Isten szándéka, hogy népe meg szentelt, megtisztult nép legyen, világosságot árasztva maga körül, mindenkinek. Célja, hogy megtestesítse életükben az igazságot, és hálaadás legyenek a földön. Krisztus kegyelme elégséges, hogy ezt megvalósítsa. Isten népe mégse feledje, hogy csak annyiban lehetnek dicséret a földön, amennyiben hiszik és megvalósítják az evangélium elveit. Csak amennyire az ő szolgálatában használják Isten-adta képességieket, annyiban fognak örvendeni az ígéret teljességének és erejének, melynek alapján állni hívta el gyülekezetét. Ha akik állítják, hogy hisznek Krisztusban, mint megváltójukban, csak az alacsony földi mértéket ütik meg, akkor a gyülekezet nem hozza meg az Isten által elvárt gazdag aratást. Azt fogják írni a gyülekezetről szóló jelentésre, hogy híjával találtuk őket.

Krisztus közvetlen mennybemenetele előtt tanítványainak adott küldetése nem más, mint országának nagy hittérítő térképe. A küldetéssel követeivé tette őket, s átadta megbízólevelüket. Ha azután kérdőre vonják őket, hogy tanulatlan halász létükre milyen fölhatalmazás alapján működnek tanítókként és gyógyítókként, azt válaszolhatják, hogy akit a zsidók megfeszítettek, de aki föltámadott a halálból, az tett minket szavának szolgáivá, kijelentve: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.”

Krisztus, mint legfőbb igehirdetőinek adta e megbízást tanítványainak, az építészeknek, akiknek le kellett fektetni gyülekezetének alapját. Megbízta őket, és az igehirdetőként nyomukba lépőket, hogy nemzedékről nemzedékre, korról korra adják tovább örömhírét.

A tanítványoknak nem kellett várni, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek. Nekik kellett fölkeresni őket, kutatniuk a bűnösök után, mint a pásztor keresi elveszett juhait. Munkaterületül a világot adta nekik. El kellett menniük „széles e világra, hirdetni az evangéliumot minden teremtésnek.” (Máté 16:15) Hirdetniük kellett az üdvözítőt, önzetlen szolgálatát, szégyenteljes halálát, páratlan, változatlan szeretetét. Nevének kellett jelszavuknak és egységük lobogójának lennie. Nevében kellett megtörniük a bűn erődjeit. Mert hittek a nevében, kereszténynek, vagyis krisztusinak hívták őket.

Krisztus további utasításokat adott tanítványainak. „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.” „És íme, én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem fölruháztattok mennyei erővel.” (Cselekedetek l:8; Lukács 24:49)

Engedelmeskedtek Mesterük szavának. Jeruzsálembe gyülekeztek, hogy bevárják az ígéret teljesedését. Tíz napot töltöttek szívük alapos vizsgálatával. Félretettek minden nézeteltérést. Krisztusi testvériségben közeledtek egymáshoz.

A tíz nap letelt, s a Szentlélek csodás kitöltésével az Úr teljesítette ígéretét. „Lett nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szentlélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk. Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.” (Cselekedetek 2:2–4,41)

„Azok pedig kimenvén, prédikálnak mindenütt, az Úr együttmunkálkodván velük, és megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik.” (Márk 16:20) Az elkeseredett ellenállás dacára Isten országának örömhírét rövid időn belül eljuttatták a világ összes lakott részébe.

A tanítványoknak adott küldetés nekünk is szól. Mint akkor régen, ma is a megfeszített és föltámadott üdvözítő dicsőítése a feladatunk az Isten és reménység nélkül élők előtt. Az Úr most igehirdetőket, tanítókat és evangélistákat hív. Szolgái házról házra hirdessék a megváltás üzenetét. Vigyék el a Krisztus általi bűnbocsánat hírét minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek…

Ne félénk, élettelen suttogással hirdessék az üzenetet, hanem világosan, határozottan, és szívbe markolón. Emberek százai várnak figyelmeztetésre, hogy életüket mentve meneküljenek. A világnak arra van szüksége, hogy a keresztényekben ott lássa a kereszténység erejének bizonyítékát. Nem csak imitt-amott, de az egész világon szükség van a kegyelem hírnökeire. Minden országból hallatszik a kiáltás: „Gyertek át… és segítsetek rajtunk.” Gazdagok és szegények, erősek és erőtlenek kérik a világosságot. Férfiak és nők éhezik az igazságot, amint az Jézusban él. Mikor fölülről jött hatalommal hallják az evangéliumot, tudni fogják, hogy megterítették számukra a lakomát s felelni fognak a hívásra: „Jertek el, mert immár minden kész.” (Lukács 14:17)

Krisztus minden egyes követőjéhez szólnak a szavak: „Elmenvén széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16: 15) Akit fölszenteltek Krisztus életére, azt fölszentelték embertársaik megmentésének munkájára is. Bennük is az a vágy éljen az elveszett megmentése után, mint ami Krisztusban élt. Nem mindenki töltheti be ugyanazt a helyet, de mindenki számára van hely és munka. Aki elnyerte Isten áldásait, tevékeny szolgálattal viszonozza. Országa fejlesztésének érdekében csatasorba kell állítanunk minden ajándékot.

Krisztus mindenről gondoskodott, ami a tanítványokra bízott munka elvégzéséhez szükséges, és magára vállalta a felelősséget sikeréért. Amíg engedelmeskednek szavának, s együttmunkálkodnak vele, addig nem vallhatnak kudarcot. Menjetek el minden nemzethez, mondta nekik. Menjetek el a földgolyó legtávolabbi sarkába, s tudjátok, hogy ott is veletek leszek. Munkálkodjatok hittel, bizalommal, mert sosem jön el az idő, mikor elhagynálak benneteket.

Nekünk is megígéri, hogy mindig velünk lesz. Az idő múlása mit sem változtat ígéretén. Oly igazán velünk van ma, mint a tanítványokkal volt; és velünk is marad az idők végéig.

„Elmenvén… hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek” – mondja az Üdvözítő, „hogy Isten gyermekeivé váljanak. Veletek vagyok e munkában. Tanítalak, irányítalak, megnyugtatlak, megerősítelek titeket. Önmegtagadó, áldozatos munkátokban sikerben részesítelek. Indítani fogom a szíveket, meggyőzöm őket bűneikről, a sötétségből a világosságra, az engedetlenségből az igaz tettekhez fordítom őket. Világosságomban fölismerik majd a világosságot. Szembetalálkoztok ugyan a Sátán ügynökeinek ellenzésével, de bízzatok bennem. Sosem hagylak el titeket.”

Nem gondoljátok, hogy Krisztus nagyra becsüli azokat, akik teljesen neki élnek? Nem gondoljátok, hogy meglátogatja azokat, akik – mint János – nehéz és próbára tevő helyeken vannak miatta? Megtalálja hűségeseit, fönntartja velük a kapcsolatot, bátorítja és erősíti őket. Elküldi Isten legerősebb angyalait, hogy szolgálják embermunkásait, akik az igazságot nem ismerőknek szólják az igazságot.

Isten az evangélium lelkészének adta a feladatot, hogy Krisztushoz vezesse a keskeny útról letért embereket. Fáradozásában bölcsnek és buzgónak kell lennie. Minden év leteltével vissza kell tudnia tekinteni azokra, akiket igyekezete mentett meg. Másokat félelemmel mentsen meg, „kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett”, „igaz beszédhez tartva magát.” (Júdás 23.; Titus l:9) Pál Timóteushoz intézett utasítása a mai lelkészeknek is szól: „Kérlek azért az Isten és Jézus Krisztus színe előtt… Hirdesd az igét, állj elő vele, alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (Timóteus 4:1,2)

Isten azonban nemcsak az igehirdetők vállára helyezte a bűnösök megmentésének felelősségét, hanem mindnyájunkat megbízott vele. Szívünket annyira töltse be Krisztus szeretete, hogy hálaadásunk szavai fölmelegítsék az emberek szívét. Ezt mindnyájan tudjuk végezni, és az Úr mint neki fölajánlottat fogadja el. Eredményessé teszi igyekezetünket, s buzgó munkásainak megadja a kegyelmet, amely kibékíti az embert az Istennel.

Segítse népét az Úr, hogy eszükbe vegyék a buzgó munka szük-ségességét. Segítse őket, nehogy elfeledjék, hogy otthon, a gyülekezetben és a világban Krisztus munkáját kell végezniük. Igyekezetükben nem hagyja magukra őket. Az angyalok segítenek nekik, és Krisztus is segít. Dolgozzanak hát hűségesen és fáradhatatlanul, mert ha bele nem fáradnak, annak idején aratni fognak.

A keresztény zarándok nem enged a pihenés utáni vágynak. Kitartóan halad előre, mondva: „Múlóban az éjszaka, a nappal közel.” Jelszava ez: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekszem…, nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét fölülről való elhívása jutalmára.” (Filippi 3:12–14)