők, akiket kora gyermekkoruktól megóvtak a világi társaságtól, mindenféle világival érintkezésbe kerülnének, s többé vagy kevésbé hatna rájuk, amit látnak és hallanak. Azokhoz hasonulnának, akikkel érintkeznek. Elveszítenék az önmegtagadást és a szerénységet, amit keresztény apák és anyák gondos tanítással és komoly imával ápoltak bennük.

Az utolsó napok veszedelmei között élünk. Figyelmeztessük népünket, hogy ne engedjük meg szülői felügyeletre és tanításra szoruló gyermekeinknek, hogy odahagyják családi körüket, s olyan helyre költözzenek, ahol élvezetszerető, vallástalan világiakkal érintkeznek.

Számos családban az apák és anyák megengedik, hogy gyermekeik uralkodjanak. Az ilyen gyermekeket sokkal nagyobb veszély fenyegeti, mint akik megtanulták az engedelmességet. Aki nem részesült kellő fegyelmező nevelésben, azt gondolja, hogy azt teheti, amit akar. Az engedelmesség elsajátítása megerősítette volna őket, hogy ellenálljanak a kísértéseknek, de szüleik nem tanították meg őket erre. Mikor a fiatalok óriási intézménybe lépnek, ahol sokféle, egészséges lelki élettel ellenkező hatás tevékeny, súlyos veszedelembe kerülnek. Ott tartózkodásuk sérelmes lesz nekik, és az intézménynek is.

Utasítottak, hogy figyelmeztessem a szülőket, akiknek gyermekeiből hiányzik az elvhűség fegyelme vagy a tiszta keresztény tapasztalat, hogy ne küldjék gyermekeiket távoli helyekre, hogy hónapokig, talán évekig távol legyenek otthonuktól. Ez az idő elvetheti gondolkodásukba a kételkedés és hitetlenség magvait. Biztonságosabb és sokkal jobb, ha az ilyen fiatalokat a szülői otthonhoz közel eső iskolákba és kórházakba küldjük. A jellemüket alakító fiatalokat tartsuk távol azoktól a helyektől, ahol a hitetlenek nagy csoportjával kellene együtt lenniük, s ahol az ellenség erői mélyen beásták magukat.

Nagyobb intézményeink igazgatói tegyenek határozott erőfeszítést, hogy idősebbeket alkalmazzanak kisegítőkül. Éjjeli látomásban népes gyűlésen vettem részt, ahol ez az ügy került szőnyegre. Tekintélyes valaki szólt azokhoz, akik Battle Creekre szándékoznak küldeni fegyelmezetlen gyerekeiket:

„Hogyan mertek így kísérletezni? Gyermekeitek üdvössége többet ér, mint a művelődés, melyben ott részesülnének, ahol szüntelenül ki lennének téve a hitetlenek hatásának. Az intézményeket látogatók között sok a megtéretlen. Dagadoznak a büszkeségtől. Nem állnak kapcsolatban hit által Istennel. A kiszolgáló fiatal férfiak és nők ki nem elégítő keresztény élményben részesülnek, s könnyen belebuknak a lábuk elé fektetett csapdákba.”

„Mit tehetnénk e rossz kiküszöbölésére?” – kérdezte az egyik jelenlevő. A szóló válaszolt: „Mivel ilyen veszedelmes helyzetet hoztatok létre, alkalmazzatok az intézményben idősebb és megállapodott jellemű férfiakat és nőket, hogy áldásos légkört árasszanak. Noha ez megnövelné az intézet kiadásait, mégis sikeresen védené az erődöt, pajzzsal takarná az intézményekben levő fiatalokat a szennyező hatásoktól, melyeknek kitettétek őket.”

„Szülők, gondnokok! Adjátok gyermekeiteket olyan iskolákba, ahol a légkör hasonlít a helyesen vezetett helyi iskolák légköréhez – ahol a tanítók pontról pontra nevelik őket, s életre éltető illat a lelki légkör.”

Az intés és utasítás szavai, melyeket azok felől a fiatalok felől írtam, akiket azért küldenek Battle Creekre, hogy az Úr ügyének szolgálatára képezzék őket, nem üres szavak. Néhány istenfélő fiatal megállja majd a sarat, de még a leglelkiismeretesebbet se biztonságos magára hagynunk a lehető legjobb gondoskodás és védelem nélkül. Ifjaitok, akár részesültek bölcs utasításokban és nevelésben istenfélő szülőktől, akár nem, nagyrészt attól függnek, hogy az igazság továbbra is megszenteli-e őket, hogy a családi kör elhagyása után milyen befolyásra találnak azoknál, akiktől keresztény nevelést, oktatást várnak.

Utasítottak, hogy rágjam a testvérek szájába Pál thesszalonikai gyülekezethez küldött intését:

„Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor meg fog jelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr szájának leheletével, és megsemmisít megjelenésének feltűnésével. Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival. És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek, mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. Azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztassanak (ítéletben legyen részük) mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (2Thessalonika 2:7–12)

„Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek, atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében. Amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelére. Miért is, atyámfiai, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretetett minket és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetekben.” (2Thessalonika 2:13–17)

1903. szeptember.

Amint átgondolom a Battle Creek-i ügyek állapotát, remegek az odaköltöző fiatalokért. Az Úr világossága szerint nem lenne szabad iskoláztatásuk kedvéért Battle Creekre összegyűlniük. Ez a régi figyelmeztetés ma is teljesen helytálló. A kórház újjáépítése mit sem változtat az intésen. Ami a fiatalok nevelésére alkalmatlan hellyé tette Battle Creeket a múltban, az ma is alkalmatlanná teszi.

Mikor elhangzott a hívás, hogy költözzenek el Battle Creekről, azt hozták föl ürügyül, hogy ott telepedtek le. Csak súlyos költség árán tudnának máshova költözni.

Az Úr megengedte, hogy tűz eméssze meg a Szemle és a Hírnök főépületeit, s ezzel eltávolította a Battle Creekről való elköltözés útjából a fő mentséget. Ö döntött úgy, hogy egyetlen nagy kórház újjáépítése helyett többfelé kell építkeznünk. Ott kellett volna alapítanunk kisebb kórházakat, ahol termőföldet vehettünk volna. Az az Isten terve, hogy művelhető föld álljon kórházaink és iskoláink rendelkezésére. Fiataljainknak szükséges az ilyen munkából nyerhető nevelés. Jó, sőt több mint jó elengedhetetlen erőfeszítéseket tennünk, hogy megvalósítsuk az Úr erre vonatkozó terveit.

Ne biztassuk a legtöbbet ígérő fiatalokat a Battle Creekre költözésre, hogy ott képezzék ki magukat a szolgálatra, ahol oly sok félrevezető hatás veszi körül őket. Az Úr föltárt előttem néhány veszélyt, melyekkel az ilyen nagy intézményekben dolgozó fiataloknak szembe kell nézniük. Számos gazdag világias férfi és nő látogatja e helyet, akik kísértések forrásai lesznek a kisegítők számára. Egy-egy ápoló a gazdag betegek kedvencévé válik, s nagy előnyöket ajánlanak nekik, ha alkalmazásukba állnak. A kórház néhány vendége a világi fitogtatás hatásával már el is vetette a konkolyt a fiatal kisegítők és ápolók szívében. Így ügyködik a Sátán.

Mivel a kórház ott van, ahol nem kellene lennie, semmibe vegyük talán az Úrnak a fiatalok nevelésére adott utasítását? Engedjük, hogy területeink gyülekezeteinek legértékesebb fiataljait oda küldjük, ahol megfosztják őket az egyszerűségtől, őszinte odaadástól, mert olyanokkal kénytelenek érintkezni, akik nem félik Istent? A területek vezetői ne engedjék fiataljainkat olyan lelkészképzőbe iratkozni, ahonnét az Úr már évek óta kifelé hívja népét.

Úgy kívánjuk nevelni fiataljainkat, hogy gyülekezeteinkben majd megmentő hatást gyakoroljanak, nagyobb egységért, komolyabb istenfélelemért fáradozzanak. Az emberek talán nem látják be, miért kell fölhívnunk a családokat a Battle Creekről való elköltözésre, és hogy ott telepedjenek le, ahol végezni tudják az egészségügyi hittérítést. De az Úr szólt. Kétségbe vonjuk-e szavait?

Sok fiatal akad közöttünk, akiknek, ha lehetővé tennénk, több évig szeretnének tanulni, felkészülni a szolgálatra. Megéri-e? Az idő rövid. Most van szükség keresztény munkásokra mindenfelé. A buzgó, megbízható munkások százaira van szükség a hazai és külföldi hittérítés területein, ahol most egy, ha akad. Nem műveltük meg a keresztutakat és a sövények mellékét. Sürgős indítékokat kellene azok elé tárnunk, akiknek már most a Mester munkájával kellene foglalatoskodniuk.

A Krisztus közeli eljövetelére mutató jelek gyorsan teljesednek. Az Úr fölhívja ifjainkat, legyenek iratterjesztők és evangélisták, vagyis örömhírterjesztők, járjanak házról házra, ahol még nem hallottak az igazságról. Fiataljainknak ezt mondja: „Nem a magatokéi vagytok, áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” Akik készek Isten irányítása alatt elmenni, azokat csodálatosan meg fogja áldani. Akik minden tőlük telhetőt megtesznek, azokat alkalmassá teszi a jövő, halhatatlan életre.

Az Úr felhívja kórházaink, kiadóink és iskolájuk vezetőit, tanítsák meg a fiatalokat az örömhírterjesztésre. Nem szabad a kórházak, élelmiszerboltok, étkezdék alapításának annyira lekötni időnket és erőnket, hogy elhanyagoljuk a mű más részeit. Ne kössük le gépkezelőnek az olyan fiatalokat, akiknek lelkészként, Biblia-munkásként és iratterjesztőként kellene működniük.

Buzdítsuk a fiatalokat, hogy menjenek el keresztény munkásképző iskoláinkba, melyeknek egyre inkább a prófétaiskolákra kellene hasonlítani. Az Úr alapította az intézményeket, s ha mi akaratával összhangban vezetjük azokat, az odaküldött fiatalok hamar felkészülnek, hogy beléphessenek a lélekmentés különböző ágazataiba. Némelyeket ápolónak, másokat az örömhír lelkészeinek kell kiképeznünk.

St. Helena, Kalifornia,

1903. augusztus 4.

Az egészségügyi mű vezetőihez

Kedves testvérek!

Üzenetet hoztam számotokra. Közölnöm kell veletek, hogy nem szabad Battle Creekre összpontosulnia az összes hittérítést érintő ügy igazgatásának. A gyógyító lélekmentés Isten munkája. Minden egyházterületen, minden gyülekezetben határozottan foglaljunk állást, hogy ne engedjük meg e hittérítés önző ellenőrzését.

Megkaptam a hírt, hogy a bűnvallomás és egyetértés nagyszerű gyűlése zajlott le Battle Creeken. Mikor le akartam jegyezni naplómba hálámat a változás miatt, valaki megfogta a kezemet, s ezeket a szavakat hallottam: „Ne írd le. Nem történt jobbrafordulás. Olyan tanításokkal álltak elő igen értékesként, melyek elfordítják az embereket az igazságtól. Olyan hittételeket tanítanak, melyek félre, a tiltott ösvényekre visznek, melyek arra vezetik az embereket, hogy ösztönzéseik szerint tevékenykedjenek, s megvalósítsák szentségtelen szándékaikat. Olyan hittételeket, melyeket, ha befogadunk, elpusztítják Isten népének méltóságát és erejét; melyek eltakarják a fényt, mely máskülönben Isten kijelölt eszközein át eljutna hozzánk.”

Orvosi munkánk vezetői eltökélték, hogy megkötik egészségügyi intézményeink kezét-lábát. A számos figyelmeztetés dacára valamilyen módon gúzsba akarják kötni intézményeinket, hogy az egészségügyi tevékenység az ő ellenőrzésük alatt álljon.

Sokszor írtam már erről. Most meg kell ismételnem a feddést, mert testvéreink mintha nehezen döbbennének veszedelmes helyzetükre.

„Az Úr megtiltja, hogy összes kórházunkat és fürdőnket egyetlen szerv ellenőrzése, a Battle Creek-i kórház igazgatása alá hajtsák. A kórház igazgatóinak tele a keze. Arra szenteljék erejüket, hogy azzá tegyék intézményünket, amivé lennie kell.”

„Senki se képzelje, hogy az összes egészségügyi munkás lelkiismeretévé válhat. Az embereknek egyedül a menny Urától, Istenétől kell várniuk a bölcsességet és irányítást.”

„Mikor egészségintézményeket alapítunk és fejlesztünk, nem szabad arra kémi testvéreinket, hogy valamely királyi, uralkodói hatalom szájíze szerint dolgozzanak. Köszöntsön be változás! Ejtsük el a tervet, mely a Battle Creek-i központi szervhez láncolná valamennyi egészségügyi intézményünket! Isten megtiltja ezt.”

„Évek óta utasítottak, hogy fennáll a veszély, az állandó veszély, hogy testvéreink, ahelyett, hogy Istenre néznének, embertársaiktól akarnak engedélyt kérni erre vagy arra. Így satnyákká válnak és eltűrik, hogy – Isten által helytelenített –emberi korlátok közé szorítsák őket. Az Úr tud hatni a gondolkodásra és lelkiismeretre, hogy az Ő felügyelete alatt és a testvériség, egyenlőség lelkületében dolgozhassanak, mely megegyezik törvényének elveivel…”

„Isten ismeri a jövőt. Várjuk tőle az irányítást. Bízzunk benne, hogy irányítani fogja műve ágainak fejlesztését. Senki se igyekezzék megszenteletlen ösztönzései szerint tevékenykedni…”

,,A Világtanácsnak kerületi értekezletekre való felbontása Isten rendelése volt. Eme utolsó napokban az Úr művében nem szabad jeruzsálemi központoknak, királyi hatalomnak léteznie. A különböző országok tevékenysége ne legyen a Battle Creek-i központnak alárendelve, mert ez nem Isten elgondolása. A testvérek tanácskozzák meg az ügyeket, mert pontosan annyira Isten ellenőrzése alatt állunk szőlőjének egyik részében, mint a másikban. A testvérek szíve és lelke legyen egy, amint Krisztus és az Atya is egyek. Ezt tanítsátok, ezt gyakoroljátok, hogy egyek legyünk Krisztussal az Istenben, valamennyien egymás felépítésén fáradozva.”

„Nem szabad állandósítanunk a Battle Creek-i világtanácsban megnyilvánult királyi hatalmat. A kiadó se legyen független királyság. Feltétlen szükséges, hogy azokat az elveket érvényesítsük a világtanács ügyei igazgatásánál, mint amelyik kiadó és kórházi munkánkat vezéreli. Senki se képzelje, hogy az ő munkaköre sokkal fontosabb lenne, mint más ágak.”

„Alapítandó kórházainkban nevelőmunkát kell végezni. Isten ellenőrzi a munkát. Senki se vélje, hogy előbb embereknek kell jóváhagyni a kórházak összes ügyeit. Isten ezt megtiltja. A Battle Creek-i orvosokat irányító Isten, azokat is irányítani akarja, akiket szőlőjének különböző részein szolgálatra hív.”

„Emberi törvényeket és rendeléseket alkotnak, amelyeket Isten nem fogadhat el. Ezek nem bizonyulnak életet éltető illatnak. Kényszer alatt állok, magasra kell emelnem a veszélyt jelző zászlót. Intézményeink igazgatói alaposabban értsék meg egyéni feladatukat. Ne támaszkodjanak más intézményekre, hanem munkájuk azonosságát megőrizve, Istent tekintsék tanítójuknak, belé vessék hitüket, s ezt oda adó szolgálattal fejezzék ki. Képességeik akkor fejlődni fognak.”

Krisztus magasabb rendű szolgálat végzésére szólít. Felelős vezetőinknek, a Szentlélek erejének befogadása által, sokkal világosabban kell megmutatni életükben a Megváltót, mint idáig. A végtelen Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta áldozatul értünk, hogy ha hittel és erényei gyakorlásával befogadjuk Őt, el ne vesszünk, hanem örökké éljünk. Testvéreim, mit gondoltok, mi Isten véleménye a megváltásunkért hozott végtelen áldozatról szóló följegyzések iránti mélységes közönyünkről?

Döntsünk porba minden emberi nagyravágyást, minden dicsekvést. Ne dicsőítsük, hanem alázzunk meg magunkat. Mindennapi életünk szent voltával Krisztust kell bemutatnunk a körülöttünk élő embereknek. A romlott emberi természetet ne fölmagasztaljuk, hanem csillapítsuk le. Csakis így lehetünk tiszták és szeplőtlenek. Legyünk szerények és meghízhatók. Sose kapaszkodjunk fel a bírói székbe. Isten megköveteli, hogy képviselői legyenek tiszták és szentek. Hozzák napvilágra a megszentelődés szépségét. Soha el ne dugaszoljuk a csöveket, hogy a Szentlélek útja szabadon álljon. Máskülönben sokan átsiklanak majd a bűnös szívükben elvégzésre váró munkán, ami a keresztény jellem tökéletesítése. Úgy mutatják majd be tökéletlenségeiket, hogy hatástalanná tegyék Isten igazságát, mely pedig szilárd, mint Isten trónja. S míg Isten fölhívja őrállóit, fújják meg a riadót, egyúttal eléjük tárja az Üdvözítő életét, annak példaképét, amivé lenniük kell, hogy megmeneküljenek.

Krisztus így imádkozott tanítványaiért: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.” A kellemes, elégedett közérzet még nem a megszentelődés bizonyítéka. Az emberek minden tettéről pontos följegyzéseket vezetnek. Semmit sem rejthetünk el az örökkévalóságban lakozó magasságos és felséges elől. Néhányan fondorkodással, tervek kovácsolásával és áskálódással szégyenítik meg Krisztust. Isten helyteleníti viselkedésüket, mert lelkületük és tetteik szégyent hoznak Jézusra. Feledik Isten küldöttének szavait: „Látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.” (1Korintus 4:9)

Az Úrnak munkájára vonatkozó utasításai mutatják meg a helyes utat. Isten tervei és gondolatai annyival magasabbak az ember terveinél és gondolatainál, amennyivel az ég magasabb a földnél. Meg kell fogadnunk Isten szavát, bölcsességének kell irányítania bennünket. Igéjében és népének küldött bizonyságtételekben vázolta tervét. Csak az áll fenn mindörökké, amit igéjének elveivel összhangban végzünk.