Időről időre késztetve érzem magam az Úr Lelke által, hogy tegyek bizonyságot a testvérek előtt annak szükségességéről, hogy rátermett munkásokat alkalmazzunk a különböző intézményeinkben és a mű számos többi területén. A munkához csatlakozók legyenek képzett emberek, akiket Isten tanítani tud és – Dánielhez hasonlóan – kitüntethet bölcsességgel és értelemmel. Legyenek gondolkodó emberek, akiket Isten vezetni tud, és akik folyamatosan növekednek szentségben, erkölcsi méltóságban és munkájukban való kiválóságban. Ha folyamatosan növekednek, ha értelemmel és megszentelten gondolkodnak, ha hallgatnak Isten szavára, és minden mennyei fénysugarat be akarnak fogadni, akkor a naphoz hasonlóan kitérőmentes utat fognak bejárni, és növekedni fognak bölcsességben és az Istennél való kedvességben. …

Intézményeink vezető beosztásaiba olyan emberek kerüljenek, akik elég értelmesek ahhoz, hogy tiszteletben tartsák a művelt munkaerőt, és a beosztásnak megfelelően megjutalmazzák a munkát. Az Úr művének munkásai nem pusztán a fizetés miatt dolgoznak, hanem hogy megdicsőítsék Istent, előbbre vigyék művét és romolhatatlan gazdagságot nyerjenek. Ugyanakkor nem várhatjuk el, hogy a kevésbé képzett munkásokkal azonos fizetést kapjanak azok, akik képesek egy gondolatokat és erőfeszítést igénylő munka pontos és alapos véghezvitelére. A képességet helyesen kell felbecsülni. Akik nem értékelik a valós munkát és a szellemi képességet, ne legyenek vezetők intézményeinkben, mert befolyásukkal hátráltatják a munkát, akadályokat helyeznek útjába, és lefokozzák annak minőségét.

Ahhoz, hogy intézményeink Isten terve szerint virágozzanak, szükség van nagyobb megfontoltságra és komoly imádságra, mely fáradhatatlan igyekezettel és tehetős munkavégzéssel párosul. Ezeknek a munkásoknak a műben való alkalmazása nagyobb anyagiakat igényelhet, de miközben a lehetőségekhez mért takarékosság minden területen nagyon fontos, az is igaz, hogy a szűklátókörű tervezés, mely a spórolás érdekében olcsó munkaerőt alkalmaz (melynek munkavégzése megfelel a fizetés mértékének), végül veszteséggel zárul. A munka folyamata lelassul, a mű elcsökevényesedik (63. Levél, 1886).

A nyomdai munka elindítása áldozatkészség által történt, és azóta is Isten különleges gondviselése tartotta fenn. Nagy szegénységben indítottuk el. Alig volt mit ennünk és felöltenünk. Amikor nem volt elég burgonya, és az is nagyon drága volt, répával kellett helyettesítenünk. Munkáink első éveiben összesen hat dollárt kaptunk hetente. Nagy családunk volt, de leszorítottuk kiadásainkat. Nem tudtunk mindent megvenni, amire vágytunk. Szükségeinket meg kellett kötözni. De eltökélt szándékunk volt, hogy a világgal megismertessük a jelenvaló igazságot. Testünketlelkünket a munkának szenteltük. Kora reggel és késő este is dolgoztunk, pihenés és a fizetés ösztönzése nélkül. Isten velünk volt. Amint a nyomdai munka virágozni kezdett, a fizetések megemelkedtek, s ez így volt rendjén.

Svájci tartózkodásom idején arról értesültem Battle Creekből, hogy egy olyan tervet fektettek le, mely szerint senki nem kaphat tizenkét dollárnál többet hetente. Azt mondtam, hogy ez így nem fog működni, mert szükségszerű lesz, hogy némelyek többet kapjanak annál. Kétszer ennyi valóban senkinek sem adható, mert ha néhányan ilyen sokat kapnának a pénztárból, akkor nem tudnánk igazságosak lenni mindenki irányában. Világ szerint való terv lenne magas fizetést adni egyeseknek, miközben mások, akik azt éppúgy megérdemelnék, jóval kevesebbet kapnak.

Az Úrnak lesznek hűséges, Istent félő és szerető emberei minden iskolában, nyomdában, egészségügyi intézményben és kiadóban. Ezek fizetését nem szabad a világi minták alapján meghatározni. Amennyire lehetséges, sértetlen igazságot kell gyakorolni, nem az arisztokrácia, hanem a menny törvénye fenntartásának érdekében. „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23:8). Nem szabad, megengedni, hogy némelyek magas fizetést követeljenek, és nem szabad megadni a kért fizetésemelést a tehetséges és alkalmas munkaerő megtartása érdekében. Ez világi minta alapján lenne így. A fizetésemelés magával hozza az önzés, a büszkeség, a fényűzés, az ‚én’ dédelgetése és a szükségtelen pazarlás hasonló arányú növekedését, mely távol áll azoktól az emberektől, akik mindent elkövetnek azért, hogy beadják tizedüket és adományaikat, és akik szűkölködnek az élet minden területén. Az Úr éppúgy szereti az egyiket, mint a másikat, azzal a kivétellel, hogy az önfeláldozó, az alázatos, a töredelmes, Istent szerető és szolgálni igyekező lelkek mindenkor közelebb vannak a Végtelen Szeretet szívéhez, mint azok, akik úgy érzik, hogy az élet jó dolgait kedvük szerint élvezhetik.

Sok bizonyságot nyertem azzal kapcsolatban, hogy nem szabad a világ mércéje szerint eljárnunk. Ne kényeztessük a minden lehetségest megragadni kívánó hajlamunkat, és ne költekezzünk a világiakhoz hasonlóan ruhára és az élet fényűző dolgaira. Egy jottányival sem tesz boldogabbá minket, ha önmagunknak kedvező életet élünk. A szükségtelen anyagi költekezés egyenlő az Isten pénztárának megrablásával – és valakinek ki kell pótolni a hiányt. A Krisztus országának felépítéséhez szükséges eszközökben azért van olyan nagy hiány földünkön, mert az emberek megrabolják Istent tizedükkel és adományaikkal.

Egy pillanatra se érvényesüljön az az elképzelés, hogy egy ember hatalma a magas fizetés felvételére meghatározná munkájának Isten szemében való értékét. A világ vagyona szerint értékeli az embert. A mennyei könyvek azonban aszerint jegyzik fel értékét, hogy mennyi jóra használta fel a rábízott javakat. Istent félve és szeretve, talentumait teljesen Isten dicsőségének előbbre vitelére szentelve, az ember meg fogja mutatni valódi értékét. Csak az ítéletkor, amikor mindenkinek a munkája értékelésre kerül, válik majd ismertté, hogy ki mennyit küldött maga előtt a mennybe.

Éveken át bizonyságot tettem az egyes lelkészeinknek fizetett sovány összeg ellen. Nézzetek utána a könyvelésben, és lássátok meg, hogy némely lelkészünkkel igen cudarul bántak. A könyvvizsgáló bizottságnak meg kell értenie feladatát és Krisztushoz hasonlóan kell gondolkoznia! Vannak a bizottságban szűklátókörű emberek, akiknek elképzelésük sincs az Isten lelkipásztorától megkívánt önmegtagadás és önfeláldozás mértékéről. Nem tudják elképzelni, hogy mit jelent elhagyni az otthont, a feleséget, a gyermekeket, és Isten misszionáriusává válni, valamint elszámolási felelősségük tudatában munkálkodni a lelkekért. Isten hű lelkészének egész élete önfeláldozás.

Sok mindent elém tárt az Úr a New York állambeli Salamancaban, 1890 novemberében. Megmutatta, hogy olyan lelkület került a mű központjába, melyet Isten nem helyesel. Miközben néhányan magas fizetést kapnak, vannak olyanok, akik évek óta hűséggel végzett munkájuk ellenére sokkal kevesebbet kapnak. Ismételten megmutatta Isten, hogy nem szabad felborítani a tőle származó rendet, és kioltani a misszionáriusi lelkületet…

Tudok azokról, akiknek nagy önmegtagadásba kerül a tized és az Isten művére szánt adományok befizetése. A munka élén állóknak úgy kellene járniuk, hogy pirulás nélkül mondhassák: „Gyertek, építsük közösen azt a művet, mely áldozatok árán jött létre és folytonos önmegtagadás útján halad előre.” A nép ne előzze meg intézményeink vezetőit a takarékosság és az igények lejjebbadása gyakorlásában (25a Kézirat, 1891).

Aggódom a szanatóriumért, a Battle Creeki nyomdáért és az intézményeinkért általában. Olyan lelkület ütötte fel a fejét és erősödött évről évre intézményeinkben, mely jellegében teljesen eltér attól, amilyennek az Úr Igéje szerint az egészségügyi intézményeink orvosainak és dolgozóinak, valamint a kiadói munkának lenni kellene. Eluralkodott az az elgondolás, miszerint szanatóriumi orvosainknak és a kiadó vezetőinek nem lenne kötelességük az önmegtagadó és önfeláldozó keresztény alapelveket követni. Ez az elképzelés azonban Sátán tanácskozóterméből ered. Amikor az orvosok kinyilvánítják azt a tényt, hogy többre értékelik fizetésüket az intézmény munkájánál, akkor azt igazolják, hogy nem lehet rájuk támaszkodni mint Krisztus önzetlen, istenfélő szolgáira, akik hűségesen munkálkodnak a Mesterért. Az önző vágyaktól vezérelt emberek ne maradjanak tovább intézményeink dolgozói!…

Isten olyan arányú szolgálatot vár el az emberektől, amilyennek azok önmagukat és munkájukat értékelik. Tetteik alapján lesznek megítélve, és nem kisebb zsinórmérték szerint, mint amelyet önmaguk állítottak fel. Mivel talentumaikat és képességeiket olyan nagyra értékelték, a tőlük elvárt szolgálat mértéke meg fog felelni saját értékelésüknek és elvárásuknak. Ó, milyen kevesen vannak igazi kapcsolatban az Atyával és Fiával, Jézus Krisztussal! Ha a Krisztus lelkülete lenne bennük, akkor Krisztus cselekedeteit cselekednék. „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5).

Az igazságos ítélő így szólt: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Minden talentumot, legyen az nagy vagy kicsi, Isten bízott az emberekre, hogy azokat az Ő szolgálatában felhasználják. Amikor az emberek csupán önmaguk számára használják képességeiket, és nem vetnek ügyet arra, hogy a velük egy hitben levő egészségügyi dolgozókkal összhangban dolgozzanak, akkor kifejezik arra való hajlamukat, hogy önmaguk ítéljék meg ezeknek az embereknek a képességeit. Nem igyekeznek betölteni Krisztus imáját, hogy egyek legyenek, mint ahogyan Ő is egy az Atyával. Amikor hatalmas árakat kérnek szolgálataikért, Isten, az egész föld bírája, saját túlbecsült értékük szerint vizsgálja meg őket, és a magukra öltött érték megfelelőjét kéri el tőlük.

Amíg ők a pénz szempontjából ítélik meg értéküket, Isten munkájukat ítéli meg, és azt összehasonlítja önértékelésükkel. Megtérés nélkül senki, aki így túlbecsüli a képességeit, nem fog a mennybe jutni, mert a Krisztus szolgálatában való személyes befolyása soha nem ér fel saját maga értékelésével, vagy a másoknak végzett szolgálatért megkívánt ellenértékkel…

Megkötözi Isten munkáját az, aki önző, mohó és telhetetlen módon minden egyes dollárt meg akar ragadni intézményeinkben végzett szolgálatáért. Ő is el fogja nyerni méltó jutalmát. Nem találtathat méltónak az örök, mennyei jutalomra, melyet Krisztus készít azoknak, akik megtagadják énjüket, magukra veszik a keresztet és követik Őt. Ebben a próbaidős életben dől el, hogy az ember alkalmas-e arra, hogy belépjen a véren vásárolt örökségbe. Azok isznak majd a pohárból és keresztelkednek meg a keresztséggel, azok osztoznak majd a Megváltó dicsőségében, akik rendelkeznek azzal az önfeláldozó lelkülettel, amely Krisztusban volt, amikor önmagát adta a bukott emberiség megváltásáért (41. Levél, 1890).

Isten elém tárta, hogy a kiadó központunkat nem szabad más kiadókhoz hasonló elven működtetni, mert annak a gyakorlóiskolák mintájára kell működnie. Az ott dolgozók legyenek valódi misszionáriusok, és munkálkodjanak ugyanazon elvek szerint, amelyek a munka megindulását jellemezték. Minden munkás legyen önmegtagadó lelkületű! …

Önmegtagadás kell jellemezze a felelős beosztásban alkalmazott dolgozókat, hogy minden más munkás számára példaképek lehessenek. A központ önmegtagadás által alapult, és ennek a lelkületnek továbbra is meg kell nyilvánulnia és fenn kell maradnia. Tartsuk szem előtt a nagy célt! Missziómunkát végzünk, és akik nem rendelkeznek misszionáriusi lelkülettel, ne folytassák tovább ezt a munkát (5. Levél, 1892).

Pál látta, hogy gonosz dolgok jönnek majd az egyházba, és kijelentette: „Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé. Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől” (2Kor 11:2–3).

Ez a gonoszság fenyegeti ma iskoláinkat, intézményeinket és gyülekezeteinket. Ha nem történik helyesbítés, akkor ez sok lelket veszélybe fog sodorni. Valaki úgy véli magáról, hogy kitüntetésben kellene részesülnie, mert olyan munkát végez, ami a hitetlenek körében magas fizetést jelent. Elégedetlen lesz, és eladja magát a legtöbbet ígérőnek. Azoknak az elveknek a biztonsága érdekében, melyeknek az intézményeinkben dolgozókat irányítani kellene, az Úr ezt mondatja velem a felelős beosztást betöltőknek: „Késedelem nélkül szakítsátok meg az ilyenekkel való kapcsolatot, mert ez az önzés és telhetetlenség gonosz kovásza.”

Maguk között mérik és hasonlítják magukat. Azzal tesztek nekik a legrosszabbat, ha igyekeztek visszatartani őket, legyenek bár szerkesztők vagy igazgatók. Isten nincs ott az ilyen emberekkel, és nem támaszkodhattok rájuk biztonsággal. Hitetlen légkör veszi körül őket. Összehasonlításaik kétszínűvé teszik őket. Így szólnak magukban: „Ha ez és ez ilyen összeget kap, akkor nekem is annyit kell kapnom!” A törvényben megírtak felett bölcselkednek, saját használatukra utalják az anyagiakat, és ezzel meglopják a pénztárat. Isten úgy tekint erre, mint ahogyan Ákán bűnére tekintett. Látja, hogy az ilyen emberek nem viszik előbbre a művet. Nem tudják kielégíteni a nehéz területeken dolgozók szükségleteit, akiknek fizetésük egy részét területükre kell költeniük. Isten minden ilyen esetet lát, és meg fogja ítélni azokat, akik így értékelik magukat, és önző módon biztosítják azt az összeget, melyet a maguk számára helyénvalónak tartanak (97. Kézirat, 1899).

A ránk váró munka nagyságát tekintve munkásainknak meg kell elégednie egyszerű fizetéssel. Még ha kaphatnátok is magas fizetést, vegyétek figyelembe Krisztus példáját, aki a világunkba jött és önmegtagadással élt. Ebben az időben nagy jelentősége van annak, hogy a munkások milyen fizetést igényelnek. Ha magas fizetést kértek és kaptok, azzal mások előtt is ajtót nyittok arra, hogy ugyanazt tegyék. Battle Creekben az rontotta el a munka lelkületét, hogy a munkások magas fizetést kezdtek követelni. Két ember indította el az áramlatot, akikhez háromnégy másik csatlakozott, és az eredmény olyan egységtörekvés lett, mely, ha a többség követte volna, lerontotta volna az üzenet egyik jellegzetességét. A jelenvaló igazság munkája önmegtagadás és önfeláldozás útján jött létre. Ez az önző és mohó lelkület teljesen ellentétes annak elveivel. A halálos leprához hasonlít, ami idővel megfertőzi az egész testet. Félek ettől. Vigyázzunk, nehogy elveszítsük azt az egyszerű és áldozatkész lelkületet, mely a kezdeti években jellemezte munkánkat.

Nehéz lesz nagy befolyásra tenni szert a _______i szanatóriumban. Ha önzetlenül jártok el, nem igényelvén olyan bért, melyet egyébként helyénvalónak tartanátok, akkor az Úr támogatni fogja munkátokat. Ha ellenben magas fizetést kértek, akkor egy másik, majd egy harmadik is úgy fogja vélni, hogy neki is joga van éppolyan fizetésre, mint nektek. Ily módon felhasználásra kerül az a pénz, melyet a jelenvaló igazság ügyének újabb helyeken való hirdetésére kellett volna költeni.

A fontos döntések meghozatalakor a kérdést minden szempontból meg kell vizsgálnunk. Szüntelen tartsuk szem előtt, hogy azért kapjuk helyünket a műben, hogy felelősségteljes munkát végezzünk. Néhányan a világ mintája szerint igényelnek fizetést, de az Úr nem úgy tekinti a dolgokat, mint ezek az emberek. Isten Krisztus önmegtagadó példájának fényében tekinti feladatunkat és felelősségünket. Az evangéliumot úgy kell a világ elé tárni, hogy a tanítás és a gyakorlati példa összhangban legyen egymással.

Szanatóriumainkat nem működtethetjük a világ szokásainak megfelelően. Még azt sem kell szükségszerűnek vélni, hogy az orvos főigazgató magas fizetést kapjon. Isten szolgái vagyunk (370. Levél, 1907).

Indíttatást érzek ma reggel arra, hogy írjak neked és arra kérjelek: Bánj mindenkivel igazságosan! Az Úr elém tárta, hogy veszélyes dolog oly módon bánni némely orvosoddal, mellyel ártalmukra leszel. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a lelkészi és az orvosi tehetségek bátorítására, lehetővé téve számukra minden következetes segítséget, de van egy határ, melyen már nem léphetünk túl.

Amikor főigazgató orvost kerestünk a Loma Linda Szanatórium számára, egy tapasztalt orvos elfogadta a munkát, de azt bizonyos feltételekhez kötötte. Néhányan, mivel olyan nehéznek látszott megtalálni a megfelelőt, el akarták fogadni az orvos feltételeit. De én azt mondtam Burden testvérnek, hogy nem lenne helyes ennek az orvosnak az alkalmazása, magas fizetéssel, miközben mások, akik éppolyan hűségesen dolgoznak, kevesebbet kapnak. Ez nem igazságos, és az Úr elém tárta, hogy nem ért egyet ezzel a megkülönböztetéssel.

Az Úr önmegtagadásra hív szolgálatában, és ez a kötelesség éppúgy vonatkozik az orvosokra, mint a lelkészekre. Kemény munka áll előttünk, mely anyagiakat igényel. Fiatal lelkészeket és orvosokat kell munkába hívnunk, nem a magas fizetés miatt, hanem Isten műve nagy szükségletei miatt. A magas fizetésre törtető lelkület nem kedves az Úr szemében. Istennek szentelt szívű orvosokra és lelkészekre van szükségünk, akik a legnagyobb egészségügyi misszionáriustól veszik parancsukat, aki valamikor járt ezen a földön. Tekintsenek az Ő önmegtagadó életére, és hozzanak áldozatot örömmel, hogy még több munkás vethesse az evangélium magvát. Ha mindenki ilyen lelkülettel dolgozna, akkor kisebb lenne a fizetésigény.

Némelyek elbuktak ezen a ponton. Isten megáldotta őket képességgel az elfogadható szolgálatra, de nem tanulták meg a takarékosság, az önmegtagadás és az Istennel való alázatos járás leckéit. Magas fizetésigényüket teljesítették, és az anyagiak felhasználása terén mértéktelenekké váltak. Elveszítették a jóra való befolyásukat, és Isten vezérlő keze nem kísérte őket… Ne helyezzetek túl nagy bizalmat azokba az emberekbe, akik magas fizetést igényelnek, mielőtt az Úr munkájába lépnének. Figyelmeztetésként írom ezt(330.Levél, 1906).

Gonosz eredményekhez vezető ajtókat nyit az a terved, hogy a fizetéseden felül külön pénzt kapj a mű különböző területein végzett munkáidért. Ezt te még nem látod, és azok sem, akik az efféle egyezményeket aláírják, de ártásodra lesz és rágalmakat fog hozni Isten művére. Hibás elv épül ebbe a tervbe, melyen el kell gondolkodni. Semmit sem szabad bizonytalanul hagyni, mindent el kell rendezni. Egy meghatározott fizetést kell kapnod munkáidért, és élj annak keretein belül.

Valami ilyesmi történt a Dr. Uval való tárgyalások során. Ez tisztességtelen ügylet, és Isten látja annak következményeit. Ez a fajta munkabér elosztás nem alkalmazható a jövőben alapítandó szanatóriumokban. Az intézménynek megfelelő összeget kell fizetnie szolgálataidért, és az intézmény összes többi dolgozójának is olyan fizetést kell kapnia, mely megfelel az általuk nyújtott szolgáltatásoknak (99. Levél, 1900).

V. testvér* javaslatával kapcsolatban egyetértek veled. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy magas fizetéseket tervezzünk be. Ez okozta a Battle Creeki munkások balszerencséjét, és ezzel kapcsolatban van még mit mondanom. Nagy misszióterület van előttünk. Mindenképpen figyelmeznünk kell Krisztus rendeléseire, aki odaadományozta magát a világnak. Semmit ne hagyjunk elvégezetlenül, aminek megtételére lehetőségünk van. Rendezettségre van szükség, és minden lehetségest meg kell tenni az alaposság érdekében minden területen. Ami viszont a heti huszonöt dollárt és azon felül egy nagy százalékarányú fizetésrendszer bevezetését illeti az operációk száma szerint – az Ausztráliában kapott világosság szerint – ez nem történhet meg, mert azzal a nevünket veszélyeztetnénk. Az Úr feltárta előttem, hogy sok szanatóriumnak kell alakulnia DélKaliforniában, mert az éghajlat miatt sokan fognak oda utazni. [*25 dolláros heti kereset, 30% a műtétek után, és évente egy hónap szabadság továbbképzésre és kutatásra saját költségen. – A szerkesztők.]

Meg kell állnunk Isten tanácsában! Mindegyikőnknek készen kell lennünk arra, hogy a Jézus Krisztus példáját kövessük. Nem egyezhetünk bele a hatalmas bérek kifizetésébe. Isten azt kéri orvosaitól, hogy engedjenek a meghívásnak: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Mt 11:29–30) (309. Levél, 1905).

Nagyon örülnék, ha láthatnálak és beszélgethetnék veled, és nagyon szeretném, ha az Isten Igéjében megadott minta szerint járnál el…

Dr. W. arra kérlek, hogy ne követelj magas fizetést! Ha ezt teszed, mások is követni fogják példádat. Ha ez megtörténik, akkor a szanatórium bevétele hamarosan felemésztődik a fizetések miatt, és senki nem lesz, aki továbbvinné a külföldi országokban elvégzendő misszionáriusi munkát.

Azért írom ezt, mert tudom miről beszélek. Az Úr megpróbálja népét. Férjem és én már megjártuk ezt az utat, és mivel nem kértünk magas fizetést, mert hajlandóak voltunk önmegtagadással és áldozatvállalással dolgozni, az Úr megáldott bennünket gazdag kegyelmével. Ha az önmegtagadás útját választod, olyan példát adhatsz másoknak, mely a mű áldására lesz. ____ban való munkálkodásod során a leghatékonyabb prédikációd az volt, amikor az igazság elvei szerint éltél a családban, és kimutattad a munkához való komoly odaszentelődésedet. Amikor ezt mondom, tudom miről beszélek.

Nagyobb egyenlőségnek kell lennie a lelkészi és az orvosi fizetés között, mint valaha. Lelkészeinktől elvárják, hogy az adakozás példáját mutassák a gyülekezeti tagoknak, ezért a fizetésüknek olyannak kell lennie, melyből adományokat adhatnak. (372. Levél, 1907.)

Lelkészeink, orvosaink, tanáraink és könyvmunkásaink között teljes értelmi, szívbéli és lelki átadásra van szükség. …Sem öltözék, sem drága otthonok, sem a fényűző élet nem ad jelleget a munkának. A szelíd és csöndes lelkület azonban nagy érték Isten szemében. A vallás nem teszi az embert durvává és faragatlanná. Az igaz hívő, saját gyengesége tudatában, minden dologban megőrzi magát, és Istenbe veti teljes bizodalmát. Az őszinte keresztény kegyesség nem erőltethető, mert az egyenlő az őszinte szív kiáradásával…

Isten egyszerű, imádkozó és gyakorlati embereket keres. A drága külsőségek nem teszik naggyá a férfiakat és nőket az értelmes emberek szemében. Nem helyes dolog egy orvostól, hogy szertelenül költekezzen, majd hatalmas árakat kérjen kis operációk végrehajtásáért. Isten mindezeket a dolgokat valóságos fényükben látja (34. Kézirat, 1904).

[1913. december 4-én reggel a Csendesóceánii Unió Konferencia tárgyalást folytatott Ellen G. Whitetal Elmshaveni otthonában a szanatórium orvosainak fizetésével kapcsolatban. A beszélgetést gyorsírással rögzítették, és a másolat tartalmazza a következő kézírásos megjegyzést Ellen G. Whitetól: „Minden helyesen lett rögzítve, és mások hasznára újra leírom a mondottakat. Segítsen, tanítson és vezessen bennünket az Úr minden lépésnél ebben a nehézségben.” A beszélgetés legjelentősebb részei következnek. – A szerkesztők.]

Jelen vannak: Ellen G. White, F. M. Burg, G. W. Reaser, W. M. Adams, J. H. Behrens, C. L. Taggart, A. G. Christiansen, W. C. White és C. C. Crisler.

A bevezetés és köszöntés után, W. C. White presbiter a következőt mondta:

Tegnap egész nap a Csendesóceánii Unió Konferencia iskoláit érintő dolgokról gondolkodtunk. Ezekben az iskolákban, helység szerint Angwin, Lodi, Fernando, Armona és Loma Linda iskoláiban mintegy hathétszáz diák tanul. Felbátorodtunk, miközben ezekről az iskolákról tanácskoztunk.

Ma a szanatóriumok nehézségeiről kell beszélnünk, különös tekintettel arra, hogy milyen fizetést adjunk általános és műtő orvosainknak. A ____i szanatóriumban van egy istenfélő orvos, aki elnyerte társai bizalmát, és akit Isten gazdagon megáldott a betegekért végzett szolgálatában. Maradni szeretne, és mindenki más is azt szeretné, ha maradna. Testvérünk azonban úgy érzi, hogy csak akkor tud maradni, ha körülbelül kétszer annyi fizetést kap, mint amennyit az átlagos munkások kapnak. Szeret adakozni, és annyi pénzt kíván kapni, amiből ő maga is megél, és amiből adakozásra is telik. Nem tudjuk mitévők legyünk, és örömmel vennénk, ha tudnál bennünket tanácsolni ebben a dologban.

White testvérnő: Ha jóval többet kap a többi orvosnál, akkor azok azt fogják gondolni, hogy az csak akkor igazságos, ha nekik is többet adnak. Figyelmesen és értelmesen kell eljárnunk, és nem szabad engednünk, hogy a fizetések olyan magasra szökjenek, hogy sokan emiatt kísértésnek legyenek kitéve. A ránk váró nagy munka miatt inkább csökkentésre, mintsem emelésre volna szükség az orvosok esetében. Hacsak nincs valami határozott útmutatás az Úrtól, nem tanácsos egy embernek jelentősen többet adni a másiknál, aki hasonló munkát végez. Ha ezt teszitek, a többiek úgy fogják gondolni, hogy nekik is joguk van a hasonlóan magas fizetéshez. Mindent meg kell vizsgálni minden oldalról, és ne gondoljuk azt, hogy megadhatjuk a magas fizetést egy sikeres munkásnak csak azért, mert igényt tart rá. Jelenleg sokkal inkább azt kell fontolóra venni, hogy mit engedhetünk meg magunknak, amikor olyan területek nyílnak meg előttünk, ahol az eddigieknél sokkal többet kell költenünk. Ezek a dolgok meg fogják próbálni népünk hitét.

W. C. White: Anya, ezek valóban megpróbálják hitünket, különösen akkor, amikor egy csapat munkás együtt dolgozva valakivel igen megszerette őt, és úgy gondolkodik róla, mint aki mindenkinél jobb munkát tud végezni. Természetszerűleg helytelenítik hát, hogy nem kapja meg azt az összeget, amit haszonnal tudna felhasználni. Mi az az ötszáz vagy ezer dollár többlet, amikor életekről van szó? – gondolják. Ebben az esetben is ő segített, és abban is ő mentett meg valakit a haláltól. Szörnyen kicsinyes dolognak tartják a részünkről, hogy nem teljesítjük kívánságát. Így szólnak: „Senki nem dolgozik és szenved annyit, mint egy műtő orvos. Gondoljatok a kemény munkával töltött órákra, az izgalmakra és a szellemi fáradságra, melyeken keresztül megy, miközben értékes életekért küzd.”

Ugyanakkor emlékeznünk kell arra, hogy befolyásunk nagyban kihat a többi intézményre. Látunk egy szegény, küszködő szanatóriumot csodálatos környezetben, nagy üzleti lehetőségekkel, melynek már csak jó orvosra lenne szüksége. Találnak is ilyen orvost, de az csak akkor jön el, ha négyötszáz dollárral többet kap a felajánlott összegnél. Így szól: „Ha az ajánlottnál néhány száz dollárral többet fizettek, akkor munkám révén ötezer dollár pluszt nyerhettek, ami könnyedén fedezi ezt a kis többlet kiadást.” A dolog így áll, ha üzleti szempontból tekintjük.

White testvérnő: Van ebben valami önzés, melyet az Úr nem helyesel. Összhangban kell dolgoznunk. Munkánkat összehangolt cselekedetekkel kell tovább vinnünk. Lesz, akiknek nagyon nehéz lesz, és lesz, akiknek könnyebb, de ezt úgy kell elvenni az Úrtól, ahogyan jön. A munkásoknak emlékezniük kell arra, amit Jézus világunkra való eljövetelével adott. Újra és újra átgondolom a dolgot, és úgy látom, hogy kiváló munkát végezhetünk, ha helyes példával állunk elő. De ha annyit óhajtunk, amennyit a testvérek többsége nem kaphat meg, az lerontja befolyásunkat. Az egyik testvér így szólna: „ennek és ennek a testvérnek ennyi a bére, és én is annak megfelelő összeget akarok.” Ekként a fizetések magasabbra ugranának, és a későbbiek során is folyton nőnének. Az a helyzet, hogy néhány fizetésnek inkább lejjebb, és még lejjebb kellene esnie ahhoz, hogy eleget tehessünk a ránk váró munka, a világ figyelmeztetése egyre növekvő kívánalmainak…

Az elmúlt években, amikor erről a fizetési kérdésről gondolkodtunk, elmondtam testvéreimnek, hogy az Úr ismeri a bennünket cselekvésre késztető lelkületet, és hogy javunkra tudja fordítani a körülményeket olyankor, amikor arra nem is számítanánk. Amikor helyes példát adunk, az Úr áldása megnyugszik rajtunk. Sokféle módon és sok helyen megtapasztaltam már, hogy az Úr megsegítette azokat, akik helyesen látnak ezekben a dolgokban, és az önfeláldozás példáját nyújtják. Testvéreim! Ha elszántan, imádságos és alázatos krisztusi lelkülettel munkálkodtok, Isten ajtókat fog nyitni előttetek. Az emberek látni fogják önmegtagadó életeteket.

Amikor testvéreim tanácsért fordulnak hozzám, hogy vajon kérjenek-e magasabb fizetést, azt mondom, hogy talán egy kicsivel több pénzhez juthatnak, de Isten áldása azokat kíséri, akik más módon járnak el. Isten látja az önmegtagadást. Izrael Ura minden indítékot lát. Ha nehéz területre kerültök, Isten angyalai segítségetekre vannak, és győzelemről győzelemre vezetnek.

Eléggé világosan tanácsoltam a testvéreket, hogy ne követeljenek magasabb fizetést, mert az nem azonos azzal az ösztökélő szándékkal, mely arra késztet bennünket, hogy erőnket a megváltás munkájába fektessük.

Nem engedhetjük meg, hogy a fizetés kérdése a kötelességteljesítés útjába álljon, bárhol is végezzük szolgálatunkat. Az Úr úgy forgathatja az eseményeket, hogy áldás kísérje munkánkat, mely meghalad mindenféle fizetést, amit éppen kapunk vagy nem kapunk. Az Úr olyan szavakat ad szolgái szájába, melyek igen jelentőségteljesek a veszendő lelkek számára.

Az emberek éhezik és szomjúhozzák a mennyből származó segítséget. Próbáltam a gyakorlatba helyezni az önmegtagadásnak ezeket az elveit, és tudom miről beszélek, amikor azt állítom, hogy Isten áldása megnyugszik azokon, akik kötelességük végrehajtását teszik az első helyre. Örülök annak a kiváltságnak, hogy ma reggel bizonyságot tehetek előttetek arról, hogy az Úr megannyiszor úgy fordította az eseményeket, hogy többet adott, mint amennyit kérni tudtunk volna.

Az Úr igazolni fogja szolgáit. Ha azok igazaknak bizonyulnak előtte, és rábízzák ügyüket, akkor az Úr megsegíti őket a szükség idején.

Nem azért vagyunk Isten munkatársai, hogy fizetésért szolgáljuk Őt. Való igaz, szükség van fizetésre, melyből eltarthatjátok családotokat, de ha elkezdtek alkudozni fizetésetek mértékéről, akkor botránykőnek bizonyulhattok azok szemében, akik esetleg nem olyan követelődzők, mint ti. Az eredmény zűrzavar lesz. Némelyek azt fogják gondolni, hogy nem bánnak mindenkivel igazságosan. Az Isten műve hamarosan elakad, pedig ezt nem szeretnétek látni. Azt szeretnétek, ha Isten műve biztos talajon állna. Az embereknek szavaitok és tetteitek élő bizonyságára van szüksége ahhoz, hogy a szívbe fogadott igazság önmegtagadássá váljon. Ha ebben a lelkületben haladtok előre, sokan követni fognak benneteket.

Az Úr vágya, hogy gyermekei olyan önfeláldozó és önmegtagadó módon cselekedjenek, mely megelégedést nyújt nekik afelől, hogy kötelességüket jól végezték el, mert kötelességtudatból tették. Isten egyszülött Fia gyalázatos kereszthalálra adta magát, s ennek fényében hogyan panaszkodhatnánk a meghozandó áldozatok miatt?

Ébren töltött éjszakai óráim idején azért könyörögtem az Úrhoz, hogy óvja meg testvéreinket attól, hogy azzal a feltétellel vállaljanak el bizonyos munkákat, ha kicsit magasabb fizetést kapnak érte. Amikor önfeláldozó lelkülettel, az Úrban bízva lépnek munkába, akkor Ő támogatni fogja értelmi és jellembeli képességeiket, és a következmény az eredmény lesz.

A jövőben még annál is nagyobb önmegtagadásra és önfeláldozásra van szükség, mint amit a múltban láttunk. Isten azt szeretné, ha Reá bíznánk lelkünket, hogy megannyi úton munkálkodhasson általunk. Nagyon mélyen érintenek ezek a dolgok. Testvérek! Járjunk szelíden és alázattal, mutassunk önfeláldozó példát mások előtt! Ha hitben megtesszük a részünket, Isten olyan utakat nyit majd meg előttünk, melyekről most nem is álmodunk…

Ha valaki olyan javaslatot tesz, mely nincs összhangban azokkal az önfeláldozó elvekkel, melyekre munkánkat alapoztuk, emlékezzünk arra, hogy Isten egy csapásra eltörölhet minden olyan látszólagos hasznot, mely nem az Ő akarata szerint volt (12. Kézirat, 1913).

Ha anyagiak hiányában elkülditek legjobb munkásaitokat, hogy fogjanak saját vállalkozásba, hamarosan vissza fogjátok kívánni őket. A pénzügyi kérdés ügyesen kezelhető, amennyiben a munkások készek arra, hogy anyagi nehézség idején kevesebb munkabért kapjanak. Ez volt az az elv, melyet az Úr utasítása szerint a kiadóinkban meg kellett valósítanunk. Sok munka lesz még, és pont ezekre az emberekre lesz szükségetek. Nem kellene mindnyájunknak készséggel visszafogni igényeinket olyan időben, amikor igen kevés pénz áll rendelkezésre?

Férjem és én ezen az elven dolgoztunk. Azt mondtuk, hogy a kiadó az Úr intézménye, ezért a lehető legkisebbre szorítjuk költségeinket. Az Úr önfeláldozást vár el minden szolgájától, akik művét eredményesen előre kívánják vinni. A munkások tegyenek meg minden tőlük telhetőt a _____ban levő kiadónk támogatása és megőrzése érdekében. Nem gondoljátok, hogy az Úr örömmel látná ezt a lelkület minden intézményünkben? Elveket kell vinnünk munkánkba. Jézus mondta: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem” (Lk 9:23). Készek vagyunk-e Krisztus követésére (25. Levél, 1896)?

Intézményeinknek teljességgel Isten vezetése alatt kell működniük. Áldozatok árán jöttek létre, és egyedül áldozatok árán lehet sikerrel továbbvinni munkájukat(129. Levél, 1903).

Az emberi bölcsesség elfordít az önmegtagadástól, az odaszentelődéstől, és sok olyan dolgot eszközöl, mely hatástalanná teszi Isten üzeneteit (The Review and Herald, 1892. december 13.).