A gonoszság szövetségének mesteri elméje folyvást azon ügyeskedik, hogy elrejtse Isten szavát, és az emberek véleményét tolja az előtérbe. Azt igyekszik elérni, hogy ne halljuk Isten szavát, amikor ezt mondja: Ez az út, ezen járjatok. Minden tőle telhetőt elkövet a nevelés módszereivel, hogy eltakarja a menny fényét.

Az Istent el nem ismerő bölcseleti okoskodás és tudományos kutatás kételkedővé teszi a fiatalokat. Az iskolákban gondosan tanítják és pontosan megmagyarázzák a következtetéseket, melyekre a tanult emberek a tudományos kutatásokkal eljutottak. Azt a benyomást keltik, hogy ha a tudósoknak igazuk van, nem lehet igaza a Bibliának. A kételkedés vonzza az embereket. A fiatalság függetlenséget lát benne, s ez rabul ejti képzeletüket. Hagyják megcsalni magukat. Sátán diadalmaskodik – minden az ő tetszése szerint történik. A fiatal szívekbe vetett kételkedés minden egyes magját ápolja, növeli, gyümölcsözteti, s hamarosan megérik a hitetlenség bőséges aratása.

Azért veszélyes a kételkedés fiatalokba vetése, mert a szív hajlik a gonoszságra. Ami gyöngíti az Istenbe vetett hitet, megrabolja a lelket az erőtől, amellyel ellenállna a kísértéseknek. Eltávolítja a bűn útjából az egyetlen igazi védelmet.

Ne alapítsunk iskolákat a tudományos bölcselet vagy az úgynevezett magasabb műveltség számára. Nagyságuk abból áll, ha a mindennapi élet egyszerű, gyakorlati tetteivel tiszteljük Istent. Istennel kell járnunk, hogy szívünkbe és családi körünkbe hozhassuk Őt.

Sokan azt gondolják, hogy a műveltséghez olyan írók műveire van szükség, akik hitetlenségre tanítanak, csak mert akad néhány ragyogó gondolat a könyveikben. De ki volt e gondolatok szerzője? Isten, és csakis Isten. Ő minden fény forrása. Miért gázoljunk át e pogány és hitetlen művekben található tévedések iszaptengerén néhány értelmi jellegű igazság kedvéért, mikor a teljes igazság rendelkezésünkre áll?

Oka van, hogy ezek az emberek miért tanúsítanak oly fi-gyelemreméltó bölcsességet. Sátán a mennyei udvarokban tanult, és a jót is ismeri, nemcsak a rosszat. Összeelegyíti az értékeset a hitvánnyal, s ez hatalmat ad neki, hogy megcsaljon. De mert Sátán mennyei ruhákba öltözött, azért még nem kell világosság angyalaként befogadnunk őt. A kísértőnek megvannak a maga ügynökei, akik az ő módszerei szerint, lelkületétől ihletetten és mesterkedéséhez alkalmazkodóan tanítanak. Fogjunk talán össze velük? Fogadjuk el eszközeinek műveit a nevelés elengedhetetlen kellékeiként?

„Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.” Elvárhatjuk-e a fiataloktól, hogy ragaszkodjanak a keresztény elvekhez, és keresztény jellemet fejlesszenek, ha pogányok, istentagadók és hitetlenek tanításai hatnak nevelésükre?

Ha a hitetlenek ragyogó gondolatainak megragadására fordított időt és munkát inkább Isten szava értékes tanításainak megértése terén hasznosítanánk, a sötétben és a halál árnyékában veszteglők ezrei örvendeznének az élet világosságának.

Az Úr munkájára készülők közül sokan fontosnak tartják, hogy történelem- és hittudományköteteket gyűjtsenek. Úgy vélik, hogy ezek tanulmányozása komoly segítségükre lesz az embereket eléréséhez. Ez azonban tévedés. Mikor polcokat látok görnyedni a kötetek súlya alatt – amelyekbe alig pillantanak bele – azt kérdezem magamban: Minek költeni arra, ami nem kenyér? János hatodik fejezete többet mond nekünk, mint ami ezekben a kötetekben áll. Krisztus mondja: „Én vagyok az életnek ama kenyere… a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.”

Van történelemtanulás, amelyet ne kárhoztassunk. A szent történelem a prófétaiskolák tárgya volt. Mikor Isten nemzetekkel való bánásmódját tanulmányozták, az Úr lába nyomát számlálták. Isten nemzetekkel való bánásmódja ma is el kell gondolkoztasson minket. A történelemben ismerjük fel a jövendölés beteljesedését. A nagy hitújítások történelmében a gondviselés tevékenységét tanulmányozhatjuk. A nemzetek felsorakoztatásából megértjük az események menetelését a nagy küzdelem végső összecsapása felé.

Nagyon gyakran nem annyira az értelem és a lélek táplálásáért tanulmányozzák e könyveket, hanem nagyravágyásból akarják ismerni a bölcselőket és a hittudósokat. Az a kívánság vezeti őket, hogy művelt nyelven és művelt tételekben hirdessék az embereknek a keresztény vallást.

„Tanuljatok tőlem” – mondta a legnagyobb tanító, akit valaha is látott a világ. „Vegyétek magatokra az én igámat, és ta-nuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.” Szellemi büszkeséged nem segít, hogy a halálukon levő lelkekkel foglalkozz. Olvasásuk kitárja íróik előtt a kaput, hogy gondolkodástokban és szívetekben elfoglalják azoknak a gya-korlati tanításoknak a helyét, melyeket a nagy tanítótól, Jézustól kellene megtanulnotok. A könyvekben talált kutatási eredmények nem táplálják az ember lelkét. Az ilyen fárasztó tanulásban és kutatásban alig akad valami, ami elősegítené, hogy eredményes lélekmentők legyetek.

Az életüket közönséges, mindennapi munkában eltöltő em-berekhez olyan egyszerűen kell szólnunk, mint Krisztus szólt; könnyen érthető szavakat. Az Üdvözítő azért jött, hogy hirdesse a szegényeknek az örömhírt. Írva találjuk, hogy az egyszerű emberek örömest hallgatták szavait.

Az élő Isten beszéde a legmagasabb műveltség. A feltehetően finom, emberek ízléséhez szabott, keresett mondatok nem foghatók Isten szavaihoz. Akik az embereket szolgálják, azoknak az élet kenyerével kell táplálkozniuk. Ez ad lelki erőt, és előkészíti az igehirdetőt, hogy sokféle emberrel foglalkozhasson. Az tartja fenn a gyülekezet istenfélelmét és lelki erejét, ha a mennyből alászállt kenyéren él. Az igaz istenfélelem egyszerűségét Jézus lábánál kell megtanulnunk.

A gyermekek és ifjak nevelésében nagy teret szorítanak ma a meséknek, kitalálásoknak és költött történeteknek. Ezeket a könyveket használják az iskolákban, és sok családi körben is ott találjuk őket. Keresztény szülők hogyan engedhetik meg, hogy gyermekeik ilyen valótlanságokkal teli könyveket olvassanak. Mikor a gyermekek a szüleik tanításával homlokegyenest ellenkező történetek jelentése felől kérdésekkel állnak elő, azt a választ kapják, hogy a történetek valótlanok; ez mégsem semmisíti meg a könyvek romboló hatásait. A könyvekben kifejtett gondolatok félrevezetik a gyermekeket. Hamis életfelfogást oltanak beléjük, megfoganják és nevelik a valószínűtlen utáni vágyat.

Az ilyen könyvek elterjedt olvasása Sátán egyik körmönfont csapdája. Eltereli az öregek és fiatalok figyelmét az előttük álló eseményekre való felkészülés komoly, fontos feladatáról. Az a terve, hogy a lélekpusztító ámítások, melyekkel most árasztja el a világot, elsöpörjék gyermekeinket és ifjainkat. Ezért igyekszik elterelni az emberek gondolatait Isten szavától, így megakadályozni azon ismeretek megszerzését, melyek megóvnák őket.

Sohasem szabad a gyermekek és fiatalok kezébe igazságot elferdítő könyveket helyeznünk. Az érettebb korúak is sokkal nagyobb biztonságban lennének, ha teljesen távol tartanák magukat az ilyen könyvektől.

Bőségesen rendelkezésünkre áll a valódi, az isteni. Nem vagyunk kénytelenek szennyezett forrásokból oltanunk tudásszomjunkat.

Krisztus az evangélium örömüzenetében tárja elénk az igazság elveit. Tanításaiban az Isten trónjától folyó tiszta patakok vizét ihatjuk.

Krisztus minden előző felfedezést felülmúló tudást tárhatott volna föl, titkot titok után nyithatott volna meg, s e csodálatos kinyilatkoztatásai köré vonhatta volna össze az egymást követő nemzedékek tevékeny, komoly gondolkodását –egészen az idők végezetéig. De egyetlen perce sem jutott erre, annyira lekötötte őt az üdvösség tudományának tanítása. Csakis arra fordította, csakis annyira értékelte idejét, képességeit, de még életét is, amennyire az emberek megmentésére tudta használni. Azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet, és semmi el nem tántorította Őt e kizárólagos céltól. Nem hagyta, hogy bárki is mellékvágányra terelje.

Krisztus kizárólag azt az ismeretet tanította, aminek hasznát vehetjük. Arra korlátozta oktatását, amire jelen állapotukban az embereknek gyakorlati szükségük van. Nem elégítette ki azok kotnyeles kérdéseit, akiket a kíváncsiság vonzott hozzá. Minden efféle kérdezősködést ünnepélyes, komoly, létfontosságú felhívások alkalmává tett. Akik mohón szerettek volna szakítani a tudás fájáról, azoknak az élet fájának gyümölcsét kínálta. Minden utat elzárt előttük, kivéve az Istenhez vezető keskeny ösvényt. Lepecsételve tartott minden forrást, csak az örök élet forrását nem.

Üdvözítőnk senkit sem biztatott, hogy kora rabbi iskoláiba járjon, mert az azt mondják és azt mondták-ok végtelen sora megrontotta volna gondolkodásukat. Miért kellene hát elfogadnunk a nagy tudású emberek bizonytalan szavait, mikor nagyobb és biztonságosabb bölcsesség áll rendelkezésünkre?

Amit az örökkévaló dolgokból s az emberek gyöngeségéből Isten tudtomra adott, mély benyomást tett gondolkodásomra és életemet is, jellememet is befolyásolta. Semmi okot sem látok, amiért magas polcra kellene helyeznünk, vagy dicsérnünk az embert. Nem látok okot, hogy megbízzunk a világ bölcseiben, vagy amiért magasztalnunk kellene őket. Az isteni világosság híján szűkölködő emberek honnan is vennék az Isten terveiről és útjáról szóló helyes gondolatokat?

Attól tanulok szívesen, aki a mennyet és a földet teremtette, attól, aki az ég mennyezetére helyezte a csillagokat, s előírta a nap és hold feladatát. Semmi szükségem a hitetlen írókra. Inkább Istent választom, tanítson Ő.

Helyes, ha a fiatalok azt tartják, hogy értelmi képességük legmagasabb fokát kell elérniük. Isten nem szabott határt a tanulásnak, ezért nekünk sem szabad azt korlátok közé szo-rítanunk. Ám tudásunk mit sem ér, ha nem Isten dicsőségére és az emberek javára használjuk. Tudásunk teljesen értéktelen, ha nem a legmagasabb célok elérését segíti elő.

Olyan tudásra van szükségünk, mely megerősíti életünket és lelkünket, amely jobb férfiakká és nőkké tesz bennünket.

Szívünk nevelése fontosabb, mint a könyvekből nyert tudás. Jó, sőt elengedhetetlen megismernünk a világot, amelyben élünk, de ha számításainkon kívül hagyjuk az örökkévalóságot, soha ki nem heverhető veszteségünk lesz.

Nem jó feszült figyelmet követelő, de a gyakorlati életben hasznavehetetlen tanulmányokkal telezsúfolni az agyunkat. Az effajta tanulás veszteség a tanulónak, mert kiöli belőle a vágyat annak tanulmányozására, ami felszerelné őt a hasznosságra, s képesítené őt felelősségeinek betöltésére.

Ha a fiatalok megértenék, mennyire gyöngék, akkor Istenben találnák meg erejüket. Ha Istentől igyekeznek tanulni, bölcsek lesznek az ő bölcsességével, s életük áldásokban gazdag lesz a világ számára. De ha csupán világi és okoskodó tanulmányokra adják értelmüket, s így elvágják magukat Istentől, elveszítenek mindent, ami gazdaggá teszi az életet.