Aki állítja, hogy Isten gyermeke, gyertek valamennyien, vegyük fontolóra az izraeliták történetét, amint azt a 105., 106., és 107. zsoltárban lejegyezték. Ha figyelmesen tanulmányozzuk ez írásokat, tökéletesebben tudjuk értékelni Istenünk jóságát, kegyelmét és szeretetét.

„Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az Ő nevét, hirdessétek a népek (pogányok) között az ő cselekedeteit! Énekeljetek neki, zengedezzetek neki, beszéljétek el minden cselekedetét. Dicsekedjetek az Ő szent nevével; örvendezzen azoknak szívük, akik keresik az Urat. Kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.

Emlékezzetek meg az ő csodáiról, amelyeket cselekedett; jelei-ről és az ő szájának ítéleteiről. Ó Ábrahámnak, az ő szolgájának magva; ó Jákobnak, az ő választottjának fiai! Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földre kihat az ő ítélete. Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen; Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről. És odaállatta azt Jákobnak szabályul, Izráelnek örök szövetségül; Mondván: Néked adom Kánaán földét, sors szerint való örökségetekül. Mikor még csekély számmal voltak, igen kevesen, és mintegy zsellérek abban, És egyik nemzettől a másikhoz bujdostak, egyik országból a másik néphez: Nem engedte, hogy valaki nyomorgassa őket, sőt királyokat is megfenyített miattuk, mondván: Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok!

Mikor éhséget idézett elő a földön, és a kenyérnek minden botját eltörte. Elküldött előttük egy férfiút, Józsefet, aki rabul adatott el. A lábát béklyóba szorították, ő maga vasban járt. Mind az ideig, amíg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt. Elküldött a király és feloldotta őt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt. Úrrá tette őt az ő házán, és uralkodóvá minden jószágán; Hogy főembereit tetszése szerint költöztethette, és vénjeit is bölcsességre taníthatta. És bement Izráel Egyiptomba, s Jákob a Khám földjén zsellérkedett. És igen megszaporította az ő népét, és erősebbé tette elnyomóinál.

Elváltoztatta azoknak szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, és álnokul cselekedjenek szolgáival. Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront, akit választott. Elvégezték azok között az ő jeleit, és a csodákat a Khám földjén. Sötétséget bocsátott és elsötétítette azt, és azok nem engedetlenkedtek rendeleteinek. Vizeiket véré változtatta, és megölte halaikat. Földjük békáktól hemzsegett, még a királyuk termeiben is. Szólt, és támadtak legyek és szúnyogok minden ő határukon. Adott nekik eső gyanánt jégesőt, és lángoló tüzet a földjükre. És elvette szőlőjüket és fügefájukat, és széttördelte határuknak élő fáit. Szólt, és sáska támadt, és megszámlálhatatlan cserebogár. És megemésztett minden növényt az ő szántóföldjükön, és az ő szántóföldjüknek gyümölcsét megemésztette. És megölt miden elsőszülöttet földjükön, minden erejüknek zsengéjét.

És kihozta őket ezüsttel és arannyal, és nemzetségeikben nem volt beteges. Örült Egyiptom, mikor kijöttek, mert a tőlük való félelem megszállta őket. Felhőt terjesztett ki hogy befedezze őket, és tüzet, hogy világítson éjjel. Könyörgött és fürjeket hozott, és mennyei kenyérrel elégítette meg őket. Megnyitotta a kősziklát, és víz zúdult ki, folyóként futott a sivatagon.

Mert megemlékezett az ő szentséges ígéretéről, amelyet tett Ábrahámnak, az ő szolgájának. Kihozta az ő népét örömmel, és az ő választottait vígassággal. És nékik adta a pogányok földét, és öröklék a népek fáradtságos szerzeményét. Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék. Dicsérjétek az Urat!

(105. zsoltár)

Dicsérjétek az Urat.

Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme. Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit, és jelenthetné ki minden dicsőségét? Boldog, aki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben. Emlékezzél rám, Uram, népedhez való jóságodért; jöjj el hozzám szabadításoddal, Hogy láthassam választottaidhoz való jóságodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!

I

Vétkezünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszak voltunk. Atyáink nem értették meg Egyiptomban csodáidat, nem emlegették meg kegyelmed nagyságát, hanem dacoskodtak a tengernél, a veres tengernél. De Ő megsegítette őket az ő nevéért, hogy megismertesse erejét. Rákiáltott a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vitte őket a mélységeken, mint egy síkon. És kisegítette őket a gyűlölő kezéből; s kimentette őket ellenség kezéből. Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük. És hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét.

II

Hirtelen elfeledték cselekedeteit; nem várták az ő tanácsát. Epekedés epesztette őket a pusztában, és próbára tették Istent a sivatagban. És megadta nekik, amit kívántak; és ösztövérséget bocsátott lelkükbe. És irigységre indultak Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen. Megnyílt a föld, és elnyelte Dátánt, és beborította Abirám seregét. És tűz gyulladt fel azok seregében, láng égette el a gonoszokat. Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.

Elfeledkeztek Istenről, szabadítójukról, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban. Csodákat a Khám országában, csodadolgokat Kám földjén, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett. Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes, az ő választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy ej ne veszítse őket. És becsmérelték a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéreteinek.

III

És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára. De ő felemelte kezét rájuk, hogy lesújtsa őket a pusztában; S hogy a pogányok közé dobja magvaikat, és szétszórja őket a tartományokban. Majd hozzácsapódtak a Baál-Peorhoz, és ették a holtak áldozatait. És felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult rájuk a csapás. Ekkor felállott Fineás, és ítélt; és a csapásnak vége lett. És igazságul tulajdoníttatott néki firól-fira mindörökké.

IV

Megharagították a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattuk. Mert megkeserítették szívét, és gondatlanul szólt ajkaival. Nem irtották ki a népeket sem, amint utasította őket az Úr. Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket. És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok rájuk. És feláldozták fiaikat és lányaikat az ördögöknek. És ártatlan vért ontottak; fiaik és lányaik vérét, akiket Kánaán bálványainak áldoztak, s megfertőztetett a föld öldökléssel. És tisztátalanná lettek cselekedeteikben, és paráznává tetteikben.

De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megutálta az ő örökségét. És odaadta őket pogányok kezébe, és gyűlölőik uralkodtak rajtok. És sanyargatták őket ellenségeik, és görnyedtek azoknak hatalma alatt! Számtalanszor megmentette őket, de ők felháborították szándékaikkal, és mélyebben merültek bűneikbe. De rájuk tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgattta rimánkodásukat; És megemlékezett velük kötött szövetségről, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelődött. És könyörületességre indította irántuk mindazokat, akik őket fogva vitték.

Segíts meg minket, Urunk Istenünk, gyűjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsőítsük szent nevedet, és dicsekedjünk dicséreteddel.

Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.

(106. zsoltár)

Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme. Ezt mondják az Úrnak megváltottai, akiket megváltott szorongatóinak kezéből; És akiket összegyűjtött a különböző földekről: napkelet és napnyugat felől, északról és a tenger felől.

I

Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakóváros felé utat nem találtak. Éhesek és szomjasak voltak; lelkük is elepedt bennük. De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban; sanyarúságukból megmentette őket. És vezette őket egyenes útra, hogy lakóvároshoz juthassanak. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért. Hogy megelégítette a szomjúhozó lelkeket, és az éhező lelket betöltötte jóval!

Akik sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetve nyomorúsággal és vassal;

Mert ellenszegültek Isten beszédének, és a Felséges tanácsát megutálták; Azért megalázta az ő szívüket nyomorúsággal: Elestek és nem volt segítségük, De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadította őket. Kihozta őket a sötétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatta. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgiért. Hogy összetörte az érckapukat, és a vaszárakat letördelte!

2

Folyóvizeket tett pusztává, és vízforrásokat szárazzá; Gyümölcstermő földet meddő földdé, a rajta lakó népnek gonoszsága miatt. Pusztaságot tett álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká. És telepített oda éhezőket, hogy lakóvárosokat építsenek. És mezőket vetettek be és szőlőket plántáltak, hogy hasznos gyümölcsöt szerezzenek. És megáldotta őket, és igen megszaporodtak, és barmaikat sem kevesbítette meg.

De megkevesedtek és meggörnyedtek ínség, nyomorúság és keserűség miatt. Gyalázatot zúdított a fejedelmekre, és bujdostatta őket út nélkül való kietlenben. De felemelte a nyomorultat az ínségből, és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz. Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját.

Aki bölcs, eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úr kegyelmességét!

(107. zsoltár)

Az ősi Izrael miért feledte el oly könnyen az Úr bánásmódját? Mert a nép nem tartotta meg emlékezetében Isten tetteinek nagyságát, hatalmas voltát és figyelmeztető szavait sem. Ha emlékeztek volna csodálatos tetteire, nem érte volna őket a szemrehányás:

„Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? Ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, aki az eget kiterjesztette és a földet megalapította, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatóidnak haragjától, aki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?”

(Ésaiás 51: 12, 13)

De Izrael gyermekei feledték Istent, akié a teremtés és megváltás jogán voltak. Látták minden csodatettét, mégis megkísértették az Urat.

Isten Izráelre bízta a szent törvényeket. De ők félremagyarázták, és rosszul alkalmazták kinyilatkoztatott szavát. A nép megvetette Izráel szentjének igéjét.

„A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfijai az ő gyönyörűséges ültetése: és várt jogőrzésre, s ím lett jogorzás; és irgalomra, s ím lett siralom!

Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, És mulatnak estig, és bor hevíti őket: És citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét. Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg.

Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!

Jaj azoknak, akik maguknak bölcseknek látszanak, és eszesek önmaguk előtt!

Ezért, mint a polyvát megemészti a tűznek nyelve, és az égő széna összeomlik: gyökerük megrohad, virágjuk, mint a por elszáll, mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izráel szentjének beszédjét megutálták.”

(Ézsaiás 5:7,11–13. 20. 21. 24)

„Mindezt… a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk.” (1Korinthus 10:11)

A figyelmeztetés szava végighangzik a korokon, egészen napjainkig: „Vigyázzatok, atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményítessék meg a bűnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig állhatatosan megtartjuk. E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik kijöttek Egyiptomból Mózes által?”

(Zsidókhoz 3:12–16)

Mi, akik az utolsó időkben élünk, nem tudjuk tán fölfogni Isten küldöttje szavainak fontosságát? „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon.” (Zsidók 3:12)

Az elmúlt korszakok fölhalmozódott világossága mind ránk ra-gyog. Izrael feledékenységének följegyzéseit a mi tanulságunkra őrizték meg. Isten kinyújtotta kezét, hogy népet gyűjtsön magának minden nemzetből, törzsből és nyelvből. Az adventmozgalomban örökségéért szállt síkra, mint az izraelitákért, mikor kivezette őket Egyiptomból. Az ezernyolcszáznegyvennégyes nagy csalódással próbára tette népének hitét, akár a zsidókét a Vörös-tengernél. Ha a korai adventisták bíztak volna az irányító kézben, mely velük volt a múlt élményeiben, meglátták volna Isten szabadítását. Ha akik egy szívvel-lélekkel fáradoztak 1844 munkájában, mind befogadták volna a harmadik angyal üzenetét, s a Szentlélek erejével hirdették volna, az Úr hatalmasan megsegítette volna igyekezetüket. Világosság özöne árasztotta volna el a világot. Évekkel ezelőtt figyelmeztettük volna a föld lakosait, befejeztük volna a záró munkát, s Krisztus eljött volna megváltani népét.

Utasítottak, hogy írjak figyelmeztető szavakat azoknak a testvé-reinknek, akik abban a veszedelemben forognak, hogy szem elől veszítik a jelen különleges feladatát. Az Úr miránk bízta szent igazságát. Keljünk föl, és ragyogtassuk azt. Hirdessük minden országban Krisztus második eljövetelét, kiáltsuk a Jelenések nyelvén: „Íme eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik Őt általszegezték is; és siratja Őt a földnek minden nemzetsége.” (Jelenések 1:7)

Teszünk-e valamit? Hirdetjük-e a harmadik angyal üzenetét? „A harmadik angyal is követé azokat, [az első és a második angyalt] mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat, és annak képét és bélyegét felveszi homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt. És az ő kínlódásuk füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” (Jelenések 14:9–12)

Isten parancsai és a Jézus bizonyságtétele egységet alkotnak. Világosan be kell mutatnunk mindkettőt a világnak.

Isten szava leírja a harmadik angyal üzenete hirdetésének követ-kezményeit: „Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele.” (Jelenések 12:17) A sárkány vonakodása, hogy engedelmeskedjék Isten parancsainak, s eltökéltsége, hogy gyűlöletet tápláljon a parancsolatok hirdetői ellen, a legelkeseredettebb harcra vezeti őt Isten parancsolattartó népe ellen, és teljes erejét beveti ellenük. „Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jelenések 13:16,17)

Isten jele, vagyis pecsétje a szombat megtartása, ami az Úr teremtés emlékére állított intézménye. „Azután szólt az Úr Mózesnek, mondván: Te szólj Izráel fiainak, mondván: Az én szombatjaimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.” (2Mózes 31:12,13) Ez a Biblia-szöveg világosan Isten és népe közötti jelnek nevezi a szombatot.

A fenevad jele ennek az ellenkezője – a hét első napjának megtartása. E jegy a pápai tekintély fensőbbségét elismerő embereket különbözteti meg azoktól, akik Isten tekintélyét ismerik el.

Amint azt a Jelenések tizennyolcadik fejezete előre megmondta, a harmadik angyal üzenetét nagy hatalommal kell hirdetni azoknak, akik a fenevad és szobormása ellen szóló utolsó figyelmeztetést hangoztatják: „Ezek után láték más angyalt leszállni a mennyből, akinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ővele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságaikról. Fizessetek úgy néki, amint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki cselekedetei szerint; amely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek neki.” (Jelenések 18:1–6)

Isten ezt az üzenetet adta hirdetnünk a harmadik angyal hangos kiáltásában.

Akiknek hite és buzgalma fölér igazságismeretükkel, azzal mutatják ki Isten iránti hűségüket, hogy továbbadják ismerőseiknek az igazságot, megmentő, megszentelő hatalmával teljesen. Szent és önzetlen szolgálattal eltöltött életük összhangban lesz a mennyei ország életadó elveivel.

Komoly és borzasztó igazság az, hogy sokan, akik azelőtt lelkesen hirdették a harmadik angyal üzenetét, fásulttá és közömbössé vállnak! Csaknem fölismerhetetlenné lett a választóvonal a világiak és sok hitvalló keresztény között. A világhoz idomul sok, valamikor buzgó adventista. A világ viselkedését, szokásait, önzését követi. Ahelyett, hogy ők vezetnék rá a világot az Isten törvényei iránti engedelmességre, a gyülekezet csatlakozik egyre inkább a világ törvénytaposásához. Naponta közelebb húzódik a világhoz. Mily sok hitvalló keresztény szolgája a pénzsóvárgásnak! Étvágyaik kielégítésébe süllyedésükkel, önző kielégülésüket legyezgető, pazarló költekezésükkel nagyon meggyalázzák Istent.

Sokan mások, mivel nem hirdetik lelkesen a harmadik angyal üzenetét, bár látszólag nem élnek bűnös életet, mégis olyan bizo-nyosan Sátán táborának kölcsönzik erejüket, mint akik nyíltan vétkeznek Isten ellen. Sokaságok pusztulnak el, mégis milyen kevesen tartják felelősnek magukat értük! Isten népe közül sokakra halálszerű alvás, bénulás szállt, s ez akadályozza, hogy megértsék az óra kötelességét.

Mikor az Izraeliták beléptek Kánaánba, nem töltötték be Isten szándékát, mivel nem foglalták el az egész országot. A részleges hódítás után letelepedtek, hogy győzelmeik gyümölcseit élvezzék. Hitetlenségükben és a könnyű élet szeretetében a meghódított részen gyűltek össze, ahelyett, hogy előretörtek volna új területek hódítására. Így kezdtek eltávolodni Istentől. Mivel nem hajtották végre Isten szándékát, lehetetlenné tették, hogy kitöltse rájuk megígért áldását.

Ma is ezt teszi a gyülekezet? Előttük az örömhírre szoruló egész világ a hitvalló keresztények mégis csoportokba telepedve örvendeznek az örömhír előjogainak. Nem tartják szükségesnek új területek meghódítását; azt, hogy a túlnan fekvő területekre vigyék a megváltás üzenetét. Nem hajtják végre Krisztus megbízását. „Menjetek, s hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Kevésbé bűnösök talán, mint a zsidó egyház volt?

Közeledik az elkeseredett összecsapás az Istenhez hűségesek és Istent örvényének megvetői között. Az emberek aláássák Isten törvényének tiszteletét. A vallásos vezetők emberek parancsolatait tanítják hittételekként. Amint az ősi Izrael napjaiban volt, úgy van ez ma is. De mert a hűtlenség és törvénytaposás uralkodóvá lett, a törvény régi tisztelőinek ezért talán nem kell tisztelniük a törvényt? Csatlakozzanak talán a föld hatalmasságaihoz, hogy ők is hatástalanná tegyék a törvényt? A gonoszság áradata nem söpri el a hűségeseket. Nem fogják megvetni azt, amit Isten szentnek különített el. Nem követik Izrael feledékenységnek példáját. Nem feledkeznek meg, hogy mit tett Isten népéért a korokon át, s parancsainak útját fogják járni.

A vizsgán mindenki sorra kerül. Csak két tábor van. Melyik oldalán állsz?

Isten parancsolattartó népe a Mindenható széles pajzsa alatt áll.

„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenható árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem; őbenne bízom! Mert Ő szabadít meg téged a madarász tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól, nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít. Bizony szemeddel nézed, és meglátod a gonoszok megbüntetését!

Mert azt mondtad te: az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelít sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismerem az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságban: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki szabadításomat.”

(91. zsoltár)

„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk neki zengedezésekkel.

Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül. Akinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi. Akié a tenger, és Ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő keze formálta.

Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!

Mert Ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát. Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Masszáh napján a pusztában: Ahol megkísértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mehetnek be az én nyugalmam helyére.” (95. zsoltár)

„Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az Ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait;

Mert nagy az Úr, és igen dicséretes, rettenetes minden Isten felett. Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén.

Adjatok az Úrnak népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet! Adjátok az Úrnak neve dicsőségét; hozzatok ajándékot és jöjjetek be az ő tornácaiba! Hajoljatok meg az Úr előtt szent ékességben; rettegjen előtte az egész föld!

Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; Ő ítéli meg a népeket igazsággal.

Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is.

Az Úrnak orcája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével.”

(96. zsoltár)