A föld történelmének utolsó napjaiban élünk, és semmin sem lepődhetünk meg az igazság elhagyását és megtagadását illetően. A hitetlenség olyan művészetté vált, amelyet az emberek saját lelkük rombolására használnak. Szüntelen fennáll a veszélye annak, hogy a szószéken szolgáló prédikátorok közül egyesek álprédikátorok lesznek, akiknek az élete ellentmond szavaiknak. De a figyelmeztetés és feddés hangjai az idők végig hallhatóak lesznek. Amikor az Úr választott eszközein keresztül megfeddi és tanácsolja azokat, akik olyan ügyekbe keveredtek, melyekbe nem lett volna szabad, akkor ők elutasítják az üzenetet és nem változtatnak útjukon. A Fáraóhoz és Nabukodonozorhoz hasonlóan fognak cselekedni, amíg az Úr vissza nem vonja ítélőképességüket és szívük érinthetetlenné nem válik. Az Úr szava el fog jutni hozzájuk, de ha ők nem akarják meghallani azt, az Úr felelőssé fogja tenni őket saját romlásukért.

Keresztelő Jánosban az Úr egy olyan szolgát hívott el, aki előkészítette az Úrnak útját. Rendíthetetlen bizonyságot kellett tennie a bűn megfeddése és elutasítása mellett. Lukács ekként szól munkájáról és küldetéséről: „És ez ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet” (Lk 1:17).

Sok farizeus és sadduceus eljött megnézni János keresztelő munkáját. János így szólt hozzájuk: „Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel” (Mt 3:7–12).

János trombitaként hallatta szavát. Küldetése ez volt: „Hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit” (Ésa 58: 1). Nem volt része tudós emberek iskoláiban. Tanítói Isten és a természet voltak. Olyan emberre volt szükség Krisztus útjának elkészítésére, aki eléggé bátor volt ahhoz, hogy az ősi próféták hangján szólva megtérésre hívja az elkorcsosult nemzetet.

Sokan kimentek a pusztába Jánost hallgatni. Tanulatlan halászok és szegény emberek jöttek közeli és távoli vidékekről. Heródes seregének római katonái is ott voltak. Tábornokok jöttek karddal oldalukon, hogy visszaverjenek bármiféle lázadást vagy zendülést. A kapzsi vámszedők is eljöttek a környékbeli területekről, a szanhedrinből pedig az imaszíjat viselő papok. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Mindannyiuk, még a farizeusok, sadduceusok és a kor meglágyíthatatlan csúfolói arcáról is lefagyott a gúnyos mosoly. Bűntudatra ébredt szívvel távoztak. Nem voltak hosszú érvelések, finoman kidolgozott elméletek, alapos szabályszerűségben elhangzó retorikai szakaszok. A rövid mondatokból egyszerű anyanyelvi ékesszólás áradt, hirdetve a súlyos figyelmeztetések bizonyságát és igazságát.

János figyelmeztető üzenete egybehangzott a ninivei figyelmeztetéssel: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jón 3:4). Ninive megtért, megszólította Istent, aki elfogadta tőlük, hogy elismerték az igaz Istent. Negyven év próbaidőt kaptak arra, hogy kinyilvánítsák megtérésük őszinteségét, és elforduljanak a bűntől. De Ninive újra visszatért a bálványok imádásához. Bűne mélyebbé és kétségbeejtőbbé vált, mint azelőtt, mert nem figyelmezett a kapott világosságra.

János minden népréteget megtérésre hívott. A farizeusoknak és sadduceusoknak azt mondta, hogy meneküljenek Isten haragjától: Ábrahámra mint atyátokra való hivatkozásotok mitsem ér. Ez nem juttat benneteket tiszta elvekhez és szent jellemhez. A ceremóniális áldozatok nem érnek semmit, ha nem veszitek figyelembe azok célját, Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Elfordultok Isten rendeléseitől és saját romlott elgondolásaitok szerint jártok. Elveszítitek azokat a jellemvonásokat, melyek Ábrahám gyermekeivé tesznek benneteket.

Majd János rámutatott a durva szétszórtságban elterülő sziklákra, melyek között a patak utat vásott magának, és így szólt: „Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak” (Mt 3:9).

Keresztelő János nyíltan megfeddte a bűnt az alázatos körülmények között élők és a magas rangúak esetében egyaránt. Kijelentette az igazságot a királyok és a nemesek előtt, akár meghallgatták, akár elvetették azt. Személyesen és tárgyszerűen szólt. Megfeddte a szanhedrin farizeusait, mert vallásuk formaságokból, nem pedig a tiszta és örömteli engedelmesség igazságából állt. … Megszólította Heródest a Heródiással való házassága kapcsán, mondván, hogy a házasság nem törvényes. Felhívta figyelmét a jövőbeni büntetésre, amikor Isten mindenkit megítél cselekedetei alapján. …

„És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk?” (Lk 3:12). Mit mondott ekkor János? – Talán azt, hogy hagyjanak fel munkájukkal? – Nem, hanem ezt: „Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett” (Lk 3:13). Ha vámszedők maradnak, igaz mértéket és mérleget tarthatnak kezükben. Megújulhatnak azokon a területeken, melyeket beszennyezett a becstelenség és elnyomás.

„És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal” (Lk 3:14).

Krisztus szintén határozottan szólt minden emberhez. Megfeddte azokat, akik hatalmaskodtak embertársaikon, és akiknek a szenvedélye és előítélete sokakat téves útra és istenkáromlásba vezetett. Az igazság kardját megcsorbította a mentegetőzés és feltételezés, de Krisztus nevén nevezte a dolgokat. A fejsze a fa gyökerére vettetett. Krisztus rámutatott arra, hogy a vallásos formaságok nem menthetik meg a zsidó nemzetet, mert nem fogadták el Isten Bárányát megváltójuknak hit által.

Jánoséhoz hasonló munka és üzenet jellemzi majd az utolsó napokat is. Választott eszközein keresztül az Úr üzeneteket küldött népéhez, és azt szeretné, ha mindannyian figyelmeznének feddéseire és intelmeire.

Az Isten Fia nyilvános szolgálatát megelőző üzenet így hangzott: Térjetek meg vámszedők, térjetek meg farizeusok és sadduceusok „mert elközelgett az Isten országa” (Mt 3:2). Üzenetünk nem lehet a „béke és biztonság” (1Thess 5:3) üzenete. Mint népnek, mely hiszi, hogy Krisztus hamarosan eljön, feladatunk, hogy hirdessük az üzenetet: „Készülj Teremtőd elé!” (Ámós 4:12). Emeljük magasra a mércét és hirdessük a harmadik angyal üzenetét, vagyis Isten parancsolatait és a Jézus hitét.

Üzenetünk legyen olyan határozott, mint amilyen a János üzenete volt. János királyokat feddett meg bűneikért. Megfeddte Heródes házasságtörését. Annak ellenére, hogy élete veszélyben volt, az igazság nem fogyott el ajkáról. Napjaink munkáját nekünk is ilyen hűséggel kell végeznünk. A világ jelenlegi lakóit az özönvíz idején élő emberek jelképezik. Világos szavak jelentik ki az ősi világ lakóinak vétkeit. „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1Móz 6:5). Istent elfárasztotta, hogy az emberek szünet nélkül az önző örömszerzésre és az élvezetekre gondoltak. Nem keresték teremtő Istenük tanácsát, és nem törődtek akaratának véghezvitelével. Isten feddése elérte őket, mert szüntelen csak saját szívük gondolatait követték. A föld megtelt erőszakkal. „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe” (1Móz 6:6, 12–13)…

A föld történelmének ebben a szakaszában különleges kötelességeknek kell eleget tenni és különleges feddéseket kell az emberek felé intézni. Az Úr nem hagyja egyházát dorgálás és figyelmeztetés nélkül. A bűnök divatossá váltak, de ettől még nem kevésbé gyűlöletesek Isten szemében. Az emberek elkendőzik és mentegetik a bűnt. Jobb kezet nyújtanak a hamis elméletek hirdetőinek, akik megzavarják Isten népének gondolkodását, és megbénítják a helyes elvek felismeréséhez szükséges ítélőképességüket. Ekképp a lelkiismeret érzéketlenné vált a kapott tanácsokra és feddésekre. A megtérésre hívó világosság elhomályosult a hitetlenség és ellenszegülés felhőjében, melyet emberi tervek és találmányok hoztak közénk.

Isten igaz komolyságot követel. Lehet, hogy a prédikátorok kevés ismeretet szereztek könyvekből, de ha talentumaikat a lehető legjobban használják fel; ha kihasználják az alkalmakat; ha szavaikat egyszerű és érthető nyelven adják közre; ha alázatosan és körültekintően járnak; ha szívből munkálkodva az Úrért mennyei bölcsességet keresnek; és ha egyedüli indítékuk az, hogy szeretik Krisztust és azokat, akikért Krisztus meghalt – akkor még a hatalmas képességű és adottságú emberek is meg fogják hallgatni őket. Lesz valami vonzó az általuk közreadott igazság egyszerűségében. Krisztus a legnagyobb tanító, akit a világ valaha is ismert.

János nem tanult a rabbik iskoláiban, mégis, a királyok, nemesek, farizeusok és sadduceusok, római katonák és vezetők (bármilyen udvari etikettre nevelték is őket), ravasz, számító vámszedők, és híresneves emberek egyaránt meghallgatták szavait. János egyszerű kijelentései megnyerték bizalmukat és meggyőzték őket bűneikről. Feltették a kérdést: „Hát mi mit cselekedjünk?” (Lk 3:14). …

Napjainkban, nem sokkal Krisztus második eljövetele előtt, az Úr komoly embereket hív el, akik felkészítenek másokat arra, hogy megállhassanak az Úr nagy napján. Emberek, akik hosszú időszakokat töltöttek könyvekből való tanulással, életükkel nem tesznek bizonyságot olyan komoly szolgálatról, melyre napjainkban szükség van. Nem hordoznak egyszerű és határozott bizonyságot. Isten Lelke erejére van szükség a prédikátorok és a diákok körében. Az igazlelkű küldött szívéből feltörő imádságos és komoly kérlelések meggyőződésre fognak juttatni embereket. Nem a tanult emberekre lesz szükség ennek a munkának az elvégzésére, mert ők jobban támaszkodnak a könyvekből szerzett tudásra, mint Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Mindazok, akik ismerik az egyedül igaz, élő Istent – Jézus Krisztust, az ő egyszülött Fiát is ismerik, és róla mint megfeszítettről fognak prédikálni. …

Talán úgy véli valaki, hogy a figyelmeztető üzenetek nem fognak eljutni azokhoz, akikhez Isten küldi azokat? A feddésben részesülők felgerjedhetnek és Isten szolgájára haragíthatják a törvényt, de ezáltal valójában Krisztusra hozzák azt, hiszen a feddés és figyelmeztetés tőle származik. Amikor az emberek saját helytelen útjuk által veszélyeztetik Isten művét, ne részesüljenek-e feddésben? Ha csak a helytelenül cselekvő személyről lenne szó, akkor is szükség lenne a figyelmeztetésre, de amikor életével határozottan hátráltatja az igazság ügyét, és miatta lelkek kerülnek veszélybe, akkor Isten az okozott kárral egyenértékű figyelmeztetést rendel el. A bizonyságtételeknek semmi sem állhatja útját. A feddés és figyelmeztetés szava, a világos „Így szól az Úr”, szólni fog Isten választott edényein keresztül, hiszen a szavak nem az emberi eszközöktől származnak, hanem Istentől, aki rájuk bízta a munkát. Ha egy ügy földi bíróság elé kerül, és Isten megengedi, hogy per legyen belőle, akkor annak célja az, hogy dicsőséget szerezzen Isten nevének. Jaj azonban annak az embernek, aki ilyen munkára adja magát. Isten látja az indítékokat, bármik legyenek is azok. Azért imádkozom, hogy az Úr tanítsa testvéreinket határozottságra és a megalkuvástól való tartózkodásra. Isten műve már szenvedett sérüléseket és sebeket a hozzá csatlakozó emberektől. Minél hamarabb távoznak az ilyenek sorainkból, annál jobb. …

Isten határozott hűséggel bíró embereket hív. A veszély idején nem tud mit kezdeni a kétszínűekkel. Olyan embereket akar, akik rámutatnak a helytelen munkára és így szólnak: „Ez nem egyezik meg Isten akaratával” (191/2. Levél, 1897).