[*Egy hasonló című, 1893-ban kiadott pamflet újranyomtatása]

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2Kor 6:14–18).

Az Úr végzése: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában…” (2Kor 6:14). nem csak a keresztényeknek a hitetlenekkel való házasságára utal, de minden olyan kapcsolatra is, melyben a felek bensőséges szövetségre lépnek egymással, és melyben megkívántatik tőlük a gondolkodás- és cselekedetbeli összhang. Az Úr világos utasítást adott Izraelnek arra, hogy tartsa magát távol a bálványimádóktól. Nem volt szabad házasságot kötniük a pogányokkal, vagy bármiféle szövetségre lépniük velük. „Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted. Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket. Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő” (2Móz 34:12–14).

„Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amelylyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; ... És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják” (5Móz 7:6–9).

Máshol pedig így szól az Úr Ésaiás próféta által:

„Fenekedjetek csak népek és romoljatok meg; figyeljetek, valakik messze laktok; készüljetek és megrontattok; készüljetek és megrontattok. Tanácskozzatok, de haszontalan lesz, beszéljetek beszédet, de nem áll meg, mert Isten van mi velünk! Mert így szólott hozzám az Úr, rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak, mondván: Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek; A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek!” (Ésa 8: 9–13).

Némelyek számára kérdés, hogy vajon helyes vagy helytelen a keresztények számára a szabadkőműves mozgalomhoz vagy más titkos társaságokhoz csatlakozni? Az ilyenek elgondolkodhatnak az imént idézett igeverseken. Ha keresztények vagyunk, akkor mindenütt azoknak kell lennünk, és figyelmeznünk kell azokra a tanácsokra, amelyek az Isten Igéje szerint való kereszténységre segítenek bennünket.

Isten népének együtt kell működnie a mennyei küldöttekkel az emberek üdvösségéért való munkálkodásuk során. Krisztus így szól a Hozzá csatlakozó lelkekhez: Egyek vagytok velem, „…Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” (1Kor 3:9). Isten a hatalmas és láthatatlan cselekvő, az ember pedig az alázatos és látható közvetítő, aki egyedül a mennyei erőkkel összefogva tehet jót. Az ember csak akkor ismerheti föl a mennyei küldötteket, ha a Szentlélek megvilágosítja értelmét. Éppen ezért Sátán szüntelen arra törekszik, hogy az isteniről az emberire terelje a figyelmet, hogy az ember ne legyen képes a mennyel való együttműködésre. Emberi találmányokra fordítja a figyelmet, és arra készteti az embert, hogy emberekben bízzon és rájuk támaszkodjon, hogy emiatt ne tudjon Istenbe kapaszkodni hit által.

„A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!” (Mt 6:22–23).

Ha a világosságunk sötétség, hogyan közvetíthetünk világosságot az emberek felé?

A saját üdvösségünk szintén azon múlik, hogy együttműködünk-e a mennyei eszközökkel. Isten erkölcsi erőt és vallásos érzékenységet ajándékozott nekünk. Elküldte Fiát bűneink bocsánatára, hogy elnyerhessük az Istennel való békesség ajándékát. Jézus önmegtagadó és áldozatkész életet élt, hogy mi is kövessük példáját. Elküldte nekünk a Szentlelket, hogy mindenhol helyettesítse Őt, ahol segítségre van szükség. Krisztus mennyei lények által mennyei erőt küld a földre, mely megsegíti az emberi erőfeszítéseket. Azonban el kell fogadnunk Isten ajándékát. Térjünk meg és higgyünk Krisztusban! Vigyázzunk és imádkozzunk! Engedelmeskedjünk Isten rendeléseinek! Gyakoroljunk önmegtagadást és önfeláldozást az Úrért! Növekedjünk fel Krisztushoz, s közben legyünk Vele szüntelen kapcsolatban! Bármi is készteti az embert arra, hogy Istentől elfordulva emberben bízzon, vagy emberi mércéhez igazodjon, az meg fogja akadályozni az Istennel való együttműködésben saját üdvössége érdekében. Ezért tiltotta meg az Úr az Ő népének, hogy bármiféle szövetségre lépjen a pogányokkal: „Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, amelybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted” (2Móz 34:12). Azt is mondta, hogy „…elpártoltatja a te fiadat én tőlem…” (5Móz 7:4). Ugyanez az alapelv vonatkozik a keresztények és a hitetlenek kapcsolatára is.

Amikor Krisztust Megváltónkként fogadtuk el, akkor azt a feltételt is elfogadtuk, hogy együtt kell munkálkodnunk Istennel. Szövetséget kötöttünk Vele, hogy teljesen az Úréi leszünk, és hogy Krisztus kegyelmének hűséges sáfáraiként azon fogunk munkálkodni, hogy felmagasztaljuk királyságát világunkban. Krisztus minden egyes követője fogadalmat tesz, hogy minden értelmi, lelki és testi erejét Krisztusnak ajánlja, aki lefizette a váltságdíjat életünkért. Katonaságra és tevékeny szolgálatra vállalkoztunk: a nehézségek, a szégyen és a rágalmazás elhordozására, a hit harcának megharcolására és üdvösségünk Vezérének követésére.

Megőrizhetitek-e az Istennel való szövetséget a világi társulatokkal való kapcsolataitokban? Isten felé irányítanak-e benneteket és másokat ezek a csoportosulások, avagy elterelik Róla az érdeklődéseteket és a figyelmeteket? Megerősítik-e kapcsolatotokat a mennyei küldöttekkel, avagy az emberi felé terelik figyelmeteket az isteni helyett?

Szolgáljátok, tisztelitek és magasztaljátok-e Istent, avagy meggyalázzátok és vétkeztek ellene? Gyűjtötök-e Krisztussal, avagy mindenfelé tékozoltok? Krisztus drága vérén lett megvásárolva minden gondolat, terv és idő, amit ezekre a szervezetekre fordítotok. Neki szolgáltok-e, amikor ateistákkal és hitetlenekkel egyesültök, olyan emberekkel, akik megszentségtelenítik Isten nevét, akik iszákosok, részegesek és dohányélvezők?

Lehet, hogy sok jó van ezekben a szervezetekben, de sok olyan dolog keveredik bele, amely hatástalanítja a jót, s így a lélek örök érdekeire nézve ártalmassá teszi a tömörüléseket. Van egy olyan életünk, amelyet nem testi eledellel táplálunk. „…Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” (Mt 4:4). „…Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek” (Jn 6:53). Jézus mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak…” (Jn 6:54). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk. Így van ez lelki téren is: amin elménkkel időzünk, abból táplálkozik a lelki természetünk. Megváltónk ezt mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet” (Jn 6:63). A lelki élet a Krisztussal való kapcsolatból táplálkozik – az Igén keresztül. Elménknek és szívünknek meg kell telnie az Igével. A szívbe rejtett, szentségként őrzött isteni Ige, ha engedelmeskednek neki, Krisztus kegyelme által igazzá teheti az embert és megőrizheti őt az igaz úton. Mindenféle emberi befolyás és próbálkozás hiábavaló arra, hogy erőt és bölcsességet adjon az embernek. Ugyanis nem képes uralkodni a szenvedélyeken, vagy helyreigazítani a jellem torzulásait. Ha Isten igazsága nem uralja a szívet, akkor a lelkiismeret elnémul. Márpedig ezekben a világi társaságokban elterelik a figyelmet Isten Igéjéről. Nem indítják az embert annak tanulmányozására, és hogy tegye azt életének irányítójává.

Megkérdezlek benneteket, ezeknek a szervezeteknek a kedvelőit, akik szerettek elmerülni ezekben az intellektuális, szórakoztató és ünnepi találkozókban, hogy magatokkal viszitek-e Jézust? Törekedtek-e a társaitok lelkének megmentésére? Ezért vagytok-e együtt velük? Látják és érzik-e, hogy Krisztus Lelkének élő képviselői vagytok? Nyilvánvaló-e számukra, hogy Krisztus tanúbizonyságai vagytok, és Krisztus különleges népéhez tartoztok, akik elszántak a jó cselekedetekre? Nyilvánvaló-e előttük, hogy a következő isteni rendelések irányítják életeteket: „Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22:37); és „…Szeresd felebarátodat, mint temagadat” (Mt 19:19). Nem képes az elveszendők szívéhez és lelkéhez szólni az, aki önmaga nem ad fel mindent Krisztusért. Beszédetek gördülékenysége és melege megmutatja érdeklődésetek középpontját.

Mi a kedvelt beszédtéma ezekben a szervezetekben? Milyen témák keltik fel az érdeklődést és nyújtanak örömöt? Nem az érzékek kielégítésének lehetőségei: az evés, az ivás és a szórakozás? Krisztus jelenlétére nem figyelnek ezeken a gyülekezéseken. Nem esik róla említés, társaságára nincs igény. Hol és mikor dicsőítik meg Istent ezek a társaságok? Hol nyerhet közöttük a lélek jó befolyást? Ha nem vagytok jó hatással a társaitokra, akkor nem lesznek-e ők rossz hatással rátok? Helyes dolog-e félretenni az élet lámpását, Isten Igéjét, és szabadon érintkezni ezeknek a csoportoknak a tagjaival, és azonos szintre helyezkedni velük? Azt gondoljátok, hogy találhattok valamit a lélek éhségének csillapítására az igazságon és Isten tetszésén kívül? Otthon érezzék-e magukat a jelenvaló igazság hitvallói olyan helyeken, ahol nem Istent teszik a gondolatok tárgyává?

A gyülekezet ugyanabban a szobában tartott istentiszteletet, ahol előzőleg ezek a társaságok gyülekeztek. Meg tudtok-e feledkezni az istentisztelet szent óráján a szórakozás és borivás emlékeiről? Erről úgy beszél Isten, mint mértéktelenségről. Hogyan egyeztethető ez az örök valóságokkal? Ne feledkezzetek meg arról, hogy ezeken az örömkereső alkalmakon jelen van az a Tanú, aki Belsazár lakomáján is ott volt! Ha felhúzódna a függöny, amely elválaszt bennünket a láthatatlan világtól, akkor megláthatnátok a megszomorított Megváltót, amint letekint az asztalnál örvendező szellemeskedőkre, akik kivetik gondolatukból Krisztust, a világ reménységének központját.

Akik nem tudnak különbséget tenni azok között, akik szolgálják Istent, és akik nem szolgálják Őt, azokat elbűvölhetik ezek az Istent nélkülöző társaságok. Azonban egy komoly keresztény sem érzi jól magát ilyen környezetben. Ha a menny éltető levegője nincs jelen, a keresztény lelke megüresedik és olyan hiányát érzi a Szentlélek felüdítésének, mint a Gilboa hegyei a harmatnak és esővíznek.

Krisztus követője időnként kénytelen végignézni a szentségtelen szórakozásnak ezeket a módozatait, de azt szomorú szívvel teszi. Az ilyen helyeken nem Kánaán nyelvét beszélik. Isten gyermeke soha nem választ ilyen társaságokat. Amikor a szükség úgy hozza, hogy az általa nem választott helyen kell időt töltenie, bízza magát Istenre, és az Úr meg fogja óvni őt! Alapelveit azonban nem szabad feláldoznia, bármekkora legyen is a kísértés.

Krisztus sohasem készteti olyan eskütételre követőit, amely által olyan emberekkel kellene azonosulniuk, akik nincsenek kapcsolatban Istennel, és nincsenek a Szentlélek irányító befolyása alatt. A jellem egyedüli helyes zsinórmértéke Isten szent törvénye, és azok számára, akik ezt a törvényt teszik életük vezérelvévé, lehetetlen bizalommal és testvériséggel egyesülniük azokkal, akik hazugsággá teszik Isten igazságát, és semmibe veszik hatalmát.

A világi ember és Isten hű szolgája között hatalmas szakadék tátong. Gondolataik és érzéseik nincsenek összhangban a legfenségesebb tárgyakat illetően, mint például Isten, igazság és örökkévalóság. Az egyik osztály búzaként érlelődik Isten magtárába, míg a másik konkolyként a pusztító tűzre. Hogyan is egyesíthetnék céljaikat és tetteiket?

„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátoké, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel…” (Jak 4:4).

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6:24).

Azonban óvakodnunk kell a bigottság és türelmetlenség lelkületétől! Ne kerüljünk el másokat, azt gondolván, hogy szentebbek vagyunk tőlük! Ne zárkózzatok el embertársaitoktól, hanem igyekezzetek átadni nekik azt az értékes igazságot, amely nektek is áldásotokra volt! Legyen nyilvánvaló mások számára, hogy vallásotok a szeretet vallása!

„Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5:16).

Ha keresztények vagyunk, és annak a lelkületével járunk, aki meghalt az emberek bűntől való megváltásáért, akkor jobban szeretjük embertársainkat, mintsem jelenlétünkkel vagy befolyásunkkal támogassuk őket bűnös élvezeteik gyakorlásában. Nem szentesíthetjük útjukat a velük való kapcsolattartással, valamint Istent nélkülöző ünnepeiken és tanácsaikon való részvételünkkel. Így ahelyett, hogy segítenénk rajtuk, sokkal inkább azt érjük el, hogy kétségbe vonják vallásunk valódiságát. Hamis világosságok lennénk, akik példájuk által romlásba vezetik a lelkeket.

Nemrégen olvastam egy gazdag hajóról, amely kinn volt a tengeren, s az egyik éjjel egy hatalmas reccsenéssel egy sziklának ütközött. Az utasok felébredtek és rémülten ismerték fel helyzetük reménytelenségét. A hajó elsüllyedt. A kormányos nem vette észre a világítótornyot, és ez lelkek százainak a halálát okozta. Ha jellemünkkel helytelenül mutatjuk be Krisztust, akkor hamis világosságot képviselünk, és bizonyos, hogy példánk lelkeket fog rossz útra téríteni.

A világi társaságokhoz csatlakozó keresztények nem csak a saját lelküknek ártanak, hanem másokat is félrevezetnek. Az istenfélők nem választhatnak hitetlen társakat anélkül, hogy ez sérülést ne okozna nekik. Ezekben a szervezetekben világias elvek és szokások hatása alá kerülnek, majd a kapcsolattartás során gondolkodásuk egyre inkább azonosul a világiakéval. Isten iránti szeretetük meghidegül, és nem vágynak a Vele való kapcsolatra. Lelki vakokká válnak. Nem látnak különösebb különbséget Isten törvényének áthágói és a parancsolatokat megtartó istenfélők között. A gonoszt jónak mondják, a jót pedig gonosznak. Az örökkévaló igazságok fénye elhalványul. Ha az igazság oly erőteljes módon is tárul eléjük, ők nem éhezik az élet kenyerét és nem szomjúhozzák a megváltás vizét. Repedezett kutakból isznak, amelyek nem tartják meg vizüket. Ó, mennyire könnyű a velük való kapcsolat által felvenni a világiak lelkületét és átalakulni az ő látásmódjuk szerint, hogy ne ismerjük fel az igazság és Jézus értékeit! A világ lelkülete éppen annyira fog eluralkodni életünkben, mint amennyire a szívünkben él.

Amikor az emberek nem állnak az Ige és a Szentlélek vezetése alatt, akkor Sátánt szolgálják, és nem tudhatjuk, hogy ő milyen mértékű bűnbe vezetheti őket. Jákób pátriárka végignézte azokat, akik a gonoszságban lelték örömüket. Látta, hogy mi lenne a velük való kapcsolattartás eredménye, és a Lélek által felkiáltott:„Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem…” (1Móz 49:6). Jákób óva int minden lelket az efféle társulatoktól. Pál később visszhangozza a figyelmeztetést: „És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel…” (Ef 5:11). „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok” (1Kor 15:33).

A lélek tévelyeg, amikor Izrael Ura helyett világi bölcsességbe és emberi elgondolásokba veti bizalmát. Találhat-e az ember jobb vezetőt Jézusnál? Jobb tanácsost a kétség és próba idején? Jobb védelmet a veszély ellen? Lélekromboló tévedés emberi bölcsességre cserélni Isten bölcsességét.

Ha látni akarjátok, mit tesz az ember, amikor elutasítja Isten kegyelmének befolyását, akkor tekintsetek abba az ítélő terembe, melyben a zsidó papok és vének vezette felgerjedt csőcselék Isten Fiának az életét követelte! Tekintsetek a Barabbás mellett álló isteni Szenvedőre, és Pilátusra, amint rákérdez, hogy melyiket bocsássa szabadon kettőjük közül! A Sátán gerjesztette szenvedélyes hangok százainak érdes kiáltása így hangzott: „…Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!” (Lk 23:18) Amikor pedig Pilátus megkérdezte, hogy mi legyen Jézussal, így kiáltottak: „Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!” (Lk 23:21).

Az emberi természet ma is ugyanilyen. Amikor elvetik azt a mennyei gyógyszert, amely az emberek megmentésére és felemelésére törekszik, ugyanez a lelkület lakozik az emberek szívében. Nem bízhatunk az ilyenek vezetésében anélkül, hogy közben Krisztushoz való hűségünket el ne veszítenénk.

Ezek az alakulatok, mivel nem az istenfélelem és a szeretet irányítja őket, nem igazságosak és becsületesek az emberek irányában. Sok eljárásukban ellentmondanak az egyenlőségnek és az igazságosságnak. Azok, akiknek tisztább a szemük annál, hogy a gonoszt szemlélni tudnák, sok dologban nem tudnak és nem is fognak részt venni ezeken a helyeken. Saját lelkiismeretetek fogja majd tanúsítani, amit most mondok. Az Istentől kapott talentumokat, szakismeretet és szellemi erőt ezekben a szervezetekben gyakran bűnös, gonosz és önző fondorlatokra használják embertársaik ellen.

Természetesen ezeknek a testületeknek a tagjai mindezt tagadják, Isten azonban a tetszetős és vonzó látszat mélyére tekint, a titkos és elsődleges indítékra és a valóságos tevékenységre. Miközben némelyikük bizonyos értelemben Isten Igéjét vallja a szervezet alapeszméjének, elveik messze eltávolodnak a szentség elveitől. Néhol, az emberi élet kiontásának terhe mellett, esküt kell tenni a titoktartásra. A tagok arra is fogadalmat tesznek, hogy bizonyos körülmények között fel fogják oldozni a bűnöst a megérdemelt büntetés alól. Olyan bánásmódban kell részesíteniük a rendszabály ellen vétkezőket, mely messze nincs összhangban Isten törvényével.

Nem hajolhatunk el az igazságtól, nem fordulhatunk el a helyes alapelvektől anélkül, hogy vele együtt el ne vessük erőnk, igazságunk és megszentelődésünk forrását. Szilárdan gyökeret kellene vernünk abban a meggyőződésben, hogy ha az emberekkel való kapcsolatainkban és társulásainkban bármi is elfordít bennünket az igazságtól és a jogosságtól, az semmiképp nem válhat hasznunkra, és megbecsteleníti Istent.

Csalások szövik át ezeket a titkos társulatokat, és aki elkötelezi magát nekik, az a menny és Isten szemében nem szabad ember többé. Az erkölcs addig a szintig süllyed, amelyet Isten igaztalannak nevez, mert törvényével és parancsolataival ellentétes. Ha egy önmagát istenszeretőnek valló személy tiszteletteljes pozíciót foglal el ezekben a társaságokban, akkor Isten szemében csorbát ejt keresztény becsületén, és egyre távolabb kerül az igazságosság és a valódi szentség elveitől. Rosszra használja azokat az erőit, amelyeket Jézus vére vásárolt meg. Eladja a lelkét semmiért.

Igazságos ítéleteinek megnyilatkozásakor Isten véget fog vetni ezeknek a társulatoknak, és amikor ítélők ülnek le és könyvek nyittatnak meg, a teljes szövetség keresztényietlensége nyilvánvalóvá lesz. Azok, akik csatlakoznak ezekhez a titkos társaságokhoz, olyan bálványoknak adóznak tisztelettel, akik éppolyan erőtlenek és értelem nélkül valók megáldani és üdvözíteni a lelket, mint a hinduk istenei.

Ezek a társulatok olyan előnyöket kínálnak, amelyek emberi szemmel nézve nagy áldásoknak tűnhetnek, de az Úr ítéletének zsinórmértéke szerint nem azok. A látszólagos előnyök mögött sátáni eszközök rejlenek. Minél nagyobb bevétel kerül a pénztárba, annál nagyobb és mélyebb a gonoszság. Amikor a körülmények háttere nyilvánvalóvá lesz, az ilyen társulatokat gazdagító hitetlentől származó nyereség átoknak fog bizonyulni. Elifáz Jóbnak mondott szavai igazak ezekre a társulatokra: „Láttam, hogy ‚gyökerezni kezdett’ de ‚megátkoztam szép hajlékát’” (Jób 5:3). Sátán csapdái ezek, melyekkel hálójába ejti a lelkeket.

A világ igen sok olyan dolgot jóváhagy és felmagasztal, melyek Izrael Szentje előtt tarthatatlanok. Látszólag csekélység volt, amikor Éva eltávolodott Isten határozott rendelésétől, és megcselekedte azt, amit Isten megtiltott számára, majd Ádám is követte példáját. Mindez az őscsaló terve volt, aki azáltal akarta elpusztítani az emberek lelkét, hogy az Isten kinyilvánított akarata helyett saját elképzelésének követésére biztatta őket. Ezekben a társulatokban olyan alapelvek uralkodnak, melyek Sátán csalárd hatalma alá vonják az embereket. Elfordítják őket a biztonságos ösvényektől, és Isten elleni lázadásra, szent és igaz törvényének megvetésére késztetik őket. „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek!” (Mk 14:38) – ez Megváltónk gyakran emlegetett utasítása. Vigyázzatok, vigyázzatok szorgalmasan és körültekintően, nehogy Sátán csapdába ejtse azoknak a lelkét, akikért Krisztus – saját vére által – megfizette a váltságdíjat!

Isten arra hívja gyermekeit, hogy cselekedjenek Isten jelenlétének tudatában, és öltsék magukra az igaz élet szentségét. Az ő igazsága és igazságossága azok az alapelvek, melyeknek minden lélekben meg kellene alapozódnia. Aki megőrzi egyenességét Isten felé, az emberek irányában is becsületes lesz. Senki, aki igazán szereti Istent, nem fogja kitenni lelkét a kísértésnek ezüstért, aranyért, tiszteletért, vagy bármilyen más földi előnyért. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?” (Mk 8:36–37).

A keresztényeknek el kell szakítaniuk ezekhez a titkos rendekhez fűződő kötelékeiket, mert azok nem állnak Isten vezetése alatt. Nem lehettek egyszerre hűségesek ezekhez a szervezetekhez és Istenhez. Vagy megszakítjátok a kapcsolatot ezekkel a testületekkel, vagy még közelebb kerültek azokhoz. Az utóbbi esetben még teljesebben egyesültök velük, és azokat a kötelékeket fogjátok megszakítani, melyek az Istent szeretőkhöz és az őt félőkhöz kapcsolnak benneteket. A keresztény elveti azokat a dolgokat, melyek lelki életének útjában állnak, bármilyen nagy legyen is az áldozat! Jobb pénzt, tulajdont, vagy akár az életet magát is elveszíteni, mint veszélybe sodorni lelkünk alapvető érdekeit.

Ezekhez a titkos társulatokhoz kapcsolódva olyan járóbotra támaszkodtok, mely darabokra fog törni. Nem bíztok Izrael Urában, és nem keresitek szorgalmasan akaratát, hogy követhessétek útját. Amikor pénzt fektettek ezekbe a szervezetekbe, akkor azt abban a reményben teszitek, hogy azok majd gondoskodnak jövőtökről. Időt, szellemi és testi munkát, valamint pénzt adtatok nekik, miközben Krisztus ügyét elhanyagoltátok. Az ilyen intézményeknek adományozott minden egyes dollár olyannyira nem Isten művében kerül felhasználásra, mintha az óceán mélyére lenne vetve. Vajon nem azért bízta rátok Isten azt a pénzt, hogy az ő szolgálatában használjátok fel, embertársaitok megmentésére? Ha olyan helyre fektetitek be a pénzt, ahol az nem szolgálja Isten dicsőségét és az emberek megsegítését, akkor annak a lusta szolgának a bűnét ismételitek meg, aki a földbe rejtette az Úrtól kapott talentumot.

Az Úr nem nagy összeget bízott a hűtlen szolgára, csak egyetlen talentumot. A szolga nem kamatoztatta a talentumot Isten számára, hanem elrejtette a földbe, és panaszkodott, hogy az Úr kegyetlen mester, aki ott is arat és takar, ahol nem vetett. Megnyilvánuló önzése, valamint panasza, miszerint Isten olyat kért tőle, amihez nem is lett volna joga, elárulják, hogy a szolga nem ismerte Istent, és küldöttét, Jézus Krisztust. Minden tulajdona az Úré volt, melyet azért kapott, hogy az Isten művében használja fel. Amikor azt mondja: „Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied” (Mt 25:25), elismeri, hogy a talentum Istentől volt.

Mit válaszol az Úr? – „Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem” (Mt 25:26). Itt elismétli a szolga szavait, de ezzel nem ismeri el azok igazságát, hanem mintegy rámutat arra, amit a szolgának még saját szavai szerint is meg kellett volna tennie. Az Úr tulajdonképpen ezt mondja: „Nem törekedtél arra, hogy kamatoztasd a rád bízott tőkét, hogy azáltal előbbre vidd dicsőségemet a földön. ‚El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen [mert nem kívánta gyarapítani az Úr javait], attól az is elvétetik, amije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás’” (Mt 25:27–30). Ez a lecke mindazokhoz szól, akik megismerték az igazság világosságát.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten megpróbál minket a földön, hogy alkalmasak vagyunk-e az elkövetkezendő életre. Senki nem léphet be a mennybe, akinek a jellemét beszennyezi az önzés viszszataszító foltja. Ezért Isten megpróbál azáltal, hogy mulandó anyagi javakhoz juttat benünket. Ezek felhasználása megmutatja, hogy bízhat-e ránk az Úr örökkévaló gazdagságot. Egyedül akkor lehetünk összhangban a mennyel, és válhatunk alkalmassá az oda való belépésre, ha életünk visszatükrözi Krisztus önfeláldozó életét.

A világ tanulmányának tárgya azonban az, hogy hogyan lehet mulandó anyagi előnyökhöz jutni. Mindez a lelkiség rovására megy. Így van ez az egyháztagok némelyikével is. Amikor majd számot kell adniuk Istennek, nem csak szégyenkezni fognak, de meg is döbbennek majd azon, hogy nem ismerték fel a valódi gazdagságot és nem gyűjtöttek kincseket a mennyben. Ajándékaikat és adományaikat az igazság ellenségeire bízták, és arra számítottak, hogy még valamikor e földi életükben visszakapják befektetésük hasznát. Titkos társulatoknak adják javaikat, és amikor Isten ügye híján van az emberi eszközökre bízott javaknak, ők nem mutatnak érdeklődést és nem gondolkodnak el azon az ajándékon, melyet az Úrtól kaptak. E világ istene megvakította őket.

Így szólnak: „Nem tudok adni erre a vállalkozásra, mert nem lesz belőle hasznom. Ha a szabadkőműves páholynak fizetek, akkor biztosítom a jövőmet. Egyébként is, köteles vagyok kifizetni a részem az ízlésemet kielégítő időtöltésért. Nem adhatom fel ezeket az élvezeteket! Miért várja tőlem az egyház, hogy kielégítsem ezeket a szüntelen visszatérő igényeket? ‚Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe’ (Mt 25:24–25), arra gondolva, hogy valamikor még hasznomra válik.”

A Megváltó kérve kér bennünket: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:19–21).

Sokan ezeknek a titkos társaságoknak adják pénzüket, és nem nehéz meglátnunk, hogy a szívük is ott van. Bármily erőteljes bizonyítékok szóljanak is az igazság mellett, az apránként veszít fényéből és erejéből, és a menny nem lesz többé a gondolatok tárgya; a dicsőség örökkévaló tétje (azaz Isten ajándéka az engedelmes életre) pedig méltatlan kérdéssé válik a világban gyűjtött kincsek feltételezett előnyeivel szemben. Lelkek éheznek az élet kenyere és vize után, de mi ez annak, akinek szíve a világon csügg. Ha szavukkal nem is, cselekedeteikkel sokan ezt mondják: „Nem adhatom fel érdeklődésemet ezek iránt a földi kincsek iránt, hogy így biztosítsam számomra az örökkévalót. Az eljövendő élet túlságosan távolinak tetszik számomra ahhoz, hogy számításba vegyem. A földi javakat választom és vállalom a jövő kockázatát. Isten kegyelmes és jó.” – Rest szolga! Ha megmaradsz ezen az úton, sorsod a képmutatókéval és a hitetlenekével lesz egyenlő. A klubhelyiség szeretete, a vacsorák és a világi társak, Belsazár ünnepségéhez hasonlóan, az Istenről való elfeledkezéshez és nevének megbecstelenítéséhez vezetnek.

Szándékos vakság telepedett az emberek némelyikére. Jézus így szólt: „Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket” (Mt 13:15). Isten megváltási művének véghez kell mennie világunkban, és ennek a munkának igen nagy jelentősége van. Ezt azonban sokan nem látják, mert érdekeik jobban kötik őket az ellenség soraihoz, mint Krisztus hűséges katonáihoz. Nem látják szükségesnek az emberi erő együttműködését a mennyei eszközökkel. Az Úr kér bennünket:„Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Fil 2:12–13). Ezt a tervet tárta elénk Isten az élet minden céljára és szándékára nézve. Az emberek közül sokan, miközben így imádkoznak: „Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6:10), éppen azokat az eszközöket utasítják el, melyek által Isten meg akarja alapozni országát.

Amikor készséggel ítélnek kárnak mindent, csakhogy elnyerhessék Krisztust, szemeik meg fognak nyílni a dolgok valóságának meglátására. Akkor a földi vonzalmaktól a mennyei dolgok felé fordulnak majd. Meg fogják érteni azoknak a földi és önző élvezeteknek valódi természetét, melyeket most oly nagyra értékelnek. Fel fognak hagyni a jelenleg dédelgetett dolgokkal.

Az egész menny rátok tekint, mint a legszentebb igazságok hitvallóira, melyek valaha is halandónak adattak. Az angyalok várva várják, hogy együttműködhessenek veletek a lelkek megmentésének munkájában. El akarjátok utasítani ezt a mennyei szövetséget azért, hogy fenntartsátok a kapcsolatot egy olyan szervezettel, melyben nem tisztelik Istent és megtapodják parancsolatait? Hogyan ismertétek volna meg az igazságot, ha mások is olyan sekélyes érdeklődést mutattak volna az igazság terjedése iránt, mint közületek némelyek? Isten művének emberi segítségre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő alapra épüljön, és hogy az igazság új területeken is eljusson a veszendő lelkekhez. Ti, akik Isten gyermekeinek valljátok magatokat, megtagadhatjátok-e Tőle segítségeteket? Visszatartjátok-e javaitokat Isten kincsesházából a földi dolgokban való gyarapodás érdekében? Elhanyagoljátok-e Isten művét szégyenletesen? Fájó belegondolni, hogy mennyi mindent el lehetett volna érni a lelkek megmentő munkájában, ha az igazság hitvallói egy akarattal átadták volna szívüket és szolgálatukat Istennek! A munka nemtörődöm volt. Ha az én el lett volna rejtve Krisztusban, akkor a bűnösök, bölcs és találékony módszerekkel, megnyerettek volna az igazságnak, és ma együtt munkálkodnának Istennel.

Most, mielőtt a számadás ideje eljönne, figyelmezzetek a szavakra: „gyűjtsetek magatoknak” „kincset a mennyországban” (Mt 6:20; Lk 12:33), nem pedig titkos szervezetekben. Gondoljatok arra, hogy egy tulajdonosa van az egész világegyetemnek, és minden ember, idejével, értelmével és képességeivel együtt, annak birtokában van, aki megfizette a váltságdíjat lelkéért. Isten igazságosan várja el tőlünk a szüntelen szolgálatot és a legnagyobb szeretetet. Ne saját vágyatok, hanem Isten akarata legyen a döntő! Noha gazdagságotok kevésbé gyorsan fog gyarapodni, kincseket gyűjthettek a mennyben. Ki az az egyházban, aki meg akarja őrizni a lelkiséget? Kinek a tapasztalata árulkodik keresztény buzgóságról és állhatatos erőfeszítésről? Jézushoz hasonlóan kicsoda nem lankad és nem csügged el, nem az ént szolgáló javak megszerzésében, hanem az Istennel való együtt munkálkodásban?

Mindazoknak, akik az örök élet koronájáért küzdenek, Mesterükhöz hasonló kísértésben lesz része. Sátán a világ országait ajánlotta fel Jézusnak, ha hajlandó tisztelettel adózni neki. Ha Krisztus engedett volna a kísértésnek, a világ mindörökre a gonosz fennhatósága alá került volna. Azonban, hála Istennek, isteni természete átvillant az emberin, és azt tette, amit minden más ember megtehet Jézus nevében és erejével. Ezt mondta: „Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Mt 4:10). Ha így válaszoltok a kísértésre, Sátán távozni fog tőletek, mint ahogyan Krisztustól is távozott, és angyalok fognak szolgálni nektek, mint ahogyan Krisztusnak is szolgáltak.

Az Úr így szól Malakiás által azokhoz, akik a világi szervezetek kínálta nagy előnyökről gondolkodtak és beszéltek:

„Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!” (Mal 3:13–15).

Ha nem is hangoztatják, sokan gondolkodnak így.

„Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, amint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt. Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat” (Mal 3:16–4:1).

Itt vannak azok az emberek, akik a világ szemében nagy előnyöket élveznek, de eljön az idő, amikor Isten népe megkülönböztetett tiszteletnek fog örvendeni, mert ők is tisztelték Istent.

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképen ő is tiszta” (1Jn 3:1–3).

Amíg a világi emberek törekvésének tárgya a mulandó tisztelet, gazdagság és hatalom, az Úr rámutat valamire, ami ezeknél méltóbb az elszánt igyekezetre:

„Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és megfenyítek minden körülmetélkedettet a körülmetéletlenekkel együtt” (Jer 9:23–25).

„Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, amire rendeltettek is. Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:6–9).

„Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; Hanem amiképen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinekkinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1:13–19) (1893-ban nyomtatott kiadvány, Lehetnek-e a keresztények tagjai titkos társaságoknak?)

Akik Immánuel fejedelem vérfoltos zászlója alatt állnak, azok nem egyesülhetnek a szabadkőművesekkel vagy más titkos szervezetekkel. Az élő Isten pecsétje nem kerül azokra, akik ilyen jellegű kapcsolatot tartanak fenn, miután az igazság világossága ráragyogott ösvényükre. Krisztus nem oszlik részekre; a keresztények nem szolgálhatják Istent és a mammont egyszerre. „Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2Kor 6:17–18).