Több ízben előfordul, hogy fölhívják figyelmemet a maradék egyház állapotának pontos képére. Ez az állapot pedig a megdöbbentő közöny a jelen igazság ismeretének hiánya miatt pusztulófélben levő világ szükségletei iránt. Ilyenkor órákig, néha napokig emészt a bánat. Akikre a harmadik angyal üzenetének megmentő igazságait bízták, sokan nem veszik eszükbe, hogy lelkek üdvössége függ Isten egyházának megszentelődésétől és tevékenységétől. Sokan a maguk javára fordítják az áldásokat. Nagyon fáj a szívem, mert keresztényietlen viselkedésükkel szégyent hoznak Krisztusra. S később, mikor a fájdalom alábbhagy, igyekszem keményebben dolgozni, mint valaha, hogy embertársaik megmentése érdekében önzetlen igyekezetre ébresszem őket.

Isten az ő kegyelmének és igazságának bizományosaivá tette népét. Helytelenítően nézi azt a hanyagságukat, hogy eljutassák az áldásokat embertársaikhoz. Tételezzük föl, hogy Anglia valamelyik távoli gyarmata éhínség és fenyegető háború miatt szorult helyzetbe kerül. Ezrek halódnak az éhségtől. Erős ellenség gyülekezik határaikon, s azzal fenyegeti őket, hogy fölgyorsítja a halál aratását. Az anyaország megnyitja magtárait, a lakosság adományai ömleni kezdenek, és számos úton áramlik a segély. Hajórajt rakodnak be becses, létfontosságú cikkekkel, s elindítják őket a szenvedés területére, azok imáinak kíséretében, akiknek szíve segítésre lett indítva. Eleinte nyílegyenest céljuk felé haladnak. De miután szem elől veszítik a szárazföldet, az éhen halóknak szánt élelem szállítóinak buzgalma lelohad. Bár azt végzik, ami az angyalok munkatársaivá teszi őket, mégis elvesztik kezdeti jó benyomásaikat. Gonosz tanácsosok kísértésbe viszik őket.

Szigetcsoport esik útjukba, s bár még távol vannak céljuktól, elhatározzák, hogy kikötnek. A kísértés, mely már előzőleg betette lábát, erősebbé válik. A nyerészkedés lelkülete hatalmasodik el gondolataikon. Előnyös kereskedelmi lehetőségek nyílnak előttük. S akikre a hajórajt bízták, rá hagyják beszélni magukat, hogy maradjanak a szigetcsoporton. A könyörület eredeti szándéka elhalványul, eltűnik szemük elől. Feledik az éhezőket, akikhez küldték őket. A készleteket a maguk céljaira fordítják. Az önzés csatornáiba terelik a jótettek eredményét. Önző nyereségre cserélik a létfenntartás eszközeit, s hagyják meghalni embertársaikat. A pusztulók kiáltása fölszáll az égre, s az Úr bejegyzi a rablás történetét.

Gondoljunk a szörnyűségre. Emberek halnak meg, mert akikre a segítség eszközeit bízták, hűtlennek bizonyultak. Nehéz fölfognunk, hogy bárki ilyen rémes bűnben legyen vétkes. Fivéreim és nővéreim, mégis utasítottak, hogy megmondjam nektek: a keresztények naponta megismétlik ezt a bűnt.

Az Édenben az ember kiesett magasztos helyzetéből, s a törvényszegés miatt halál vár rá. A mennyben látták, hogy emberek pusztulnak el, s ez szánakozásra indította Istent. Végtelen áron megnyitotta a menekülés útját. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) A törvényszegőnek nem volt reménysége, csak Krisztus által. Isten „látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró, ezért karja segít [üdvösséget hozott] neki, s igazsága gyámolítja őt.” (Ésaiás 59:16)

Az Úr népet választott magának, s igazságának letéteményesévé tette őket. Szándéka az volt, hogy Isten jellemének bemutatásával Izráel hozzá vonzza az embereket. Az egész világnak továbbítaniuk kellett volna az evangélium meghívását. Az áldozati istentiszteletek tanításának föl kellett volna magasztalni Krisztust a nemzetek előtt, s aki őrá függesztette volna szemét, élhetett volna.

Izráel azonban nem valósította meg Isten célját. Elfeledték Istent, s szem elől veszítették magas kiváltságukat, hogy Isten képviselői legyenek. Mennyből nyert áldásaik nem hoztak áldást a világra. Összes előnyeit a maguk dicsőségére sajátították ki. Megrabolták Istent a szolgálattól, melyet elvárt tőlük, s embertársaikat is megrabolták a vallásos útmutatástól és a szent példától.

Isten végül elküldte Fiát, Isten jellemét kijelenteni az embereknek. Krisztus eljött, s élte a földön az Istent örvénye iránti engedelmesség életét. Odaadta drága életét a világ megmentéséért, s szolgáit tette megbízottaivá. Krisztus odaajándékozásával az emberek kapták a menny összes kincsét. Az Úr telerakta gyülekezetét az éhező lelkeknek szánt mennyei táplálékkal. Isten ezt a kincset bízta népére, hogy eljuttassák a világhoz. Hűségesen eleget kellett volna tenniük kötelességüknek, folytatniuk kellett volna a munkát, míg a kö-nyörület üzenete körül nem öleli a világot.

Krisztus fölment a mennybe, s elküldte Szentlelkét, hogy erőt kölcsönözzön a tanítványok munkájának. Egy nap alatt ezrek tértek meg. Egy emberöltő alatt elvitték az evangéliumot minden nemzetnek. De lassan-lassan változás állt be. Az egyház elvesztette első szeretetét. Önző és kényelemszerető lett. Világias lelkületet melengetett. Az ellenség a maga hatása alá kerítette azokat, akikre Isten vilá-gosságot bízott a sötétben élő világ számára – világosságot, melynek jótettekkel kellett volna fényt árasztania. Megrabolták a világot az áldásoktól, melyet Isten az emberekhez kívánt eljuttatni.

Nem ugyanez ismétlődik-e meg a mai nemzedék idején? Sokan visszatartják ma azt, amit az Úr rájuk bízott a figyelmeztetésnek hí-jával levő és meg nem mentett világ üdvösségére. Isten Igéjében az ég magasán szálló angyalról olvasunk, akit azzal bíztak meg, hogy hirdesse a föld lakóinak az örökkévaló evangéliumot, „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek. Ezt mondván: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája. Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jelenések 14:6,7)

Jelenések tizennegyedik fejezetének üzenetét el kell juttatnunk a világhoz. A mai utolsó napokban ez az élet kenyere. Emberek milliói pusztulnak el tudatlanságban és bűnben. S mégis sokan, akikre az Úr az élet táplálékát bízta, közönyösen veszik az emberek üdvösségét. Sokan feledik, hogy az Úr őrájuk bízta a megváltásra éhezőknek szánt élet kenyerét.

Ó, bárcsak akadnának megszentelt keresztények, bárcsak lenne krisztusi következetesség, bárcsak tanúi lennénk a hitnek, mely szeretetből munkálkodik, s megtisztítja a lelket. Segítsen minket Isten bűnbánatot tartani, s lomha mozgásunkat megszentelt, serény tevé-kenykedésre váltani. Segítsen szavainkkal és tetteinkkel bizonyítani, hogy felelősnek tartjuk magunkat a pusztulók üdvösségéért.

Életünk minden percében legyünk hálásak Isten tűréséért, mellyel elhordozza lanyha, hitetlen piszmogásunkat. Ahelyett, hogy azzal álltatnánk magunkat, amit tettünk – amikor pedig alig tettünk valamit – fogjunk buzgóbban a feladathoz. Ne szűnjünk meg erőnket kifejteni, és őrködésünk se lanyhuljon el. Odaadásunk soha el ne fáradjon. Lelki életünket naponta élessze újjá a folyó, mely Istenünk városát vidítja. Szüntelenül figyeljünk az alkalmakra, hogy Istenért használjuk föl tőle kapott tehetségeinket.

Színház a világ, lakosai a színészek. Most készülnek eljátszani szerepüket az utolsó szomorújátékban. Nincs egyetértés az emberek óriási tömegei közt. Csupán önző céljaik eléréséért fognak össze. Isten szemmel tartja a földet. Meg fogja valósítani lázadó alattvalóival kapcsolatos szándékát. Nem adta át a világot az emberek kénye-kedvére, még ha kis ideig el is tűri, hogy zavar és fejetlenség uralkodjék. A sötétség hatalma szervezkedik, hogy megrendezze a szomorújáték utolsó nagy jeleneteit. Sátán személyesen játssza majd meg Krisztus eljövetelét, s közreműködésével mindenféle gonosz csábítást hoznak majd létre azok vesztére, akik titkos társulatokká szervezkednek. Akik engednek a szervezkedés szenvedélyének, azok az ellenség terveit dolgozzák ki. Az okozat követni fogja az okot.

A törvénytiprás már csaknem betöltötte a mértéket. Fejetlenség uralja a világot, s rövidesen nagy rémület tör az emberekre. Nagyon közel a vég. Nekünk, akik ismerjük az igazságot, föl kell készülnünk arra, ami rövidesen elsöprő meglepetésként tör a világra.

János írja: „Akkor nagy, ragyogó trónt láttam. A rajta ülő tekintete elől menekült a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a holtak, nagyok és kicsinyek, ott álltak a trón előtt. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A holtakat megítélték tetteik szerint, amint a könyvekben föl volt jegyezve.” (Jelenések 20:11–13)

Népünk alszik-e? Mekkora változást vinne véghez az intézmé-nyekben tanuló, dolgozó fiatal férfiakban és nőkben – akik most nem állnak készen az Úr eljövetelére, akik nem alkalmasak még arra, hogy az Úr családjának tagjaivá legyenek – ha fölismernék az idők jeleit? Az Úr Jézus önmegtagadó munkásokat hív, hogy kövessék lábnyomát, járjanak vele, fáradozzanak érte, vegyék föl keresztjüket, s menjenek, ahová vezeti őket.

Sokan megelégednek, ha jelentéktelen szolgálatot nyújtanak az Úrnak. Kereszténységük erőtlen. Krisztus odaadta magát a bűnösökért. Mily aggodalomnak kellene eltölteni minket, mikor bűnükben látjuk pusztulni az embereket. Az Úr végtelen áron váltotta meg őket. Isten Fiának halála, ez értékük mértéke. Nap-nap után emberek döntenek, hogy örök élet lesz-e sorsuk, vagy örök halál. Mégis férfiak és nők, akik állítják, hogy az Urat szolgálják, megelégednek, hogy jelentéktelen semmiségek kössék le idejüket és figyelmüket. Kielégíti őket, ha nézeteltérés van közöttük. Ha odaszentelnék magukat a Mester szolgálatára, nem versengnének s civakodnának, mint megannyi neveletlen kölyök. Szolgálat kötne le minden kezet. Mindenki kötelessége helyén állna, szívvel-lélekkel Krisztus keresztjének küldöttei lennének. Az Üdvözítő lelkülete lakozna munkásai szívében, s igazságos tettek születnének. A munkások a feléledt gyülekezet imáit és szeretetét vinnék magukkal a szolgálatba. Utasításaikat Krisztustól kapnák, s nem találnának időt vetélkedésre, civakodásra.

Isten oltáráról vett élő tűzzel érintett ajkakról hallanánk üzeneteket. Lelkes, megtisztult szavakat szólnánk. Alázatos, megtört szívű közbenjáró imák szállnának az égre. A munkások fél kézzel Krisztusba kapaszkodnának, fél kézzel pedig bűnösöket ragadnának meg, s vonnának a Megváltóhoz.

„Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24:14)

„Szabadítsd meg azokat, akik a halálba vitetnek; és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: Íme, nem tudtuk ezt, nemde aki vizsgálja az elméket, Ő érti, és aki őrzi a te lelkedet, Ő tudja, és kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet.” (Példabeszédek 24:11,12)