Az emberi család, saját rossz szokásai révén, különféle bajokat hozott magára. Nem tanulmányozta az egészséges élet útját, és az élet törvényeinek áthágásával tarthatatlan állapotokat hozott létre. Az emberek ritkán tudták be szenvedésüket a valóságos ok, saját helytelen életmódjuk következményeinek. Mértéktelenül ettek és istenítették étvágyukat. Minden szokásukban nemtörődömséget tanúsítottak egészségük és életük iránt, és amikor ennek következtében betegségek támadták meg őket, elhitették magukkal, hogy azok szerzője Isten volt, holott saját helytelen életmódjuk hozta meg a biztos eredményt. Amikor megbetegednek, orvost hívnak, és annak kezeire bízzák magukat, arra várva, hogy ő majd meggyógyítja őket. Az orvos tablettakészítményeket ad nekik, melyek természetéről Ők mit sem tudnak, de vak bizalmukban mindent lenyelnek, amit az orvos felír. így alkalmazzák azokat az erőteljes mérgeket, melyek elnyomják a természet barátságos törekvéseit a szervezet által elszenvedett rontás meggyógyítására, és így siettetik el a beteget az élők sorából.

Az önmagát kissé rosszul érző anya, aki felgyógyulhatna, ha nyugalomban és csöndben megpihenve rövid ideig tartózkodna az ételtől és a munkavégzéstől, ehelyett inkább orvost hív. Az orvos, akinek készen kellene állnia arra, hogy néhány egyszerű tanáccsal és az étrend előírásával megmutassa a helyes utat, vagy túl tudatlan ehhez, vagy túl fontosnak tartja a fizetséget.

Felnagyítja az esetet, és olyan mérgeket ír fel, melyeket ő maga nem venne be, ha megbetegedne. A beteg állapota romlik, s közben a mérgező tablettákat egyre szabadabban alkalmazzák, mígnem a . ^ természet igyekezete vereséget szenved. A szervezet feladja a harcot, az anya pedig meghal, mert halálra gyógyszerezték. Szervezetét gyógyíthatatlanul megmérgezték. Megölték. A szomszédok és rokonok csodálkoznak, hogy a Gondviselés ámulatba ejtő megnyilvánulása éppen akkor szólította el az anyát, amikor gyermekeinek legnagyobb szüksége lett volna rá. Vétkeznek jóságos és bölcs mennyei Atyánk ellen, amikor az emberi szenvedésekért Őt vádolják. A meny életben szerette volna látni az anyát, akinek halála meg- becstelenítette Istent. Az anya rossz szokásai és az élet törvényei iránt tanúsított hanyagsága miatt lett beteg. Az orvos divatos mérgeinek bevétele okozta halálát, és hagyott maga után egy gyámoltalan, lesújtott, anyátlan gyerekcsapatot.

Az orvosok tabletta adagolásának következménye nem mindig a fenti történet szerint alakul. Némely mérgező készítményt alkalmazó beteg állapota látszólag javul. Vannak olyanok, akiknek van elegendő életereje a méreg kivetésére, és arra, hogy egy pihenéssel töltött időszak alatt felgyógyulnak. A bevett tablettáknak azonban semmilyen érdemük nincs, mert azok csak hátráltatták a természet igyekezetét. Minden eredmény a természet helyreállító erejének tudható be.

Noha a beteg felgyógyul, a természet erőteljes küzdelme a méreg leküzdésére megrongálja a szervezetet, és megrövidíti a beteg életét. Sokan nem halnak meg a gyógyszerek befolyása alatt, de sokan válnak hasznavehetetlen roncsokká, szánalmas, kilátás nélküli, boldogtalan szenvedőkké, a saját maguk és a társadalom terhére.

Ha csak maguk a gyógyszerkészítmények használói szenvednék el azok hatását, a gonoszság nem lenne olyan nagy. A szülők azonban nem csak maguk ellen vétkeznek a mérgező tabletták lenyelésekor, hanem gyermekeik ellen is. A mérgező tabletták fogyasztása miatt a szülők hitvány örökségként átadják gyermekeiknek szeny- nyezett vérüket, a szervezetüket átható méreganyagot, gyenge szervezetüket, és a különböző betegségeket. Ez is egyik fő oka az emberiség romlásának.

A tablettakészítmények által az orvosok sokat tettek már az emberiség testi, szellemi és erkölcsi megrontására. Bármerre nézünk, eltorzulást, betegséget, és szellemi gyengeséget látunk, mely sok esetben a mérgező drogokra vezethető vissza, melyeket az orvos az élet különböző betegségeinek gyógyírjaként ír fel. Az úgynevezett gyógyszer borzalmasnak bizonyult, mert súlyos szenvedést okozott a betegnek, sokkal rosszabbat, mint a betegség maga, melyre a tablettát bevette. Egyszerű józan ésszel mindenki megértheti saját szervezetének szükségleteit. Az egészség bölcseletét kellene az egyik fontos tanulmány tárgyává tenni gyermekeink számára. Az emberi szervezet működésének megértése után az értelmes férfiak és nők saját maguk orvosai lehetnek. Ha az emberek meglátnák az ok és okozat közti összefüggést, és követnék a rájuk ragyogó világosságot, akkor olyan úton járnának, mely biztosítaná egészségüket, s ekképp a halandóság mértéke sokkal kisebb lenne. Az emberek azonban túlságosan is készségesek arra, hogy mentség nélküli tudatlanságban maradjanak, és az orvosokra bízzák testüket, ahelyett hogy ők maguk bármilyen felelősséget éreznének e téren.

Több esetet is elém tárt az Úr ebben a jelentős tárgykörben. Az első egy apából és leányából álló család volt. A lány megbetegedett, és az apja nagyon aggódott érte, ezért orvost hívott. Az apa nagy aggodalmak közepette vezette az orvost a betegszobába. Az orvos szólt néhány szót, majd mindketten elhagyták a betegszobát. Az édesapa elmesélte, hogy már eltemette az édesanyát, egyik fiát, és leányát, és már csak ez az egy lánya maradt a családból. Aggodalommal telve kérdezte meg az orvostól, hogy a leánya esetében van-e még remény.

Ezután az orvos a meghaltak betegségének természete és időtartama felől érdeklődött, mire az apa szomorúan beszámolt szerettei betegségének fájdalmas tényeiről. „Először a fiamat verte le a láz, mire én orvost hívtam. Az orvos azt mondta, hogy olyan gyógyszert tud adni, mely hamarosan megszünteti a lázat. Erős gyógyszert adott neki, de csalódott annak hatásában. Aláz ugyan alábbhagyott, de fiam veszélyes betegségbe esett. Újabb adagot kapott a gyógyszerből, de az semmiféle javulást nem eredményezett. Erre az orvos még erősebb gyógyszert alkalmazott, de a fiam helyzete nem javult. A láz elhagyta, de nem gyógyult fel. Állapota rohamosan romlott és meghalt.

Fiam hirtelen és váratlan halála mindnyájunkat elszomorított, de különösen az anyját. Fiam betegsége miatti aggodalma és fel- vigyázása, majd pedig hirtelen halála által okozott fájdalma túl sok volt az idegrendszerének, és hamarosan feleségem is ágynak esett. Mivel elégedetlen voltam az orvos eljárásával, és megrendült a belé vetett bizalmam, nem tudtam újra elhívni, így egy másikat hívtam ki a szenvedő feleségemhez. Az orvos egy jó adag ópiumot adott neki, és azt mondta, hogy ez majd csökkenteni fogja fájdalmát, megnyugtatja idegeit, és megpihenteti őt, melyre oly nagy szüksége van. Az ópium elkábította a feleségem. Elaludt, és semmi nem tudta felkelteni a halálos bódulatból. Pulzusa és szíve időnként nagyokat vert, majd egyre jobban lelassult, míg végül megszűnt lélegezni. így halt meg anélkül, hogy egyetlenszer is felismerte volna családját. Ez a második halál erőn felülinek tűnt számunkra. Mindnyájan mély fájdalmat éreztünk. Gyötrődtem, és nem tudtam megvigasztalódni.

Ezután a lányom lett beteg. A szomorúság, az aggodalom, és a gondozás annyira megviselte erejét, hogy már nem bírta tovább, legyengült és ágynak esett. Ekkorra mindkét orvosban elvesztettem bizalmamat. Egy harmadikat javasoltak, aki állítólag sikeresen gyógyítja a betegeket. Noha messze lakott, eltökélt szándékom volt, hogy az ő szolgálatát választom.

A harmadik orvos azt állította, hogy érti lányom helyzetét. Azt mondta, hogy lányom nagyon legyengült, az idegrendszere felborult, belázasodott, de mindez helyrehozható, csak időre van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi gyengeségből felgyógyuljon. Tökéletes magabiztossággal állította, hogy meg fogja gyógyítani a lányom. Erős gyógyszert adott neki a láz megszüntetésére. Ez sikerült is, de miközben a láz alábbhagyott, a betegség egyre aggasztóbbá és bonyolultabbá vált. A változó tünetek kezelésére a gyógyszerek is egyre váltották egymást. Az új gyógyszerek hatása alatt a gyermek egy időre felélénkült, és ez reménységet öntött belénk a javulást illetően, azonban egyre keserűbben kellett csalódnunk, mert a helyzet csak romlott.

Az orvos utoljára a higanykloriddal (kalomel) próbálkozott. Egy ideig a gyermek élet és halál között volt, és rángatásos rohamai voltak. Amikor a görcsök megszűntek, rá kellett ébrednünk, hogy értelmi képessége lecsökkent. Később lassan javulni kezdett, noha még mindig sokat szenvedett. Végtagjai megbénultak a beszedett erős mérgek következtében. Néhány évig életben maradt, mint gyámoltalan, szánalmas szenvedő, majd nagy kínok között meghalt.”

A szomorú történet után az apa esedezve nézett az orvosra, és arra kérte, hogy mentse meg egyetlen életben maradt gyermekét. Az orvos szomorúan és aggódva nézett, de semmilyen gyógyszert nem írt fel. Felkelt helyéről, hogy távozzon, és azt mondta, hogy másnap újra megnézi a beteget.

Ezt követően egy másik történet játszódott le előttem. Egy harminc év körüli asszonyt láttam. A mellette álló orvos jelentette, hogy az asszony idegrendszere felborult, vére tisztátalanná és lassú folyásúvá lett, gyomra pedig hideg, működés nélküli állapotban volt. Azt mondta, hogy hatékony gyógyszereket ad neki, melyek hamarosan javítani fognak állapotán. Port adott neki egy üvegcséből, melyen ez a felirat állt: Nux vomica. Figyeltem, hogy milyen hatással lesz ez a betegre. Látszólag kedvezően hatott, mert a beteg állapota jobbnak tűnt. Az asszony felélénkült, sőt, vidám és mozgékony lett.

Figyelmem megint egy újabb eset felé irányult. Egy magas lázban szenvedő fiatalembert láttam. Egy orvos állt a beteg ágya mellett, kezében egy adag gyógyszerrel, melyet egy Calomel feliratú üvegből vett ki. Beadta a betegnek ezt a vegyi mérget, mely változást eredményezett, de nem a jó irányban.

Majd megint egy újabb esetet láttam. Egy asszonyról volt szó, akinek nagy fájdalmai voltak. Egy orvos állt a beteg ágya mellett, gyógyszert adott be a betegnek egy üvegből, melyen ez állt: Ópium. Ez a készítmény először az elmére hatott. A beteg furcsákat beszélt, majd lecsendesedett és elaludt.

Ekkor figyelmemet újból az első esetre fordították, arra az apára, aki elveszítette feleségét és két gyermekét. Az orvos a betegszobában volt és a beteg leány ágya mellett állt. Megint gyógyszerezés nélkül hagyta el a szobát. Amikor már csak kettesben voltak, az apa izgatottan és türelmetlenül kérdezte: „Semmit nem akar tenni? Hagyja meghalni egyetlen lányomat?” Az orvos így válaszolt:

„Meghallgattam felesége és két gyermeke halálának szomorú történetét, és az ön szájából értesültem arról, hogy mindhárman orvosi kezek alatt haltak meg, miközben azok gyógyszereket írtak elő és adagoltak nekik saját kezűleg. A gyógyszer nem mentette meg szeretteit, és mint örvös, komolyan hiszem azt, hogy egyiknek sem kellett volna meghalnia. Felgyógyulhattak volna, ha nem lettek volna annyira feltöltve azokkal a gyógyszerekkel, hogy az gyengítse, és végül megsemmisítse a természet munkáját.” Az orvos határozott hangon folytatta: „Nem adhatok gyógyszert a lányának. Egyedül arra törekszem, hogy elősegítsem a természet munkáját. Eltávolítók minden akadályt, és a természetre bízom a szervezet kimerült erőinek helyreállítását.” Az orvos az apa kezébe helyezett néhány útmutatást, és megkérte, hogy tartsa be azokat alaposan.

„Tartsa a beteget távol az izgalmaktól, és minden esetleges lehangoló befolyástól. Látogatói legyenek vidámak és reménnyel teltek. Gyermeke étrendje legyen egyszerű, és igyon sok tiszta és lágy vizet. Fürdesse gyakran tiszta és lágy vízben, fürdés után pedig dörzsölje át testét gyöngéden. A fény és a levegő szabadon áradjon be szobájába. Csöndes és zavartalan nyugalomra van szüksége.”

Az édesapa lassan átolvasta az előírást, és csodálkozott azok egyszerű utasításain. Látszólag kételkedett abban, hogy ilyen egyszerű eszközök bármi jót is eredményezhetnek. Ekkor az orvos így szólt:

„Elegendő bizalma volt szaktudásomban ahhoz, hogy lányát a kezemre bízza. Ne vonja vissza ezt a bizalmat! Naponta el fogok jönni lányához, és útmutatást adok esetének kezelésére. Kövesse vezetésemet bizalommal! Bízom benne, hogy néhány hét múlva sokkal jobb egészségi állapotban, hacsak nem teljesen gyógyultan állíthatom a lányt ön elé.”

Az édesapa szomorúnak és kételkedőnek látszott, de alávetette magát az orvos határozatának. Attól félt, hogy gyógyszer nélkül lányának mindenképp meg kell halnia.

Ezután a második eset tárult újra elém. A beteg állapota jobbnak tűnt a nux vomica hatására. Felült, maga köré tekert egy kendőt, és hidegérzetről panaszkodott. A szoba levegője szennyezett volt, mert a fűtés miatt elveszítette frissességét. Majdnem minden hasadékot betömtek, ahol a tiszta levegő beáramolhatott volna, hogy a beteget megóvják a fájdalmas hidegleléstől, amit különösen a hátsó nyakrészen és a gerinctájékon érzett. Ha az ajtó nyitva maradt, az asszony idegessé és lehangolttá vált, és fázásról panaszkodva bezáratta azt. A legkisebb légáramlást sem tudta elviselni az ajtón vagy az ablakon keresztül. Egy értelmes úriember sajnálkozva tekintett rá, és így szólt a jelenlevőkhöz:

„Ez a második következménye a nux vomica használatának. Különösen az idegekben érezteti hatását, és kihat a teljes ideg- rendszerre. Egy ideig fokozott tevékenységet erőltet az idegekre, de amikor az ereje kimegy, a beteg hidegérzetet és kimerültséget tapasztal. Épp olyan mértékig, amennyire feldob és megelevenít, bénító és pusztító következményekkel is jár.

Újból elém tárult a harmadik eset is. Ez volt az a fiatalember, akinek kálóméit adtak. A beteg súlyosan szenvedett. Ajkai sötétek voltak és duzzadtak, ínye pedig gyulladt. Nyelve kemény volt és duzzadt, és a nyál nagy mennyiségben csörgött szájából. Az imént említett értelmes férfi szomorúan nézett a szenvedőre, és így szólt:

„Ez a higanykészítmények hatása. Ennek a fiatalembernek volt elég tartalék idegereje ahhoz, hogy harcot indítson a betolakodó készítmény ellen, és megkísérelje kivetni azt a szervezetből. Sokaknak nem marad elegendő életereje a harchoz. A természet alul marad, feladja törekvését, és az áldozat meghal.”

Végül a negyedik személy tárult elém, aki ópiumot kapott. Az asszony igen gyengén ébredt fel álmából. Elméje háborgott. Türelmetlen és ingerlékeny volt, legjobb barátaiban is hibát talált, és azt képzelte, hogy nem is próbálták enyhíteni szenvedését. Őrjöngött és mániákusként tombolt. Az említett férfi szomorúan nézett a betegre, és így szólt a jelenlevőkhöz:

„Ez a második következménye az ópium bevételének.” A jelenlevők újra hívták az orvost, aki ezennel még nagyobb adag ópiumot adott a betegnek. Ez lecsendesítette kitöréseit, de nagyon beszédessé és vidámmá tette az asszonyt. Megbékélt a körülötte levőkkel, és nagy szeretetet mutatott a barátok és rokonok iránt. Hamarosan elálmosodott és kába állapotba került. Az imént említett férfiú komolyan kijelentette:

„A beteg egészségi állapota semmivel sem jobb annál, mint amikor őrjöngő kitörései voltak, sőt, határozottan rosszabb. Ez a méreg, az ópium, ideiglenes enyhülést ad a fájdalomra, de nem szünteti meg a fájdalom okát. Pusztán elkábítja az agyat, és így képtelenné teszi azt az idegek jelzéseinek befogadására. Az agynak ebben az érzéketlen állapotában a hallás, az ízlés és a látás károsodást szenved. Amikor az ópium hatása alábbhagy, és az agy felébred bénultságából, az idegek, melyek el voltak vágva az aggyal való kapcsolattól, a mindenkorinál hangosabban sikoltják ki fájdalmukat amiatt az új merénylet miatt, melyet ennek a méregnek a beadása mért a szervezetre. Minden ráadásképpen beadott drog, legyen az ópium vagy másfajta méreg, nehezíti a helyzetet és reménytelenebbé teszi a beteg felgyógyulását. Az elkábítás céljából beadott drog, bármi legyen is az, felborítja az idegrendszert. A kezdetben egyszerű rosszat, melyet a természet, ha magára hagyják, sikeresen leküzdött volna, tízszerte rosszabbá tették a drogmérgek beadása által. Ez önmaga is egy romboló betegség, mert a maradék életerőt rendkívüli igyekezetre kényszeríti, hogy az le tudja győzni a betolakodó drogot.”

Ezután újra az első beteg szobájába kerültem, hogy tovább szemléljem az apa és leánya esetét. A leány boldogan és vidáman az apa mellett ült, és az egészség fénye tükröződött arcán. Az apa boldog elégedettséggel tekintett rá. Ábrázata hálatelt szívről árulkodott, amiért egyetlen gyermeke életben maradt. Orvosa belépett, és amikor egy rövid beszélgetés után távozni készült, ezeket mondta az édesapának:

„Átadom önnek felgyógyult leányát. Nem adtam neki gyógyszert, hogy szervezete épségben maradjon. Gyógyszer mellett ezt soha nem lehetne elérni. A gyógyszer felborítja a szervezet finom mechanizmusát, legyengíti a szervezetet, és gyilkol, de soha nem gyógyít. Egyedül a természet van birtokában a helyreállító erőknek. Egyedül a természet építheti újjá kimerült erőit, és gyógyíthatja meg azt a sérülést, melyet örök törvényeinek áthágása okozott.

Ezután megkérdezte az apát, hogy elégedett volt-e a kezelés módszerével. A boldog édesapa így fejezte ki szívbeli háláját és tökéletes elégedettségét:

„Tanultam egy leckét, melyet soha nem felejtek el. Fájdalmas volt, de értéke felbecsülhetetlen. Meggyőződésem, hogy feleségem és gyermekeim életben maradhattak volna. Életük azért áldozta- tott fel, mert mérgező gyógyszereket alkalmazó orvosok kezelték Őket.”

Ezt követően a második beteget láttam, akinek nux vomica-t adtak. Az asszonyt két ápoló vezette az ágyhoz a székéből. Majdnem elveszítette végtagjainak használatát. A gerincidegek részleges bénulást szenvedtek, a végtagok pedig nem bírták megtartani az asszony testsúlyát. A beteg erősen köhögött és nehezen vette a levegőt. Agyára fektették, s nem sokkal utána elveszítette hallását és látását. így pihegett egy ideig, majd meghalt. A már említett férfiú fájdalommal tekintett az élettelen testre, és így szólt a jelenlevőkhöz:

„Lássátok meg a nux vomica legenyhébb és késleltetett hatását az emberi szervezetre. Beadásakor az ideglánc rendkívül felélénkül, hogy elhordozhassa ezt a mérgező anyagot. A felélénkülést elgyengülés követte, a végső következmény pedig idegbénulás volt. Ez a készítmény nem hat mindenkire egyformán. Az erős szervezetű egyének felgyógyulhatnak azokból a rontásokból, melyeknek kiteszik életüket. Ugyanakkor más, gyengébb szervezetű emberek, egyetlen dózis után sem képesek felgyógyulni soha, és sokan halnak meg nem más, mint ennek a készítménynek az egyetlen adagja által okozott következmények miatt. Ennek a drognak a hatása mindig a halál felé vezet. A beteg élete attól függően alakul, hogy milyen állapotban van ezeknek a mérgeknek a bevételekor. A nux vomica megnyomoríthat, lebéníthat, örökre megrongálhatja az egészséget, de soha nem gyógyít.”

Most a harmadik eset tárult újból elém, azé a fiatalemberé, akinek kálóméit adtak. A beteg szánalomra méltón szenvedett. Végtagjai lebénultak, és egész teste eltorzult. Azt mondta, hogy szenvedései leírhatatlanul nagyok, és az élet hatalmas teher számára. Az ismételten említett férfiú szánalmasan és sajnálkozón nézett a betegre, és így szólt:

„Ez a kálóméi hatása. Addig gyötri a testet, míg annak egyetlen porcikája sem marad. Mindig élve marad, nem veszíti el erejét, bármilyen sokáig is marad az élő testben. Gyulladást okoz az Ízületekben, és gyakran rothadást küld a csontokba. Gyakran üti fel fejét daganat, fekély, vagy rák formájában, évekkel azután, hogy a testbe kerül.”

Majd a negyedik eset tárult elém, melyben a betegnek ópiumot adtak be. A beteg ábrázata sápadt volt, szemei pedig nyugtalanok és üvegesek. Kezei bénultként reszkettek. A beteg izgatott volt, és azt képzelte, hogy a jelenlevők ellene szövetkeznek. Elméje teljes ronccsá lett, és szánalmas módon őrjöngött. Odahívták az orvost, akit ezek a szörnyű megnyilvánulások látszólag nem indítottak meg. Még erőteljesebb adag ópiumot adott a betegnek, és azt mondta, hogy ez majd rendbe hozza őt. A beteg rohamai mindaddig nem szűntek meg, amíg teljesen mámorossá nem lett. Ekkor halálos kábultság vett rajta erőt. Az említett férfiú a betegre nézett, és szomorúan így szólt:

„Napjai meg vannak számlálva. A természet erőfeszítését sokszor elerőtlenítették ez által a méreg által. Az életerő kimerült, mert ismételten természetellenes munkára lett kényszerítve a mérgező készítménytől való megszabadulás érdekében. A természet erőfeszítései hamarosan megszűnnek, és a beteg szenvedő élete lezárul.”

Több halált okoztak már a gyógyszerkészítmények, mint minden más ok együttvéve. Ha több ezer orvosra csak egy jutna területenként, az idő előtt elhunyt sokaság száma jóval kisebb lenne. A rengeteg orvos és a rengeteg készítmény megátkozta a föld lakóit, és ezreket és tízezreket küldött sírba idő előtt.

A túl gyakori és túl sok evés kimeríti az emésztő szerveket, és lázas állapotba hozza a szervezetet. A vér tisztátalanná válik, és különféle betegségek jelennek meg a testben. Orvosért küldenek, aki felír valamilyen pillanatnyi enyhülést elősegítő tablettát, ami viszont a betegséget nem gyógyítja meg. Talán megváltoztatja a betegség jellegét, de a valódi baj tízszeresére nő. A természet a tőle telhető legjobbat végezte, hogy kivesse a szervezetből a felgyülemlő tisztátalanságokat, és ha magára hagyták volna, és munkáját a menny olyan egyszerű áldásaival segítették volna, mint például a friss levegő és a tiszta víz, akkor gyors és biztonságos gyógyulás lett volna az eredmény.

A szenvedők ilyen esetekben többet tehetnek magukért, mint rajtuk kívül bárki más. Igyekezniük kell felszabadítani a természetet az alól a teher alól, melyet ráerőltettek. Meg kell szüntetniük az okot. Böjtöljenek egy kis ideig, hogy gyomruknak alkalmuk legyen a pihenésre. Vigyék le a szervezet lázát a víz gondos és értelmes használata által. Ezek a törekvések a természet segítségére lesznek abban, hogy megszabadítsa a szervezetet a tisztátalanságoktól. Azonban a fájdalmak sújtotta betegek általában türelmetlenek. Nincs bennük készség az önmegtagadásra és egy kis éhség elszenvedésére. A természet lassú folyamatát sem akarják kivárni, hogy helyreállítsa a szervezet túlterhelt erőit. Azonnali javulást akarnak, és erős gyógyszereket vesznek be, melyeket az orvos felír. A természet rendesen végezte munkáját, és győzedelmeskedett volna, de feladatának végzése közben méregszerű idegen anyagot juttattak a szervezetbe. Micsoda helytelenség! A megrontott természetnek immár két gonosszal kell megküzdenie egy helyett. Abbahagyja megkezdett munkáját, és az újonnan a szervezetbe vitt betolakodó kivetésébe kezd. A természet megérzi a ráháruló kettős terhet, és ennek következtében legyengül.

A drogok soha nem gyógyítanak, csak megváltoztatják a betegség jellegét és helyét. A természet az egyedüli hatékony helyreállító, és mennyivel jobban el tudná végezni munkáját, ha magára hagynák. Ez a kiváltság azonban ritkán adatik meg neki. Ha a megcsonkított természet kiállja a terhelést, és végül sikerül megvívnia kettős harcát, és a beteg élve marad, azt az orvos érdemének tulajdonítják. Ha azonban a természetnek nem sikerül kivetnie a mérget a szervezetből, és a beteg meghal, akkor azt a Gondviselés különleges rendelkezésének nevezik. Ha a beteg időben könnyített volna a természet megterhelt munkáján, és értelmesen a tiszta és lágy vízhez folyamodott volna, akkor elkerülhette volna a droghalálnak ezt a megnyilatkozását. A víz használata önmagában csak kevés eredményt hozhat, ha a beteg nem érzi szükségesnek, hogy étrendjére is figyelnie kell.

Sokan megrontják az egészség törvényeit, mert nem tudják, hogy az evés, az ivás és a munka milyen hatást gyakorol egészségükre. Mindaddig nem ébrednek rá saját helyzetükre, amíg a természet ellene nem áll a rá mért rontásoknak, melyet a szervezetben megjelenő fájdalmakkal fejez ki. De még ekkor is, ha a betegek helyesen járnának el, és visszatérnének az addig mellőzött egyszerű eszközökhöz, a víz használatához és a megfelelő étrendhez, a természet megkapná azt a szükséges segítséget, melyet már régen meg kellett volna kapnia. Amikor ezt az utat választják, a betegek általában maradandó legyengülés nélkül felépülnek.

Amikor tablettát visznek a szervezetbe, annak hatása egy ideig jótékonynak bizonyulhat. Lehet, hogy változás következik be, a betegség azonban nem gyógyul meg, hanem valamilyen más formában üti fel a fejét. Amikor a természet a szervezetbe vitt drog kivetésére törekszik, a beteg időnként fokozott szenvedésen megy keresztül. Ha eltűnik is az a betegség, melynek gyógyítására a tablettát adták, újra elő fog bukkanni valamilyen más formában, mint például bőrbetegség, fekélyek, izületi betegségek, és időnként ezeknél veszélyesebb, halálos betegségek formájában. A tabletta gyakran kihat a májra, a szívre, és az agyra, és gyakran ezeknek a szerveknek mindegyikét lesújtja a betegség, és ha a szerencsétlen áldozatok túlélik, rokkantak maradnak egy életre, és megviselten vonszolják tovább szomorú életüket. Milyen sokba is kerül ez a rossz hatású tabletta. Ha nem is veszi el az ember életét, akkor is túl nagy áldozatot követel. A drog a természet minden igyekezetét megbénítja. A teljes gépezetet kizökkenti helyéről, és az élet egy későbbi időszakában, amikor szükség lenne ezekre a megrongált finom szerkezetekre, hogy a természet gépezetének más szerkezeteivel együtt valami fontos munkát vigyenek véghez, akkor nem tudnak kellő időben és megfelelő erővel dolgozni, és hiányukat az egész szervezet megsínyli. Meggyengülnek azok a szervek, melyeknek egészséges állapotban kellene lenniük, és a vér beszennyeződik. A természet tovább küszködik, a beteg pedig különféle bajokban szenved. A természet törekvései hirtelen alábbhagynak, a beteg pedig meghal. Többen halnak meg a tabletták miatt, mint azok, akik betegségben halnának meg, ha a természet munkáját életükben nem fojtanák el.

Sok áldozatot követeltek már az orvosok által ismeretlen betegségekre előírt tabletták. Az ilyen orvosoknak nincs valóságos ismeretük a kezelt betegségének valódi jellegéről. Az orvosoktól azonban elvárják, hogy egy pillanat alatt ismeijék fel a helyzetet, és ha nem viselkednek azonnal úgy, mintha tökéletesen értenék a betegséget, a beteg türelmetlen barátai és maga a beteg is alkalmatlannak tartják őket a gyógyításra. így tehát, a beteg és barátai hibás véleményének megfelelően, kikísérletezett és kipróbált orvosságokhoz kell folyamodni, hogy meggyógyítsák azt a betegséget, amelyről nincs valóságos ismeretük. A természet megtelik mérges tablettákkal, melyeket nem tud kivetni a szervezetből. Maguk az orvosok is gyakran meggyőződnek arról, hogy nem létező betegségre használták erőteljes orvosságaikat, melynek eredményeként bekövetkezett a halál.

Az orvosok munkája kifogásolható ugyan, de nem ők a baj egyedüli okozói. Ha a betegek türelmesek lennének, böjtölnének és szenvednének egy kevéssé, valamint időt adnának a természetnek a gyógyuláshoz, akkor gyógyszerek nélkül sokkal hamarabb felépülnének. Egyedül a természet rendelkezik gyógyító erőkkel. Az orvosságokban nincs gyógyerő, és azok többnyire megakadályozzák a természet saját igyekezetét. Végtére a természetnek kell elvégeznie a helyreállítás munkáját. A betegek gyorsan akarnak meggyógyulni, barátaik pedig türelmetlenek. Gyógyszert akarnak, és ha szervezetükben nem érzik azt az erőteljes hatást, melyet helytelen nézeteik szerint érezniük kellene, türelmetlenül másik orvost hívnak. A váltás gyakran rátetéz a bajra. Az előbbihez hasonlóan veszélyes gyógyszerkúrán mennek át, de még végzetesebbé teszik ügyüket, mert a két kezelés nem egyezik egymással, és így a szervezet gyógyíthatatlanul megmérgeződik.

Sokan soha nem tapasztalták meg a víz jótékony hatását, és nem merik használni a mennynek ezt az egyik legnagyszerűbb áldását. Égő lázban szenvedő betegek esetében többször elutasították már a víz használatát, attól félve, hogy az ártani fog a betegnek. Ha lázas állapotukban a kezeltek bőséges ivóvizet kapnak, és esetükben a vizet külső borogatásként is alkalmazzák, akkor sok hosszú nappali és éjszakai szenvedést kerülhettek volna el, és sok értékes életet menthettek volna meg. Ezrek veszítették életüket tomboló lázban. Alázat tápláló üzemanyag elégett, az életerő elhasználódott, és a betegek nagy gyötrelmek között elhunytak, mert nem engedték meg nekik, hogy égő szomjukat vízivással enyhítsék. Az a víz, melyet megadnak az élettelen épületnek a tomboló tűz lefékezésre, nem adatik meg az élő emberek számára, hogy az életerőt pusztító elemet kivesse.

Emberek sokasága marad tudatlanságban az élet törvényeit illetően, tudatlanságukra azonban nincs mentség. Csodálkoznak fajunk gyengeségén, és hogy miért halnak meg olyan sokan idő előtt. Talán nincs oka mindennek? Orvosok, akik vallomásuk szerint értik az emberi szervezet működését, a betegségek leküzdésére vagy enyhe rosszullétek kezelésére lassan ölő mérgeket írnak fel betegeiknek, sőt még saját gyermekeiknek és barátaiknak is. Bizonyára nem látják ezeknek a dolgoknak az ártalmait, máskülönben nem tennének így. Lehet, hogy a méreg nem érezteti hatását azonnal, de minden bizonnyal elvégzi munkáját a testben, legyengíti a szervezetet, és megbénítja a természet igyekezetét. A betegség megszüntetésére igyekeznek, de még nagyobb, gyakran gyógyíthatatlan betegséget idéznek vele elő. Akiket így kezelnek, szüntelen betegek, és szüntelen kúráltatják magukat. Ennek ellenére, ha megfigyeljük beszédüket, gyakran hallhatjuk, hogy nagyra dicsérik az általuk bevett tablettákat, és másoknak is ajánlják azokat, mert használatuk jót tett nekik. Az ember azt gondolná, hogy az értelemmel bíró emberek számára a sápadt arc, a betegségekről való szüntelen panaszkodás, és az állítólag javulást tapasztalok általános gyengesége elegendő bizonyíték arra, hogy belássák a tabletták egészségromboló hatását. Mégis, sokan vakok, és nem látják be, hogy az általuk bevett tabletták nem meggyógyították, hanem még betegebbé tették őket. A tablettabeteg egész embernek számít a világban, mégis általában kedvetlen, ingerlékeny, mindig betegeskedik, vonszolja nyomorult életét, és mintha csak azért élne, hogy mások türelmét próbára tegye. A mérgező tabletta nem vette el életét azonnal, mert a természet nem akarja feladni az életbe való kapaszkodást, és nem akarja abbahagyni a harcot. Ezek a tablettahasználók soha nem érzik jól magukat.

A piac végtelen gyógyszerfélesége, a megannyi reklám az új tablettákról és keverékekről, melyek mindegyikéről azt állítják, hogy csodálatosan gyógyít, százakat öl meg ott, ahol a javára válik egynek. A betegek nem türelmesek. Beveszik a különféle gyógyszereket - melyek némelyike igen erős —, noha semmit nem tudnak a keverékek természetéről. Minden általuk bevett gyógyszer csak reménytelenebbé teszi gyógyulásukat. Mégis tovább gyógyszerezik magukat, és ezt mindaddig folytatják, míg végül meg nem halnak. Némelyek minden esetben gyógyszerhez folyamodnak. Hadd szedjék ezeket az ártalmas keverékeket és különböző halálos mérgeket a saját felelősségükre! Isten szolgáinak azonban nem szabad olyan gyógyszereket beadni, melyekről tudják, hogy káros hatást gyakorolnak a szervezetre, még ha esetleg enyhítik is a pillanatnyi szenvedést (Hogyan éljünk ?, III. kötet, 49-64. oldal)