[Ellen G. White két üzenetet küldött az 1913-as Generál Konferencia ülésére, melyek közül az egyiket W. C. White olvasta fel az első szombati összejövetelt délutánján, május 17-én.]

„Elmshaven”, Szanatórium, Kalifornia

1913. május 4.

Üdvözletül Generál Konferenciára összegyűlt testvéreknek!

KEDVES TESTVÉREIM!

„Kegyelem nektek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasztal minket” (2Kor 1:2—4).

„Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között” (2 Kor 2:14-15).

„Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való” (2 Kor 4:5-7).

Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók (2 Kor 4:16-18)

A Generál Konferencián résztvevő képviselők kiváltsága, hogy a remény és bátorság lelkületét ápolják magukban. Testvéreim! A Megváltó sokféle úton feltárta magát előttetek. Jelenlétének napfényével töltötte be szíveteket, miközben távoli vagy hazai földeken munkálkodtatok. Megtartott benneteket a felismert és a fel nem ismert veszélyekben. Most, amikor újra találkoztok a testvérekkel az ülés során, abban a kiváltságban van részetek, hogy örüljetek az Úrban, és örvendezzetek megtartó kegyelmének ismeretében. Vegye birtokba szeretete elméteket és szíveteket! Őrizkedjetek a lelki elfásultságtól, aggodalmaktól, és az elcsüggedéstől! Tegyetek felemelő bizonyságot Krisztusról! Fordítsátok el figyelmeteket attól, ami sötét és csüggesztő, és tekintsetek Jézusra, hatalmas Vezetőnkre, akinek a gondoskodó irányítása alatt a jelenvaló igazságnak (melyért életünket és minden javunkat odaadnánk) dicsőséges diadalt kell aratnia.

A képviselők által a konferencia idején fenntartott lelkűiét nemcsak a küldöttekre magukra tesz majd beszédes befolyást, hanem a teljes munkamezőre. Testvéreim! Hadd mutatkozzék meg életetekben, hogy a szívetekben lakozó Jézus táplál, erősít és vigasztal benneteket! Abban a kiváltságban van részetek, hogy napról napra gazdagon vegyétek a Szentlelket, és széles látókört szerezzetek a világban hirdetett üzenetünk jelentőségéről és kiterjedéséről. Az Úr készséggel tár elétek csodálatos dolgokat törvényéből. Várakozzatok rá alázatos szívvel! Imádkozzatok komolyan a jelen megértéséért, az Úr céljainak teljesebb megismeréséért, és a lélekmentő munka növekvő hatékonyságáért.

Éjjeli látomásban gyakran arra késztettem a felelős tisztségeket betöltő testvéreket, hogy komoly erőfeszítések árán is igyekezzenek egyre tökéletesebben megismerni az Urat. Amikor munkásaink felismerik napjaink jelentőségét, eltökélt szándékkal állnak majd az Úr oldalára, és valóban Isten társaivá válnak a munkában. Amikor szívüket-lelküket az Úr szolgálatára szentelik, meg fogják látni, hogy az addig megszerzettnél mélyebb tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy győzedelmesek legyenek a bűn felett.

Jól tennénk, ha elgondolkodnánk azon, ami a közeljövőben földünkre vár. Nem engedhetjük meg magunknak a felületességet és én-szeretetet. Ha ezek az idők, melyekben élünk, nem gondolkodtatnak el bennünket komolyan, akkor mi tudna megindítani bennünket? A Szentírás az eddiginél tisztább és szentebb munkára szólít bennünket.

Éles látású emberekre van szükség. Isten felhívást intéz azokhoz, akik készek a Szentlélek vezetése szerint járni, hogy járjanak elöl az alapos reformáció munkájában. Válságot látok magunk előtt. Az Úr felszólítja munkásait, hogy álljanak csatasorba. Minden léleknek mélyebb és őszintébb odaszentelődésre van szüksége az elmúlt évekhez képest.

Az 1909-es Generál Konferencia idején valaminek végbe kellett volna mennie a résztvevők szívében, de ez nem történt meg. Órákat kellett volna szentelni az önvizsgálatra, és az feltörte volna a jelenlevők szívének érintetlen részét. Ez rálátást adott volna nekik a bűnbánat és bűnvallomás szükségszerű feladatára. A bűnvallomásra, szívbéli bűnbánatra, és a határozott reformációra felkínált lehetőségek ellenére az alapos munkára nem került sor. Néhányan ugyan megérezték a Szentlélek késztetését, és megnyitották szívüket, de ennek nem mindenki tett eleget. Némelyek gondolatai tiltott csatornákban jártak. Ha az összegyűltek mindannyian megalázták volna szívüket, nagyszerű áldásban lehetett volna részük.

Néhány hónappal az akkori ülés után nehéz teher nehezedett rám, és felhívtam a felelős testvérek figyelmét azokra a dolgokra, melyeknek világos elmondására az Úr felszólított. Végül némelyek a bizalmi állásokat betöltők közül, sok ima és a különféle üzenetek alapos tanulmányozása után, hit által belekezdtek abba a munkába, melyre az Úr szólította őket. A munkát nem értették teljes egészében, de miközben továbbhaladtak Isten félelmében, gazdag áldásban részesültek.

Szívem nagy örömmel telt meg azok csodálatos átalakulása láttán, akik inkább kívántak hit által haladni az Úr útján, mintsem a saját választásukat kövessék. Ha ezek a felelős testvérek továbbra is hamis fényben látták volna a dolgokat, olyan állapotokat hoztak volna létre, mely szomorúan megsebezte volna a munkát. De amikor figyelmeztek a kapott tanításra, és keresni kezdték az Urat, Isten eléjük tárta a teljes világosságot, és képessé tette őket az elfogadható szolgálatra és a lelki reformáció véghezvitelére.

Amikor az Úr előkészíti az utat szolgáló lelkészei előtt, azoknak kötelességük az Ő vezetése szerint járni. Az Úr soha nem hagyja el vagy hagyja bizonytalanságban azokat, akik szívük minden szándékával követik vezetését.

Testvéreim! „Örülök, hogy mindenképen hízhatom hennetek” (2Kor 7:16). Noha még mindig mély aggodalmat érzek némelyek iránt — ami az Isten műve fejlődésének jelentős dolgaihoz való hozzáállást illeti -, mégis erős a hitem a teljes munkamezőt átszövő munkásokban, és bízom benne, hogy amikor összegyűlnek és megalázzák magukat az Úr előtt, valamint újból az Ő szolgálatára szentelik magukat, akkor Isten képesíti Őket akaratának véghezvitelére. Vannak olyanok, akik még nem látnak helyesen, de ezek megtanulhatnak egységben gondolkodni munkatársaikkal, és elkerülhetik a súlyos hibákat, amennyiben komolyan keresik az Urat és akaratukat teljesen alárendelik az O akaratának.

Mély benyomást tettek rám azok az események, melyek nemrégiben elvonultak előttem éjjeli látomásban. Egy nagy mozgalmat láttam - a megújulás munkáját - előre haladni sok helyen. Népünk engedett Isten felszólításának, és sorokba rendeződött. Testvéreim! Az Úr beszél hozzánk, figyelmezzünk hát hangjára! Tegyünk olajat lámpásainkba, és viselkedjünk úgy, mint akik Uruk jövetelét várják. Olyan időben élünk, mely a világosság hordozására és cselekvésre szólít bennünket.

Testvérek! „Kérlek azért titeket ... hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:1-3) (General Conference Bulletin, 1913. május 19., 33-34. oldal).

*Ez volt Ellen G. White második üzenete az 1913-as Generál Konferencia üléséhez, melyet a Konferencia elnöke, A. G. DaniellB testvér olvasott fel, május 27-én kedden délelőtt.

Nemrégiben azt a gondolatot nyertem a Szentlélektől éjjeli látomásban, hogy ha az Úr olyan hamar jön, mint amilyen hamar gondoljuk, akkor még az elmúlt évek buzgóságánál is tevékenyebben kellene az emberek elé tárnunk az igazságot.

Ennek kapcsán felidéztem magamban az advent hívok tevékenységét az 1843-as és 1844-es esztendőkből. Akkoriban sokat látogattunk házról házra, és egyesült igyekezettel figyelmeztettük az embereket Isten Igéjének szavaira. Ma nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk az első angyali üzenet hűséges hirdetőinél. Rohamosan közeledünk a föld történelmének lezárulásához. Ha igazán felismerjük, hogy Jézus hamarosan eljön, olyan munkába fogunk kezdeni, mint soha azelőtt. Isten felszólít bennünket, hogy figyelmeztessük az embereket. Életünkkel be kell mutatnunk az igazság és szentség erejét. A világnak hamarosan szembe kell néznie a Törvényadóval a megrontott törvény felett. Csak azok remélhetnek megbocsátást és békét, akik a törvényszegés helyett az engedelmességet választják.

Magasba kell emelnünk a zászlót, melynek feliratán ez áll: „Isten parancsolatai és a Jézus hite”. Az Úr törvényének való engedelmesség a nagy kérdés, ne hagyjuk hát azt figyelmen kívül. Igyekeznünk kell felébreszteni az egyháztagokat és a hitetleneket, hogy tanulják meg a menny törvényének rendeléseit, és engedelmeskedjenek azoknak. Naggyá és dicsőségessé kell tennünk a törvényt.

Krisztus megbízott minket az igazság magvainak elültetésével, és azzal, hogy ismertessük meg az embereket annak a munkának a jelentőségével, melyet mindazoknak végezniük kell, akik a földi történelem záró eseményei idején élnek. Miközben a fő- és mellékutakon az igazság szavai hangzanak, Isten Lelke munkájának meg kell mutatkoznia az emberi szívekben.

Milyen sok jót el lehetne végezni, ha az igazság, az élet Igéjének ismerői világosságot hoznának az azt nem ismerők életébe. Amikor a samaritánusok Krisztushoz jöttek a samaritánius asszony hívására, Krisztus úgy beszélt róluk tanítványainak, mint egy aratásra érett gabonamezőről: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? ímé, mondom nektek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra” (Jn 4:35). Krisztus két napig a samaritánusoknál maradt, mert éhezték az igazság szavait. Milyen elfoglaltsággal teli két nap volt ez! Az ott végzett munka eredményeként „sokkal többen hittek a maga beszédéért” (Jn 4:41). Bizonyságtételük így hangzott: „magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus” (Jn 4:42).

Ki hajlandó felvállalni ezt a munkát Isten hitvalló népe közül, hogy az ismeret hiánya miatt elveszőfélben levő lelkekért dolgozzék? A világot figyelmeztetni kell! Sok olyan területet tárt elém az Úr, melynek odaszentelt, hűséges és fáradhatatlan munkásokra van szüksége. Krisztus sokak szívét és értelmét nyitogatja nagyvárosainkban. Őnekik a Szentírás igazságaira van szüksége. Ha Krisztus szent közelségébe kerülünk, és megpróbáljuk hozzá vonni ezeket az embereket, jó benyomást gyakorolhatunk rájuk. Fel kell ébrednünk, hogy együtt érezzünk Krisztussal és embertársainkkal. A nagy- és kisvárosokban, a közeli és távoli helyeken munkára, értelmes munkára van szükség. Soha ne hátráljatok meg! Az Úr jó benyomást fog tenni a szívekre, ha egységben munkálkodunk Lelkével.

Testvéreim! Bátorító szavaim vannak számotokra. Haladjunk előre hittel és reménységgel, nagy dolgokat várva Istentől. Az ellenség minden utat megkeres arra, hogy megakadályozza az igazság előmenetelére tett törekvéseket, de az Úr erejében sikert érhettek el.

Ne szóljatok csüggesztő szavakat, csak olyanokat, melyek megerősítik és támogatják munkatársaitokat.

Vágyódom személyesen részt venni a misszióterületek komoly munkájában, és minden bizonnyal több nyilvános szolgálatot vállalnék, ha nem hinném, hogy az én koromban már nem bölcs dolog megterhelni a testi erőt. Az a feladatom, hogy továbbadjam az egyháznak és a világnak azt a világosságot, melyet Isten a harmadik angyali üzenet hirdetésének évei során bízott rám. Szívem telve van mélységes vággyal az iránt, hogy az általam elérhető emberek elé tárjam az igazságot. Még mindig részt vállalok a kiadásra váró írások elkészítésében is. Azonban igen óvatosnak kell lennem, nehogy valami baj megfosszon az írás képességétől. Nem tudom, meddig élek még, de egészségileg kevesebbet szenvedek, mint vártam volna.

Az 1909-es Generál Konferencia után több hétig tábori összejöveteleken és egyéb általános alkalmakon vettem részt. Különböző intézményeket látogattam New England-ban, a közép-államokban, és közép-nyugaton.

Miután visszatértem kaliforniai otthonomba, újból a nyomdai anyagok megírásába fogtam. Az elmúlt négy év során viszonylag kevés levelet írtam. Erőmet többnyire a jelentős könyvmunka elvégzésébe fektettem.

Időnként részt vettem összejöveteleken, és ellátogattam kaliforniai intézményekbe, de a Generál Konferencia óta időm legnagyobb részét írással töltöttem el vidéki otthonomban, Elmshaven-ben.

Hálás vagyok az Úrnak, amiért fenntartja életemet, hogy egy kicsit tovább dolgozhassam könyveimen. Bárcsak lenne erőm elvégezni mindazt a munkát, ami elvégzésre vár. Azért imádkozom az Úrhoz, hogy adjon bölcsességet azoknak az igazságoknak a világos és elfogadható megjelentésére, melyekre népünknek oly nagy szüksége van. Bizakodva hiszem, hogy Isten segíteni fog ebben.

Az általános munka iránti érdeklődésem még mindig ugyanolyan mély, és hő vágyam az, hogy a jelenvaló igazság gyorsan eljusson a világ minden részébe. Azonban azt tartom helyesnek, hogy ne kezdjek bele olyan sok nyilvános szolgálatba, mivel a könyvmunkában szükség van irányításomra. Nagyon jó munkatársaim vannak. Mellettem vannak azok, akiket Isten gondviselése rendelt ki Ausztráliában, és azok is, akik visszaérkezésem után kezdtek el velem dolgozni. Hálás vagyok az Úrnak segítőimért. Mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a nyomdai anyagok előkészítése érdekében. Szeretném, hogy az igazság világossága mindenhová eljusson, hogy felvilágosítsa azokat, akik jelenleg még tudatlanok hitünk indítékai felől. Időnként baj van a szemeimmel, és ez meglehetős fájdalommal is jár, de hálát adok az Úrnak látásom megőrzéséért. Az én koromban az sem lenne különös, ha már egyáltalán nem látnék.

Elmondhatatlan hálát érzek az Úr Lelkének felemeléséért, azért a kegyelemért és vigaszért, melyben továbbra is részesít, és hogy erőt és lehetőséget ad arra, hogy megsegítsem és bátorítsam népét. Mindaddig, amíg Ő megtartja életem, hűséges és igaz leszek hozzá. Törekedni fogok akaratának véghezvitelére és nevének megdicsőítésére. Növelje meg hitemet Isten, hogy még jobban megismerjem Őt, és még tökéletesebben teljesítsem akaratát. Jó az Úr, legyen magasztalva az Ő neve!

Mélységesen vágyom arra, hogy a kereszt idős katonái, a Mester szolgálata során megfehéredett hajú testvérek, határozott bizonyságot tegyenek, hogy ezáltal a hitben fiatalabbak megértsék - az Úrtól a múltban kapott üzenetek mélységes jelentőséggel bírnak a földi történelemnek ebben a szakaszában. Múltbeli tapasztalatunk szikrányit sem veszített erejéből.

Mindenki vigyázzon, nehogy elcsüggessze az úttörőket, vagy azt éreztesse velük, hogy már nem sokat tehetnek. Befolyásuk még mindig hatalmas erővel bírhat az Úr művében. Az idős lelkészek bizonyságtétele mindig az egyház segítségére és áldására lesz. Isten mindaddig éjjel-nappal vigyáz megpróbált és hűséges zászlóvivőire, amíg az idő elérkezik fegyverzetük letételére. Legyenek biztosítva afelől, hogy Annak a gondoskodó oltalmában vannak, aki nem alszik és nem szunnyad el, és hogy fáradhatatlan őrök vigyáznak rájuk! Ennek tudatában, valamint felismerve azt, hogy Krisztusban vannak, bizalommal megnyugodhatnak Isten gondviselése felől.

Komolyan imádkozom azért, hogy a napjainkban végzett munka tegyen mély benyomást a szívekre, elmékre, és a lelkekre. A tanácstalanság egyre nagyobb lesz, de bátorítsuk egymást Isten hívő népeként! Ne eresszük lejjebb a mércét, hanem emeljük a magasba, s közben tekintsünk hitünk Szerzőjére és Bevégzőjére. Amikor éjszaka nem tudok aludni, imádságban Istenhez emelem a szívem, aki megerősít és biztosít afelől, hogy ott van áldozatkész szolgáival az otthoni és a távoli területeken. Áldást és bátorságot nyerek, amint felismerem, hogy Izrael Istene ma is vezeti népét, és továbbra is vele lesz, egészen a végsőkig.

Az Úr azt üzeni rajtam keresztül a szolgáló testvéreknek, hogy az ajkukról elhangzó üzenet teljék meg a Szentlélek erejével. Ha valaha szükségünk volt a Szentlélek különleges vezetésére, akkor az most van. Teljes odaszentelődésre van szükségünk. Elérkezett az idő arra, hogy saját életünkön és szolgálatunkon keresztül bemutassuk a világnak Isten erejét.

Az Úr látni szeretné a harmadik angyal üzenetének hathatós hirdetését. Ahogyan az Úr minden korban győzelemre vitte népét, korunkban is győzedelmes beteljesedésre kívánja vinni egyházával kapcsolatos céljait. Ahívő szenteket egyesült előmenetelre szólítja, miközben erőről erőre, hitből pedig fokozott bizonyosságra és bizalomra jutnak a mű igazságát és szentségét illetően.

Ragaszkodjunk sziklaszilárdan Isten Igéjének elveihez! Emlékezzünk arra, hogy Isten velünk van, hogy erőt adjon az új dolgokkal való szembenézésre. Őrizzük meg életünkben az igazságosság elveit, hogy erőről erőre juthassunk az Úr nevében. Tartsuk meg szentségben azt a hitet, melyet Isten Lelkének a tanítása és jóváhagyása alapozott meg a kezdetektől fogva napjainkig. Tartsuk igen értékesnek azt a munkát, melyet az Úr parancsolattartó népe által vitt véghez, és amely kegyelmének ereje által erősebbé és hatékonyabbá fog válni az idő haladásával. Az ellenség el akarja homályosítani Isten gyermekeinek látását, és meg akarja gyengíteni hatékonyságukat, de ha a Szentlélek vezetése szerint fognak munkálkodni, az Úr lehetőségeket fog nyitni előttük a régi romok megépítésére. Folyamatos növekedésben lesz részük egészen addig, amikor majd az Úr nagy hatalommal és dicsőséggel leszáll a mennyből, hogy a végső győzelem pecsétjét a hűségesekre helyezze.

Az előttünk álló munka az emberi eszköz minden erejét megfeszíti, erős hitet és állandó éberséget követel. Időnként az utunkba kerülő nehézségek igen elbátortalanítóak lesznek. A munka nagysága meg fog rémíteni. Isten segítsége által azonban szolgái végül győzelmet aratnak „Azárt kérlek - testvéreim -, hogy ne csüggedjetek el” (Ef 3:13) az előttetek álló megpróbáló tapasztalatok miatt. Jézus veletek lesz. Szentlelke által előttetek jár majd, és utat készít számotokra. Ő lesz segítségetekre minden nehézségben.

„Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön, hogy adja meg nektek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.

Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, ami bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Ef 3:14—21) (General Conference Bulletin, 1913. május 27., 164-165. oldal).