1902. augusztus 7.

„Ugye azt mondjátok: még négy hónap és eljön az aratás? De én azt mondom nektek: emeljétek föl szemeteket, és nézzétek a szántóföldeket! Megértek már az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, és egybegyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető az aratóval. Igaza van a közmondásnak: Egyik vet, a másik arat.” (János 4:35–37)

A magvetés után a gazdának hónapokig kell várni a csírázásra és gabonává fejlődésre, míg a vetés aratásra érik. De mert vetett, elvárhatja a termést. Az aratás jó eredményének reménye megkönnyíti munkáját.

Nem így történt az igazság magjával, melyet Krisztus a kútnál beszélgetve a samaritánus asszony fejébe vetett. A magvetés ered-ménye nem váratott magára. Alig ejtette ki a szavakat, a vetés kikelt, s gyümölcsöt termett. Fölkeltette az asszony érdeklődését, s azonnal segített is neki megérteni, hogy Krisztussal beszélget. Az asszony beengedte szívébe az isteni fény sugarait. Feledve korsóját, elsietett megmondani samáriai testvéreinek a jó hírt. „Jöjjetek – mondta – lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem.” (29. vers) S azok azonnal el is jöttek Jézushoz. Ekkor hasonlította a samáriaiak lelkét a szántóföldhöz: „Emeljétek föl szemeteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.”

„Amint azért odamentek hozzá a samaritánusok, kérték őt, hogy maradjon náluk; és ott maradt két napig.” Milyen mozgalmas napok voltak ezek. Mi lett az eredménye? „És sokkal többen hívének a maga beszédéért. És ezt mondják vala az asszonynak, hogy nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.” (40–42. vers)

Krisztus megnyitotta a samáriaiak előtt az élet igéjét, s az igazság sok magját vetette el. Megmutatta az embereknek, hogy ők is vethetik az igazság magját mások értelmébe. Mennyivel több jót végezhetnének el, ha az igazság minden ismerője fáradozna a bűnösökért. Azokért, akik oly igen rászorulnak az ismeretekre, s a Biblia igazságainak megértésére, s akik olyan készséges szívvel engedelmeskednek, mint a samáriaiak, Krisztus szavaira. Mily kevéssé lépünk egyetértésre Istennel azon a területen, amelynek pedig a legerősebb egységköteléknek kellene lennie közte és közöttünk –szánakozás az álnokságban és bűnökben holt, lealjasodott, vétkes, szenvedő lelkeken! Ha az emberek osztoznának Krisztus együttérzésében, szívük nem szűnne meg bánkódni a sok szűkölködő területért, ahol nagy a munkások hiánya.

Fejlesszük lelkiismeretesen és értelmesen a munkát a külföldi területeken; és semmi esetre sem szabad elhanyagolnunk a belföldit. Ne vegyük könnyen, s ne hanyagoljuk el a küszöbünktől nyúló belföldi területet, például a városokat. Ezek ugyanolyan fontosak, mint bármelyik külföldi terület.

Amerika nagyvárosaiban hirdetnünk kell Isten kegyelmének bátorító üzenetét. A városi férfiak és nők gyors ütemben, egyre jobban belebonyolódnak anyagi életükbe. Féktelenül emelik az egekbe nyúló tornyú épületeket. Fejük nagyralátó tervekkel és elgondolásokkal van tele. Isten felszólítja valamennyi igehirdető szolgáját: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld, mint harsona emeld föl hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákob házának vétkeit.” (Ésaiás 58:1)

Legyünk hálásak az Úrnak, hogy akad néhány munkás, akik minden követ megmozgatnak, hogy emlékműveket emeljenek Istennek az elhanyagolt városokban. Ne feledjük, hogy kötelességünk bátorítani őket. Nem Istennek tetsző, hogy népe nem becsüli, s nem támogatja a városokban hűségesen fáradozó munkásokat. Létfontosságú most a belföldi munka. Most van a legkedvezőbb lehetőségünk a területek művelésére. A helyzet rövidesen sokkal nehezebb lesz.

Jézus sírt Jeruzsálem fölött választott népének vétkei és csökö-nyössége miatt. Azok keményszívűsége fölött is sír, akik bár munkatársainak vallják magukat, megelégednek a semmittevéssel. Akiknek érteniük kellene a lelkek értékét, hordozzák-e Krisztussal a terheket, szüntelen könnyezve a föld gonosz városaiért? Nincs messze az idő, amikor a városok, melyek csaknem teljesen átadják magukat a bálványimádásnak, el fognak: pusztulni. A végső elszámolás nagy napján milyen választ is adhatunk a vádra, hogy most elhanyagoljuk a nagyvárosokba való behatolást?

Segítsen minket az Úr, hogy míg Amerikában fejlesztjük művét, kellő figyelmet szenteljünk más országokra is, hogy e területek munkásainak keze ne legyen megkötve, képtelenül arra, hogy számos helyen emeljenek emlékművet Istennek. Ne hagyjuk, hogy országunk nyeljen el túl sok előnyt. Ne hanyagoljuk el továbbra is kötelességünket a más országokban élő milliók iránt. Értsük meg alaposabban a helyzetet, és hozzuk helyre a múlt mulasztásait.

Amerikai fivéreim és nővéreim, ha felemelitek szemeteket s látjátok a távolban az aratásra érett búzamezőket, talán befogadjátok szívetekbe Isten bővölködő kegyelmét. Ti, akik hitetlenségetek miatt lelki szegények vagytok, személyes munkával gazdagodhattok a jótettekben. Nem éheztetitek majd ki többé lelketeket a bőség közepette, hanem értékelni fogjátok a jó dolgokat, melyeket Isten tartogat számotokra. Ha majd eszetekbe kezditek venni, hogy a külföldi mezők munkásai mennyire szűkölködnek az anyagiakban, akkor megteszitek, amit tudtok, segítségükre. Lelketek akkor éledni kezd, lelki étvágyatok nem lesz beteges többé, hanem fölfrissíti elméteket Isten igéje – a levél a nemzetek gyógyulását szolgáló élet fájáról.

Feleletül az Úr kérdésére: „kit küldjek el?”, Ésaiás válasza ez volt: „Itt vagyok én, küldj el engem.” (Ésaiás 6:8) Te, testvérem, talán nem mehetsz el az Úr szőlőjébe, mégis eszközöket szolgáltathatsz mások küldésére. Így pénzváltókhoz helyezed ki pénzedet, s mikor a Mester eljön, kamatostól visszaadhatod neki, ami az övé. Fölhasználhatod javaidat, hogy kiküldjék és eltartsák az Úr hírnökeit, kiknek hangja és példás élete hirdeti az üzenetet: „Készítsétek elő az Úr útját, és egyengessétek ösvényeit!” (Máté 3:3) Tervek készülnek a mű fejlesztésére, itt az idő, dolgozzatok.

Az Úr megsegít, megerősít és megáld, ha igénytelenül élsz, ha megteszed, amit csak tudsz, a munka új területeken való fejlesztéséért. Bízzál az ő megtartó, világosságot és életet adó jelenlétének biztosítékában. Tegyél meg mindent Jézus szerelméért és az értékes lelkekért, akikért meghalt. Dolgozz Isten dicsőségéért, tiszta, Istentől eredő szándékkal. Az Úr lát és mindent megért. Gyöngeséged ellenére föl fog használni, ha megszentelt ajándékként szolgálatára ajánlod talentumodat. Mert az önzetlen, tevékeny szolgálatban a gyönge erőssé válik, és Isten becses helyeslésének örvendezik. Az Úr öröme az erő egyik eleme. Ha hűséges vagy, minden értelmet meghaladó béke lesz jutalmad ebben az életben, s beléphetsz a te Uradnak örömébe az eljövendőben.

1903. január 23.

Nem állom meg, hogy ne írjak arról, miként mellőzzük és hanyagoljuk el Amerika nagyvárosait. Nem hirdetjük bennük az igazságot, holott el kell juttatnunk az üzenetet a sok ezer bevándorlóhoz, aki ezekben a városokban, hazai területünkön él.

Képtelen vagyok megérteni, miért tartja magát népünk oly kevéssé felelősnek, hogy hozzálásson az Úr munkájához, melyet évek óta szemük előtt tartott – a jelen igazság hirdetését a déli államokban. Kevesen tartották kötelességüknek, hogy vállalják e munkát. Népünk elmulasztotta, hogy új területekre hatoljon be, s művelje a déli nagyvárosokat. Az Úr újra meg újra elénk tárta a mező szükségleteit anélkül, hogy különösebb eredményt ért volna el. Néha úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a felelősség terhét. Azt gondoltam, hogyha továbbra is elhanyagolják a munkát, hagyom a dolgokat a maguk útján haladni, s imádkozni fogok az Úrhoz, hogy könyörüljön meg a tudatlanokon és a félreeső helyeken élőkön.

Az Úrnak azonban vitája van az igehirdetőkkel és népünkkel, s nekem szólnom kell. Rájuk kell hárítanom a déli munka és orszá-gunk városainak felelősségét. Ki tartja fontos kötelességének, hogy hirdetve lássa az üzenetet Nagy New Yorkban, s számos más meg nem művelt nagyvárosban? Ne küldjük az összes begyűjthető pénzt messzi területekre, amíg belföldön is gondviselés adta lehetőségek vannak az igazságnak olyan milliók előtti hirdetésére, akik még sohasem hallottak arról. A milliók soraiban ott találjuk számos nemzet képviselőit, akik közül sokan készen állnak befogadni az üzenetet. Sok elvégzésre váró munka áll ajtóink árnyékában, Kalifornia városaiban, New Yorkban és sok más államban.

Isten így szól népéhez: „Kelj föl, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad föltámadt.” (Ésaiás 60:1) Miért nem éreztek mégis több felelősséget, hogy új helyekre tűzzétek ki az igazság zászlóját? Miért nem engedelmeskedtek a szónak: „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak; kifogyhatatlan kincset a mennyországban.” (Lukács 12:33) Miért nem adjátok vissza az Úrnak, ami az övé, hogy mennyei áruba ruházzák? Miért nem hangzik komolyabb fölhívás önkéntesekért, akik belépnének az aranyló búzamezőkre? Ha nem teszünk többet Amerika nagyvárosaiért, mint eddig tettünk, lelkészeinknek és népünknek súlyos elszámolnivalója lesz azzal, aki minden embernek kijelölte feladatát.

Elismételjük az imát: „Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6: 10), de megtesszük-e a magunkét az ima meghallgatásáért? Állítólag hisszük, hogy a tanítványoknak adott megbízás nekünk is szól. Végezzük-e azt? Bocsássa meg Isten rémes hanyagságunkat, amiért nem végezzük a munkát, amelyet alig érintettünk. Mikor látunk végre hozzá? Szívem vérzik, mikor Isten népét ennyire vaknak látom.

Amerikában ezrek pusztulnak el tudatlanságban és bűnben. Az igazság ismerői messzi területekre függesztik szemüket, de közönyösen mellőzik a közelükben elterülő ínséges mezőket. Krisztus így szól: „Eredj, fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.” „Nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap, és eljön az aratás? Íme, mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.” (Máté 21:28; János 4:35)

Testvérek, ébredjetek, ébredjetek, s lépjetek Amerika meg nem munkált mezőibe. Ha adtál külföldi területeknek, ne véld, hogy megtetted kötelességed. Feladat vár ránk a külföldi mezőkön, de Amerikában is, és ez ugyan olyan fontos. Amerika városaiban sokan élnek, s ezek csaknem valamennyi nyelvet beszélik. Nekik is szükségük van a világosságra, melyet Isten a gyülekezetének adott.

Az Úr él és uralkodik. Rövidesen föláll fönségében, és rettenetesen megrázza a földet. Most hirdessük a rendkívüli üzenetet, mely behatol a lelki sötétségbe, meggyőzi és megtéríti a lelket. „Mentsétek meg lelketeket” – ezt a fölhívást kell átadnunk a bűnben élő embereknek. Rettentő komolyan kell vennünk most a dolgokat. Pillanatot sem tölthetünk gáncsoskodással és vádaskodással. Akik a múltban azt tették, hulljanak térdre, imádkozzanak, és vigyázzanak, miként szorítják ki szavakkal és tetteikkel Isten szavait és tetteit.

Nincs időnk jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Szenteljük arra időnket, hogy hirdessük a bűnös világnak a könyörület utolsó üzenetét. Olyan emberekre van szükség, akik Isten Lelkének hatása alatt élnek. Egyes lelkészeink igehirdetésének sokkal erőteljesebbé kell válnia, máskülönben sok visszaeső bűnös bátortalan, értelmetlen üzenetet fog hordozni, mely álomba ringatja az embereket. Hangozzék minden igehirdetés a rémítő csapások tudatában, melyek rövidesen a világra következnek. Isten oltáráról vett eleven szén érintette ajkak hirdessék az igazság üzenetét.

Szívem gyötrelemmel telik meg, ha némely lelkészünk erélytelen üzenetére gondolok, holott az élet és halál üzenetét kellene hirdetniük. A lelkészek alszanak; gyülekezetünk sok tagja alszik, a világ meg bűnben pusztul el. Segítse Isten az ő népét, hogy fölébredjenek, és az örökkévalóság mezsgyéjén álló férfiak és nők módján járjanak és dolgozzanak. Rövidesen félelmetes meglepetés robban a világ lakosaira. Jézus hirtelen jön el. Most kell hirdetnünk a figyelmeztetés üzenetét. Akkor már nem lesz idő fölkészülni a vele való találkozásra.

Intézők vagyunk, akiket távollevő uruk bízott meg, hogy viseljük gondját háznépének és érdekeinek. Urunk azért jött a világra, hogy ezeket szolgálja. Majd visszatért a mennybe, és ránk bízta ügyeit. Most elvárja, hogy virrasszunk és várjuk megjelenését. Legyünk hűek a bizalomhoz, hogyha váratlanul érkeznék, alva ne találjon minket.