A mennyei templomban folyó szolgálat megértése hitünk alapját képezi (EV 221). (Lásd: Jel 11:19; Jel 15:5-8)

A földi szenthelyet (szenthajlékot, szent sátort) Mózes építette arra a mintára, amelyet a hegyen mutattak neki. "Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak... ajándékokkal és áldozatokkal" (Zsid 9:9). A szent sátor két szent helyisége "mennyei dolgoknak ábrázolatai" voltak (Zsid 9:23). Krisztus a mi nagy Főpapunk, a "szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített" (Zsid 8:2). Midőn János engedélyt kapott, hogy betekintsen Isten mennyei templomába, látta, hogy "hét tűzlámpás ég vala a királyiszék előtt" (Jel 4:5).

A próféta engedélyt kapott, hogy szemlélje a mennyei templom (szenthely) első részét: a szentélyt; "hét tűzlámpást látott" ott és az arany oltárt, amelyeket a földi szentélyben a hétágú arany gyertyatartó és a füstölő oltár ábrázolt. Majd újra "megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben" (Jel 11:19), és a belső függöny mögött látta a szentek szentjét a szövetség ládájával, amelyet a Mózes által készíttetett szent frigyláda ábrázolt a benne levő kőtáblákkal, amelyek Isten törvényét tartalmazták.

János kijelenti, hogy látta a mennyei templomot (Jel 11:19). Az a szenthely (templom), amelyben Jézus szolgál érdekünkben, a nagy eredeti, amelynek másolata volt a Mózes által készített szenthely, szent sátor vagy szent hajlék.

A mennyei templom a királyok Királyának lakóhelye, ahol ezerszer ezeren szolgálnak Neki és tízezerszer tízezren állnak előtte (Dán 7:10). Az a templom megtelt Isten örökkévaló trónjának dicsőségével, ahol a szerafimok, az Ő ragyogó testőrei imádatukban eltakarják arcukat. A mennyei templom mérhetetlen nagyságát és dicsőségét semmilyen földi építmény se ábrázolhatja. Mégis a földi szenthely (szent sátor) és szolgálata fontos igazságokat tár elénk a mennyei templommal (szenthellyel) és az emberiség megváltása érdekében ott folyó nagy munkával (közbenjárói szolgálattal) kapcsolatban.

Mennybemenetele után Megváltónk megkezdte szolgálatát, mint Főpapunk, amelyről Pál apostol így ír: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24). Amiképpen Krisztus szolgálata két nagy részből állt és mindegyik egy bizonyos ideig tartott, s bizonyos jellegzetes helyet foglalt el a mennyei templomban (szenthelyen), úgy a jelképes földi szolgálat is két részből állt: a mindennapi és az évenkénti szolgálatból. Mindegyik szolgálatot a szent sátor (szenthely) más - más helyiségében végezték.

Amint mennybemenetelekor Krisztus megjelent Isten jelenlétében, hogy kiontott vérére hivatkozva könyörögjön a bűnbánó bűnösökért, úgy a pap a mindennapi földi szolgálatban az áldozati állat vérét hintette a szentélyben a bűnös érdekében.

Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.

A végső ítélet nagy napján megítélik "a halottakat azokból, amik a könyvekbe írva voltak az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Akkor Krisztus engesztelő vérének érdeme által minden igazi bűnbánó bűnét kitörlik a mennyei könyvekből. Így a mennyei szenthely (templom) megszabadul, vagy megtisztul a feljegyzett bűnöktől. A jelképes földi szolgálatban ezt a mennyei, nagy engesztelési napot, vagyis a bűnök kiirtását az engesztelési nap (7. hó, 15. napjának) szolgálata, a földi szent hely, szent sátor megtisztítása ábrázolta. Ezt a szolgálatot a szenthelyet (szent sátort) beszennyező bűnök eltávolítása által végezték el a bűnért való áldozat vérének ereje, érdeme által (PP 356-358).

Sátán számtalan tervet talál ki, hogy lefoglalja gondolatainkat, hogy ne időzzenek annál a munkánál, amelyet a legjobban meg kell ismernünk. Az őscsaló gyűlöli azokat az igazságokat, amelyek elénk tárják az engesztelő áldozatot és a mindenható Közbenjárót, Krisztust. Tudja, hogy minden sikere attól függ, hogy eltérítse az emberek gondolatait Krisztustól és az Ő igazságától.

Krisztus az Ő átszegzett kezeire hivatkozva könyörög az emberekért, és így szól mindazokhoz, akik követni akarják Őt: "Elégséges nektek az én kegyelmem!" "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek; Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű" (Mt 11:29-30). Akkor senki se tekintse hibáit gyógyíthatatlannak, mert Isten hitet és erőt ad legyőzésükhöz.

Mi most a nagy engesztelési nap idejében élünk. A jelképes szolgálatban, midőn a főpap engesztelést végzett Izraelért, mindnyájuknak meg kellett szaggatni a szívüket bűnbánat és az Úr előtt való megalázkodás által, hogy ki ne irtsa őket népe közül. Így mindazok, akik azt akarják, hogy nevük bent maradjon az élet könyvében, most a próbaidő hátralevő néhány napján alázzák meg magukat bűneik őszinte megbánása és igazi megtérés által. Mély őszinteséggel vizsgálják meg szívüket. Hagyják el könnyelmű, léha lelkületüket, amelyet oly sok hitvalló keresztény ápolt. Heves harc vár mindazokra, akik le akarják győzni gonosz hajlamaikat, amelyek küzdenek az uralomért. Az előkészület munkája egyéni feladat. Nem csoportokban nyerjük el az üdvösséget. Egyik személynek tisztasága és odaadása sem pótolja ki e tulajdonságok hiányát a másik személyben. Habár minden nemzetnek ítéletre kell állnia Isten elé, azonban e minden egyén esetét oly részletes és lelkiismeretes pontossággal vizsgálja meg, mintha egyedül csak ő létezne a földön. Mindenkinek át kell mennie a vizsgálaton, "úgyhogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen" (Ef 5:27). Az engesztelés munkájának befejezésével kapcsolatban ünnepélyes jelenetek fognak lejátszódni és fontos érdekek fűződnek hozzá. A mennyei templom szentek szentjében most folyik és sok év óta tart a vizsgálati ítélet. Senki se tudja, milyen hamar kerül sor az élők esetére. Isten félelmetes és szent jelenlétében átvizsgálják esetünket. Ebben az időben mindenkinek legfőbb érdeke, hogy ügyeljen Megváltónk eme intésére: "Vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő" (Mk 13:33).

Midőn a vizsgálati ítélet befejeződik, akkor minden ember sorsát eldöntik életre vagy halálra. A próbaidő befejeződik rövid idővel Jézusnak az ég felhőiben való megjelenése, eljövetele előtt. Krisztus ez időre tekintve kijelenti a Jelenések könyvében: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is és aki tisztátalan, legyen tisztátalan (fertelmes) ezután is és aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Íme hamar eljövök és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedete szerint" (Jel 22:11 - Károli-Czeglédy átdolgozott fordítás).

Az igazak és a gonoszok még mindig élnek a földön halandó állapotukban, és "ültetnek, építenek, esznek és isznak" (lásd: Lk 17:24-30; Mt 24:37-39). Nem tudják, hogy a végső, visszavonhatatlan döntést kihirdették a mennyei templomban, a mennyei szenthelyen.

Az éjjeli tolvajhoz hasonlóan csendesen, észrevétlenül jön el a komoly óra, amely minden ember sorsát eldönti, amidőn a bűnös embereknek felajánlott kegyelmet végleg visszavonják (GC 488-491).