A keresztények vigyázzanak szavaikra. Sohase hordjanak kedvezőtlen híreket egyik barátjuktól a másikhoz, különösen akkor, ha tudják, hogy hiányzik közöttük az egység. Kegyetlenséget követsz el, ha célzást teszel és úgy tünteted fel a dolgot, mintha sokat tudnál egy barátod, vagy ismerősöd felől, amit ők nem tudnak. Az ilyen célzások esetén az emberek többet képzelnek, azért kedvezőtlenebb benyomást tesznek, mintha nyíltan elmondanák a dolgokat nagyítás nélkül. Krisztus egyháza nagy kárt szenvedett e dolgok miatt. Tagjainak következetlen, vigyázatlan eljárása oly gyengévé tette a gyülekezetet, mint a víz. Ugyanazon gyülekezet tagjai visszaéltek egymás bizalmával, habár nem akartak rosszat tenni. Mivel nem voltak elég bölcsek beszélgetésük tárgyának megválasztásában, sok kárt okoztak.

Beszélgessünk lelki és mennyei dolgokról, azonban nem így teszünk! Ha a keresztény barátok egymással való kapcsolatukat főként a szív és lélek megmentésére használnák fel, akkor utólag nem éreznének megbántást, hanem kellemes megelégedéssel emlékezhetnének vissza beszélgetésükre. Ha azonban könnyelmű és hiábavaló beszélgetéssel töltötték el drága idejüket és arra használták fel, hogy felboncolják mások jellemét, akkor baráti beszélgetésük a gonosz forrása lesz és befolyásuk halál illata lesz a halálra (2T 186-188).

Midőn meghallgatjuk a panaszt testvérünk ellen, akkor tulajdonképpen helyt adunk a panasznak. E kérdésre: "Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban? Kicsoda lakozhatik szent hegyeden?", a zsoltáríró így felel: "Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik és igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának és nem szerez gyalázatot rokonainak" (Zsolt 15:1-3).

A pletykálkodást megakadályozhatnánk, ha mindenki arra gondolna, hogy azok, akik elmondják nekik mások hibáit, kedvező alkalommal kibeszélik az ő hibáikat is. Igyekezzünk jót gondolni minden emberről, különösen testvéreinkről, amíg nem kényszerítenek arra, hogy mást gondoljunk róluk! Ne higgyünk elhamarkodottan a gonosz híreknek, mert gyakran az irigység vagy félreértés következményei, és vagy túlzásból, vagy a tények hiányos ismeretéből erednek! Ha helyt adunk a féltékenységnek és gyanakvásnak, úgy terjed, mint egy bogáncspehely. Ha egy testvér félrelép, akkor itt az ideje, hogy igazi érdeklődést tanúsítsunk iránta. Menjünk el hozzá kedvesen, imádkozzunk vele és érte. Gondoljunk arra a nagy árra, amelyet Krisztus fizetett megváltásáért. Ily módon megmentünk egy lelket a kárhozattól és sok bűnt elfedezünk.

Egy tekintet, egy szó, sőt a hangnem is hazugságot rejthet magában és éles nyílként hatolhat a szívbe, gyógyíthatatlan sebet okozva. Ily módon kételyt ébreszthetünk valaki iránt és gyalázatba boríthatjuk azt, aki által Isten nemes munkát akar végezni, de befolyását megrontjuk, használhatóságát megsemmisítjük. Bizonyos állatoknál, ha egyik megsebesül és elesik, társai azonnal rárohannak és széttépik. Ugyanezt a kegyetlen lelkületet tanúsítják a Krisztus nevét valló férfiak és nők. Farizeusi buzgósággal köveznek meg másokat, akik jobbak, mint ők. Némelyek rámutatnak mások hibáira és fogyatkozásaikra, hogy eltereljék a figyelmet saját hibáiról, vagy így akarják megmutatni, mily buzgóságot tanúsítanak Isten és gyülekezete iránt (5T 58-59).

Jobb lenne, ha imában töltenénk azt az időt, amit Isten szolgái indítékainak és munkájának bírálgatásával töltünk. Ha a hibakeresők tudnák az igazságot azokkal kapcsolatban, akikben hibát találnak, gyakran egész más véleményt alkotnának róluk. Mennyivel jobb lenne, ha a kritizálás és a kárhoztatás mellett mindenki ezt mondaná: "Nekem a saját üdvösségemet kell munkálnom! Ha együttműködök Krisztussal, aki meg akarja menteni lelkemet, akkor nagyon kell vigyáznom magamra! Minden gonoszt el kell távolítanom életemből. Új teremtésnek kell lennem Krisztusban. Le kell győznöm minden hibámat. Akkor ahelyett, hogy elgyengíteném azokat, akik küzdenek a gonosz ellen, bátorító szavaimmal megerősíthetem őket" (7T 83-84).

Ne engedjük, hogy csalódásaink, bajaink marják lelkünket és ingerültté, türelmetlenné tegyenek bennünket! Ne vetélkedjünk! Ne gondoljunk és ne beszéljünk gonoszt, hogy Istent meg ne bántsuk! Törekedjünk a Krisztusban való teljességre! Munkálkodjunk az e lelkületében! Minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk által Őt nyilvánítsuk ki! Szükségünk van a szeretet mindennapi keresztségére, amely az apostolokat is eggyé tette. Ez a szeretet egészséget hoz testünkbe, elménkbe és lelkünkbe. Vegyük magunkat körül olyan légkörrel, amely megerősíti lelki életünket! Ápoljuk a hitet, reményt, bátorságot és szeretetet! Lakozzék szívünkben Isten békéje! (8T 191)

Az irigység nemcsak a vérmérséklet megromlását, hanem a lélek kiegyensúlyozatlanságát is jelenti, amely megzavarja az ember összes képességeit. Az irigység Sátánnal kezdődött, aki első akart lenni a mennyben, de mivel nem érhette el mindazt a hatalmat és dicsőséget, amire törekedett, fellázadt Isten kormányzása ellen. Irigyelte ősszüleink boldogságát, azért bűnre kísértette őket, ami által megrontotta nemcsak őket, hanem az egész emberiséget.

Az irigy ember bezárja szemeit mások jó tulajdonságai és nemes tettei előtt. Mindig kész ócsárolni és helytelen színben bemutatni azt, ami kiváló. Az emberek nagyon gyakran megvallanak és elhagynak más hibákat, de az irigy emberhez kevés reményt fűzhetünk. Ha valaki irigyel egy embert, ezzel elismeri, hogy az különb, mint ő. Azonban büszkesége miatt mégse akarja belátni, mert nem akar megalázkodta. Ha az irigy személyt igyekeznek meggyőzni bűnéről, akkor még keserűbb érzést táplál az általa gyűlölt személy ellen és nagyon gyakran gyógyíthatatlan marad.

Az irigy ember mérget terjeszt, akárhová megy. Elidegeníti egymástól a barátokat, gyűlöletet és lázítást szít Isten ellen. Arra törekszik, hogy a legjobbnak, és a legnagyobbnak tartsák, de nem hősies, önmegtagadó erőfeszítésekkel akarja elérni a kiválóságot, hanem megáll ott, ahol van, és lekicsinyli mások fáradozásainak értékét.

A nyelv, amely gyönyörködik a gonoszságban, a fecsegő nyelv, amely így szól: "Mondd, majd én is tovább mondom!" Jakab apostol szerint meggyújtja a pokol tüzét. Égő tűzcsóvákat szór szét minden irányban. Mit törődik vele a pletykálkodó, hogy megsérti becsületében az ártatlant! Nem hagyja abba gonosz munkáját, habár megsemmisíti azoknak reményét és bátorságát, akik süllyedeznek terheik súlya alatt. Csak azzal törődik, hogy botrányszerető hajlamainak hódoljon. Még a hitvalló keresztények is bezárják szemüket mindannak meglátására, ami tiszta, becsületes, nemes és szeretetteljes. Összegyűjti mindazt, ami kifogásolható, kellemetlen és mindenkinek elmondják (5T 56-57).

Fájdalommal jelentem ki, hogy sok nyugtalan nyelvű gyülekezeti tagunk van. A hamis nyelvek a gonoszságból táplálkoznak. Az alattomos, suttogó nyelvek fecsegnek, arcátlanul beleavatkoznak más dolgaiba és ügyesen csipkednek. Némelyek kíváncsiságból pletykálkodnak, mások féltékenységből, sokan pedig gyűlöletből pletykálkodnak azok ellen, akik által Isten szólt hozzájuk, hogy megfeddje őket. Mindezek az egyenetlenséget szító elemek munkában vannak. Némelyek elrejtik valódi érzelmeiket, amíg mások alig várják, hogy elmondják egymásról mindazt a rosszat, amit tudnak, vagy képzelnek.

Láttam, hogy most munkálkodik a hamis bizonyságtevés lelkülete, amely az igazságot hamissággá, a jót gonosszá, az ártatlanságot bűnné akarja változtatni. Sátán ujjong örömében Isten népének állapota felett. Miközben sokan elhanyagolják saját lelküket, mohón várják az alkalmat, hogy másokat kritizáljanak és kárhoztassanak. Mindenkinek van jellemhibája, ezért nem nehéz találni valamit, amit a féltékenység felhasználhat az ő kárukra. Azonban így szólnak ezek a saját magukat kinevező bírák: "Most tényekkel rendelkezünk! Olyan vádat hozunk fel ellenük, amelyből nem moshatják ki magukat!" Csak alkalomra várnak, hogy összecsomagolják pletykáik batyuját és előhozzák ínyenc falatjaikat.

Céljuk elérése érdekében bizonyos élénk képzelőtehetségű személyek abban a veszélyben forognak, hogy megcsalják önmagukat és másokat is. Összegyűjtik mások meggondolatlan kijelentéseit, nem gondolva arra, hogy a szavak elhamarkodottak is lehetnek, ezért nem tükrözik vissza mindig a beszélő valódi érzelmeit. Azonban ezeket a meggondolatlan kijelentéseket - amelyek gyakran oly jelentéktelenek, hogy figyelmet se érdemelnek - Sátán nagyítóüvegén keresztül nézik, töprengnek rajtuk és addig ismételgetik, míg végül a vakondtúrásból hegyet csinálnak.

Keresztényi szeretet-e az, hogy összegyűjtünk minden kósza hírt és kiásunk, napfényre hozunk minden olyan dolgot, ami árnyat vet mások jellemére, és akkor gyönyörűséggel felhasználjuk ellenük, hogy ártsunk nekik? Sátán ujjong örömében, hogy rossz hírbe keverheti, vagy megsebezheti Krisztus követőit. Sátán a testvérek vádolója. Vajon a testvérek segítsék-e őt munkájában?!

Isten mindent látó szeme észreveszi mindenkinek a hibáját és uralkodó szenvedélyét, mégis hordozza hibáinkat és könyörül erőtlenségeinken, ezért megparancsolja népének, hogy ugyanolyan gyengéd és türelmes lelkületet tanúsítsanak egymás iránt. Igazi keresztények nem örülnek annak, hogy feltárhatják mások hibáit és gyengeségeit. Elfordulnak a gonoszságtól és a torzító hibáktól és gondolataikat arra irányítják, ami vonzó és gyönyörűséges (Fil 4:8). Az igazi keresztény számára minden hibakeresés, minden megrovás és kárhoztatás fájdalmas (5T 94-96).

A pletykálkodás és hírhordozás lelkülete Sátán egyik különleges eszköze, hogy elvesse az egyenetlenség és viszály magvait, elválassza a barátokat és irántuk való bizalmukat. A testvérek és testvérnők túl készségesek arra, hogy kibeszéljék mások hibáit és tévedéseit, amelyekről azt gondolják, hogy megvannak másokban, különösen azokban, akik rettenthetetlen bátorsággal közlik az Istentől kapott figyelmeztető és dorgáló üzeneteket.

A panaszkodók gyermekei nyitott fülekkel figyelnek és magukba szívják a szeretetlenségnek e mérgeit. A szülők vakságukban így önmaguk zárják el azt az utat, amelyen át gyermekeik szívéhez férhetnének, azért megalázzák Istent. Jézus így szólt: "Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb testvéreim közül, énvelem cselekedtétek" (Mt 25:40), azért Krisztust vetjük meg és bántjuk meg, ha szolgáit rágalmazzuk.

Bizonyos egyének Isten szolgáinak nevét tiszteletlenül és némely esetben teljes megvetéssel kezelték, holott kötelességük, hogy támogassák őket. A gyermekek hallották szüleik tiszteletlen kijelentéseit Isten szolgáinak ünnepélyes figyelmeztetésével és dorgálásaival kapcsolatban. Megértették gúnyos tréfáikat és lekicsinylő szavaikat, amelyeket időnként szóltak és a szent és örökkévaló dolgok lesüllyedtek lelkűkben a közönséges, világi dolgok színvonalára. Milyen rettenetes munkát végeznek ezek a szülők, amikor gyermekeiket már kis korukban hitetlenné teszik! Ily módon ránevelik gyermekeiket a tiszteletlenségre, hogy fellázadjanak a menny bűndorgáló üzenete ellen.

Lelki hanyatlás következhet be ott, ahol ily gonoszságok uralkodnak. Ezek az apák és anyák az ellenségtől elvakítva csodálkoznak, hogy gyermekeik oly hajlamosak a hitetlenségre és a Biblia iránti kételkedésre. Csodálkoznak rajta, hogy oly nehéz elérni őket az erkölcsi és vallási befolyások által. Ha azonban lelki meglátással bírnának, azonnal felismernék, hogy ez a szomorú állapot otthonuk befolyásának eredménye, féltékenységük és bizalmatlanságuk vetésének aratása. Ily módon sok hitetlent nevelnek a hitvalló keresztények családi körében. Sokan különleges élvezetet találnak abban, hogy beszélgessenek és időzzenek azoknak a valóságos vagy képzelt hibáinál, akik súlyos felelősségeket hordoznak Isten művének intézeteivel kapcsolatban. Az általuk végzett jót nem veszik észre, se az áldásokat, amelyeket a mű iránti lelkesedésük és lankadatlan odaadásuk eredményezett. Figyelmüket valami hibára irányítják, valami olyan dologra, amit elképzelésük szerint ők jobban és jobb eredménnyel végeztek volna el. Az igazság azonban az, hogy ha reájuk bízták volna a munka elvégzését, vagy nem vállalták volna a munkával járó nehézségeket, vagy sokkal rosszabbul végezték volna el a dolgot, mint azok, akik Isten gondviselését követve végezték munkájukat.

Azonban ezek a nyugtalan beszélgetők úgy vetik rá magukat a mű kedvezőtlenebb jelenségeire, mint ahogy a zuzmó odatapad a durva sziklához. Ezek a személyek lelki törpék, mivel állandóan mások mulasztásainál és hibáinál időznek. Erkölcsileg képtelenek felismerni a jó és nemes cselekedeteket, önzetlen törekvéseket, az igazi hűséget és önfeláldozást. Nem lesznek jobbak és nemesebbek életükben és reménységükben, vagy nagylelkűbbek és mélyrelátóbbak elgondolásaikban és terveikben. Nem ápolják azt a tettekben megnyilatkozó, gyakorlatias szeretetet, amely az igazi keresztényi életet jellemzi. Minden nap jobban elfajulnak, mindig szűkkeblűbbek lesznek és mindig szűkebb látókörrel bírnak. A kicsinyesség az ő életelemük, azért az őket körülvevő légkör megmérgezi a békét és boldogságot (8T 183).

Minden intézetnek nehézségekkel kell küzdenie. Isten megengedi a nehézségeket, hogy kipróbálja népének szívét. Midőn baj éri Isten eszközeit, akkor tűnik ki, hogy mennyi valódi hitünk van Istenben és művében. Ilyen időben senki se nézze a dolgokat a legrosszabb megvilágításban és ne adjon kifejezést kételyének és hitetlenségének! Ne kritizáljuk azokat akik a felelősséget hordozzák! Ne mérgezzük meg otthonunkat az Úr szolgáinak bírálgatásával! Azok a szülők, akik a bírálgatás lelkületét ápolják, nem tárják gyermekeik elé azt, ami bölccsé teszi őket az üdvösségre. Szavaik megingatják nemcsak gyermekeiknek, hanem az idősebbeknek hitét és bizalmát is (7T 183).

Intézeteink vezetőire a legnehezebb munka hárul, hogy fenntartsák a rendet és bölcsen fegyelmezzék a gondjaikra bízott ifjúságot. Gyülekezetünk tagjai sokat tehetnek értük, hogy támogassák őket. Midőn az ifjak nem vetik alá magukat az intézet fegyelmének, vagy saját nézeteikhez ragaszkodnak feletteseikkel való nézeteltérésükben, akkor a szülők ne pártolják gyermekeiket és ne rokonszenvezzenek velük vakon!

Sokkal jobb, ha gyermekeitek szenvednek, vagy a sírban nyugszanak, mintha arra tanítjátok őket, hogy könnyedén vegyék azokat az alapelveket, amelyek az igazság iránti hűség alapját képezik Isten és embertársaink iránt (7T 185-186).

Ha minden keresztény megvizsgálná, hogy milyen gonoszságot kell elhagynia, ahelyett, hogy mások hibáiról beszélnek, akkor ma sokkal egészségesebb állapotok uralkodnának a gyülekezetekben. Midőn az Úr felrakja majd ékszereit, akkor gyönyörűséggel tekint igaz, nyílt, becsületes gyermekeire. Az angyalok koronát készítenek számukra és e csillag-drágakövekkel készített koronáik pazar ragyogással sugározzák vissza az Isten trónjától reájuk áradó világosságot.

Az Úr megvizsgálja és megpróbálja népét. Saját jellemhibáidat olyan szigorúan bírálhatod meg, amennyire csak tetszik, de légy kedves, részvétteljes és udvarias mások iránt! Tedd fel a kérdést magadnak minden nap: "Szívem mélyéig kifogástalan vagyok?" Kérd az Urat, hogy, e pontban mentsen meg minden megtévesztéstől, mert örök érdekeid forognak kockán. Mialatt oly sokan vágyódnak tisztelet és nyereség után, törekedtek-e kedves testvéreim Isten szeretetének biztosítékát elnyerni? Felkiáltotok-e ezen szavakkal: "Ki mutatja meg nekem, hogyan biztosíthatom elhivatásomat és kiválasztásomat?"

Sátán gondosan tanulmányozza az emberek vele született gonosz hajlamait és akkor megkezdi csábító munkáját, hogy tőrbe ejtse őket. Azonban, ha alázatosan és imádkozó lelkülettel járunk, győzhetünk. Akkor a tűzpróbából értékesebben kerülünk ki, mint a drága tiszta arany, tisztábban, mint az ofiri ékszer-arany. Ha gondtalanok vagyunk és elhanyagoljuk az imát, akkor olyanok leszünk, mint a zengő érc és pengő cimbalom (5T 96-98).