*Megjelent a Notebook Leaflets-ben, Christian Experience, 13. szám.

Isten minden igaz gyermekének, mint a búzának, át kell mennie a rostán, és a rostálás folyamata alatt minden olyan dédelgetett élvezetet, mely eltereli a figyelmet Istenről, fel kell áldoznia. Sok családban a falak, a polcok és az asztalok tele vannak díszekkel és képekkel. Albumokat töltenek meg a családról és a barátokról készült felvételekkel, és azokat oda helyezik, ahol a látogatók figyelmét leginkább felhívhatják rájuk. Ezzel közönséges tárgyakra terelik a gondolatokat, holott azoknak Istenen és a mennyei dolgokon kellene függeniük. Nem bálványimádás ez? Nem kellene az így elköltött pénzt az emberiség áldására, a szenvedések enyhítésére, a mezítelenek felruházására és az éhezők táplálására fordítani? Nem kellene az Úr pénztárába helyezni művének előmenetele és királyságának felépítése céljából?

Nagyon fontos dolog ez, és azért szólok erről hozzátok, hogy megmeneküljetek a bálványimádás bűnéből. Lelketek áldásban részesülne, ha engedelmeskednétek az Izrael Szentje által mondott szavaknak: „Ne legyenek néked idegen Isteneid én előttem” (2Móz 20:3). Sokan szereznek maguknak szükségtelen gondokat és aggodalmat azáltal, hogy túl sok időt és gondolatot szánnak azokra az értelmetlen díszekre, melyekkel megtöltik lakásukat. Isten erejére van szükség, hogy felrázza őket ebből a rajongásból, mely tulajdonképpen nem más, mint bálványimádás.

A szívek vizsgálója mindennemű bálványimádástól el szeretné fordítani népét. Isten Szavának, az élet áldott könyvének kellene feküdnie azokon az asztalokon, melyek most tele vannak díszekkel. Keltsétek pénzeteket olyan könyvekre, melyekből világosságot nyerhettek a jelenvaló igazságra nézve. Az időt, melyet a díszek rakosgatásával és tisztogatásával elpazaroltok, használjátok inkább arra, hogy írtok néhány sort barátaitoknak, vagy kiadványokat és folyóiratokat küldtök az igazságot még nem ismerőknek. Ragadjátok meg az Úr szavát, mint a végtelen bölcsesség és szeretet kincsét. Az Ige az az útmutató, mely megmutatja a menny felé vezető utat. Rámutat a bűnbocsátó Megváltóra, és így szól: „íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29).

Bárcsak alázatos szívvel és az Istennek való alávetettség lelkületével kutatnátok a Szentírást! Bárcsak úgy vizsgálnátok szíveteket, mintha meggyújtott gyertyával kutatnátok még a legvékonyabb szálak után is, mely világi szokásokhoz köt benneteket és elfordítja figyelmeteket Istentől! Kérleljétek Istent, hogy mutasson rá minden olyan gyakorlatra, mely elvonja Tőle gondolataitokat és érzéseiteket! Isten a jellem zsinórmértékeként adta törvényét az embernek. Ez által a törvény által felismerhetitek és legyőzhetitek minden jellemhibátokat. Elszakíthatjátok magatokat minden bálványtól, a kegyelem és igazság aranybilincsével pedig Istenhez köthetitek magatokat (The Review and Herald, 1901. május 4.).

Voltak, akik alkalmasak lettek volna az egyház megsegítésére, de először saját szívüket kellett volna megvizsgálniuk. Némelyek hamis próbaköveket állítottak fel. Saját elgondolásaikat és véleményüket tették próbakővé. Jelentéktelen dolgokat nagyítottak fel, azokat tették a keresztény közösségbe lépés feltételeivé, s ezzel súlyos terheket erőltettek másokra. így egy bírálgató, szőrszálhasogató és széthúzó lelkűiét jött közénk, mely sokat ártott az egyháznak. A hitetleneknek az volt a benyomásuk a szombattartó adventistákról, hogy azok a fanatikusok és szélsőségesek egy csoportja, és jellegzetes hitük következtében durvák, udvariatlanok és keresztényiedének. így akadályozta meg néhány szélsőséges ember magatartása azt, hogy az igazság eljusson az emberekhez.

Némelyek az öltözködés kérdését tartva a legfontosabbnak, bírálgatták a mások által viselt ruhadarabokat, és mindenkor készen álltak megítélni mindazokat, akik nem feleltek meg pontosan az ő elgondolásaiknak. A második parancsolatra hivatkozva néhányan a képeket ítélték el, és azt állították, hogy mindenféle képet meg kell semmisíteni.

Ezek az egyoldalú emberek nem látnak meg mást azon az egy dolgon kívül, mely körül gondolatuk forog. Évekkel ezelőtt ugyanezzel a lelkülettel és gyakorlattal kellett szembenéznünk. Emberek álltak elő azt állítva, hogy Istentől kapott üzenetet kell hordozniuk. Elítélték a képeket, és azt mondták, hogy minden olyan tárgyat meg kell semmisíteni, mely valamit is ábrázol. Egészen odáig jutottak, hogy azokat a faliórákat is helytelenítették, melyeken ábrák vagy képek voltak.

A Bibliában olvashatunk a jó lelkiismeretről, azonban a lelkiismeretnek rossz változatai is léteznek. Van olyan lelkiismeret, mely mindent a szélsőségekig visz, és a keresztényi kötelességet olyan terhessé teszi, mint a zsidók a szombatünneplést. Ennek az osztálynak is szól az a dorgálás, melyet Jézus az írástudókhoz és farizeusokhoz intézett: „...megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét” (Lk 11:42). Erőteljes lelkületével és megrögzött elgondolásaival egyetlen fanatikus személy is nagy károkat okozhat azzal, hogy megterheli az igazságra igyekvők lelkiismeretét. Az egyháznak meg kell tisztulnia az ilyen befolyásoktól.

A második parancsolat tiltja a képek imádását, azonban Isten maga is képek és jelképek által tanította prófétáit azokra a leckékre, melyeket tovább kellett adniuk a népnek, és amelyek így jobban érthetőek voltak, mint bármilyen más formában. Képeken keresztül szólította meg az értelmet. Dániel és János jelképeken keresztül látta meg a profetikus történelmet. Ezeket a jelképeket egyszerűen táblákra kellett írni, hogy az olvasó megérthesse azokat.

Igaz, hogy az emberek túlságosan sok pénzt költenek képekre. Nem keveset fizetnek a festőknek abból az összegből, melynek az Isten pénztárába kellene folynia. Azonban ezek által a szélsőséges elemek által okozott gonosz sokkal nagyobb kárt tesz az egyházban, mint az, amelyet helyesbíteni kívánnak. Néha nehéz pontosan meghúzni azt a határt, melyen túl a képkészítés már bűnnek számít. Isten azonban vezeti az Őt szeretőket, azokat, akik teljes szívből arra vágynak, hogy parancsolatait megtartsák. Isten nem akarja, hogy bárki is a lelkiismeret szerepét töltse be helyettük. Tévúton járnak azok, akik elfogadják a kiegyensúlyozatlan emberek elképzeléseit és benyomásait. Sátán célja az, hogy a harmadik angyal üzenetéről mellékes kérdésekre terelje a figyelmet. Azt akarja, hogy azok az elmék és szívek, melyeknek növekednie kellene kegyelemben és az igazság ismeretében, olyannyira meggyengüljenek és elcsökevényesedjenek, hogy Isten ne dicsőülhessen meg általuk (Historical Sketches of the Foreign Missions of the Seventh-day Adventists, 211-212. oldal).