A hazugságban való hit nem gyakorolhat megszentelő befolyást az életre és a jellemre. A hazugság maga sem tehető igazsággá annak ismételgetése vagy az abban való hit által. Az őszinteség egyetlen lelket sem menthet meg a hazugságban való hit következményeitől. Lehetek tökéletesen őszinte, miközben rossz irányba haladok, de attól az még nem válik a helyes iránnyá vagy nem vezet el a kívánt célhoz. Az Úr nem akarja, hogy vak hiszékenységbe essünk, s ezt a hiszékenységet megszentelő hitnek nevezzük. Az igazság megszentelő alapelv, ezért van szükség annak megismerésére. Össze kell vetnünk a lelkieket a lelkiekkel. Mindent meg kell vizsgálnunk, és csak azt megtartanunk, ami jó, ami az isteni névjegyet hordozza, és ami elénk tárja azokat az indítékokat és alapelveket, melyek alapján cselekednünk kell (12. levél, 1890).

Amíg az egyén megelégszik az igazság elméletével, és hiányzik életéből a Szentlélek naponkénti munkálkodása – ami a jellem látható átalakulásában nyilvánul meg –, addig elzárja magát az elől a lehetőség elől, hogy nagyobb hatékonysággal munkálkodjék a Mester művében. Nem lehetnek a Sion falának hűséges őrállói azok, akik szívében nem lakozik a Szentlélek. Az ilyenek vakok arra, hogy meglássák feladatukat, és nem képesek határozott hangon hallatni a trombitát.

A pünkösd napjához hasonló Szentlélekkeresztség az igaz vallás megújulásához és sok nagyszerű dolog véghezviteléhez vezet majd. Mennyei követek jönnek majd közénk és a Szentlélek embereken keresztül fog szólni. Most, ha az Úr úgy munkálkodna, ahogyan pünkösd idején munkálkodott, az igazság állítólagos követői közül sokan nem ismernék fel a Szentlélek munkáját, és így kiáltanának: „Ez fanatizmus! Vigyázzatok!” Azt mondanák a Lélekkel megtelt emberekről, hogy „új bortól részegedtek meg”.

Nincs messze az idő, amikor némelyek az addiginál sokkal közelebb akarnak kerülni Krisztushoz és a Szentlélekhez. Ez meg is fog valósulni, amennyiben feladják akaratukat és saját útjukat, s engednek Isten akaratának és útjának. Az önmagukat kereszténynek vallók nagy bűne, hogy nem nyitják ki szívüket a Szentlélek befogadására. Amikor lelkek vágyakoznak Krisztus után és eggyé kívánnak válni vele, akkor így kiáltanak fel a kegyesség látszatával is megelégedők: „Legyetek óvatosak, ne essetek végletekbe!” Amikor mennyei angyalok jönnek közénk, hogy emberi eszközökön keresztül munkálkodjanak, akkor majd szilárd és határozott megtérések következnek be, a pünkösd napjához hasonlóan.

Testvérek! Legyetek óvatosak és kerüljétek az emberi lelkesedést! Miközben azonban vigyázunk, hogy ne ragadjon el minket az emberi lelkesedés, ne legyünk azok között sem, akik megkérdőjelezik és kétségbe vonják a Szentlélek munkáját. Lesznek olyanok, akik kételkednek és bírálgatnak majd, amikor Isten Lelke kiárad egyes férfiakra és nőkre. Ez azért lesz így, mert saját hideg és makacs szívük nem érez késztetést (27. Levél, 1894).

Lázadás és hitehagyás légköre uralkodik körülöttünk. Ha hit által nem függesztjük lelkünket Krisztusra, ez a légkör ránk is befolyással lesz. Ha az emberek ennyire félrevezethetőek, hogyan fognak megállni akkor, amikor Sátán megszemélyesíti Krisztust és csodákat visz véghez? Ki marad rendíthetetlen, amikor Sátán Krisztus személyét magára öltve Krisztusnak vallja magát és látszólag Krisztus munkáját végzi? Mi tartja majd vissza Isten népét attól, hogy hamis krisztusokkal szövetkezzék? „…ne menjetek azért utánok” (Lk 21:8).

Tisztán kell értenünk a tanításokat. A tanítóként kijelölt személy legyen szilárd, hogy a hajó biztos horgonyához hasonlóan képes legyen ellenállni a viharnak. Egyre több csalással kell szembenéznünk. (1. Levél, 1897).

Sátán ma elszántabban játssza az élet játékát a lelkekért, mint valaha, és ha nem vagyunk szüntelen résen, akkor Sátán büszkeséget, önszeretetet, a világ szeretetét és más gonosz vonásokat fog szívünkbe plántálni. Minden lehetséges eszközt meg fog mozgatni annak érdekében, hogy megingassa Istenbe és a Biblia igazságaiba vetett hitünket. Ha nincsenek komoly tapasztalataink az Isten munkájáról, ha nem ismerjük alaposan a Szentírást, akkor az ellenség téveszméi és hazugságai romba fognak dönteni bennünket. Hamis tanítások fogják kimosni sokak alapjait, mert nem tanultak meg különbséget tenni az igaz és a hamis között. Egyedüli biztonságunk Sátán fortélyai ellen a Szentírás szorgalmas tanulmányozásában, hitünk alapjainak megértésében és minden ismert kötelességünk hűséges teljesítésében van. Egyetlen ismert bűn melengetése gyengülést és elsötétülést eredményez, valamint ádáz kísértésnek tesz ki bennünket (The Review and Herald, 1908. november 19.).

A késői eső záporozása idején időnként semmivé lesznek az emberi találmányok. Az ember fennhatóságának határai törött nádhoz lesznek hasonlóak, és a Szentlélek meggyőző erővel fog szólni az emberi közvetítőkön keresztül. Senki nem azt fogja figyelni, hogy megfelelő-e a mondatszerkeztés vagy a nyelvtan. Az élet vize fog tovafolyni Isten szolgáin keresztül.

Most azonban vigyázzunk, és ne magasztaljunk fel embereket vagy emberi szavakat és cselekedeteket! Senki ne gondolja nagy dolognak, ha valami meghökkentő tapasztalatot adhat tovább! Ez egy ‚jól gyümölcsöző’ terület, ahol méltatlan személyek nyerhetnek hitelt. Fiatal férfiak és nők állnak majd elő, akik Isten különleges kegyeltjeinek vélik magukat, és akik állítólag valami nagyszerű munkára hivatottak. Sokan megtérnek majd egy sajátos minta alapján, de nem nyerik el Isten jóváhagyását. Erkölcstelenség és szabadosság tör be sorainkba, és sokan hitbeli hajótörést fognak szenvedni.

Egyedüli biztonságunk, ha szorosan kapaszkodunk Jézusba. Soha ne tévesszük Őt szem elől! „…nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Szüntelen tudatában kell lennünk saját erőtelenségünknek és tehetetlenségünknek, mert csak így támaszkodhatunk Jézusra teljesen. Ez mindannyiunk beszédét és jellemét higgadtá és állhatatossá tenné. A szónok túlhevültsége nem erőt, hanem gyengeséget jelez. Komolyságra és életerőre van szükség a Biblia igazságai és az evangélium hirdetéséhez, amely Isten hatalma az üdvösségre…

Sokan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy elsüllyedjenek valamiféle futóhomokban. Mindenkor biztonságos a Szentlélek után való vágyakozás, ha abba nem keveredik bele semmilyen erőszak és elbizakodottság, mert azok nem mennyei eredetűek. Óvatosnak kell lennünk minden megnyilvánulásunkban, nehogy valamely heves lelkületű lélek olyan buzgalomba hajtsa magát, amely ellentétben áll ismeretével. Az ilyenek úgy viselkednek, mintha az lenne az előjoguk, hogy ők használják a Szentlelket, ahelyett, hogy a Szentlélek használná és alakítaná őket az isteni képmás mintájára. Veszélyes dolog Krisztus elébe vágni. Tartsuk tiszteletben a Szentlelket és kövessük vezetését! „…a magad értelmére pedig ne támaszkodjál” (Példa 3:5). Ez egyik veszélye az igazság tanítóinak. Krisztus vezetésének követése biztonságos talajt jelent lábainknak. Az Ő műve megáll. Isten mindig igazat szól.

A kegyelem utolsó üzenetét hirdető prédikátorok ne beszéljenek találomra! Nem szabad olyan ajtót nyitniuk, melyen keresztül Sátán utat talál az emberi elmébe. Nem feladatunk, hogy kísérletezzünk és valami újat és megdöbbentőt kutassunk, hogy azzal lelkesedést válthassunk ki. Sátán alig várja, hogy valami effélére találjon sorainkban és közénk hozhassa további csalásait. Az emberi eszközt átitató Szentlélek egyensúlyban tartja a közvetítő személy gondolkodását és nem támaszt másokra is átragadó felajzott lelkesedést.

Sátán felhasznál minden végletes kifejezést mind a beszélő, mind pedig azok romlására, akik magukra öltik a beszélő lelkületét és ezáltal másokat is megrontanak. Őrizzük meg higgadtságunkat és komolyságunkat! Az ünnepélyes igazságok (melyek most elmélkedésünk tárgyai), mély komolyságra fognak ébreszteni bennünket. Hogyan is tehetnénk másképp, amikor azt a legszentebb üzenetet kell hirdetnünk a veszendő lelkek számára, melynek súlyát a Megváltó eljövetelének közelsége jelzi?

Ha szüntelen Jézusra tekintünk és befogadjuk Szentlelkét, akkor világos látásra teszünk szert. Akkor felismerjük a mindenfelől leselkedő veszélyeket és minden szavunkra ügyelünk, nehogy Sátán alkalmat találjon csalásainak bevetésére. Nem akarjuk, hogy az embereken eluralkodjék a túlfűtöttség. Ne bátorítsuk őket arra, hogy valami új és nagyszerű után vágyjanak! Tanítsuk őket arra, hogy kövessék Jézust lépésről lépésre! Hirdessük Krisztust, akiben örök életünk reménye központosul (102. Levél, 1894).