Cooranborg, New South Wales,

1896. május 10.

Kérlek titeket, akik a mű legbenső szívében éltek, tekintsetek vis-sza az évek tapasztalatára, s gondoljátok meg, hogy vajon rátok mondhatjuk-e a jól van-t anélkül, hogy hazudnánk? Kérem iskoláink tanítóit, fontolják meg alaposan, imádkozva: „Úgy őrködök-e lelkem fölött, mint aki Istennel fáradozik együtt? Megtisztítottam-e szívemet minden bűntől, és teljesen megszentelődtem-e?” Elveitekkel és példátokkal megszentelődésre taníthatjátok a fiatalokat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

Visszariadtatok-e a Szentlélektől, amikor időnként mindenen eluralkodó hatásként jött el Battle Creek-i és más iskoláinkba. Felismertétek-e jelenlétét? Megadtátok-e neki a mennyei hírnököt megillető tisztességet? Így szóltatok-e, mikor a Lélek küzdeni látszott a fiatalokért: „Tegyük most félre a tanulást, mert kétségkívül mennyei vendég jár közöttünk? Dicsőítsük és tiszteljük Istent.” Leborultatok-e tanítványaitokkal, szíveteket megalázva, könyörögve, hogy elnyerjétek az áldásokat, mellyel az Úr megajándékozott?

Maga a nagy tanító jár közöttetek. Megtiszteltetésben részesítettétek-e? Ismeretlen volt-e némelyik nevelő előtt? El kellett-e küldjetek valaki állítólag tekintélyes személyért, hogy üdvözölje, vagy elküldje a mennyei hírnököt? Noha láthatatlanul, mégis köztetek járt. Kimondtátok-e, hogy a tanulás idejét tanulással kell tölteni; hogy mindennek megvan a maga ideje, s hogy a közös tanulásnak szánt idő túl értékes ahhoz, hogy a mennyei hírnökre pazaroljátok?

Ha bármi módon korlátoztátok, vagy elűztétek a Szentlelket, kérve-kérlek, minél hamarább tartsatok bűnbánatot. Ha bárki közületek, nem nyitotta meg, hanem bezárta és belakatolta szívét Isten Lelke előtt, sürgetem, nyissa ki az ajtót és imádkozzon komolyan: „Maradj velem.” Mikor iskoláinkban a Szentlélek felfedi jelenlétét, szóljatok így a tanulókhoz: Az Úr jelzi, hogy ma fontos mennyei tanításban részesít, s ez nagyobb horderejű a közönséges tanulásnál. Hallgassuk, mit mond Isten, hajoljunk meg előtte, s keressük Őt teljes szívvel.

Hadd mondjam el, mit tudok a mennyei vendégről. A Szentlélek a tanítás órái alatt a tanulók fölött lebegett, de némelyik szív, mert kemény és sötét volt, nem kívánta a Lélek jelenlétét, s Isten világossága visszahúzódott. Ez a mennyei látogató a legszélesebbre tárta volna ki értelmeteket a tanulmányok minden területén, bölcsességet és tudást adott volna, melyet Isten dicsőségére használhattatok volna. Az Úr hírnöke azért jött, hogy meggyőzzön a bűnről, s meglágyítsa az Istentől való hosszú elidegenedésben megkeményedett szíveteket. Eljött megjelenteni ama nagy szeretetet, mellyel Isten az ifjakat szereti. Isten öröksége ők, ezért nevelőiknek magasabb műveltségre van szükségük, mielőtt képesített tanítók és ifjak vezetői lehetnek.

A tanító sok mindent megérthet a természettan világmindenségéből; mindent tudhat az élőlényekről, a géptan találmányairól, a természettudomány felfedezéseiről. Mégsem mondható műveltnek, míg nem ismeri az egyedüli igaz Istent, s akit elküldött, Jézus Krisztust. Isteni eredetű elvnek kell átitatnia viselkedésünket, és Istenhez kötni bennünket. Ez semmi esetre sem hátráltat az igazi tudomány tanulmányozásában. Isten félelme a bölcsesség kezdete, s aki hozzájárul, hogy átalakuljon Isten hasonlatosságára, az Isten alkotásának legnemesebb példánya. Aki közösségben él Teremtőnkkel, megérti, mi volt Isten szándéka, mikor teremtette őt. Azt is tudni fogja, hogy Isten felelősnek tartja, hogy a lehető legjobb célra fordítsa képességeit. Nem dicsőíti, de le sem becsüli magát.

Isten ismeretét Isten Igéjéből merítjük. Az igazi kegyesség tapasz-talati tudása – melyet a mindennapi megszentelődésben és szolgálatban találunk meg – biztosítja a test, az értelem és a lélek legmagasabb művelődését. Ha így Istennek szenteljük minden erőnket, azzal kirekesztjük az önteltséget. Az isteni hatalom hozzánk küldése megtiszteli őszinte törekvésünket oly bölcsességre, mely arra képesít, hogy legjobb tehetségünket Isten dicsősítésére és embertársaink áldására fordítsuk. Mivel Istentől kapjuk a képességeket, s nem magunk teremtjük elő, ezért Istentől nyert talentumként kell megbecsülnünk, és az Ő szolgálatában hasznosítanunk azokat.

A menny által ránk bízott értelmi képességekkel olyan magasztosabb erőként kell bánnunk, mint amelyek hivatása a test kormányzása. A velünk született étvágyakat és szenvedélyeket a lelkiismeret és a lelki erők ellenőrzése alá kell hajtanunk.

Krisztus vallása soha sem zülleszti le befogadóját, sohasem teszi durvává vagy udvariatlanná, önhitté, indulatossá vagy kemény szívűvé. Ellenkezőleg. Finomítja az ízlést, megszenteli az ítélőképességet, tisztítja, nemesíti, s Krisztus foglyává teszi a gondolatokat. Isten gyermekei számára magasztosabb, mint a legmagasztosabb emberi gondolat eszményképe. Szent törvényében jellemének tükrét adta.

Krisztus a legnagyobb tanító, akit valaha is ismert a világ. S mi-lyen mértéket tart a benne hívők előtt? „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5:48) Amint Isten tökéletes a maga hatáskörében, úgy az ember is tökéletes lehet a maga területén.

Krisztus jelleme a keresztény jellem eszményképe. Nyitva áll előttünk az út a szüntelen fejlődésre. El akarunk érni bizonyos célt, meg akarunk ütni bizonyos mértéket, mely minden jót, tisztát, nemeset és emelkedettet magában foglal. Szüntelen növekednünk kell, s megállás nélkül haladnunk előre, fel a jellem tökéletessége irányában.

Pál mondja: „Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét fölülről való elhívása jutalmára.” (Filippi 3:13,14)

Ez Isten emberekre vonatkozó akarata; mármint a megszentelődésük. Ahhoz, hogy előre s fölfelé serkentsük magunkat, képességeinket a legegészségesebb állapotban kell tartanunk, Istennek tetsző szolgálatra készen. Meg kell feszítenünk Isten-adta erőinket. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből: felebarátodat, pedig mint magadat.” (Lukács 10:27) Az ember a maga erejével képtelen erre; Isten segítségére van szüksége. Mi ebből az emberre eső rész? „Szerelmeseim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én je-lenlétemben csak, hanem, most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást [megvalósítást] jókedvéből.” (Filippi 2:12,13)

Isten segítsége nélkül az ember nem tud jót tenni. Az Úr bűnbánatra szólítja az embert, de az ember bűnét sem tudja megbánni, csak ha a Szentlélek munkálkodik szívében. Az Úr nem akarja, hogy bárki is várjon, amíg azt nem gondolja, hogy megbánta bűnét, mielőtt lépéseket tenne Jézus irányában. Az Üdvözítő szüntelenül vonzza az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot. Csupán engedelmeskednünk kell a vonzásnak, s szívünk megolvad a töredelemben.

Az örök életért folyó nagy küzdelemben részt szabtak ki az embernek; engedelmeskednie kell a Szentlélek buzdításának. Küzdelembe kerül áttörni magát a sötétség hatalmasságain, de a Lélek munkálkodik benne, hogy a célt elérje. De az ember nem tétlen lény, akit Isten tétlensége ellenére megment. Hanem fölhívja, hogy feszítse meg minden inát, vesse latba összes képességét a halhatatlanság eléréséért, s mégis Isten adja a sikert. Senki sem menekülhet meg tétlenül. Az Úr felszólít: „Igyekezzetek bejutni a szoros kapun, mert sokan, mondom nektek, igyekeznek bemenni, de nem mehetnek.” „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Lukács 13:24; Máté 7:13,14)

Kérem iskoláink tanulóit, legyenek józanok. Istennek nem tetszik a fiatalok könnyelműsége. Játékaik és mérkőzéseik megnyitják az utat a kísértések árja előtt. Értelmi képességetekkel Isten mennyei adományának birtokában vagytok, így nem engedhetitek meg, hogy gondolataitok közönségesek, alantasak legyenek. Az Isten szava utasításai szerint alakított jellem szilárd elveket, tiszta és nemes törekvéseket árul el. Mikor a Szentlélek együttműködik az ember értelmével, az eredmény bizonyos, éspedig magasztos, szent indítékok.

Isten azt is látja, amit a nevelők vaksága észre sem vesz – az erkölcstelenség minden válfaja és foka igyekszik magához ragadni a kormánykereket, s küzd a Szentlélek hatalmának megnyilvánulásai ellen. A beszélgetés legközönségesebb fajtája, és a köznapi, romlott gondolatok beleszövődnek a jellembe.

A léha, világi társas összejöveteleket, az evészeteket, ivászatokat és nótázásokat a sötétség hatalmai ihletik. Ezzel Sátánnak mutatnak be áldozatot. A kerékpárőrület bántó az Istennek. Haragja fölgerjed azok ellen, akik ilyeneket tesznek. Az értelem megittasodik az effajta kielégülésektől, akár a szeszes italoktól. Kitárul az ajtó a közönséges barátkozások előtt. Ha alacsony szinten hagyjuk kalandozni gondolatainkat, hamarosan megrontják minden képességünket. Akár az ősi Izraelben; az élvezetek szerelmesei esznek, isznak és játszani kelnek fel. Nevetgélés, tivornyázás, hangos jókedv és vigalom. Ezzel a fiatalok azokat a szerzőket követik, akiknek könyveit tanulásra kezükbe adják. Az a legrosszabb, hogy örökkévaló hatást tesznek a jellemre.

Akik ezekben elől járnak, nehezen lemosható szégyenfoltot ejtenek magukon. Megsebzik lelküket, életük végéig viselik a sebhelyeket. A vétkes beláthatja bűneit, és bűnbánatot tarthat; Isten megbocsáthat a törvénytaposónak, de a különbségtevés képessége, melyet mindig élesnek és érzékenynek kell megtartanunk, hogy különbséget tudjunk tenni a szent és a közönséges között, ez a képesség nagyrészt eltompul. Gyakran emberi elgondolásokat és képzelgéseket fogadnak el isteni eredetűnek. Némely ember vakon és érzéketlenül tesz, kész utána kapni az olcsó, közönséges, sőt hitetlen gondolatoknak, ugyanakkor ellene fordulnak a Szentlélek munkájának.