St. Helena, Kalifornia,

1903. április 21.

Nem olyan a helyzetünk a világban, mint lennie kellene. Távolról sem értünk még oda, ahol járhatnánk, ha keresztény tapasztalatunk összhangban állna a kapott világossággal és lehetőségekkel, ha elejétől kezdve szüntelen előre és fölfelé törekedtünk volna. Ha jártunk volna az elnyert világosságban, ha előrehaladtunk volna az Úr ismeretében, ösvényünk egyre fényesebbé válna. Ámde sok különleges világosságban részesült ember annyira megcsontosodott a világiasságban, hogy alig különböztethetők meg a világiaktól. Nem ötlenek szembe, mint Isten különleges, választott és értékelt népe. Nehéz megkülönböztetni ma Isten szolgáit azoktól, akik nem szolgálják Őt.

A hetediknapi adventista egyházat lemérik a szenthely mérlegén, s a kiváltságok és előnyök alapján ítélik meg. Ha lelki életük nem egyezik az előnyökkel, amelyeket Krisztus végtelen áron adományozott nekik, ha az elnyert áldások nem képesítik őket a rájuk bízott feladatra, elhangzik majd az ítélet: Híjával találtattak. Az adott világosság és lehetőségek alapján mondják ki az ítéletet.

Isten szeretetet, örömet, békét és dicső győzelmet tartogat azok számára, akik lélekben és igazságban szolgálják Őt. Parancsolattartó népe álljon szüntelen készen a szolgálatra. Érjék el a nagyobb kegyességet, erőt és a Szentlélek munkálkodásának alaposabb ismeretét. Ámde sokan nem állnak készen a Lélek drága ajándékaira, melyeket Isten rájuk kíván ruházni. Nem nyúlnak egyre magasabbra a felülről jövő erőért, hogy az elnyert ajándékok által felismerhetők legyenek Isten különleges népeként, mely buzgó a jó cselekedetekben.

A figyelmeztetés komoly feddései, melyek a szolgálat nagy becsben tartott eszközeinek pusztulásában nyilvánultak meg, ezt mondják: „Emlékezzél meg azért, honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd!” (Jelenések 2: 5) Miért fogjátok fel homályosan a gyülekezet állapotát? Sion falán megvakultak volna az őrállók? Isten szolgái közül sokan közönyösek és elégedettek, mintha nappal felhő, éjjel tűzoszlop nyugodna a szent helyen. Azok töltik be a felelős tisztségeket, akik állítják, hogy ismerik Istent, holott életük és jellemük megtagadja Őt! Noha sokan Isten választott, különleges népe közé számlálják magukat, elégedettek annak bizonyítéka nélkül élni, hogy Isten igazán közöttük van, hogy kimentse őket Sátán csapdáiból és támadásaiból.

Ha a múltban elfogadtuk volna az Úr megrovásait, elismertük volna jelenlétét, és elfordultunk volna az akaratával ütköző szokásoktól, akkor ma sokkal nagyobb lenne a világosság. Akkor a menny világossága ragyogna be lelkünk templomába, és képesítene megérteni az igazságot, Istent szeretni mindenekfelett, felebarátainkat pedig mint magunkat. Jaj, nagy szégyent hoznak Krisztusra, akik bár állítják, hogy keresztények, mégis meggyalázzák viselt nevüket, mivel életük nem egyezik hitvallásukkal, mert nem szeretet- és tiszteletteljesek egymáshoz, mert udvarias tettekkel és szerető szavakkal nem nyilvánítják ki ezeket a vonásokat, amint azt Isten elvárja!

A mélység erői fölkavarodtak. Háború és vérontás a következménye. Kegyetlen rémtettek mérgezik meg az erkölcsi légkört. Terjed a viszály lelkülete, és elborít minden helyet. Sokakat a szédelgés és alattomos üzelmek lelkülete száll meg. Sokan elhagyják hitüket, csábító lelkeknek és ördögök tanításának engednek. Nem veszik észre, miféle lelkek szállták meg őket.

Aki átlát a külszínen, aki olvas a szívekben, azt mondja a nagy világosságban részesültekről: „Nem gyászolják, nem riadnak meg lelki állapotukon.” „Miként ők így választották útjaikat, és lelkük utálatosságaikban gyönyörködött: Akképpen választom én is megcsúfolásukat, és rájuk hozom, amitől félnek; mivel hívtam, és senki nem felelt, szóltam, és nem hallották. És a gonoszt cselekedték szemem előtt, s amit nem szerettem, azt választották.” „Ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak” „Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre… Hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (Ésaiás 66:3,4; 2Tesszalonika 2:11,10,12)

A mennyei tanító megkérdezte: „Milyen érzékcsalódás kápráztatja el lelketeket, mint mikor színlelitek, hogy a helyes alapokra építetek, és Isten elfogadja munkátokat. Holott valójában sok mindent a világ mintájára tesztek, s bűnöztök az Úr ellen. Nagy csalás, elbűvölő képzelgés szállja meg az értelmet, mikor az igazságot valaha ismerő emberek összetévesztik az istenfélelem látszatát annak lelkületével és erejével, mikor azt képzelik, hogy dúsgazdagok, semmire sincs szükségük, holott valójában mindenben ínséget szenvednek.”

Isten nem változott meg hű szolgái iránt, akik szeplőtlenül tartják ruhájukat. Viszont sokan ezt kiáltják: béke és biztonság, miközben hirtelen veszedelem jön rájuk. Ha nem tartanak igaz bűnbánatot, ha bűnvallomással nem alázzák meg szívüket és nem fogadják be az igazságot, amint az Jézusban él, soha át nem lépik a menny küszöbét. Majd ha bekövetkezik sorainkban a tisztulás, nem heverészünk többé azzal dicsekedve, hogy gazdagok vagyunk, dúsgazdagok, semmire sincs szükségünk.

Ki mondhatja el: „Aranyunkat tűzben próbáltuk meg, ruhánk a világtól szeplőtlen?” Láttam, amint tanítónk az állítólagos igazságos cselekedetek ruhájára mutatott. Letépte azokat, s felfedte alattuk a mocskot. Így szólt hozzám: „Látod, hogyan takarták be elbizakodottan jellemük piszkát és rothadtságát? Mint lett paráznává a hív város! Atyám házát vásárcsarnokká tettétek, olyan hellyé, ahonnét eltávozott Isten jelenléte és dicsősége! Ez a gyöngeség oka. Ezért hiányzik az erő!”

Ha a gyülekezet, melyet vétkei erjesztenek, bűnbánatot nem tart, és meg nem tér, enni fog tettei gyümölcséből, míg csak meg nem utálja magát. Mikor ellenáll a gonosznak, s a jót választja, mikor Istent keresi teljes alázattal, s Krisztusban eléri magasztos hivatását, az örök igazság alapjára áll, s hit által megragadja a számára készített tudást, akkor majd meggyógyul. Akkor Istentől nyert őszinteségében és tisztalelkűségében jelenik meg, elkülönül a világi bonyodalmaktól, s bebizonyítja, hogy az igazság valóban szabaddá tette. Akkor a gyülekezet tagjai igazán Isten választottai és képviselői lesznek.

Eljött a gyökeres javulás ideje. Majd ha megindul ez az újjáalakulás, az imádság lelkülete tettekre sarkall minden hívőt, s eltűnik a gyülekezetből a viszály és egyenetlenség szelleme. Akik eddig nem éltek krisztusi közösségben, közelebb húzódnak egymáshoz. A helyes utakon tevékenykedő gyülekezeti tag másokat is rávezet, hogy együtt esedezzenek, hogy a Szentlélek fedje fel jelenlétét. Nem lesz zűrzavar, mert minden a Szentlélek elgondolásával összhangban történik. Eltűnnek a hívőt hívőtől elválasztó korlátok. Isten szolgái ugyanarról beszélnek majd. Az Úr együtt fog működni szolgáival. Mindnyájan megértve imádkozzák az Úr imáját: „Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod.” (Máté 6:10)