Az adventi népnek meg kell értenie hitünk elveit és a múlt tapasztalatait. Milyen szomorú, hogy sokan közülük határtalan bizalmat helyeznek olyan emberekbe, akiknek az elméletei elmossák múltunk tapasztalatait és eltávolítják a régi útjelzőket. Akik ilyen könnyen vezethetők egy hamis lélek által, arról tesznek tanúságot, hogy jó ideje nem követik a megfelelő kapitányt. Oly régóta teszik ezt, hogy már fel sem tudják ismerni a hittől való eltávolodásukat, és hogy nem az igaz alapra építenek. Késztessük őket arra, hogy tegyék fel lelki szemüvegüket, hogy megkent szemekkel világosan felismerhessék hitünk valódi oszlopait. Akkor majd tudni fogják, hogy „…megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit” (2Tim 2:19). Fel kell elevenítenünk az egykor szenteknek adott hit régi bizonyítékait.

Mindenféle képzeletszőtte és megtévesztő tanítást fognak hirdetni olyan emberek, akik azt gondolják magukról, hogy az igazság birtokában vannak. Némelyek azt tanítják, hogy az új földön gyermekek fognak születni. Ez lenne a jelenvaló igazság? Kicsoda késztette ezeket az embereket arra, hogy ilyen elméletet hirdessenek. Adott-e az Úr valakinek is efféle nézeteket? – Nem! A kinyilatkoztatott dolgok a mieink és a gyermekeinkéi, de a fel nem tárt témákat és azokat illetően, amelyeknek üdvösségünkhöz semmi közük sincs – hallgatni arany. Ezeket az idegenszerű elképzeléseket említeni sem kellene, még kevésbé alapigazságokként tanítani azokat.

Elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor nevén kell neveznünk a dolgokat. Miként a korai napokban, újra fel kell kelnünk és Isten Lelke által meg kell feddenünk a félrevezető dolgokat. A most hangot kapó kijelentések közül néhány az alfája a lehető legfanatikusabb elképzelések némelyikének. Közvetlenül 1844 után hasonló tanításokkal kellett szembenéznünk, mint amelyeket most tanítanak néhányan, az Isten művében fontos pozíciót elfoglalók közül.

New Hampshireben, Vermontban és más helyeken szembe kellett szállnunk a fanatizmus titkos, megtévesztő munkájával. Néhányan kirívó bűnöket követtek el, és szentségtelen vágyaknak engedtek szabad folyást, s mindezt a megszentelődés köntösében. A lelki szabadszerelem tanítását közvetítették. Szemmel követhettük a Szentírás megvalósulását, mely szerint „…az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén” (1Tim 4:1). (The Southern Watchman, 1904. április 5.)

Az igazi vallásnak nincs szüksége csodaszerű megnyilvánulásokra… Ezek nem igazolják Isten Lelkének jelenlétét. 1843-ban és 1844-ben hasonló fanatizmussal kellett szembenéznünk. Egyesek azt vallották, hogy Isten Lelkének birtokában vannak, s úgy jöttek az összejövetelekre, mint egy körgyűrűbe. Azokat pedig, akik ezt nem fogadták el a Szentlélek munkájának bizonyítékaként, bűnös embereknek tekintették. Az Úr ennek a fanatikus megnyilvánulásnak a kellős közepébe vezetett. …Néhányan hozzám jőve megkérdezték, hogy miért nem csatlakozom hozzájuk? Azt válaszoltam, hogy az én Vezetőm szelíd és alázatos szívű, és neki nem voltak ehhez hasonló cselekedetei. Ezek a megnyilvánulások és az azokkal való büszkélkedés nem Krisztustól, hanem az ördögtől származnak (97. Kézirat, 1909).

1850-ben férjemmel ellátogattam a kanadai Vermontba, New Hampshirebe és Mainebe. Az összejövetelek magánházaknál voltak. Akkoriban a hitetlenek megközelítése a lehetetlennel volt egyenlő. Az 1844-es csalódás sokak elméjét megzavarta, s így a történtek semmiféle magyarázatára nem voltak hajlandók odafigyelni. Türelmetlenek és kétkedők voltak, sokan pedig a leghatározottabban lázadtak múltbeli advent tapasztalatuk ellen. Mások nem mertek ilyen messzire menni és szembefordulni azzal az iránnyal, amerre az Úr vezette őket. Ezek örömmel hallgatták Isten Igéjének érveit, melyek összhangba hozták álláspontunkat és a prófétikus történelmet. Amikor meghallgatták a számukra oly keserű csalódás magyarázatát, rájöttek arra, hogy valóban Isten vezette őket, és örvendeztek az igazságban. Ez a legkeserűbb ellenállást váltotta ki azokból, akik tagadták múltbeli tapasztalatunkat.

Ennél is rosszabb dologgal kellett szembesülnünk azt a csoportot illetően, amelynek tagjai azt állították, hogy megszentelődtek és már nem tudnának vétkezni. Azt mondták magukról, hogy elpecsételtek és szentek, és minden indítékuk és elgondolásuk Istentől való. Lelkiismeretes embereket tévesztettek meg színlelt kegyességükkel ezek a fanatikus hitetők. Sátán mesterien munkálkodott, hogy az ő befolyásukra elfogadtassa ezekkel a megtévesztettekkel a szombatot, hogy így, miközben az igazság egy részét hitükként vallották, soksok hamis elgondolást is rájuk áraszthasson. Sátán hasznára váltak a fanatikusok abban is, hogy kiábrándítsa a hitetleneket, akik ezekre a következetlen és végletekre hajló emberekre, mint a hetednapi adventisták képviselőire hallgattak. Ez a csoport emberi próbákat erőltetett és olyan terheket adott számukra, amelyek nem Krisztustól származnak.

Azt állították, hogy meggyógyítják a betegeket és csodákat visznek véghez. Sátáni, megbabonázó hatalmuk volt, de nyersek, parancsolgatók és elnyomók voltak. Az Úr eszközként használt minket ezeknek a fanatikusoknak a megfeddésére és arra, hogy megnyissa hűséges népének szemét ennek a munkának a valódi jellegét illetően. Béke és öröm töltötte be azok szívét, akik kiszabadultak Sátánnak ebből a csapdájából, és dicsőítették Istent, amikor megtapasztalták tévedhetetlen bölcsességét abban, ahogyan eléjük tárta az igazság világosságát, és annak drága gyümölcseit a sátáni tévtanok és csalások ellentéteként. Az igazság úgy világított a megtévesztések közepette, mint a valódi arany a föld salakján (The Review and Herald, 1883. november 20.).

Isten felszólított, hogy állandóan tárjam népünk munkásai elé, hogy mennyire veszélyes dolgot tesznek, ha megcsorbítják a mű szentségét azzal, hogy hiányos elgondolásokat fogadnak el Isten elvárásával kapcsolatban az Ő műve építésére nézve. Határozott utasítást kaptam arra nézve, hogy ne emberi tervek kerüljenek abba a munkába, amelynek az a feladata, hogy a napjainkra szóló igazságot megismertesse a világgal.

Az elmúlt években az Úr újra és újra felszólított, hogy szóljak azok ellen a képzeletszőtte és ártalmas tervek ellen, amelyekkel egyikmásik testvér előhozakodott. Üzenetem mindig ez volt: Hirdessétek az Igét egyszerűséggel és alázattal! Tárjatok világos és elferdítetlen igazságot az emberek elé! Ne nyissatok ajtót a fanatikus mozgalmak előtt, mert ezeknek a hatása gondolkodásbeli zavart, csüggedést és a hit elvesztését eredményezi Isten népe körében…

Valahányszor a fanatizmus különböző jelenségei felé fordította figyelmemet az Úr, mindig világos, egyenes és határozott utasítást kaptam, hogy emeljem fel hangomat azok ellen. A gonosz némelyeket azzal kísértett meg, hogy Isten akaratát ember által kitervelt csodákon keresztül igyekezzenek megismerni. Isten rámutatott, hogy ez csupán egy divattá vált csalás, mely ellentétben áll az akaratával. Ha efféle módszereket követünk, akkor az ellenség terveit segítjük előbbre. A múltban egyes testvérek erősen hittek abban, hogy jelek felállítása által megismerhetik kötelességük útját. Néhányan olyannyira megbíztak ezekben a jelekben, hogy még addig a pontig is eljutottak, hogy feleséget cseréltek, s ezzel a házasságtörés bűnét hozták be az egyházba.

Az Úr megmutatta, hogy a mű végső napjaiban újra meg fognak jelenni azok a csalások, amelyekkel az üzenet korai tapasztalatainak idején szembesültünk. Minden erőnket Isten irányítása alá kell helyeznünk, képességeinket pedig az Úrtól kapott világossággal összhangban kell felhasználnunk. Olvassátok el Máté negyedik és ötödik fejezetét! Tanulmányozzátok Máté 4:8–10-et és 5:13-at! Elmélkedjetek a Krisztus által véghezvitt szent munkán! Isten Igéjének alapelveit ily módon kell alkalmaznunk munkánk során (36. Levél, 1911).

1844 után fanatizmus került be sorainkba. Isten figyelmeztető üzeneteket adott a behatoló gonosz elhárítására. Némely férfi és asszony között túlságosan nagy volt a közvetlenség. Eléjük tártam az igazság szent mércéit, melyeket el kell érnünk, valamint a keresztény tisztaságot, melyet őriznünk kell, hogy elnyerhessük az Úr jóváhagyását és szeplő és sömörgözés nélkül állhassunk meg. Isten komoly feddést intézett azokhoz a férfiakhoz és nőkhöz, akiknek a gondolatai tisztátalan mederben haladtak, miközben Isten különös kegyeltjeinek vélték magukat. Ők azonban megvetették és elutasították Isten üzenetét.

Még most sem vagyunk túl a veszélyen. Minden lélek, aki felvállalta, hogy hirdeti a világnak a figyelmeztető üzenetet, keserűen meg lesz kísértve, hogy életmódja által megtagadja hitét.

Nekünk munkásoknak össze kell fognunk, hogy elítéljünk és félretegyünk mindent, ami a legkisebb elhajlást mutatja a gonosz irányába egymással való kapcsolatainkat illetően. A mi hitünk szent. Munkánknak védelmeznie kell Isten törvényének méltóságát, és jellegénél fogva nem szabad, hogy bárkit is alacsony szintű gondolkodásra és viselkedésre késztessen. Sokan állítják, hogy hiszik és tanítják az igazságot, miközben az saját téveszméikkel és képzeletszőtte elgondolásaikkal vegyül. Mi azonban szilárd alapokon állhatunk. Higgyük és tanítsuk az igazságot úgy, ahogyan az Jézusban van. A szív szentsége soha nem vezet tisztátalan cselekedetekhez. Tartsátok magatokat távol azoktól, akik az igazság tanítóinak nevezik magukat, s közben sok időt töltenek a fiatal vagy akár a férjezett nők társaságában is, bizalmasan megérintve őket és gyakran bizalmas beszélgetéseket folytatva velük. Az igazság tiszta alapelvei nem vésődtek bele az ilyen emberek szívébe. Az ilyenek nem munkálkodnak együtt Jézussal. Nincsenek Krisztusban és Krisztus nem lakozik bennük. Komoly megtérésre van szükségük ahhoz, hogy Isten elfogadja munkájukat.

A mennyből származó igazság soha nem alacsonyít le és soha nem vezet a túlzott közvetlenségnek még a legkisebb megnyilvánulási formájához sem. Ellenkezőleg, felemeli, megnemesíti és megszenteli a hívőt, megtisztítja ízlését és közeli kapcsolatba hozza Jézussal. Arra készteti, hogy vegye figyelembe Pál apostol utasítását, és a gonosznak még a látszatát is kerülje el, nehogy gonoszul szólhassanak jóságáról (The Review and Herald, 1885. november 10.).

[A fanatizmusra vonatkozólag további utalások találhatók a Life Sketches című könyv 85–94. oldalain; a Bizonyságtételek I. kötetének 71–73., valamint a 8. kötetének 291–292. oldalain; továbbá a Gospel Workers 316–317. oldalain.]