Az Isten ügyét szívükön viselőknek fel kell ismerniük, hogy nem önmagukért vagy csekély fizetésükért dolgoznak, hogy Isten a keveset jobban megáldhatja, mintsem gondolnák. Elégedettséggel tölti meg őket és áldásokat ad számukra, ha továbbhaladnak önfeláldozó munkájukkal. Mindannyiunkat megáld az Úr, ha Krisztus szelídségével munkálkodunk. Amikor látom, hogy valakik magasabb fizetésért folyamodnak, így szólok magamban: „Értékes áldást mulasztanak el!” Egészen bizonyos vagyok ebben. Újra és újra látom ennek igazságát.

Testvéreim! Ragadjuk meg a munkát és tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet anélkül, hogy magasabb fizetést kérnénk, kivéve akkor, ha a kapott munkát lehetetlen volna több pénz nélkül elvégezni. De még ilyen esetben is, hadd lássák mások is ezt a szükséget hozzánk hasonlóan, mert Isten a szívükbe helyezi annak felismerését, és ki fogják mondani azt a szót, melynek nagyobb befolyása van, mintha mi sokat szólnánk. Olyan szavakat fognak mondani, melyek bemutatják a megfelelő helyünket az emberek előtt. Az Úr a mi segítségünk és Istenünk, pajzsunk és erősségünk Ő.

Ha rendbe hozzuk Istennel való kapcsolatunkat, eredménnyel fogunk járni, bárhová is menjünk. Mi pedig eredményt akarunk, nem pénzt. Élő sikert, amit Isten meg is fog adni nekünk, mert ismeri minden önmegtagadásunkat. Ismeri minden áldozatunkat. Talán azt gondoljátok, hogy az önmegtagadás nem változtat a helyzeten, hogy több mindent figyelembe kell vennetek, és így tovább. De Istennél ez nem így van. Az Úr újra és újra megláttatta velem, hogy amikor egyes személyek magasabb és még magasabb jövedelmet igényelnek, valami olyan tapasztalatban lesz részük, mely kimozdítja lábuk alól a biztos talajt. Amikor viszont elfogadják azt a bért, mely önmagában hordozza önfeláldozó lelkületük tényét, az Úr látja önmegtagadásukat, ezért eredményt és győzelmet ad nekik. Isten ismételten elém tárta ezt. Az Úr, aki titkon lát, nyíltan megjutalmaz minden áldozatot, melyet megpróbált szolgái készséggel hoznak meg (12. Kézirat, 1913).

Krisztus mindenkit hív: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt 11:28–30). Ha mindenki magára veszi Krisztus igáját, és az Ő iskolájában mindenki megtanulja leckéit, akkor lesz elegendő anyagi támogatás arra, hogy sok helyen meginduljon az egészségügyi missziómunka.

Senki ne mondja ezt: „Egy bizonyos összegért munkába állok ezen a területen. Ha ezt nem kapom meg, nem végzem el a munkát.” Akik így szólnak, azok megmutatják, hogy nem vették fel magukra Krisztus igáját, és nem tanulják meg, hogy Ő szelíd és alázatos szívű…

Nem a világ szerint való gazdagság az, ami növeli értékünket Isten szemében. A szelíd és töredelmes lélek az, amit az Úr jóváhagy és nagyra értékel. Olvassátok el Ésaiás ötvenhetedik fejezetét! Tanulmányozzátok ezt a fejezetet figyelmesen, mert nagy jelentősége van az Úr népe számára! Nem fűzök semmit az ott leírtakhoz(145. Levél, 1904).

Mindenkinek el kell végeznie az Úr által kijelölt munkát. Készségesnek kell lennünk a kis szolgálatok elvégzésére, az olyan feladatok véghezvitelére, melyeket valakinek meg kell csinálnia. Eközben használjuk fel a kis lehetőségeket. Ha csak ennyi lehetőség adódna, akkor is végezzük hűségesen a munkát. Aki órákat, napokat, és heteket pazarol el, mert nem hajlandó elvégezni az adandó munkát (bármilyen egyszerű is legyen az), egyszer majd elszámolásra lesz szólítva helytelen időtöltéséért. Ha úgy érzi, hogy nem állhat munkába, mert nem kapja meg a kívánt fizetést, álljon meg és gondoljon arra, hogy az a nap, amit éppen tölt, az Úré. Ő pedig az Úr szolgája, aki nem pazarolhatja el idejét. Gondolkodjon így: „Elvégzek ma valami munkát, és amit keresek, az Úr művére fogom költeni. Nem válok semmittevővé Isten szemében.”

Amikor valaki mindenekfelett szereti Istent, felebarátját pedig, mint önmagát, akkor nem fog afelől tudakozódni, hogy vajon sokat vagy keveset keres-e majd munkájával. Elvégzi a munkát és elfogadja a felajánlott bért. Nem mutat olyan példát, hogy azért utasít el egy munkát, mert nem kapna olyan nagy fizetést, mint amelyet ő elgondolt.

Az Úr az alapján ítéli meg az ember jellemét, ahogyan felebarátjával bánik. Ha eljárása az egyszerű ügyekben helytelen, akkor az Istenért végzett lelki szolgálata is olyan lesz. A hétköznapi élet fonalai átszövik teljes vallási életét. Ha túl büszkék vagytok ahhoz, hogy kis fizetésért dolgozzatok a magatok számára, akkor dolgozzatok a Mesterért! Adjátok a bevételt az Úr pénztárába! Adjatok hálaáldozatot Istennek életetek fenntartásáért! De semmiképpen ne tétlenkedjetek! (156. Kézirat, 1897).

Az Úr útjai igazak és igazságosak. Az iskola dolgozóit a becsülettel és szorgalommal ledolgozott munkaórák alapján kell kifizetni. Egy munkás se részesüljön igazságtalan bánásmódban. Ha egy férfi vagy nő teljes munkaidejét az iskolának szenteli, akkor annyi pénzt kellene kapnia az iskolától, mint amennyi időt az iskola kap tőle. Ha valaki testi és szellemi erejét a terhek viselésére áldozza, akkor munkájának megfelelő bért kell kapnia. Az igazságot és igazságosságot ápolnunk kell, nemcsak az iskola jelenlegi és jövőbeni érdekében, hanem saját megigazulásunk érdekében is. Az Úr nem vállal szerepet a legcsekélyebb igazságtalanságban sem(69. Kézirat, 1898).

Akik nagyobbra tartják fizetésüket, mint azt a kiváltságot, hogy az Úr szolgái tiszteletének örvendjenek, akik öndicsérő lelkülettel végzik feladatukat, mert bér jár érte, azok nem visznek önmegtagadást és önfeláldozást munkájukba. Az utoljára felfogadott munkások elhitték a gazda szavát: „Ami igazságos, megkapjátok” (Mt 20:7). Tudták, hogy mindazt megkapják, amit megérdemelnek, és azért kerültek az első helyre, mert hitet vittek a munkájukba. Ha azok, akik egész nap dolgoztak, szeretetteljes és bízó lelkülettel végezték volna munkájukat, akkor továbbra is ők maradtak volna az elsők.

Az Úr Jézus az elvégzett munkát a munkavégzés lelkülete szerint értékeli. Egy késői órán elfogadja azokat a bűnbánó bűnösöket, akik alázatos hittel jönnek hozzá és engedelmeskednek parancsolatainak.

Krisztus figyelmezteti a szolgálatában állókat, hogy ne alkudozzanak egy meghatározott összegért, mintha Mesterük nem bánna velük igazságosan. Azért adta ezt a példázatot, hogy a panaszkodók ne részesüljenek együttérzésben feltételezett sérelmeikre nézve (87. Kézirat, 1899).

Soha nem lehet igazán gazdag az a lélek, aki szüntelen magasabb bérre vágyik, és aki enged a kísértésnek, mely elvonja őt az Istentől számára kijelölt munkától. Egy olyan ember, család, cég vagy intézmény sem gazdagodhat meg igazán, melynek életében nem Isten bölcsessége a mérvadó (2. Levél, 1898). (Gyülekezeteink vezetőihez 4. oldal.)

Olyan leveleket kaptam, melyek írói arról számolnak be, hogy magas fizetésre van szükségük, és erre való mentségként sokba kerülő családjukra hivatkoznak. Ugyanakkor az intézménynek, ahol dolgoztak, nagyon óvatosan kellett bánni a pénzzel, hogy fedezni tudja a fenntartás költségeit. Miért hivatkozna bárki is költséges családjára a magas fizetésigény okaként? Nem elegendő az a lecke, melyet Krisztus adott? Azt mondja: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt 16:24).

Intézményeinket azért alapították, hogy hatékony eszközökként szolgálják a lélekmentés munkáját. Az ott dolgozóknak azt kellene keresniük, hogyan segíthetnék az adott intézményt, nem pedig azt, miként juthatnak a legtöbbhöz annak pénztárából. Ha többet ragadnak meg, mint ami megilletné őket, akkor akadályozzák Isten ügyét. Szóljanak így ezeknek az intézményeknek a dolgozói: „Nem emelem magasra fizetésigényemet, mert azzal megrabolnám a pénztárat és hátráltatnám a kegyelem üzenetének hirdetését. Takarékosnak kell lennem. A misszió területeken dolgozók munkája éppolyan fontos, mint az enyém. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy segítségükre legyek. Isten pénze van a kezemben, és úgy fogok bánni vele, mint ahogy Krisztus tenné helyemben. Nem fogok luxuscikkekre költeni. Meg fogok emlékezni a missziómunkásokról. Nekik nagyobb szükségük van az anyagiakra, mint nekem. Munkájuk során sok szegénységgel és fájdalommal találkoznak. Táplálniuk kell az éhezőket és fel kell ruházniuk a mezíteleneket. Korlátoznom kell kiadásaimat, hogy hozzájárulhassak szeretetmunkájukhoz”(Különleges Bizonyságtételek, B sorozat, 19. szám, 19–20. oldal).

Legyen közöttünk nagyobb egyenlőség! Túl nagy a mohó fizetésvágy. Az elvégzett munka ellenértékét némelyek önző módon becsülik fel. Senki ne kapjon túl nagy fizetést csak azért, mert különösen alkalmasnak ítéli magát egy bizonyos jellegű munka elvégzésére. Ezzel kereskedelmi alapra helyezi az Úrért és művének előbbre viteléért végzett munkát. Sokat igényel az Úr azoktól, akik sokat kapnak. Tegyék fel maguknak a kérdést azok, akik magas fizetésért folyamodnak különös képességeikre és adományaikra való tekintettel: „Kinek a talentumaival kereskedek? Úgy használtam-e a talentumokat, hogy azzal legjobban szolgáljam Isten dicsőségét? Megkettőztem-e a kölcsön kapott talentumokat?” Ezeknek a talentumoknak az odaszentelődött felhasználása előbbre vinné Isten művét. Minden adományunk Istené, és egy napon a kezdőtőke és a kamat egyaránt visszakerül Őhozzá.

Isten művének munkásai hatalmas kárt okoztak Isten szőlőskertjében balgatag lépéseikkel, a helyes elvektől való eltávolodásukkal, és azzal, hogy befolyásuk által másokat is hamis ösvényekre vezettek, s így elvonták az anyagiakat a műtől. Ha az okozott káron az évek folyamán alaposan elgondolkodnának, akkor a magasabb bér követelése helyett megaláznák magukat Isten előtt, bűnbánó szomorúsággal. Tegyék fel maguknak a kérdést: „Mennyivel tartozok az én uramnak?” (Lk 16:5). Hogyan fogok elszámolni a helytelenül használt talentummal, és azzal, hogy a saját megszenteletlen akaratomat követtem? Hogyan semmisíthetném meg balga lépéseim gonosz következményeit, melyek annyira leszűkítették Isten művének anyagi forrásait?” Ha mindenki hűségesen tett volna eleget bizalmi feladatának, akkor most nem lenne anyagi hiány az Úr pénztárában.

Istennel való kapcsolatunkat nem helyezhetjük kereskedelmi alapokra. Az emberi értékelés szerint ennyi munkáért ennyi összeg jár. Nagy hibát követnek el azok, akik túlértékelik szolgálatukat. Ha Isten szavára hagyatkozunk, nagy változás fog bekövetkezni a Mesterért végzett munka értékelésében.

Sok helyesbítésre van szükség azoknál az embereknél, akik sokat akarnak markolni. Mennyire ildomtalan dolog a fizetségért való önző folyamodás. A magas fizetésre való vágyakozás sok szívből kizárta már Isten szeretetét. A hatalmi büszkeség mélyen beivódott gonoszsága ezrek romlását okozta. Tízezrek voltak, akik szerették a megkülönböztetést és a központi helyet, és mivel szem elől tévesztették az elveket, végromlásra jutottak. Saját maguk között értékelték és hasonlították össze magukat. Az elismerésért és jutalomért való mohó vágyakozásuk a lelkiség megcsappanásához vezetett életükben. Ezt a leckét mindenkinek alaposan tanulmányoznia kell, hogy elkerülhesse az önzést, a kapzsiságot és a büszkeséget, mely lerombolja az Isten iránti szeretetet és megrontja a lelket.

Amikor Isten művének alkalmazottja a fizetés miatt visszautasítja a munkát, noha a bére egyébként következetes és megfelelő, lehet, hogy megkapja, amit kér, de gyakran előfordul, hogy azzal egy időben lecsökken szívében az isteni kegyelem mértéke, ami pedig értékesebb minden aranynál, ezüstnél és drágakőnél.

Krisztus testtélétele önfeláldozás volt. Élete szüntelen önmegtagadásból állt. Az Isten emberek iránt való szeretetének legnagyobb dicsősége az egyszülött Fia áldozatában nyilvánult meg, aki az Ő valóságának képmása volt. Ez a kegyesség hatalmas titka. Krisztus minden hitvallójának kiváltsága és kötelessége, hogy Krisztus indulata legyen benne. Önmegtagadás és kereszt nélkül nem lehetünk az Ő tanítványai.

Amikor a Review and Heraldnál dolgozók magas fizetésének tárgyát előterjesztették és elfogadták, az ellenség sikert aratott abban a tervében, hogy Isten szándékait félretegye az útból, és hamis ösvényekre vezessen lelkeket. Az önző és telhetetlen lelkület elfogadta a magas fizetést. Ha a munkások gyakorolták volna a Krisztus leckéiben lefektetett elveket, akkor nem tudtak volna jó lelkiismerettel elfogadni ilyen magas fizetést. Vajon milyen hatása volt ennek a béremelésnek? – Megnövekedtek a családi élet költségei is. Az érintettek eltávolodtak a Krisztus életének példáitól és tanításaitól. Dédelgetni kezdték a felébredt büszkeséget. Anyagiak mentek el a külsőségekre és az „én” szükségtelen kielégítésére. A világ szeretete vette birtokba a szívet, a lélek templomát pedig megszenteletlen törekvés irányította. A magas fizetések átokká váltak. A példát nem Krisztusról, hanem a világról vették.

Krisztus szeretete nem vezeti az embert önkényeztetésre, és semmiféle szükségtelen kiadásra énjének kielégítése vagy szíve büszkeségének melengetése érdekében. Jézus szeretete a szívben alázatra és az Isten törvényével való teljes összhangra vezet (21. Levél, 1894).

Amikor a bűn befelé sújt, az ember legnemesebb részét támadja meg. Szörnyű zűrzavart teremt és tönkreteszi az ember isteni képességeit és erőit. Miközben a testi betegség a testet veszi le a lábáról, az önzés és telhetetlenség betegsége a lelket dönti romba (26. Levél, 1897).

Szívem mélységesen felkavarodik az elmúlt éjjel elém tárt képektől. Néhány testvérem olyan javaslatot tett, mellyel nem értek egyet. Kijelentéseik azt mutatják, hogy rossz úton járnak, és hogy nem szerezték meg azt a tapasztalatot, mely megóvná őket a megtévesztéstől. Nagy szomorúsággal hallgattam a testvéreink ajkáról elhangzó kifejezéseket, melyek sem Istenbe vetett hitet, sem pedig igazságához való hűséget nem mutatnak. Az elhangzott javaslatok véghezvitele eltávolítana az egyenes és szűk ösvényről.

Némelyek úgy vélik, hogy ha a különleges tehetségük nagyobb fizetést kapnának, akkor ezek az emberek közöttünk maradnának, s így több és jobb minőségű munkát végezhetnénk el, az igazság ügye pedig magasabbra emelkedhetne.

Ebben a kérdésben Attól kaptam tanítást, aki soha nem téved. Ha véghezvinnénk ezt a tervet, kicsoda – kérdezem –, lenne alkalmas arra, hogy felmérje munkatársának valóságos hatékonyságát és befolyásának szintjét. Senki nincs felhatalmazva arra, hogy megítélje embertársa hasznosságát Isten szolgálatában.

Valakinek a beosztása és rangja önmagában még nem jelzi Isten művében való hatékonyságának mértékét. A krisztusi jellem kialakítása a megszentelődés során az, ami képessé teszi az embert a jóra való befolyásra. Isten megítélése szerint hűségének mértéke határozza meg szolgálatának értékét.

Isten egyedül azok szolgálatát fogadja el, akik az isteni természet részesei. Krisztus nélkül az ember semmire sem képes. Az Isten és az ember iránt gyakorolt szeretet teszi kedvessé az embert Isten szemében. Az isteni parancsnak való engedelmesség arra képesít bennünket, hogy Isten munkatársaivá váljunk. A keresztény fán a szeretet gyümölcse terem, mely az élet fájának leveleihez hasonlóan a pogányok gyógyítására való (108. Kézirat, 1903).

Az Úr pénztárában elegendő pénznek kell lennie ahhoz, hogy abból támogatni lehessen azokat, akik a lelkek megmentésének munkájára szentelik idejüket. Ne vonják meg tőlük igazságos fizetésüket! Nem engedhető meg, hogy a Mestert készséggel szolgálók híjával legyenek az élet szükségleteinek. Lehetővé kell tenni számukra, hogy kényelmesen éljenek, és legyen elegendő bevételük ahhoz, hogy Isten művét támogatni tudják. Ugyanis gyakran elvárják tőlük, hogy ők kezdeményezzék az adakozást (103. Kézirat, 1906).

Sok helyesbítendő dolog helyesbítésre is fog kerülni, ha szigorúan ragaszkodunk az elvekhez. Külön tanítást kaptam a lelkészeinkkel kapcsolatban. Nem Isten akarata, hogy gazdagságra törekedjenek. Nem szabad világi vállalkozásba kezdeniük, mert az elvonná őket attól, hogy legjobb erejüket a lelki dolgokra szenteljék. Azonban elegendő fizetést kell kapniuk ahhoz, hogy eltartsák belőle magukat és családjukat. Nem szabad annyi terhet róni rájuk, hogy ne tudjanak megfelelő figyelmet szentelni a saját otthonukban levő gyülekezetre. Kötelességük, hogy Ábrahámhoz hasonlóan ők is az Úr útjának megőrzésére tanítsák gyermekeiket, igazságot és ítéletet szolgáltassanak. …

A lelkészek és a tanítók emlékezzenek, hogy Isten rájuk bízta a felelősséget, hogy legjobb képességük szerint töltsék be hivatásukat, és a legjobb erejükkel végezzék munkájukat. Nem vállalhatnak el olyan munkákat, amelyek ellentmondanak az Istentől kapott feladatuknak. Ha a lelkészek és a tanítók folyton valami pénzügyi felelősség terhét hordozva lépnek a szószékre vagy a tanterembe, fáradtan és kimerülten, lüktető erekkel és túlfeszített idegekkel, akkor mi másra, mint közönséges tűzre lehetne számítani az Isten gerjesztette szent tűz helyett. Az erőltetett és akadozó igyekezet árt a beszélőnek és csalódást jelent a hallgatóságnak. A tanítónak nem volt ideje arra, hogy megkeresse az Urat és hittel kérje tőle a Szentlélek segítségét. Mikor akarunk változtatni ezen a munkamódszeren? (101. Kézirat, 1902).

A munkások ébredjenek fel és ne legyenek rövidlátóak. Sokak esetében az önmegtagadás és az áldozatkészség halott, és ezeket újra kell éleszteni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy magas fizetésigényük kimeríti az Úr pénztárát. Magáncélokra használják Isten pénzét, és cselekedeteik által így szólnak a világhoz: „Az én Uram késlelteti az ő eljövetelét” (Mt 24:48). Nem kellene ezen változtatni? Ki lesz az, aki követni fogja a Mester példáját? (120.levél, 1899.)

Ne beszéljetek az alacsony fizetésetekről! Ne kedveljétek a drága ruhákat és bútorokat! Hadd haladjon a mű úgy, ahogyan elkezdődött, egyszerű önmegtagadással és hittel. Változtassatok a dolgok menetén! (94.Levél, 1899).

Ma éppen annyi önmegtagadásra van szükség, mint a mű elindításakor, amikor még csak néhányan voltunk, és tudtuk, mit jelent az önmegtagadás és önfeláldozás, amikor kis írásainkat és füzetkéinket próbáltuk eljuttatni a sötétségben levőkhöz. Ma kevesen dolgoznak a műben azok közül, akik akkor ott voltak velünk. Évekig nem volt fizetésünk azon kívül, ami épphogy elég volt egyszerű ételre és ruhára. Örömmel viseltük a használt ruhákat, és időnként alig volt annyi ennivalónk, ami elegendő a test táplálására. Minden más a műben került felhasználásra. Egy idő múlva férjem kapott hat dollárt egy héten, abból éltünk, én pedig együtt dolgoztam vele a műben. Mások hasonlóképpen dolgoztak…

Nagyon szerényen kellene járniuk azoknak, akik a munka sikere után kezdtek el velünk dolgozni. Önfeláldozó lelkületet kellene tanúsítaniuk. Isten azt akarja, hogy az intézmények munkáját éppolyan önfeláldozással végezzék, mint az alapok lerakásakor (General Conference Bulletin, 1891. március 20. 184. oldal).

Ha majd úgy halad a munka, amint kellene, és Istentől nyert buzgalommal igyekszünk megtérteket szerezni az igazságnak, akkor a világ megláthatja, hogy az igazság üzenetét egy erős hatalom kíséri. A hívők egysége bizonyságot tesz az igazság hatalma mellett, mely a különböző személyiségű embereket tökéletes összhangba hozhatja és érdekeiket azonossá teheti.

A hívők imái és adományai odaadó és önfeláldozó igyekezettel párosulnak, s így ők valóban a világ, mind angyalok, mind pedig emberek látványosságává válnak. Emberek térnek meg újból. Az a kéz, amely egykor magasabb fizetést akart markolni, most Isten segítő kezévé lesz. A hívőket egy érdek köti össze – hogy az igazságnak olyan központokat állítsanak fel, ahol az emberek Istent magasztalhatják. Krisztus az egység és szeretet szent kötelékeivel köti egybe őket, melyek ellenállhatatlanul erősek.

Krisztus ezért az egységért imádkozott közvetlenül szenvedése előtt, csak egy lépésre elválasztva a keresztől. „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17:21) (32.Levél, 1903).