Látomásban két hadsereg borzalmas küzdelmét néztem. Az egyik sereget a világ jelvényének zászlói vezették, a másikat Immánuel fejedelem véráztatta lobogója. Zászló zászló után hullt gazdátlanul a porba, mikor az Úr seregéből század század után állt át az ellen-séghez, és az ellenség soraiból csapat csapat után csatlakozott Isten parancsolattartó népéhez. Az ég közepén repülő angyal sokak kezébe Immánuel zászlóját adta, ugyanakkor a hatalmas hadvezér is harsogta harsányan: „Vonuljatok a tűzvonalba. Akik kitartanak Isten parancsolatai és a Jézus Krisztus bizonyságtétele mellett, foglalják el állásukat. Távozzatok közülük, s váljatok el tőlük, tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak titeket, Atyátok leszek, ti meg fiaim és lányaim lesztek. Aki akar, jöjjön az Úrnak segítségére, az Úrnak segélyére a hatalmasok ellen.”

Tombolt a viadal. A győzelem majd ide, majd meg oda pártolt. Most a kereszt katonái vonultak vissza, mint mikor a zászlótartó lesorvad. De látszólagos visszavonulásuk csupán a kedvezőbb állások elnyerését célozta. Örömkiáltásokat hallottam. Dicsének szállt Istenhez, s mikor Krisztus katonái kitűzték zászlóját az addig ellenséges kézen levő erődök falaira, angyalok csatlakoztak az énekkarhoz. Üdvösségünk parancsnoka vezette a küzdelmet, és segítséget küldött harcosainak. Hatalma feltűnően láthatóvá vált, s ez bátorságot öntött harcosaiba, hogy nyomuljanak a várkapukig. Az igazságos tettek mezején félelmetes dolgokra tanította katonáit, mikor lépésről-lépésre, diadalról-diadalra vezette őket.

Végül győzelmet arattak. A sereg, mely az Isten parancsai és a Jézus hite jelű zászlót követte, győzedelmeskedett. Krisztus katonái közvetlenül a város kapuinál álltak, s a város ujjongva üdvözölte királyát. Létrejött a béke, az öröm és az örökkévaló igazságosság országa.

Manapság küzdő a gyülekezet. Az éjféli sötétség világával állunk szemben, mely csaknem teljesen bálványimádásra adta magát. Ámde eljön a nap, mikor megharcoltuk a csatát, s kivívtuk a győzelmet. Isten akarata meglesz a földön is, mint a mennyben. A nemzeteknek nem lesz más törvényük, csak a mennyei. Mindenki boldog, egyetértő család tagja lesz. Mindenki a dicséret és hála ruháját viseli ott – Krisztus igaz tetteinek palástját. A felülmúlhatatlanul szépséges természet Istennek ajánlja majd a dicséret és a köszönet áldozatát. A világ mennyei fényben fog fürödni. Az évek boldogsággal telítetten peregnek majd. A holdvilág olyan erős lesz, mint most a nap, a nap pedig hétszerte tündöklőbb. Együtt énekelnek majd a hajnalcsillagok, és Isten fiai örvendeznek a látványnak. Isten és Krisztus együtt jelentik ki: Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé.

Ezt a látványt mutatták meg nekem. De a gyülekezetnek még harcolnia kell és harcolni is fog, a látható és láthatatlan ellenség ellen. A földön még működnek a Sátán emberi eszközei. Emberek fognak össze, hogy ellene álljanak a Seregek Urának. E szövetségben meg is maradnak mindaddig, míg Krisztus el nem hagyja a kegyelem trónja előtti közbenjárása helyét, s föl nem ölti magára a bosszú ruháját. A Sátán eszközei ott találhatók minden városban. Szorgosan csoportokba szervezik Isten törvényének ellenségeit. Hitvalló szentek és nyíltan hitetlenek állnak e mellé a csoport mellé. Isten népe most nem lehet puhány. Nem szabad elszunnyadnunk, pillanatra sem.

„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmaságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellent állhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és fölöltözvén az igazságnak mellvasába. És fölsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, mellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde.” (Efézus 6: 10–17)

„Azért imádkozom, hogy a ti szeretetek még jobban, jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben. Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Filippi 1:9–11)

„Csakhogy a Jézus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megálltak egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangélium hitéért. És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt: ami azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van; Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek őbenne, hanem hogy szenvedjetek is őérette.” (Filippi 1:27–29)

Ezekben az utolsó napokban a jövő dicsőség látomásai tárulnak föl. Jelenetek, melyeket Isten keze rajzolt. A gyülekezet becsülje meg e jeleneteket. Mi tartotta fönn Isten Fiát, amikor elárulták, és ítéletre hurcolták? Látta lelke vajúdásának eredményét, és megelégedett. Megpillantotta a végtelenbe nyúló örökkévalóságot s látta azok boldogságát, akik megaláztatása folytán nyernek bocsánatot és örök életet. Az ő bűneikért sebesítették meg, az ő vétkeikért zúzták össze. Békességük büntetése rajta volt, és a sebeivel gyógyultak meg. Hallotta a megváltottak örömujjongását. Hallotta a megmentetteket, amint Mózes és a Bárány énekét énekelik.

A mi szemünk előtt is álljon ott a jövő, és az áldott mennyei élet. Lépjetek az örökkévalóság küszöbére, hallgassátok a szíves istenhozottat, mellyel azokat üdvözlik, akik az életben együtt dolgoznak Krisztussal, és megtiszteltetésnek veszik, ha szenvedhetnek érte. Mikor az üdvözültek az angyalok közé elegyednek, leteszik koronájukat az Üdvözítő lábához, s így kiáltanak: „Méltó a megöletett bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást… A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.” (Jelenések 5:12,13)

Az üdvözültek köszönteni fogják azokat, akik a fölmagasztalt Megváltóhoz irányították őket. Együtt dicsérik azt, aki meghalt, hogy nekik Isten életéhez mérhető életük lehessen. A küzdelem véget ér. Minden nyomorúság és viszály megszűnik. Mikor a megváltottak Isten trónja köré állnak, győzelmi énekek töltik majd be a mennyet. Mindnyájan átveszik az örömteli dallamot: „Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, de aki újra él, méltó a diadalmas hódító.”

„Azután látám, és íme, egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzettségből és ágazatból és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákban öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak. És kiáltottak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé.” (Jelenések 7:9,10)

„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük. Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség. Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket, és eltöröl Isten az ő szemükről minden könnyet.” „Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről; és halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 7:14–17; 21:4)

Hagyod-e, hogy a látomás ihletése hasson rád? Hagyod-e gondolataidat e képen időzni? Meg akarsz-e térni igazán, s aztán elindulni, hogy egészen más lelkülettel fáradozzál, mint eddig, hogy kiszorítsd az ellenséget, szétzúzz minden akadályt az örömhír haladásának útjából, szíveket tölts meg az Úr fényével, békéjével és örömével. Elhantoljátok-e a vádaskodás és mormogás hitvány lelkületét, hogy soha föl ne támadjon? Szálljon fel a dicséret és hálaadás jó illatú füstje a Krisztus jelenlététől megtisztult, megszentelődött és megdicsőült szívekből. Hittel ragadjuk meg a bűnösöket, s hozzuk őket a kereszthez!

Ki az közületek, aki nem kész odaszentelni magát az Úr szolgálatára? Ki tett fogadást, hogy nem csatlakozik a világhoz, hanem eltávozik közülük, elválik tőlük, nem engedi, hogy beszennyezzék lelkét világi áskálódások és szokások, melyek már jó ideje az ellenség hatása alatt tartják a gyülekezetet?

Azért vagyunk a világon, hogy magunkra vegyük a lemondás keresztjét. Mikor hátunkra emeljük a keresztet, észrevesszük majd, hogy az is emel bennünket. Minden keresztény álljon őrhelyén. Vegye át Krisztus munkájának ihletését. A keresztény hős lángolása kell ide, azé, aki el tudja viselni a láthatatlan látását. Hitünknek föl kell támadnia halottaiból. A kereszt katonájának határozott benyomást kell tennie a jóra, Krisztus mondja: „Aki velem nincsen, ellenem van; aki velem nem gyűjt, tékozo1.” (Máté 12:30) A közönyös keresztény élet nem más, mint az Üdvözítő nyilvánvaló megtagadása.

Olyan keresztényeket kellene ma látnunk a világban, akik a munka valamennyi ágában méltók a névre, melyet viselnek! Akiket az a becsvágy hajt, hogy a kereszt hős harcosához méltó tetteket vigyenek véghez. Közel élünk a nagy küzdelem lezárásához, amikor sok-sok embert mentenek majd meg a bűn szolgaságából. Olyan időkben élünk, amikor különösen szól Krisztus követőinek az ígéret: „Íme, én tiveletek vagyok mindennapon a világ végezetéig.” (Máté 28:20) A király parancsolt a világosságra, hogy ragyogjon elő. Aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki minket, az szólít fel, hogy tündöklőn ragyogtassuk fényünket az emberek előtt, hadd lássák jótetteinket és dicsőítsék mennyei Atyánkat. Isten olyan bőkezűen adja népének a világosságot, hogy Krisztus jogosan szólítja fel őket: legyetek a világ világossága.

Orvosainknak, lelkészeinknek ezt az üzenetet küldöm: Úgy lássatok az Úr munkájához, mintha hinnétek a jelen igazságban. Az orvosi hittérítők és az örömhír lelkészei eltéphetetlen kötelékkel fonódjanak össze. Végezzék munkájukat szorgalmasan és lendületesen. Gyülekezeteink tagjai újra térjenek meg, s újonnan szenteljék magukat a szolgálatra. A munkában és az összejöveteleinken mától kezdve legyünk egy akaraton. Imáinkban küzdjünk Istennel, kérjük, hogy a Szentlélek jöjjön el valamennyiünk szívébe. Krisztus közöttünk való elvitathatatlan jelenléte meggyógyítaná a kételkedés poklosságát, mely gyöngévé és erőtlenné teszi szolgálatunkat. Arra van most szükségünk, hogy az isteni élet lehelete leheljen belénk. Legyünk közvetítőkké, akiken át az Úr fényt és kegyelmet tud küldeni a világnak. Hozzuk vissza a visszaeső bűnösöket. Rázzuk le bűneinket. Bűnvallomással és bűnbánattal alázzuk meg büszke szívünket. Rö-videsen a lelki erő áradatai ömlenek azokba, akik készen állnak befogadni azt.

Ha mi, akik a kegyelmi idő közvetlen lezárásakor élünk, felfog-nánk, milyen buzgón vetette Jézus az örömhír magját a világban, akkor fáradhatatlanul osztanánk az élet kenyerét a pusztuló embereknek. Miért vagyunk mégis annyira hidegek és közömbösek? Miért olyan hajthatatlan a szívünk? Miért vagyunk olyan mozdíthatatlanok? Miért nem adjuk át magunkat a munkának, melyre Krisztus életét szentelte? Valamit tennünk kell, hogy kigyógyuljunk a rettenetes közönyből, mely erőt vett rajtunk. Alázattal hajtsuk meg fejünket, mikor látjuk, mennyivel kevesebbet tettünk, mint tehettünk volna az igazság magvetésének munkájában.

Kedves fivéreim és nővéreim, a szeretetteljes gyöngédség szavaival szólok. Keljetek fel, s fenntartás nélkül szenteljétek magatokat arra, hogy átadjátok a jelen igazságot a sötétségben veszteglőknek. Vegyétek át a nagy mestermunkás lelkületét. Tanuljátok meg a bűnösök barátjától, hogyan szolgáljátok a bűntől beteg lelkeket. Ne feledjétek, hogy Krisztus követőinek életében az Isten munkája iránti ugyanolyan odaszánásnak, minden társadalmi követelmény, minden világi szeretet ugyanolyan alárendelésének kell meglátszania, mint Krisztus életében látszott. Mindenkor Isten követelményeit tegyük mindenek fölött valónak. Ihlessen minket Krisztus példája, hogy soha meg ne szűnjünk elősegíteni a mások javát.

Isten fölhívja a gyülekezet tagjait, lépjenek szolgálatába. Az igazság, melyet nem élünk, melyet nem adunk tovább, elveszíti életadó erejét, gyógyító erényeit. Mindenki tanuljon meg munkálkodni, álljon a helyére terhek hordozójaként. Minden új gyülekezeti tag csak további eszköz legyen a megváltás tervének végső teljesedéséhez. Az egész egyház cselekedjék egyetlen emberként, olvadjon tökéletes egységbe, s legyen élő, tevékeny, hittérítő lénnyé, akit a Szentlélek mozgat és ellenőriz.

A munkát, mely az Úr ismeretével tölti be a földet, mint a víz a tengert, nemcsak magas felelősségek hordozóinak, nem kizárólag az igazgatóságok és bizottságok tagjainak, nem csak kórházaink és kiadóink vezetőinek kell végezni. Ezt a feladatot csakis az egész gyülekezet végezheti el, mikor Krisztus irányítása alatt és Krisztus hatalmával megteszi a magáét.